A nándorfehérvári diadal 544. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezésre várja az érdeklődőket a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Honvédelmi Minisztérium, valamint a Hadtörténeti Intézet és Múzeum szombaton, a Budai Várba.

Az ünnepségen nemcsak a Hunyadi János vezette seregek győzelmére, hanem a déli harangszót elrendelő pápai bulla kiadásának 500 éves évfordulójára is megemlékeznek. Erre az alkalomra jelenik meg a Mundus Kiadó gondozásában jeles tudósok közreműködésével készült Déli Harangszó című tanulmánykötet. A II. János Pál pápa köszöntőjével, Paskai László bíboros bevezetőjével és Orbán Viktor miniszterelnök előszavával megjelenő kiadvány a harang szent és profán használatának történeti fejlődésén át és a harangkészítő mesteremberek munkájának bemutatásán túl nemcsak a nándorfehérvári diadalra és a keresztény erők hősies helytállására emlékeztet, hanem áttekintést kíván adni az egész keresztény világban elterjedt déli harangszót elrendelő pápai rendeletről is.

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma fontosnak tartja, hogy a nándorfehérvári diadalról a központi ünnepségen túl a vidéki helyszíneken, valamint a határon túli, magyarok lakta településeken is megemlékezzenek. Ezért a tárca a Magyar Művelődési Intézet közvetítésével kezdeményezni és segíteni fogja a helyi megemlékezések szervezését.

A déli harangszó története

A harang szava egykor végigkísérte az emberek életét, rendbe szerkesztette hétköznapjaikat, ünnepeiket. Mára veszített hajdani fontosságából, de a régi latin nyelvű mondás: vivos voco, mortuos plango, fulgura frango - azaz: az élőket hívom, a halottakat elsiratom, a villámokat megtöröm, ma is ugyanúgy érthető. A harangszó hívás, figyelmeztetés, emlékezés és emlékeztetés, védelem és védekezés egyaránt. Egy-egy közösség sokat áldozott arra, hogy szépen csengő, hírüket messze vivő harangjuk legyen.

A haranghasználat rendje évszázadok alatt alakult ki, de vajon tudjuk-e mindannyian, miért szólnak minden délben a harangok?

1453. május 29-én az oszmánok alig 21 éves uralkodója, II. Mehmed (1451-1481) elfoglalta Konstantinápolyt, a Bizánci Birodalom fővárosát, a "városok városát." Az ifjú uralkodó felvette a Hódító melléknevet, és a várost hamarosan birodalma fővárosává tette, szimbolikusan is kifejezve politikai ambícióit: ő a bizánci császárok örököse, aki igényt formál azok hajdani világuralmára. Európa alig ébredt fel a döbbenetből, amikor Mehmed szultán félelmetes serege 1456-ban Magyarország ellen, a térség egyetlen számottevő hatalma, az oszmánok régi balkáni riválisa ellen indult. III. Calixtus pápa (1455-1458) keresztes hadjáratot hirdetett, és június 29-én "imabullájában" elrendelte, hogy napi háromszori harangszó szólítson imára minden hívőt a kereszténység védelmében. Így buzdítsák mindazokat, akik a hódítók ellen küzdenek. A pápa felhívása szokatlanul nagy visszhangra talált. 1456 nyarán minden eddiginél nagyobb - főként csehekből és németekből álló - keresztes had gyülekezett Bécs környékén. A keresztesek azonban soha nem találkoztak a Hódító seregével. Azokat Hunyadi János, Magyarország főkapitánya és a hetvenéves itáliai ferences szerzetes, Kapisztrán János (Giovanni da Capestrano), valamint az általuk toborzott zsoldosok és a környék felkelt keresztesei, "parasztok, kézművesek, szegény emberek" állították meg Nándorfehérvár falainál 1456 júliusában.

A Konstantinápolyt meghódító szultánra július 22-én Hunyadiék súlyos vereséget mértek. Sokan az ima erejének tulajdonították, hogy a túlerőben lévő oszmán hódítók ellen a Hunyadi János és Kapisztrán János által vezetett sereg győzelmet aratott. A pápai rendelkezésnek és Hunyadiék győzelmének híre közel egy időben érkezett meg Budára és Bécsbe. Így nem véletlen, hogy a déli harangszó mindennapossá váló gyakorlata rövidesen átértelmeződött, és a köztudatban ma már inkább a győzelem emlékeként él. Igaz, maga a pápa, amikor augusztus 6-án az Úr Színeváltozásának (Transfiguratio Domini) napján értesült a győzelemről, elrendelte, hogy e napot az egész kereszténység ünnepként tisztelje. A pápa később számos más oklevélben is úgy említi a déli harangszót, mint a nándorfehérvári csodáért szóló hálaadást. A korábbi pápai bulla megújításával VI. Sándor pápa a jubileumi Szentév kellős közepén, 1500. augusztus 9-én már arról rendelkezett, hogy a harangszó az egész keresztény világban minden délben szólaljon meg, jelezve, hogy a kereszténység védelme, az összetartás minden időben és minden helyen fontos kötelesség.

Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma
anyaga alapján

Vissza a kezdőlapra