Nagycsütörtök 2005

József elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét.
Azután levette...
(Lk. 23, 52)

A sír

Több szó ne essék köztünk.
Menjetek haza mindnyájan.
Eltemették. S helyén áll a nagy kő.
A család zokog s a barátok búsulnak.
Ezúttal valóban mindennek vége.

* * *

De nincs vége, Uram!
Jól tudom, hogy haláltusád az idők végéig tart;
A nagy keresztúton egymást váltják az emberek
S a föltámadás csak a Világ Útjának a legvégén lesz teljes.
Ez az én reményem, Uram és legyőzhetetlen bizodalmam.
Nincs olyan parányi szenvedésem, amelyet Te ne éreztél volna és nem
váltottál volna át a végtelen megváltás során.
Ha hosszú az út és monoton,
S ha ez az út a kősírhoz vezet,
Tudom, hogy a síron túl majd dicsőségedben vársz reám.

Segíts, Uram, hogy hűséggel járjak Utamon, ott, ahol helyemet
kijelölted az emberiség életében.
Leginkább pedig arra segíts, hogy mindig felismerjelek és testvéreim
hosszú zarándok útján mindig segítselek,
Mert hazugság lenne csak sírni hideg képmásod előtt, ha nem követnélek
Téged, az Örökké Élőt, az emberi élet ösvényein...

A bárány az, ki nem fél közülünk,
egyedül ő, a bárány, kit megöltek.
Végigkocog az üvegtengeren
és trónra száll. És megnyitja a könyvet.

Michel Quoist: Imádságok a keresztúton