Interjú Balla Lajossal a VMSZ országgyűlési képviselőjével

Surján László: Az alkotmánymódosítás után Jugoszlávia legnagyobb nemzetközi figyelmet érdemlő része Montenegró lett. Várható-e valami a szerb ellenzék és Djukanovics kapcsolatától?

Balla Lajos: Ha a kérdésre pontos választ szeretnék adni, akkor vissza kell kanyarodnom az időben egészen 1988-ig. Lehetne még előbbre is, ha másért nem, hogy pontosítsunk: a Tito nélküli, Tito utáni és a titoi Jugoszlávia kiemelt káderei voltak Vuk Draskovics, Vojiszláv Sesely, Zoran Gyingyics...

Igaz, ugyanezt el lehetne mondani a jelenleg Horvátországban, Szlovéniában, Makedóniában vagy Bosznia és Hercegovinában hatalmon, esetleg ellenzékben levő politikusok nagy többségéről. Itt kivétel csak Montenegró. 1988-ban jutott el Szlobodán Milosevics addig a pontig, hogy megnyerte az elégedetlenkedőket Szerbiában, s elkezdhette a hadjáratát, amelyet meeting (nagygyűlés) - politikának neveztek el. Ekkor jutott szóhoz Montenegróban három fiatal politikus, akik az őket megelőzőket bírálva, Milosevics mellé álltak. A csapat a következő elnevezést kapta a milosevics-párti “közvélemény”-től: FIATALOK, SZÉPEK ÉS OKOSAK. Ez a három politikus: Momir Bulátovics (jelenleg a Szövetségi Kormány elnöke), Szvetozár Márovics (jelenleg a montenegrói Parlament elnöke) és Milo Gyukánovics (jelenleg Montenegró köztársasági elnöke) volt. [Más írásmód szerint Djukánovics] De erről csak ennyit.

Viszonylag sűrűn járok Montenegróban, s ott nem a hivatalos politikusokkal, hanem az NGO-szektor képviselőivel, valamint az egyszerű (de szerintem: nagyszerű) emberekkel – pl. a piacon a kofákkal, a halászokkal stb., habár igaz, ez a demagógia határait súrolja – szoktam legtöbbet beszélgetni. Éppen ezért tudom, ott sem rózsás a helyzet. Az előbb felsorolt előzmények alapján bizton állíthatom, ugyanazok a post-kommunista reflexek élnek Montenegróban is, mint Szerbiában. Csak Gyukánovics mindezt okosabban teszi. Ő rájött arra, hogy hatalma megőrzése érdekében nyitnia kell a Nyugat felé, mégpedig úgy, hogy bizonyítsa: itt, Montenegróban nincs alternatíva, ő testesíti meg a demokráciát. Lépései a szerb ellenzék felé elsősorban belpolitikai (montenegrói) indíttatásúak – de a Nyugat irányában is bizonyíték értékűek –, hiszen az ottani polgárok nagy többsége még mindig hisz a “jugoszláv álom”-ban, a polgárok kb. 40%-a (különösen a hegyvidéken lakók, ezt bizonyítja a Milosevics – montenegrói törzsfőnökök találkozó) pedig még mindig támogatná Milosevicset. Emiatt játszik ő is a nemzeti romantika kártya lapjaira, hiszen a történelmi tények őt igazolják, mert nem felejthetjük el, hogy a Balkán ezen térségében az első önálló szláv középkori állam Montenegró volt (XI. század), amit még a pápa is elismert, mivel a fejedelemnek pápai koronát juttatott stb.

Az úgynevezett ellenzékkel megejtett megbeszéléseket e szemszögből is vizsgálni kell, ez üzenet volt az egyszerű montenegrói polgároknak: “azért éltek rosszul, azért nem jön a tengerre a turisták tömege, mert Szerbiában Milosevics van hatalmon, azonban én a szerbiai demokratikus erőket támogatom, ők azok, akik ott is elindítják majd a demokratikus változásokat, s akkor itt, nálunk minden jóra fordul”. Emellett nem kétlem, Gyukánovics pontosan ismeri a jelenlegi szerbiai “ellenzék” értékeit, s azt is, azok bizony képtelenek önállóan – még akkor sem, ha valami véletlen folytán egységessé válnának – megbuktatni Milosevicset, azonban neki, a számára elfogadható minden lapot ki kell játszania.

