Danas hetilap, hétvégi szám, szombat-vasárnap, 2000. 07. 15-16.

INTERJÚ

(Tanja Valić)

Interjúalany: Nenad Čanak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnöke

Mindenki szkeptikusan viszonyulhat hozzám, mert olyan programom van, amely nem nagyszerb

Az Alkotmány módosítása: semmi különös. Az első ilyen változtatás 1990-ben volt, amikor gonosztevők módjára Szerbia Alkotmányát módosították, hogy ne legyen összhangban Jugoszlávia érvényes Alkotmányával. Az ország akkori vezetésének és a politikai vezéreknek a rövidlátása vezetett mindahhoz, ami ma történik.

Itt Montenegro egyes vezetőre is gondolok: ha akkor több államvezetői bölcsességgel rendelkeztek volna, Montenegro nem lenne olyan szituációban, mint amilyenbe került, hogy ne legyen kitéve annak a szörnyű veszélynek, amelynek nem az a célja, hogy megszállták Montenegrót, katonailag vagy politikailag, hanem hogy belsőleg megossza azt, lehetőség szerint elszakítson néhány községet (megjegyzés: magyarországi értelemben kisjárásokat), ahol a lakosság többsége a milosevići eszméket támogatja, majd pedig a két ilyen montenegrói községből, a kihasznált Szerbiából és a megszállt Vajdaságból létrehozza a valamiféle negyedik Jugoszláviát, ahol az az Alkotmány lenne érvényben, amelyet az illegitim, alkotmányellenes és egészséges-értelem-ellenes Parlament fogadott el - állítja a beszélgetésben a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnöke, Nenad Čanak.

A Vajdasági Szociáldemokrata Liga tegnap, július 14-ikén töltötte be 10 éves aktív ellenzéki, autonómiapárti, háborúellenes és nacionalizmusellenes korát. A hat föderális egységből álló Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságban alakul...

... Most pedig föderáció lesz föderális egységek nélkül!

* Július első hetét a hatalom néhány lépése jellemezte: nem fogadták el az ú.n. terroristaellenes törvényt, azonban a nyilvánosság jelenléte nélkül elkészítették és gyorsított ütemben elfogadtatták az Alkotmány módosításait, amelyek várhatóan igen távolba mutató hatásúak lesznek. Az ön véleménye szerint, ennek a tettnek mik lesznek a következményei?

Valójában nem tudom megérteni azokat, akik meglepődnek a történteken: ha megfigyeljük a szerbiai rezsim mutálását a Jugoszláv Kommunista Szövetség kemény kezű szárnyától, valamint a nemzeti szocialista csoporttól, amellyel az országban addig létrehozott intézmények és játékszabályok destrukcióját végezték, a területekért folytatott nyílt háborúkon át, egészen az utolsó fázisig, amikor is a nemzeti szocializmus véglegesen elveszítette saját eszmei koordinátáit, látható, hogy mindez már nem az államnemzet vagy a pártállam koncepciója, hanem az állami banditizmus koncepciója. Ebben az országban nem a nemzet, de nem is a párt uralkodik képviselőin keresztül, hanem egy érdekcsoport, amely a körülmények véletlenszerű összjátéka miatt jelenleg a legerősebb, s eközben kisajátítja az erőszak állami szerveit, az egész ország komplett népességét túszként tartván azokkal szemben banditához hasonlóan viselkedik, mégpedig zsarolóan, rablógyilkoshoz méltón és kizsákmányolóan, mivel kezében tartja a társadalom kulcspozícióit mind gazdasági, mind média-, mind pedig a represszió szempontjából.

Számukra minden más: lényegtelen. Az a ráadáskampány, hogy Slobodan Milosevićet nyilvánítsák néphőssé és főparancsnokká, arról tanúskodik, hogy mindinkább eltávolodunk mindentől, aminek bármi köze lehetne a választásokhoz. Ellenkezőleg: minden a lojalitásra, rangok és csillagocskák rendelettel való osztogatására egyszerűsödik s mindez az uralkodó jóindulatából, nem pedig a nép akaratából történik.

* Az előző ország hasonló argumentáció alapján lett széttúrva, mint ahogyan most is teszik: mely kérdéseket felejtette el a szerbiai ellenzék feltenni, tíz évvel a jugoszlávság eszméjének lebontása után?

