Élénk vita alakult ki az ifjabb Vancsik tilosba tévedése kapcsán arról, hogy vannak-e a hasonló ügyeknek következményei a családtagok politikai viselkedésére, esetleg felelősségére. De nemcsak Vancsik Zoltán országgyűlési képviselő politikai barátai tiltakoztak a kérdés felvetése ellen, hanem véleményt nyilvánítottak – többek között – a közkedvelt Bolgár-rádióműsor Népszabadságon kiművelt népnevelői is. “Megbeszélték”, hogy a politikus-atyának nem kell a tékozló fiú miatt egyetlen lépéssel sem hátrébb húzódnia. Csupán egy-két ellenvélemény célzott rá, hogy akadtak példák hasonló esetben politikusok visszavonulására. A műsorvezető azonban ilyesmiről sosem hallott.

Márpedig akadtak precedensek itthon és külföldön – még a politikus atyánál és fiánál lazább genealógiai viszony esetén is – politikusi meghátrálásra. A magyar munkásmozgalom története különösen dúskál ennek az elvnek gyakorlati alkalmazásában, saját kezűleg teremtve meg a szituációt ahhoz, hogy politikusokat eltávolítson az útból, családi kapcsolatból eredő erkölcsi követelményekre hivatkozva.

Történt pedig 1948-ban, már a “fordulat éve” után, hogy az akkori Magyar Köztársaság kairói követét kémkedéssel gyanúsították meg és hazarendelték. A kisgazdapárti kötődésű követ hazatért, már a repülőtéren letartóztatták, bíróság elé állították, hazaárulásért halálra ítélték és villámgyorsan kivégezték. A vádlott történetesen Tildy Zoltán (kisgazdapárti) köztársasági elnök veje volt. No persze senki sem gyanúsította Tildy Zoltánt azzal, hogy része lenne vejének állítólagos súlyos eltévelyedésében, ő mégis tudta valahonnan, mit illik ilyenkor tennie egy politikusnak. Lemondólevelében Jules Grevy francia köztársasági elnök példájára hivatkozott, aki lemondott, mert veje panamákba keveredett. Nem ő maga, még csak nem is a fia, hanem a veje. Noha jogilag nem volt felelősségre vonható a lánya férjének tetteiért.

Íme, két precedens, egy csapásra. De van még! Nagyjából a Tildy–Csornoky üggyel egy időben történt, hogy egyik kisgazdapárti képviselőnek – aki abban az időben egyetemi rektor és egy jelentős vidéki napilap főszerkesztője is volt – a fia emigrált. Akkori szóhasználattal disszidált, hatósági fogalmak szerint külföldre szökött. Atya és fia már réges-régen nem éltek közös háztartásban, annál is inkább, mert a szülők elváltak, a fiú előzőleg éveket töltött hivatalos külszolgálatban azon országban, ahová igyekezett. Az atya mégis viselte a következményeket. Még csak nem is valamiféle bizottsági helyről, hanem magáról a képviselői mandátumról mondott le, a rektorság meg amúgy is egy ideiglenes dekórum, nem is beszélve a politikai státushoz kötött főszerkesztőségről. Szorgos búvárok jó pár hasonló esetre tudnának fényt deríteni a hazai politika történetéből.

Na persze a Vancsik család esetében vannak enyhítő körülmények. A rendszeres kábítószer-csempészés közel sem olyan súlyú ügy, mint ha például egy képviselő külön élő idegbeteg lánya – máig kiderítetlen provokáció hatása alatt – egy életlen étkezdei késsel kisgyerekekre támad. Ilyenkor apát és beteg lányát hónapokon át lehet néven nevezve újra és újra meghurcolni a médiumok nagyobb részében. Hátha sikerül egy amúgy is gátlástalanul rágalmazott képviselőt kiszorítani az egykori recept korszerűsített változatával. Felmerül a kérdés, hogy mi köze mindehhez a hazai munkásmozgalom-történetnek? Közvetlenül semmi. Jogilag mindez rendben lévőnek látszik. Végül is az MSZP – amelynek az idősebb Vancsik képviselője – vadonatúj párt, 1989 októberében szűznemzéssel alakult, minden történeti előzmény nélkül. Nem tartozik régen elvált, szülőséggel nem gyanúsítható, impotens pártok, az MKP, MDP és MSZMP tettei miatt semmiféle felelősséggel. Az MSZP-t a gólya hozta a nemzetközi szociáldemokrácia szerető karjai közé.

De nem árt emlékeztetni rá, hogy a Tildy köztársasági elnök veje elleni vádakból egy mukk sem volt igaz. Gyalázatos, koncepcionált politikai gyilkosság volt, Rákosi és Péter Gábor közös műve a kisgazdák szalámizására. Tildy vejét odakinn az ÁVO elfogta, elrabolta, hazahurcolta. A precedens mégis valódi. Ha a vő kémkedett volna, az elnöknek valóban le kellett volna mondania, mert volt erre precedens, a Grevy-ügy.

Az MKP, MDP és MSZMP múltját ezeken kívül még számos politikai justizmord terheli. Az MSZP politikusainak meghatározó nemzedéke pedig ebben a politikai közegben nevelődött. A justizmordok sorában egyik volt a professzor-képviselő fiának további sorsa. Őt odakinn, az Ausztriában megszálló szovjet katonaság segítségével, miután tőrbe csalták, elfogták, hazahurcolták, majd később kémkedés vádjával kivégezték. Formális jogi szempontból a képlet mindig ugyanaz. Kompromittálódott családtag, emiatt a politikai életből visszavonult hozzátartozó.

Büntetőjogilag valóban nem vonható felelősségre senki egy másik, felnőtt hozzátartozójának tetteiért. Létezik azonban a köztudatban egy másfajta, erkölcsi felelősség is a közszereplőkkel szemben. Ugyancsak a közvélekedés része, hogy az elvált szülők gyermekeinek devianciái kapcsán mindig felvetik a szülők felelősségét. Politikusok esetében ez a kétféle, morális megfontolás összegződik. Egy politikusnak példát kell mutatnia olyan esetben is, amely fölött a közvélekedés végül napirendre tér.

Ha egy politikus ezt nem veszi tudomásul, ezzel ő teremt újabb, a közerkölcsre nézve veszélyes precedenst. Relativizálja az erkölcsi normákat, amelyeket önmagára nem vonatkoztat. Milyen jogon von majd felelősségre hasonló esetben másokat?

Nincs az immár sokadik “Na és?”-nél veszedelmesebb példa és a fölényeskedő MSZP-politikusokénál számukra is csapdákat rejtegetőbb precedens. Nem olyan szeplőtelenek ők, mint ahogyan viselkednek. Éppen az előd pártok történetéből kellene okulniuk, mert a rossz erkölcsi döntések később megbosszulják magukat. Ez persze mindenkire egyaránt érvényes. De a valóban előzmények nélküli pártok esetében jóval kevesebb a hivatkozási lehetőség és hosszabb az átfutási idő.