Cioaca polgármester csúsztat
Az
Adevarul című lap június 28-i számában Ioan Cioaca földvári polgármester
nyilatkozik az elpusztított földvári emlékművel kapcsolatosan. Az újságíró
(V. S.) rögzíti, hogy a Brassó megyei Földváron konfliktus robbant ki Ioan
Cioaca tanár-polgármester és a magyar eredetű (így!) hídvégi református
pap között. Így, éjnek idején több magyar polgár egy emlékművet kívánt
felállítani annak a 184 magyar katonának az emlékére, akik 1944. augusztus
23 után haltak meg a lágerben. Cioaca polgármester ledöntette az emlékművet,
úgy vélvén, hogy ezt nem éjszaka kell felállítani, és mivel az emlékmű
Földvár község területére került, engedélyt kellett volna kérni rá. (Az
emlékműállítás a helyszínen reggel 6 óra 5 perckor kezdődött.) Mielőtt
továbblépnénk, állapítsunk meg két dolgot: mikor virrad Földváron? Az Ungvári
Barna hídvégi lelkész nyilatkozatából és a helyszínen készített fotókról
— több tíz áll a rendelkezésünkre — ugyanis világosan kiderül, hogy nem
az éj leple alatt, hanem reggel korán láttak hozzá az emlékmű állításához.
Másik megjegyzésünk: az emlékmű felállításához a szükséges engedélyekkel
rendelkeztek. A csúsztatás, hogy finoman fogalmazzunk, egy olyan személy
állításairól, aki nem mond igazat, teljesen nyilvánvaló. A tények meghamisításának
és a román olvasótábor orcátlan félrevezetésének a csúcsteljesítményei
ezután következnek: "Mi több — nyilatkozza Ioan Cioaca polgármester —,
a földvári lágerben szovjet, szerb, sváb, német és magyar katonák haltak
meg, ezeknek az emlékére fel lehetne állítani egy többetnikumú és nem etnikai
emlékművet.” Ismét álljon meg a menet! Az Orosz Köztársaság Művelődési
Minisztériuma és a bukaresti Orosz Nagykövetség 1998-ban az 1942—44 között
a földvári, szovjet katonák számára “berendezett” fogolytáborban elhunyt
huszonegy halott emlékére impozáns sírkertet létesített. Tudtunkkal nem
is kértek semmiféle engedélyt a községi polgármesteri hivataltól, hanem
központi jóváhagyással a katonahalottak jelképes sírhelyét nagyméretű márványlappal
jelölték meg, és egy, a sírkert központjába elhelyezett márványlap tartalmazza
az eseményre vonatkozó szövegeket. A monumentális sírkertet robusztus fémkerítéssel
vették körbe. Cioaca polgármester, amint a tegnapi lapszámunkban közölt
felvételről is látható, ebből vágatott ki egy darabot, hogy az "egyetnikumú”
új emlékművet leromboltathassa és a helyszínről eltávolíttassa. Tehát a
szovjet katonahalottaknak külön sírkertjük van. Az 1942—44 közötti szovjet
hadifoglyok táborát nem lehet egybecsúsztatni vagy egybemosni az 1944.
augusztus 23-i román kilépés után a magyar hadifoglyok, összefogdosott
civilek, a front átvonulása után lemaradt és hazatért személyek számára
felállított haláltáborral. A kettő közötti különbséget nem csak a hatalmas
létszámbéli különbségekkel, hanem a bánásmóddal is érzékeltetni tudjuk.
Lőrinczi Ildikó, az akkori hídvégi református lelkész lányának visszaemlékezését
idézzük (szemtanú, az eseményeket átélte): "Földváron a háború első éveitől
fogolytábor működött orosz hadifoglyokkal, de azok sokkal kevesebben voltak,
és semmiképpen sem részesültek olyan bánásmódban, mint a későbbiekben a
magyar foglyok. Ők szinte szabadon járkáltak, és megengedték nekik, hogy
a hídvégi házaknál munkát vállaljanak, s ezért egész nap melegedhettek,
és ebédet is kaptak. A hídvégiek ezeket is sajnálták és segítették.” Ami
a más etnikumú áldozatokat és Foksányba, Tighinába és a Szovjetunióba hurcolt
rabokat illeti, a rafinált Cioaca-csúsztatás még szembeszökőbb. A Szatmári
Friss Újság 1997. május 12-i számában Boros Ernő tollából másfél oldalas
összeállítás jelent meg (Haláltábor Földváron). Ebből idézünk: "A közelmúltban
Fosztó Zoltán polgármester és Végh Balázs Béla pedagógus vezetésével héttagú
küldöttség járt Földváron (Feldioara, Brassó megye), ahol 52 évvel ezelőtt,
1944 novembere és 1955 áprilisa között 61 falujukbeli férfi raboskodott
a hitleri koncentrációs táborok légkörét idéző körülmények között. Az itteni
fogolytáborban eltöltött mindössze öt — ám annál borzalmasabb — hónap alatt
tizenketten haltak meg közülük, utóbbiak emlékére most olyan kopjafát állítottak
a falu küldöttei a közeli Hídvég település református templomának a temetőkertjében,
amelynek talapzatánál tizenkét börvelyi halott márványba vésett neve kapott
helyet. Mivel (annyi minden máshoz hasonlóan) az utóbbi évtizedekben az
itt történtekről is hallgatni kellett, aránylag kevesen tudják, hogy ha
a többi olyan település is követné a börvelyiek példáját, amelyek hajdani
fiai közül szintén többen lelték halálukat ezen a második világháború végén,
Földvár az észak-erdélyi magyarság, illetve svábság zarándokhelyévé léphetne
elő. Hiszen például a rengeteg, Székelyföldről idehurcolt mellett csak
a mi megyénkből a börvelyieken kívül a következő települések szülöttei
közül alusszák itt sokan örök álmukat: Kaplony (Căpleni, Szatmár megye:
továbbiakban SM), Kálmánd (Cămin, SM), Csomaköz (Ciumeşti, SM), Csanálos
(Urziceni, SM), Mezőterem (Tiream, SM), Szaniszló (Sanislău, SM), Egri
(Agriş, SM), Túrterebes (Turulung, SM). (Biztosra vehető azonban, hogy
ez a lista nem teljes, hiszen sajnos, senki nem tudja pontosan, hogy valójában
kik és hányan haltak meg Földváron.” És most ugyanebből az összeállításból
szólaljon meg egy túlélő, Végh Zsigmond, akkor 82 éves börvelyi férfi:
(...) Vécé gyanánt egy fűrészplattszerűen (cikcakkban) kiásott, mély gödör
szolgált, amelynek "fogain” deszkát helyeztek keresztül. Aki egyensúlyát
vesztette s leesett a deszkáról, belefulladt az ürülékbe, mert a gyengeség
miatt sem ő maga nem tudott kimászni, sem mások nem tudtak ebben segíteni.