Szerbiában az ellenzék önmagának felejti el feltenni az alapvető kérdést, mégpedig az elvszerűség kérdését. Az ellenzék legnagyobb része által a Slobodan Milosević rezsimje ellen folytatott harcának eredménytelensége abból fakad, hogy mind a rendszer, mind pedig az ellenzék ugyanarról a tőről fakad, mégpedig a nyolcvanas évek közepén Belgrádban eluralkodott nacionalista, a rezsim által feltüzelt töltésből. A Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia Memorandumától a mai napig megtalálhatjátok azokat az embereket, akik ezt a dokumentumot aláírták, akik Nagy-Szerbia eszméjéért szálltak síkra, akik kiálltak az állami értelmemben vett nacionalista exkluzivizmusért mind az ellenzék, mind pedig a rezsim soraiban, struktúráiban és köreiben.

Abban az esetben, ha az ellenzék ezen része, ez pedig Szerbiában igen jelentős, valójában Slobodan Milosević ellen kívánna harcolni, akkor saját létezésének gyökereit kellene elpusztítania, emiatt szörnyen nehezükre esik, hogy olyan álláspontra helyezkedjen, ami alapján konfrontálódhatna a rezsimmel, ehelyett teljesen lényegtelen kérdésekre összpontosítanak. Lényeges tiszta viszonyt kialakítani a Szlovénia, a Horvátország, a Bosznia és Hercegovina, valamint a Koszovó területén folytatott háborúkkal kapcsolatban, illetve a Szerbiában található tartományok kérdésében. Néhány tisztes kivételtől eltérően egyetlenegy ellenzéki szerbiai párt ugyanúgy, mint a rendszer nem tud a tartományokkal kapcsolatban viszonyt kialakítani: Koszovó kérdése vajon Szerbia belügye-e? Vajdaság kérdése vajon Szerbia belügye-e? Mikor szűnnek meg azoknak lenni?

Most felvetek a Vajdaság kérdését: nem elegendő, hogy Slobodan Milosević távozzon, utána szükséges a Nyugat-Balkán pontos architektúráját elkészíteni, mégpedig úgy, hogy Koszovó és a Vajdaság és Szandzsák miért ne? ne legyen senki exkluzív belügye. Inkább legyenek a különbözőségre való legelemibb jogok kérdései, azon jogi dokumentumokra való felülvizsgálatára való jog, amelyeket erőszakkal döntöttek meg 1988-ban. Ha Montenegro ma az államiságán lovagol, miért nem jut egyetlenegy montenegrói vezetőnek sem az eszébe, mely dokumentum alapján hivatkoznak Montenegro államiságára? Ahogyan én megértettem a volt Jugoszláviában az elmúlt tíz év alatt végbement történéseket, mindenki az 1974-ben elfogadott Alkotmányra hivatkozva döntött. Koszovóban nemzetközi protektorátust hoztak létre, mert nem tisztelték az 1974-es Alkotmányt.

Immár csak a Vajdaság van megszállva, amiről senki nem akar beszélni, mert még mindig idegen kérdés. Kinek az idegen kérdése. Valaki azt fogja mondani: Szerbia belügye. Ha a Vajdaság nem fog sürgősen minden demokratikus erő saját kérdésévé válni, a saját környezetében, illetve még szélesebben, akkor holnap mindez a helyzet további elmérgesedéséhez, a további ellenségeskedések kialakulásához és természetesen Szerbia és a szomszédai közötti állandó összetűzésekhez fog vezetni.

* Milyenek lesznek a következmények, ha Montenegro mégis kiűzettetik a Szerbiával alkotott föderációból?

Monyenegro kiűzését a Szerbia és Montenegro által alkotott föderációból nem élem meg katasztrófaként, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy mindez két sziámi iker közötti pillanatnyi érdekházasság volt. Montenegroban másmilyen folyamatok indultak be, amelyek a normalizálódás irányába viszik, a világban található standardok szerinti élet felé. Amikor bekövetkezik Szerbia demokratizálódásának ideje, elérkezik az a pillanat, hogy az alagút végén felsejlik a fény, meg vagyok győződve, hogy a szomszédos országok sora Szerbiával azonnal új viszonyok kiépítésébe kezd, amelyek mindjárt javulást hoznak az élet és a gazdaság színvonalában. Az önálló Montenegro e pillanatban feltétele annak, hogy a Slobodana Milosević rezsimjének nevezett rosszat lokalizálják, és pontosan meghatározzák azokat a koordinátákat, ahol ez a rossz megtalálható. És az a kisajátított Szerbia, néhány megbolondított montenegrói község és a megszállt Vajdaság egy részében van most.

