Erről a bonyolult viszonyról valójában már mindent elmondtak és megírtak, és így roppant nehéz feladat ezekhez bármit hozzátenni. Kizárólag a pécsi Justitia et Pax szervezet megtisztelő előadói meghívása késztetett arra a merész vállalkozásra, hogy az üzleti érzék hiányával megvert vagy megáldott kereszténydemokrata politikusként a keresztény társadalom felfogás oldaláról kísérletet tegyek az eddigiek összefoglalására és néhány újnak tűnő gondolat megfogalmazására.

A gondolatsort azzal a nem vitás megállapítással kell kezdeni, hogy az ember test és lélek, anyag és szellem. A gazdaság az anyagi létforma feltételrendszerének összessége, és ahogy a jogban a dologi jog a személyek és a tárgyak, a dolgok kapcsolatát szabályozza, úgy a gazdaság, a gazdasági élet is a személyek és az áruk, a dolgok közötti viszony eltárgyiasult világa. A kötelmi joghoz hasonlóan viszont az erkölcs a személyek, az emberek közötti viszony szellemi világa. Ugyanakkor a gazdaságban és az erkölcsben közös, hogy mindkettő emberi cselekvések összessége.

Illő és üdvös lenne, ha a gazdaság és az erkölcs azonos hullámon sugározna és ugyanabban a hangnemben, ugyanazon az oktávon szólna.

Az azonos hullámmal nincs baj, mert az adott korszakra és társadalomra tekintettel a sugárzás időben és térben behatárolt. Az azonos oktávval azonban már némi bajok jelentkeznek, fals, hamis hangok is becsúsznak és a disszonancia oldása karmestert, igényel.

Karmesterként ilyenkor a színpadra tolakszik a jog és a politika, ami lehet jó vagy rossz, de valójában elkerülhetetlen, mert a gazdaság és az erkölcs nevű zenekarok önmaguktól nem mindig hajlandók az összhangra és az együttműködésre.

A jog a törvények és jogszabályok eszközeivel, a politika pedig a hatalom erejével próbál összhangot teremteni az anyagi és a szellemi világ, a gazdaság és az erkölcs között mutatkozó, a harmóniát zavaró diszharmóniában.

A jognak azonban nincs megváltó szerepe, a jog nem tud gazdasági és társadalmi viszonyokat létrehozni, csupán a meglévőket tudja kiteljesíteni, nyesegetni és szabályozni. A jogalkotás esetenkénti veszélye abban jelentkezik, hogy a gazdasági törvényszerűségek kemények és megkerülhetetlenek, és éppen ezért a jogalkotó az összhang megteremtése érdekében inkább az erkölcsi elvárásokat és normákat igyekszik puhítani, minthogy nekimenjen egy kemény falnak, ahol legfeljebb néhány téglát sikerül meglazítania, vagy kiemelnie.

Ebben a gondolatkörben jellemző esetként említem meg a versenyt szabályozó, a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló törvényjavaslat vitáját, ahol az egyik felszólaló feltette azt az indokoltnak látszó kérdést, hogy a törvényjavaslat miért a tisztességtelen és miért nem a tisztességes piaci magatartásról szól. A válasz egyszerű volt: a szankcionálható tisztességtelenség tényállási elemeinek megfogalmazása a piac működési zavarainak ismeretében annál inkább könnyebb feladat, mert így tisztességesnek minősül minden, a törvénybe nem ütköző és így nem tisztességtelen magatartás, a kérdés ezzel kielégítően megoldott és a jogalkotónak nem kellett foglalkoznia a tisztességes magatartás tartalmi elemeinek bonyolult, árnyalt megfogalmazásával.

