"Az Úr napját megszenteld!"
A heti egy pihenőnap gondolata bizonnyal az Ószövetségből került át a keresztény hagyományba. A zsidóság a szombati pihenésre, a kereszténység az Úr napjának a megünneplésére tette a hangsúlyt.
A középkori Európa nem ismerte a fizetett szabadság intézményét. Ám a vasárnap mellett az egyházi ünnepek hosszú sora miatt hetente akkor is négy, legfeljebb öt napot kellett dolgozni.
A mai ember rohanó életstílusa talán legjobban a nyugodt ünneplés gyakorlatát tette tönkre.
Ma már nincs Vasárnap, csak hétvége. Nincs templom, áhítat, béke. Nincs elmélyedés, a család közös élménye, öröme. Bár lehetne. Nem tilos, nem büntetik. Önként mond le mindezekről, aki lemond. A többség.
Vasárnaponta a bevásárlások nagy modern templomaiba, a plázákba, városkörnyéki bevásárló központokba járnak az emberek. Tömegesen, tehát valamiféle közösségben. Meghozzák a maguk áldozatát a Fogyasztás nevű istenségnek. Közben zenét hallgatnak, ha ugyan szabad zenének nevezni azt a kábítószert, amit ezen a néven nyújtanak számára.
Az
egyre inkább hitelét vesztő hazai szakszervezeti mozgalmak legutóbbi akciói
közül egyedül egy nyerte meg a tetszésemet: a kereskedelmi dolgozók igyekezete,
hogy Fogyasztás istenség modern templomai legalább a nagy állami és egyházi
ünnepeken zárva legyenek.
A
nagy áruházak ellenérve egyben kritika mindannyiunk felé: a nyitvatartás
lakossági igény. Tele van a parkoló. Velünk, illetve kocsijainkkal.
A
kritika és önkritika jogos. Bojkottal azonban aligha érünk célt.
Lelki
békét, kiegyensúlyozottságot nem a bevásárló központok nyújtanak.
Szerezzük vissza magunknak a Vasárnapot. Rajtunk múlik!