Az elvek nagyon fontosak. Montenegrónak kell, hogy legyen a szuverenitásra joga, állampolgárai és a parlament döntse el, kihasználja-e azt vagy sem. Vajdaságnak kell, hogy autonómiája legyen. Mely határokig, erről vitatkozhatunk. Azonban kiinduló alapként az 1974-es Alkotmányt kell használni. Tehát: törvényhozó, bírói és végrehajtó hatalom, az a jog, hogy a vajdasági képviselőház hozza meg azokat a törvényeket, amelyeket majd a vajdasági területen alkalmazni fognak, és amelyek összhangban lesznek majd a Vajdaság Alkotmányával, s az is összhangban lesz majd a szélesebb értelemben vett állam, jelen esetben Szerbia, alkotmányával. Ezek az alapvető kiinduló pontok, melyek nélkül nem haladhatunk tovább. A nagyszerb eszme bebizonyította gyilkos jellegét, a hosszú évekig tartó propaganda effektus miatt, azonban még most sem vesztette el kábító hatását a populáció egy meghatározott részében.

* Kételkedik Perisić tábornokban, Veselinovban és Draskovićban.

Miért tiltják nekem, hogy szkeptikus legyek Perisić tábornokkal szemben, aki még két évvel ezelőtt a Jugoszláv Katonaság vezérkari főnöke volt egy ember, aki megtehette volna, ha a változások tényleg közel álltak volna a szívéhez, hogy katonai puccsot hajtson végbe, ha már mindenáron változásokat akar, ő pedig így fordul hozzám az egyesült ellenzék összejövetelén: ... nekünk, demokratáknak, azt kell tennünk...? Illetve: amikor egy asztalnál ülök Dragan Veselinovval, aki közvetlenül eladta újvidéki mandátumainkat Seseljnek, s ezáltal annak parlamenti csoportjában egy újvidéki radikális ül, mégpedig azokat a szavazatokat bitorolva, melyeket a Vajdasági Koalíció újvidéki képviselői kaptak a választópolgároktól, ez a lehetőség pedig Szerbia Parlamentjének radikális többségű Adminisztrációs Bizottságával kötött megállapodásának az eredménye. Olyan emberekkel kell együtt ülnöm, akik négy éven keresztül biztosították Milosevićnek a többséget a Parlamentben.

Hogyan ne kételkedjem még véletlenül sem a Szerb Megújhodási Mozgalom őszinteségében, amikor az SZMM-nek a többséget a belgrádi képviselő-testületben nem az ellenzék biztosítja, hanem a hatalom; emellett Vuk Drasković a Szövetségi Kormány tagja volt s nem én , onnan kidobták, nem pedig otthagyta azt. Velük szemben nem lehetek szkeptikus, mert akkor veszélyeztetem az ellenzék egységét.

* Az Önnel szembeni szkeptikusság?

Mindenki szkeptikusan viszonyulhat hozzám, mert olyan programom van, amely nem nagyszerb.

És itt a valódi tragédia: az a közvetlen öngyilkosság, amit Milosević ellenőrzésével, hatására és a vezetése alatt elkövettek az utolsó tíz év alatt, igaz: némelyeket észhez térített, azonban ők sokkal kevesebben vannak, mint amennyit várni lehetett volna.

* Az ellenzék bírálata az irigység és az egység hiányának bírálatára szorítkozik, nem találjuk a programok bírálatát. Miért?