Ennyit tehát a jogról, de a valódi ellentétek nem is a jog és a gazdaság, hanem a politikai hatalom és a gazdaság viszonyának eltérő megítélésében jelentkeznek. Az ortodox és dogmatikus liberális felfogás az államnak csupán egyfajta éjjeliőr-szerepet szánt. Az állam biztosítsa és őrizze az állampolgárok korlátlan személyes szabadságát, a gazdaságban pedig a piac szabad működését, tartózkodjék minden beavatkozástól, mert a piac önmagától gondoskodik a javak előállításáról és megfelelő elosztásáról. Ez a felfogás igazságosnak fogadta el a gazdagok erőfölényét, és természetesnek tekintette a társadalmi ellentétek kialakulását. A kezdeti időkben még Marxra és Engelsre építő szociáldemokrácia a tőke és a munka ellentétében látta a legnagyobb gazdasági problémát, és kiépített egy erős, szakszervezeti hálózatot, de elengedhetetlennek tartotta az állam gyengéket védő szerepét. A kérlelhetetlen kollektivizmust és tervgazdaságot megvalósító kommunizmus ugyan olyan paradicsomi állapot képét rajzolta meg, ahol majd mindenki képességei szerint dolgozik és a szükségletei szerint részesül a javakból, az államot az osztályellentétek kibékíthetetlensége termékének tekintette, amely majd egyszer elhal, de addig is egy osztály, valójában egy hatalmi nomenklatúra féktelen diktatúrájaként működtette.

Az említett, meghaladott és csődöt mondott rendszerekkel szemben a kereszténydemokrata társadalmi felfogás szerint a politikai hatalomnak, az államnak fontos szerepe van abban, hogy a piac működésének káros következményeit kiigazítsa és a piac szabadsága nem azonos az állam kivonulásával a gazdasági életből. A keresztény tanítást a legtisztábban a Centessimus annus enciklika fogalmazza meg: “Az állam feladata, hogy a közösségi javak védelméről gondoskodjon, amihez hozzátartozik a természeti és az emberi környezet.“ A kereszténydemokrata társadalom-felfogás szerint tehát az állam szerepe tekintetében nem az erős vagy a gyenge állam az alternatíva, hanem a hatékony állam az egyértelmű követelmény.

Az előzőekben már említettem, hogy a gazdaság és az erkölcs is emberi cselekvések összessége. Minden szubjektív, vagy objektív emberi cselekvésnek a céltól függő, illetve az elérni kívánt célra irányuló értéktartalma van.

A gazdaság és az erkölcs viszonylatában tehát valójában az az egyik ügydöntő kérdés, hogy a gazdaságnak, a gazdaságban végzett tevékenységnek vannak-e erkölcsi normái, vagy a gazdaság értéksemleges.

A most elhunyt, roppant szigorú erkölcsű Rabár Ferencet, a neves közgazdászt és az Antall-kormány első pénzügyminiszterét már az ilyen tartalmú kérdés feltevése is felháborította. ”Hogyan jutottunk odáig, hogy a kérdést egyáltalában feltehetjük anélkül, hogy az abszurditását éreznénk?” – írta még 1990 decemberében, az Új Ember karácsonyi számában. A Pax Romana 1994-ben tartott 36.kongresszusán pedig kifejtette, hogy “minden gazdasági döntésnek erkölcsi tartalma van és nincs értéksemleges gazdaságpolitika, intézmény, kormányzat és társadalom”.

A társadalom- és közgazdaságtudományi tanulmányait külföldi egyetemeket végzett, főleg francia és holland nyelven publikáló, jelenleg a leuveni Collegium Hungaricum igazgatója, Muzslay István, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának sorozatában megjelent “Gazdaság és Erkölcs” című tanulmányában részletesen kifejti, hogy “A közgazdaságtan és az erkölcstan két egymástól különböző tudomány. Mindkettő tárgya ugyanaz, az emberi cselekvések. A szempont azonban, amely szerint az egyik és a másik az emberi cselekvéseket vizsgálja, különböző. A közgazdaságtan szempontja az igény-kielégítésre irányuló cselekvés, a gazdasági elvnek megfelelően, amíg az erkölcstan szempontja az emberi cselekvések jó és helyes vagy rossz és helytelen volta az emberi természetben (természetes etika) és az isteni kinyilatkoztatásban (valláserkölcs) gyökerező erkölcsi elvek alapján. A két tudomány érintkezik egymással a gazdasági tevékenység célkritikai vizsgálatának területén.”

A gondolatkör zárásaként egy mondat a II. vatikáni zsinat Gaudium et spes konstitúciójából: “a gazdasági tevékenységet saját módszerei és törvényei szerint, de az erkölcsi rend kereteinek tiszteletben tartásával kell gyakorolni…

A vizsgálat során meg kell állni az érték szónál, mert ennek a szónak a fogalmi tartalmánál jelentkeznek az első zavarok.

