Az ülésen Martonyi János összegezte a Magyarország által az elmúlt évtizedben megtett út eredményeit, majd a nyolcvanas évek végének, a kilencvenes évek elejének egykori, ismert vagy kevésbé közismert szereplői beszéltek tapasztalataikról.

Így megszólalt Mark Palmer, az Egyesült Államok 1986 és 1990 közötti budapesti nagykövete, Ruth Anderson, a budapesti amerikai nagykövetség akkori katonai és légügyi attaséja, Jeszenszky Géza jelenlegi washingtoni magyar nagykövet, az Antall-kormány külügyminisztere, Lawrence Eagleburger volt amerikai külügyminiszter (Palmer egykori főnöke), Robert Hutchings, aki 1989 és 1992 között a fehér házi nemzetbiztonsági tanács európai ügyekért felelős igazgatója volt, Stephen Flanagan, aki ugyanabban az időszakban a washingtoni külügyminisztérium poltitikatervező részlegén töltött be fontos beosztást, végül Thomas O. Melia, aki az átalakulás időszakában egy amerikai demokráciaelősegítő program keretében a közép-európai civil szervezetek és új politikai pártok megerősödésének támogatását szervezte.

Martonyi János előadásának egyik fő gondolata az volt, hogy a magyarországi átalakulás, amelyet immár befejezettnek lehet tekinteni, minden gazdasági és társadalmi nehézség mellett is, alapvetően sikeres volt. A miniszter hangsúlyozta: a politikai vitákat hallgatva könnyen szem elől lehet téveszteni azt, hogy a magyar társadalomban jelentős fokú egyetértés uralkodik mind az ország külpolitikai célkitűzéseit, mind a gazdasági-társadalmi fő feladatokat illetően.

Palmer visszaemlékezése nagyrészt azzal volt kapcsolatos, hogy ő abban az időben, egy demokratikus ország nagyköveteként egy nem demokratikus országban, a hagyományos diplomáciai szerepkörön túllépve is igyekezett segíteni a demokratikus változásokat. Bírálóan szólt más nyugati diplomata kollégáiról, akik nem ápoltak kapcsolatokat az ellenzékkel, nem mentek ki a tüntetések idején maguk is az utcára, "csak egymást ismerték".

Eagleburger azt emelte ki az események utólagos értékelésében, hogy bármilyen szép dolgokat cselekedett is Palmer, valamint számos más, kulcspozícióban levő döntéshozó, az eseményeket lényegileg nem a politikusi körök, hanem a magyar lakosság magatartása irányította, valamint - az egész kelet-közép-európai átalakulás tekintetében - meghatározó jelentősége volt a Szovjetunió széthullási folyamatának. Eagleburger szerint a Nyugat nem tett eleget az átalakulás fájdalmainak enyhítése érdekében, nem nyújtotta például azt a gazdasági támogatást, ami elvárható lett volna.

A kongresszusi esemény előtt Martonyi János még találkozott Gordon Smith republikánus szenátorral, a külügyi bizottság európai albizottságának elnökével. Smith elégedetten szólt arról, hogy Magyarország beváltotta azokat a reményeket, amelyek alapján annak idején támogatták a NATO-csatlakozását. A magyar külügyminiszter egyebek között hangsúlyozta, hogy Budapest egyaránt fontosnak tartja az európai biztonsági és védelmi politika kialakítását, valamint az atlanti elkötelezettséget. Martonyi szerint folytatni kell a NATO-bővítés második körének előkészítését. A magyar külügyminiszter kedden, amerikai látogatását befejezve, hazaindult Budapestre.

Washingtoni tartózkodásának fő programpontja Madeleine Albright amerikai külügyminiszterrel folytatott hétfői megbeszélése volt, amely után Albright - a közös sajtóértekezleten - meleg szavakkal méltatta az amerikai-magyar szövetségesi és baráti viszonyt, Magyarországnak a délkelet-európai térség stabilizálása és Szerbia demokratizálása érdekében vállalt vezető szerepét, valamint azt, hogy Magyarország stabilitása, gazdasági fejlődése kisugárzik az egész közép-európai térségre.