Államvédelmi Hatóságnak (ÁVH) összefoglaló néven azokat a szerveket nevezzük, amelyek az 1945 és 1956 közötti tizenegy év alatt több néven látták el a politikai rendőrség feladatát. 1945 után a központi állambiztonsági szervezet a Budapesti Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztályából alakult ki. 1946-ban BM rendelet önállósította a szervezetet a Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya (ÁVO) néven. Az 1950. Január 1.-jével életbe lépett újabb BM rendelet az ÁVO-ból a Belügyminisztérium Államvédelmi Hatósága (ÁVH) néven függetlenített szervezetet hozott létre.

Jelen kiállítás e szervezettörténeti átalakulás 50. Évfordulójához kötődően a Történeti Hivatalban őrzött dokumentumok, fennmaradt tárgyi emlékek, múltidéző tablók, szervezeti táblák, korabeli fotók bemutatásával kíséreli meg bemutatni az Államvédelmi Hatóság korabeli működését.

A politikai rendőrséget eredendően a háborús- és népellenes bűnösök bíróság elé állítása céljából hívták életre, ami a második világháborút követő években, egész Európában a társadalmi-politikai elégtételszerzés részét képezte.

Magyarországon azonban - hasonlóan a szovjet érdekszférába került államokhoz - a kezdetektől szélesebb volt az ÁVH tevékenykedési köre. Noha a politikai újjászerveződés - a nagyhatalmi elvárásoknak megfelelően - koalíciós keretekben történt, a politikai rendőrség szinte azonnal megkezdte a nem kommunista kormánypártok titkosszolgálati eszközökkel történő megfigyelését is. A pártokhoz hasonlatosan szőtte át figyelőhálózatuk az egyesületek, társadalmi egyletek, egyházak, kulturális intézmények, gazdasági termelőegységek mindennapjait is.

A kiállítás bemutatja azt az 1947-1951 között lezajlott két nagyobb - ellenzéki pártokat érintő - politikai pert, és két hasonló indíttatású gazdasági pert (A MAORT és a Standard cég ellen) is, amelyek levezénylése annakidején az Államvédelmi Hatóság nevéhez kötődött.

A pártegyeduralom 1948-ban kezdődő berendezkedése az ÁVH intézményi önállósodását hozta magával, s ettől kezdve látott hozzá - szovjet példát követve és a szovjet tanácsadók hathatós támogatása közepette - különböző koncepciós perek megszervezéséhez és megrendezéséhez.

Korabeli dokumentumok és fényképek alapján a Rajk és a Mindszenty per hátterébe nyerhet bepillantást a látogató.

Ugyancsak 1948-tól kezdődően kezdte kiépíteni az ÁVH az internálótáborok új rendjét is, vette át az ország börtöneit, intézte a kitelepítést, őrizte a határokat és kifejlesztette a társadalom minden életmegnyilvánulását ellenőrizni igyekvő működési rendjét.

Az internálótáborok, a börtönök mindennapi életét az ÁVH Történeti Hivatalban őrzött dokumentumaiból kísérelték meg rekonstruálni. Az iratanyagokból olyan - eddig a nagyközönség számára ismeretlen - világ tárul fel, melynek mozzanatai talán segítenek megérteni a látogatókkal a szervezetet működtető félelmetes, belső logikát. Az ÁVH börtöneinek légkörét érzékeltetendő, felépítettek a szervezet Belgrád rakpart 5. Szám alatti házának pincéjében egykor működtetett pincebörtön celláját.

Ebben az időszakban már a kommunista pártvezetés által kijelölt mindenkori ellenség megsemmisítése lett a fő cél, brutális, jogtipró módszerekkel. Az általános gyanakvás légkörében nem kímélte a szociáldemokrata - kommunista vezetőket sem, de adott esetben a saját vezetőivel is kegyetlenül bánt el.

A kor légköre két konkrét emberi sorson: Justus Pál szociáldemokrata vezető és Szekeres György politikus, publicista életén keresztül rajzolódik ki.

Az ÁVH - az "ávós" - az ötvenes években a társadalmat állandó rettegésben tartó szerv, illetve személy lett a köztudatban, s a megfélemlítettség közepette a néma gyűlölet fogalmává vált. Noha a szervezet az első igazi forradalmi helyzetben elbukott, hivatalosan fel is oszlatták, személyekben, módszereiben 1956 után is tovább élt.

Vissza a kezdőlapra