Már közhelynek számít, hogy mai társadalmunk értékvesztett, ez az értékvesztés az erkölcsi normákra is kiterjed és okkal felmerülhet a kérdés, hogy az erkölcs milyen jogon igényelheti a gazdaságtól a közös, szigorú értékek érvényesítését, amikor a saját értékrendje is válságban van. Ez a megállapítás fokozottan érvényes a posztkommunista és közöttük a magyar társadalomra, mert nálunk 45 éven keresztül elszánt értékrombolás történt, erőszakos agymosással igyekeztek kialakítani a szocialista embertípust, de ehhez nem találták a szocialistát, és a típust, az embert pedig kerékbetörték és az ideológia máglyájára dobták.

Egyébként az értékvesztés világjelenség, Bod Péter Ákos a Magyar Szemlében megjelent “Erkölcs és gazdaság” című tanulmányában hivatkozik egy amerikai felmérésre, amely szerint az egyetemre beiratkozottak közül a közgazdász-hallgatóknak a nagy átlagnál eleve némileg fejletlenebb a polgári társadalmak erkölcsi normái – így a tisztesség, a szolidaritás – iránti érzéke. Ami pedig igazán különös: míg a többi hallgatóban az egyetemi évek alatt inkább erősödnek az etikai normák, addig a közgazdász-hallgatókban a diplomaszerzésig még tovább csökken a társadalom erkölcsi szabályainak ázsiója.

Az értékvesztés elemeit Hankiss Elemér, a neves szociológus foglalja össze a legszellemesebben, amikor a célok, értékek és magatartásformák viszonylatában szembeállítja a hagyományos értékeket az újakkal. Ebből a felsorolásból csak néhány példa: Szeresd felebarátodat! ? Szeresd önmagadat!, Áldozd föl magad! ? Valósítsd meg önmagad!, Légy becsületes! ?, Légy sikeres!, Dolgozz! ? Élvezd az életet!, Élj takarékosan! ? Fogyassz!, ? Becsüld meg azt, amid van!? Szerezz minél többet!,? Teljesítsd kötelességedet! ? Védd meg jogaidat!, ? Bűnös vagy! ? Ártatlan vagy!, Az élet célja az üdvösség!, ? Az élet célja a boldogság!,

Rabár Ferenc a már hivatkozott Pax Romána kongresszuson tartott előadásában szintén említi, hogy “A világ súlyos és permanens válságban él”, és ennek okait is részletezi.

Ebben a felszólalásban utalt arra, hogy a liberalizmus és a szocializmus gazdasági rendszere összeomlott, de ugyanakkor megállapította, hogy “A kapitalizmus egyáltalán nem győzött, csak eddig még nem omlott össze. Válaszai a társadalmi kérdésekre ugyanolyan féloldalasak és torzak, mint a szocializmus válaszai, a problémák pedig, melyekre válaszolnia kell, robbanásszerűen megnövekedtek a huszadik .század folyamán.”

Rabár Ferenc álláspontja szerint a világgazdaság jelenlegi rendszere az erkölcstől tudatosan és módszeresen megtisztította magát, “ennélfogva a világ gazdasági válsága mélyén súlyos erkölcsi válság van, melynek megoldása új paradigmát igényel, az új paradigma legfontosabb vonásaként a gazdaságnak gazdaságon kívüli, erkölcsi célokat kell követnie.”

Megnyugtató azonban, hogy az európai társadalmakban megindult az értékek visszaszerzésének egészséges folyamata. Érdekességként említem, hogy a londoni székhelyű Üzleti Etikai Intézet (Institute of Bussines Ethic) – mert hogy azért ilyen is van – kategorizálta azokat a problémákat, amelyekkel kapcsolatban súlyos etikai kérdések merülhetnek fel a vállalatok működése során. A hatvan feltárt probléma közül csak néhány: termékfelelősség, reklámozás, garanciavállalás, szerviz, információk a fogyasztókról, tulajdonosi és befektetői érdekek, vállalati mérleg és eredmény-kimutatás, munkahelyi környezet, bérezés és juttatás, környezetvédelem és hadd ne soroljam tovább. Nekünk azonban az értékek visszaszerzéséhez az elvesztegetett évek miatt még jelentős időre van szükségünk.