(...) A román tisztektől gyakran hallották: "álljatok be románnak, akkor
hazamehettek”. A kaplonyi svábokat többször is megverték azért, hogy ne
magyarul beszéljenek, hanem németül. Hiába mondták szegények, hogy ők csak
magyarul tudnak, nem hittek nekik, tovább verték őket. Nincs lapterünk,
hogy a sváb emlékezőket is idézzük. Végh Balázs Béla, a börvelyi küldöttség
tagja mondja: Annak idején a földvári románok közé verbuvált önkéntes civilek
is őrizték a foglyokat, és ezek sem viselkedtek velük tisztességesebben,
mint a katonák, talán ez a legfőbb oka annak, hogy a helybeliek mintha
mindannak az eltüntetésére törekednének, ami a hajdani fogolytáborra emlékeztet.
A láger helyén ma mezőgépállomás működik. Az egykori fogolytemető sírjai
közül már csak kevés van meg, és a helybeliek hozzáállásának ismeretében
félő, hogy előbb-utóbb ezeket is eltüntetik, felszántják, ezért helyeztük
el végül a kopjafát a közeli Hídvégen. Szomorú adalékként említem, hogy
szinte kizárólag a magyar hadifoglyok között voltak áldozatok. (...) Tante
Rosi, a földvári szász temető mai gondnoka is csak addig volt készséges,
barátságos irányunkban, amíg (mivel németül beszéltem vele) azt hitte,
német sírokat keresünk. Miután a félreértés tisztázódott, kurtán-furcsán
átirányított Hídvégre, merthogy "a cigányok sírjai ott vannak”. Annál melegebben
fogadtak bennünket a hídvégi református magyarok, akik annak idején is
élelemmel és egyáltalán minden tőlük telhető módon igyekeztek könnyíteni
a tábor magyar lakóinak sorsán. Cioaca polgármester úr elképzelése tehát
a Szatmár környéki sváb származású magyarok esetében máris megvalósult
nemes cselekedetének (az emlékműdúlásnak) véghezvitele előtt: egy "multietnikus”
emlékmű volt ez. Azt pedig nem hinnők, hogy a korrupt Cheşcheş táborparancsnok
(állítólag később kivégezték a Földváron mívelt dolgai miatt, mások szerint
a felesége lőtte agyon) és a többi pribék számára is "multietnikus” emlékművet
akarna felállíttatni. A polgármester nyilatkozatának további része már
valóban krimibe illő: Az RMDSZ több brassói és kovászai képviselője azt
akarta, hogy kirobbanjon egy etnikai konfliktus, különösképpen azért, mert
Hídvég Kovászna megyéhez, Földvár Brassó megyéhez tartozik. Szerencsére,
a két település lakossága békés, és nem ellenzik egy emlékmű felállítását,
hisz a két helységben különböző etnikumú polgárok laknak. És most tessék
egy tipikus halandzsaszöveget egy tanár-polgármester szájából hallani:
Egy multietnikus emlékmű felállításának igénye közelebb visz az Európai
Közösséghez, de a történelmi igazsághoz is, amelyet tisztelni kell. Majd:
...ennek az emlékműnek a felállításával személyesen foglalkozom, mert nincs
semmifajta ellenséges érzület a különböző etnikumú polgárok között. Következésképpen
mégiscsak lesz emlékmű? És a mostani terv magyar, román, német és angol
nyelvű egymondatos felirata mellé szerb, sváb, és szlovák nyelvű is kerül?
(Tulajdonképpen a lerombolt talapzaton ez is elfér.) Orosz nyelvű nem kell,
mert az egész sírkert cirill és román betűs, és nem is azonos fogolytáborról
van szó. Vagy csak handabanda, teklimekli, időhúzás az egész, hogy kikerüljön
abból a gyalázatos helyzetből, amelybe hivatali emberként, parasztpárti
képviselőként belekeverte magát? Jó lenne, ha a két megye tanácselnökei
szintjén "kezelnék” ezt az emlékműügyet, mielőtt országos és nemzetközi
botránnyá duzzadna, s törvényszékre kerülne a dolog. Szeretnők hinni azt
is, hogy a gyermeteg csúsztatások, tényelferdítések ellenére a polgármesteri
nyilatkozatból az emlékmű felállításának őszinte szándékát is kiolvashatnók.
S akkor, a történtek ellenére, a megbékélés mementója kerülne fel a földvári
láger dombjára. Sylvester Lajos