Surján László: Az alkotmánymódosítás egyik következménye a közelgő választások bojkottja lehet. Mit jelentene ez a ti szemszögötökből?

Balla Lajos: A délvidéki/vajdasági magyar nemzeti közösség a bojkottal kapcsolatban elszalasztotta az egyetlen – talán – igazolt lehetőséget még 1992. májusában. Miután elfogadták a zsablyáki alkotmányt (ami alapján megalkották a 3. Jugoszláviát), az ezzel kapcsolatban kiírt szövetségi és helyhatósági választásokon Szerbia Szocialista Pártja és a Szerb Radikális Párt mellett egyedül a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (akkoriban még az egységes, Ágoston András által vezetett) vett részt. A szövetségi választásokon az állampolgárok alig valamivel több mint 51%-a szavazott, s ha feltételezzük, hogy a magyarok szintén hasonló arányban vettek részt (habár lehet, hogy akkoriban a VMDK népszerűsége miatt ez az arány jóval az átlag fölött volt), s ha a VMDK felvállalta volna a bojkottot, a részvétel 48% alatt lett volna. Így tehát a 3. Jugoszláviát Szerbia Szocialista Pártja, a Szerb Radikális Párt és a VMDK; illetve egészen durván: Szlobodán Milosevics, Vojiszláv Sesely és Ágoston András hozták létre.

Ezzel a lépéssel a VMDK megfosztotta a nemzeti közösségünket minden további bojkott indokoltságától. A Vajdasági Magyar Szövetség e pillanatban az ellenzéki pártok közül a legjobban megszervezett politikai szervezet. Mindezt nem dicsekvésként mondom, hanem objektivitásra való törekvés eredményeként, hiszen bizonyítékként szolgálhat a párt jelenlegi felépítése, az általunk működtetett önkormányzatok tevékenysége, illetve a következetes politizálásunk. Nem titkoljuk, hogy kettős feladatunk van:

1. ellenzékként politizálni,
2. a délvidéki/vajdasági magyar nemzeti közösség érdekeit védeni politikai eszközökkel.

Ezek alapján választási bojkottot csakis a szövetségi és a köztársasági szinten tudunk elképzelni, mégpedig egyedül akkor, ha ebben az ellenzék egységes.

Surján László: Lehet számítani erre az ellenzéki egységre?

Balla Lajos: A Szerb Megújhodási Mozgalom (Vuk pártja) mellett a bojkottot olyan marginális pártocskák támogatják, amelyeket a térségünkben kombi-pártoknak (a vezetőségük és a tagságuk elfér egy 8+1 személyes mikrobuszban) szoktak csúfolni. Ezekről nem kívánok véleményt nyilvánítani.

A VMSZ nem fogja bojkottálni a helyhatósági (lokális) és a tartományi (délvidéki/vajdasági) választásokat, mivel alapvető feladatunk, hogy az itt élő magyarság érdekeit ne csak elméleti szinten, hanem a gyakorlatban is védjük. Nem engedhetjük meg, hogy azokat az önkormányzatokat, ahol a magyar nemzeti közösség tagjai többségben élnek kiszolgáltassuk a jelenlegi hatalom, esetleg az “ellenzék” kényének-kedvének. Függetlenült attól, hogy az önkormányzati jogok a szigorú központosítással igencsak szűkre szabottak, csak a helyi hatalom megszerzésével és gyakorlásával tudunk enyhíteni a magyarokra nehezedő valós és pszichikai nyomáson.

Nem fogadhatjuk el a nemzeti romantikával átitatott olyan elképzeléseket sem, hogy “igazságot kell szolgáltatnunk” nemzetünknek és az itt élő nemzeti közösségünknek, s csak ez alapján szabad politizálni. Számunkra egyetlenegy délvidéki/vajdasági magyar élete is sokkal többet ér, mint hogy az egész közösség nevében nép-nemzetinek csúfolt kalandorpolitikába sodródjunk.

Surján László: Képviselő úr, köszönöm a válaszait.

Vissza a kezdőlapra