Nézzünk meg tehát néhány olyan értéket és néhány olyan erkölcsi elvárást és célt, amely alkalmas feloldani a gazdaság és az erkölcs között jelenleg mutatkozó ellentétet.

Az értékek között feltétlenül elsőként kell említenem a szabadságot, amit az apostol szavai szerint “Krisztus szerzett meg nekünk”. Az Isten képére teremtett ember a teljes szabadságban tudja kiteljesíteni önmagát, megvalósítani a céljait és érvényesítni emberi méltóságát. A szabadságról talán nem is kell többet mondanom, hiszen szabadság nélkül nincs gazdaság és nincs erkölcs, mint ahogy levegő nélkül nincs élet és ennek a közös értéknek a szükségességében a gazdaság és az erkölcs között szinte tökéletes az egyetértés.

A szabadság jelzőjeként azért használtam a teljes szót, mert a teljes és a korlátlan nem azonos fogalom, és a vita ennél a tartalmi értelmezésnél jelentkezik.

A keresztény társadalmi felfogás szerint ugyanis ez a szabadság nem lehet korlátlan. Ha korlátlan lenne, akkor nem kellene odafigyelnem másokra, nem kellene törődnöm embertársaimmal, felebarátaimmal és a környezetemmel, hanem minden kötöttség és korlát nélkül szolgálhatnám a saját önös érdekeimet.

Éppen ezért a jó értelemben vett teljes szabadság korlátjaként elfogadom a szolidaritást, és a közjó szolgálatát.

II.János Pál pápa Sollicitudo rei socialis kezdetű enciklikájának 39.pontja szerint: “A szolidaritás gyakorlata minden közösségben akkor hatékony, ha különböző tagjai egymást személynek ismerik el. Akiknek nagyobb a befolyásuk, mert nagyobb vagyonnal és több szolgáltatással rendelkeznek, érezzék magukat felelősnek a leggyengébbekért és legyenek készek részt adni tulajdonukból.”

Mit jelent a szabadság korlátjaként elfogadott közjó fogalma, mik ennek a fogalomnak a tartalmi elemei?

Kovrig Béla, a Katolikus Szociális Népmozgalom igazgatói tanácsának vezetője és Teleki Pál szociálpolitikai tanácsadója, a kiváló szociológus az 1940-ben megjelent “Korfordulón” című művének “Világnézet és Társadalompolitika” fejezetében így fogalmaz: “Ha a társadalom minden tagja rendelkezik az arányos anyagi szükséglet-kielégítés lehetőségével és erre alapítja erkölcsi, szellemi fejlődését, ez a közösségi állapot is nevezhető közjónak, de ez csupán a materiális közjó fogalma. A keresztény társadalomszemlélet messzebbre tekint, midőn a totális közjó állapotát munkálja, amelyben a közösség minden tagjának természeti joga az összes emberi szükségletek vonatkozásában érvényesül. Ennek a közjónak etikus értelme, hogy mindenki értelmes és szabad ember módjára érhesse el végső célját.”

A II.Vatikáni Zsinat Gaudium et Spes konstituciójának 26.pontja szerint a közjó nem más, “mint azoknak a társadalmi életfeltételeknek az összessége, amelyek mind a csoportoknak, mind az egyes tagoknak lehetővé teszik, hogy teljesebben és könnyebben elérjék tökéletességüket. “

A keresztényszociális és kereszténydemokrata társadalom-felfogás számára például egyértelmű, hogy a magántulajdon szabadsága a közjó érdekében korlátozható.

A szabadság után szenteljünk egy gondolatsort egy újabb értéknek, a társadalmi igazságosságnak.

John Rawls, a Harward Egyetem 1921-ben született, most már nyugdíjas filozófia-professzora egy húsz nyelvre lefordított 680 oldalas vaskos tanulmányt szentelt az igazságosság elméletének és a következők szerint fogalmazta meg az igazságosság két, intézményekre vonatkozó elvét.

Első elv: “Minden személynek egyenlő joggal kell rendelkeznie az egyenlő alapvető szabadságoknak ahhoz a legkiterjedtebb teljes rendszeréhez, amely összeegyeztethető a szabadság egy mindenki számára hasonló rendszerével.”

