Ismét vita az Európai Unió és Magyarország viszonyáról
Pénteken a miniszterelnök néhány szókimondó kijelentése felborzolta az ellenzéki idegeket. Orbán Viktor ugyanis azt találta mondani, hogy ha nem lesz meg a menetrend, s a bővítés tovább csúszik, meg kell vizsgálnunk az alternatív megoldásokat, hiszen az EU-n kívül is van élet. Egyre többen fogalmazzák meg már az EU illetékesei közül is, hogy ideje lenne elkészíteni a már feltartóztathatatlan bővítés világos menetrendjét. Mások félnek ettől, mert azokat, akik határidőt kapnak, úgymond elkényelmesítené, mások viszont elvesztenék azt a motort, amely a "még bekerülhetek az első körbe" reményéből ered. Kifejezetten megtévesztő azon érvük, hogy a menetrend lassíthat is: ezen a tempón már alig lehetne. Van még egy hátsó szempontja a menetrend elutasítóknak: a lemaradók várható tiltakozásától félnek.
Nos ezt a szempontot érdemes a szemünk előtt tartani, ha a miniszterelnök magatartását meg akarjuk érteni. Ha az EU döntéshozatalában szempont az egyes tagjelöltek vélhető tiltakozása, akkor érdemes is tiltakozni. Természetesen nem ok nélkül és nem pusztán önérdekből. Ha a mindenki által éllovasnak tekintett Magyarország tiltakozik a felvétel lassúsága ellen, (ráadásul azután, hogy a bővítési főbiztos is figyelmeztetett, a felvételi menetrend késése a belépés ellenzőinek a malmára hajtja a vizet,) az összes tagjelölt nevében és érdekében beszél. Ennek a legrosszabb következménye, tehát a kockázat, amit vállalni kell, annyi, hogy nem veszik figyelembe. Magyarán egy ilyen megszólalással nyerni lehet, veszíteni nem.
Ha
lenne felelősségérzet és hozzáértés a baloldali ellenzékben, még rá is
erősítenének, és tiltakozóbbak lenének, mint a miniszterelnök. Ám ezek
a baloldali urak azt tanulták az iskolában: mindenre azt kell mondani:
Da. Kérdés, értik-e ezt az EU-ban? Ennél fontosabb, hogy a hazai közvélemény
azt mondja nekik: dádá.
