Az ötvös munkamódja alig különbözött mai utódaiétól, legfeljebb annyiban, hogy a maiaknál a gépi berendezés uralkodik, míg a régiek mindent a maguk keze munkájával alkottak meg. A honfoglalás kori magyar ötvösök legszebb munkái az ezüstlemezekre poncolt tarsolylemezek, női hajfonatkorongok, nemkülönben az öntött ezüst, aranyozott lószerszámdíszek s a vasra készített ezüst-arany berakások.

(László Gyula: 50 rajz a honfoglalókról)

 Az öv a teljes jogú szabad ember méltóságának jelölője… A tarsoly, amelyben a tűzszerszámot és más apró készségeket tartottak, még az övnél is inkább jelezte viselője rangját.

A tarsoly textilből vagy bőrből készült, s előlapjának széles felületét hímzéssel, rátétdíszekkel, gyöngyökkel, rojtozással, illetve a bőrből készülteknél domborítással, forró poncok beütögetésével, színes befűzésekkel, intarziával díszítették. … A fedőlap vereteit egyre inkább halmozták… Ez a fejlődés épp a honfoglalás idején jutott el kiteljesedéséhez, amikor a legelőkelőbbek tarsolyait a korábbi öntött veretek helyett az egész fedőlapot beborító nemesfémlemezzel díszítették. A vékony, könnyebben munkálható ezüstlemezt finom, egyedi rajzolattal töltötték meg, és minden részletét aprólékos gondossággal dolgozták ki. Ezek a tarsolylemezek olyannyira jellemzők a honfoglaló magyarok hagyatékára, hogy egész művészetüket a tarsolylemezek művészeti körének nevezik, s joggal, mert ezek az ötvösremekek sajátosan a honfoglaló magyarok viseleti tárgyai.

 (Dienes István: A tarsolylemezek és korongok művészete – A honfoglaló magyarok)

Vissza a kezdőlapraVissza a szobrok tartalomjegyzékéhezVissza az elejére