Ihol már indulnak a vezérek: Előd, Kund, Ond, Tas, Huba, Töhötöm. Valamennyi mögött nemzetségük színe-java. A fejedelem sátra előtt gyülekeznek. Elsőnek érkezik Előd, Lebediásnak anyáról testvére. Lebediás teste ott porladozik Lebediában, a második hazában, mely az ő nevéről nevezteték el. Most Előd a Nyéki törzs feje. Őt illette volna, hogy fejedelme legyen a magyaroknak, de öreg volt már ő is: nem vállalta. Így került sor a második törzsre, a Megyeri törzsre. Álmos vala ennek a feje, de ő is öregnek érezte magát a fejedelemségre. Ám ott volt a fia, Árpád, a legvitézebb, a legbölcsebb valamennyi közt. Áldott legyen a pora is az anyának, ki őt a világra szülte. Bizony elzüllödik a magyar, ha Isten meg nem áldja vele a vándor magyart. Lengő fehér szakálla Elődnek – lengő fehér zászló. Vele az öregségben csak Álmos vetekedik. A többi vezér mind javakorabeli ember.

Ím jön az óriás Kund, oldalán deli fia Kusid, s mögöttük a Kourtigyarmat törzsnek színe-virága: mind harcban edzett vagy harcra vágyó daliák. Ond, a vasgyúró, kinek markában négy patkó roppan össze egyszerre. Mellette a fia, Botond, igazi apja fia. Küzsdég a termete, de széles a melle, a válla. Aminek ez vállát veti: szikla legyen, mégis összeomlik. S mind hozzá hasonlatos a Tarján törzs férfinépe. És ihol a Jenek, Kari és Kazi törzsek fejei, vezérei: Tas, Huba, Töhötöm. Mind egy-egy szálfa emelkednek ki a tömegből. Megrendül a föld alattuk. És jön legvégül a nyolcadik törzs, a kozároktól elszakadt kabar törzs feje: Bánk. Fejedelmi alak. Ha nem is volt ott a hét vezér közt, mikor Árpádot pajzsra emelték, egyenlő a többi vezérrel. Az ő népe éber szeme őrködik a határon. Eleve, fürge, ravasz nép, elszánt, vakmerő. A fejedelem sátra előtt is már felnyergelve toporzékolnak a paripák. Nyeregben ül már a kísérő csapat, mind csupa válogatott dalia. A fejedelem testőrei. Valamennyi egy-egy óriás. Lovászlegények tartják féken a tüszkölő paripákat, a szilajabbakat kettő-három. S ím kétfelé lebben a nehéz selyemajtó. Elsőnek Árpád lép ki, két oldalán az agg Álmos és Levente. A múlt és a jövő. Nyomukban Özséb, kézen fogva kétfelől Tarkacsot és Jelekhet. És jön az ősz Torda, a kharkász, az igazságot tevő, törvénycsináló. A magyar nemzet főpapja és bírája. Egy pillanatra megáll Árpád s szeme gyönyörködve pihen meg a vezérek során. Háromszoros éljen zúg fel, ezer kard éle villan ki egyszerre hüvelyéből; ezer kard villanása mondja: Te vagy a mi fejedelmünk, követünk téged, amerre a szerencse vezet. Ezer büszke fej hajlik meg hódolattal a legnagyobb előtt. Mint egy földre szállott Isten áll előttük Árpád fenséges alakja. Azt hinnéd, a hősök hősének márványba vésett szobra áll itt. Széles, domború mellének nem látod hullámzását: mélyen el van temetve, amit e pillanatban érez. Napsütötte arcának merevsége a legbátrabbat is megdöbbentené, ha mélyen beesett szemének merengő nézése nem enyhítené a merev vonásokat. Atyai jóság szelíd sugara ragyog e szemekből. Magas, széles homlokán nehéz gondok szántottak mély barázdákat, de ím egyszerre eltűnnek a barázdák, s a nap sugarai dicskoszorút fonnak a szép, a fenséges homlok körül. Gesztenyeszín haja dús fürtökben omlik vállára, két oldalt aranyfésű szorítja le, nem engedve illetlen játékot a pajkos szellőnek. Az agg Előd szemében könny csillan meg. – Isten küldötte nekünk, suttogja csendesen…

(Benedek Elek: A Nemzetgyűlés – Honszerző Árpád)

Vissza a kezdőlapraVissza a szobrok tartalomjegyzékéhezVissza az elejére.