A könnyűlovas harc egyik legfontosabb eleme, segítője a nyereg volt. … A ló hátára került a két nyeregdeszka, a jobb és bal oldalra egy-egy. De ez nem sík felületű volt, hanem eleje és vége felkapott egy kissé, hogy a ló mozgását ne akadályozza, tehát térgörbe menete volt. … Így csak egy-egy tenyérnyi folton feküdt rá a ló hátára. Ebben különbözik ez a keleti nyereg a lovagi nyugati nyergektől, amelyeknek két villás kápája leszorítja a ló mellkasának mozgását, és hosszabb távon nagyon kimeríti a lovat. … A két nyeregdeszkára szerelték rá a két kápát. … Mindkét kápába ívet faragtak, hogy a ló gerince kényelmesen elférjen alatta. A kápákat nem szegezték, hanem odaszíjazták. … A nyergesek szerint a jól meghúzott, majd száradáskor zsugorodott szíj olyan feszesen tartotta össze ezt az alkotmányt, hogy a nyereg mindenütt eltörhetett, csak ott nem, ahol szíj húzta össze.

A két nyeregkápát a farbőr hidalja át, ezt is nedves szíjakkal fűzték a deszkákhoz. A nyereghez tartozott még a nyeregszárnyak első végéről kiinduló és a ló szügyét átfogó szügyelő (ezt lekötötték a hevederhez, hogy ne csapkodjon vágta közben), ezenkívül a farhám, amely hátulról rögzítette a nyerget. Ilyenképpen a nyereg szinte ki volt kötve a ló hátára, sem előre, sem hátra nem csúszkálhatott. A mellső kápa mögül indult ki a kengyelek szíja. A nyereg lovasával együtt egyensúlyba került, a lovas testsúlya ugyanis hátrabillentette volna a nyerget, viszont a kengyelekbe nehezedő láb kiegyensúlyozta ezt, s így a nyeregben tökéletes egyensúlyi állapot jött létre. Honfoglalás kori nyergeink közt vannak szépen díszítettek (ezek főként női nyergek), melyeken csontlemezekkel borították be az első kápát, a hátsó kápa szegélyét és a kiálló nyeregszárnyakat.

(László Gyula: A viselet, fegyverzet és a ló szerszámozása – Árpád népe)

Vissza a kezdőlapraVissza a szobrok tartalomjegyzékéhezVissza az elejére