Úgy hiszem ebben a pillanatban nincs jogunk a túlzott különbözőségre. Mint ahogyan a Demokratikus Pártok Szövetségében mindenki, én is hajlandó vagyok a Le Milosević-tyel! feliratú zászló alá állni. Azonban azt szeretném, ha már a zászló alatt állunk, mindnyájan a zászlóra felírt eszmét is valljuk. Nem pedig, mint ahogyan már többször is megtörtént, hogy együtt legyünk a zászló alatt Milosević vakondjaival, akik csak azt a célt szolgálják, hogy egy adott pillanatban megfúrják a mozgalmat. Ezért vannak kétségeim az egyesült ellenzék listájával kapcsolatban. Szerbia politikai színterét igen nehéz megérteni pont az ilyen egyesült ellenzék sorsa miatt is. Amikor Mile Isakovval 1999-ben elindítottuk Újvidéken a Le Milosević-tyel" akcót nem pártként írtunk alá. Személyesen hívtuk az embereket, jöjjenek az utcára, amit Újvidéken meg is tettek, majd pedig, amikor csatlakozott hozzánk a Szövetség a Változásokért koalíció, felkértük az ellenzéki pártokat, az SZMM-et és még akit akar, csatlakozzanak hozzánk. Együttesen tegyük meg azt, ami azért szükséges, hogy végre Szerbiában valamiféle fény gyúljon. Semmi nem történt, a tiltakozás pedig idővel megszűnt. Azonban január 10-ikén Vuk Dračković összehívott egy gyűlést, ahol elkezdte káderezni az ellenzéket, kigondolta: ki mindenkinek kell ott ülni; s nem hívott meg jó néhány bizonyítottan Milosević-ellenes harcost, ugyanahhoz az asztalhoz ültette Milosević leellenőrizhető szolgáinak egy táborát is; majd kikiáltotta önmagát az ellenzék egyesítőjének.

Öt hónappal később, be kell vallanom, igencsak terméketlen periódus után egy, legtöbb kettő nagygyűlésen kívül, amelyeknek mégiscsak volt valamilyen figyelmeztető hatásuk, ezen kívül más semmi mindenből kihátrál, pont akkor, amikor a választási listák meséje került napirendre. Számunkra, akik itt maradtunk az Egyesült Ellenzékben, nem maradt más, mint Vuka Drasković ki tudja milyen kalkulációinak a maradéka, de nincsenek jelen azok a becsületes és tisztességes emberek az alapján, amit mindeddig tettek. Ha Nenad Čanak akkor azt mondta volna: én ebben a társaságban nem vagyok hajlandó ülni, mert itt ölnek a rezsim szolgái is, akkor Nenad Čanak lett volna mindenért a felelős. Amikor Vuk Drasković azt jelenti ki: nem leszek abban az ellenzékben, amelyet én gyűjtöttem össze, még mindig úgy tekintenek rá, mint Szerbia politikai színterének fontos figurájára. Ezek azok a tévelygések, amelyek jelenleg keresztülmegyünk. Miért oly fontos Vuk Drasković? Csak, mert Belgrádból való. Csak, mert minden fontos és nagy párt Belgrádban székel.

Tekintet nélkül arra, hogy a Vajdasági Szociáldemokrata Liga, a közvéleménykutatások alapján, kétszer több szavazópolgárral rendelkezik Szerbiában nem a Vajdaságban , mint amennyire némely nagyon fontos és megbecsült pártok az Oh, Istenem! úgynevezett nagy ellenzékből, Belgrádból.

* Mit jelentenek a valódi és őszinte ellenzék szavak? Vannak-e valamilyen alapelvei az Egyesült Ellenzékbe való lépésnek, vagy elegendő csak meghívottnak lenni, esetleg elmenni?

A voluntarizmus a legnagyobb problémánk. Hogyan jelentek meg egyes személyek, fogalmam sincs róla. Nem én készítettem a listát. Képzeljen el egy olyan lehetőséget, amikor egy egyetem oklevelét megszerezheti csak azzal, hogy megjelenik a salternál, és azt állítja: én ezt tudom. Ahhoz, hogy ellenzékivé váljon ön ebben az országban, elegendő csak egy nyilatkozatot adni: én ellenzéki vagyok, ezért mindenkinek kötelessége hinni önnek.

* Hogyan kommentálja a mostanáig el nem fogadott terrorizmus elleni törvényt?

Ennek a törvénynek a végrehajtó szervek szelektív eszközévé kellene válni. Milosević eddig is megtehette, ha akarta, hogy önt kettő, három vagy hét hónapig tartó katonai gyakorlatra küldje, majd pedig aközben háborúba kerüljön, ott meghaljon, esetleg rokkanttá váljon. A gyakorlatban tehát semmi sem változik nincs már több háború, hogy háborúba küldje az embereket, így közvetlenül a börtönbe irányítja őket Többé-kevésbé ugyanaz a koncepció érvényesül, bíróság és bíróság nélkül valakit el lehet tüntetni a közéletből. Úgy hiszem, nagyon óvatosan fognak bánni majd ezzel a törvénnyel. Abban az esetben, ha hirtelen, nagy tömegben kezdenék meg az emberek letartóztatását, az óriási felháborodást és ellenállást váltana ki, úgy pedig bármi történhetne. Ők csak a puha represszió alkalmazásának köszönhetően vannak életben.

* Bekövetkezhet-e egy kis, piszkos háború, jelen van még az újabb NATO-beavatkozástól való félelem is, s máris adott az, amit a rezsim szeretne, hogy elhalassza a politikai harcot?

Számukra minden, aki a káoszba vezet, megfelelő; ők a káoszban volta az eddig eltelt esztendőkben, de ott is maradtak. Részükre a NATO-beavatkozás is megfelelő lenne. Nem hiszem, hogy sikerülne nekik valami ilyet kiprovokálni. Számukra a legfontosabb, hogy megőrizzék a Vajdaságot: minden más maradék nem biztosít lehetőséget a pénzszerzésre. Pont ezért ők itt a legérzékenyebbek. A másik oldalról pedig a térségünkben levő politikai szubjektumok politikai nem-államiságába a Vajdaságot nagyon ritkán vagy egyáltalán nem említik. Amiről nem beszélnek, azt látják előre, mint a megoldás kulcsát: próbálkoztunk háborúkkal, próbálkoztunk nemzetállamokkal, próbálkoztunk ezzel is, azzal is, próbálkoztunk Bosznia felosztásával, próbálkoztunk az erőszak alkalmazásával Koszovón gyerünk hát, próbáljuk meg demokratikus úton si. ez pedig azt jelenti: a Vajdaság autonómiájával és önrendelkezésével, mégpedig polgári alapokon; nem az erőszakra, hanem a jogra alapozva.
Próbáljuk ki: lehet, hogy ez az út valamilyen eredményt hoz majd. Én biztos vagyok benne, hogy hoz.

* Ezzel kapcsolatban még az ellenzéki színtéren sincs szövetségese...

Természetes, hogy nincsen. Igen egyszerű okból kifolyólag, mivel a mai ellenzékiek legtöbbike 1988-ban támogatta a Vajdaság megszüntetését, majd pedig semmit sem tanultak meg, mivel az állami percepciójuk igencsak archaikus, a családot veszik alapul, valamint az államelnököt, mint a családfőt. Nem értik meg, hogy mindezt talán el lehet érni a belgrádi pasalukban, azonban a mai Szerbiában akkorák a különbségek, hogy ott már képtelenség. Még Koszovón sem tanulták meg a leckét.

* Tíz év elteltével össze lehet-e hasonlítani a valamikort és a mostat?

Könnyebb volt tíz évvel ezelőtt. Tisztábbak voltak a dolgok. Akkor még úgy-ahogy tudtuk a rendet. Léteztek még valamiféle elemi intézményes koordináták. Ma már mindez hiányzik. Az a vadállatias környezet, amiben élünk tíz évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt. Éppen ezért vannak azok a trükkök az ország újjáépítésével kapcsolatban, amelyek közvetlenül asszociálnak a II. világháború utáni újjáépítésre, a főparancsnok, aki közvetlenül kell, hogy asszociáljon Josip Broz Titóra, akinek történelmi szerepe leggyakrabban pont ugyanaz a Slobodan Milosević által lett sárba tiporva, aki most azt szereti, ha főparancsnoknak becézik. Ezért is következett be oly mértékben az értékrendek megsemmisítése, mert az értékrend nélküli ember legalkalmasabb a manipulációra. Ezért kínálják fel a fiúgyermekeknek, mint a siker csúcspontját, hogy legyenek rendőrfelügyelők és közlekedjenek dzsipekkel, a kislányoknak pedig, hogy készítsenek felvételeket a Pink- vagy a Palm-tévé számára. Ez annak az országnak a tragédiája, ahol élünk.

Egy a biztos: addig, amíg Milosevićnek egyetlen parlamentje is ülésezik senki élete vagy vagyona nincs biztonságban. Amíg Milosević egyik házból a másikba költözgethet, semmi jóra nem számíthatunk.

Fordította: Balla Lajos képviselő