Második elv: “A társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségeket úgy kell alakítanunk, hogy a.) a legkevésbé előnyös helyzetűek számára a legelőnyösebbek legyenek az igazságos megtakarítás elvével összhangban és ugyanakkor b.) a tisztségek és pozíciók, amelyekhez kapcsolódnak, álljanak nyitva mindenki előtt a méltányos esélyegyenlőség feltételei mellett.” (361.oldal)

Rawls ebben a körben megfogalmaz két elsőbbségi elvet is: az igazságosság elsődleges a hatékonysággal, az esélyegyenlőség pedig a társadalmi különbségekkel szemben (362.oldal).

A már hivatkozott Gaudium et spess konstitúció így fogalmaz a társadalmi igazságosságról: “Noha az emberek között léteznek jogos különbségek, a személyek egyenlő méltósága mégis megköveteli, hogy mindenki számára emberibb és méltányosan egyenlő életfeltételeket teremtsenek.”(29. pont)

A társadalmi igazságosság erkölcsi követelménye a gazdasági életben tehát az esélyegyenlőség biztosítása, a javak értelmes elosztása és az önhibájukon kívül elesettek támogatása. Kellően meg nem alapozott állítás lenne, hogy ezek az erkölcsi követelmények a gazdasági életben érzékelhetően és láthatóan érvényesülnek, hiszen akkor nem kellene beszélnünk munkanélküliségről, hajléktalanságról és egyéb társadalmi feszültségekről.

Most pedig egy merész fordulattal térjünk át egy ingoványosabb gondolatsorra, az árutermelés és fogyasztás, a szolgáltatók és megrendelők, az eladók és vevők, a termelők és fogyasztók viszonyára.

Egyesek némi meghökkenéssel fogadhatják a felvetést és megkérdezhetnék, hogy ennek azután vajon mi köze van, vagy mi köze lehet az erkölcsi értékekhez. A keresztény társadalom-felfogást vallók számára egyértelmű a felelet: nagyon sok.

A nagyon sokat a már említett Muzslay István tanulmányából vett idézettel szeretném kezdeni: “A gazdasági cselekvés célja az ésszerű igények ésszerű kielégítése. Ez a gazdálkodás alapfeltétele olyannyira, hogy csak az a gazdasági tevékenység kecsegtet haszonnal, amely alkalmazkodik a kereslethez, a fogyasztók igényeihez. Arra a kérdésre, hogy mi az ésszerű igény és az ésszerű kielégítés, a közgazdaságtan nem tud megfelelő feleletet adni az emberi cselekvésekkel foglalkozó más tudományok (így az erkölcstan) közreműködése nélkül.”

Az érvelést a Gaudium et Spes konstituciótól vett idézettel szeretném folytatni: “a termelés alapvető célja nem a termékek halmozása sem pedig a haszon vagy a hatalom, hanem az ember szolgálata” (64. pont)

Hogy az erkölcsi értékek milyen összefüggésben állnak a gazdasággal, ezen belül a termeléssel és mennyire igazolják az előbb idézett mondatokat, önmagában tanúsítja az a sajnálatos tény, hogy ma a legnagyobb hasznot hozó árutermelés a fegyvergyártás és a kábítószerek előállítása. Azért talán még a korlátlan szabadság legelvakultabb hívei sem állíthatják, hogy ezek valóságos és ésszerű emberi igényt elégítenek ki.

A termelés és fogyasztás vonatkozásában igényelt és érvényesíteni kívánt értékeket a legtisztábban és a legtömöröbben a Centessimus annus enciklika foglalja össze:

“A fejlődés előző szakaszaiban az ember mindig a szükségletek kényszere alatt élt. Igényei csekélyebbek voltak, s valamiképpen testi adottságai határozták meg.” – “amikor az új szükségleteket és kielégítésükre az új módszereket meghatározzák, mindenképpen a teljes emberképet kell figyelembe venni, amely átfogja léte minden dimenzióját és fizikai és ösztönös világát alárendeli belső és lelki világának.” “Átfogó nevelő és kulturális tevékenységre van tehát sürgősen szükség, amely magában foglalja a fogyasztók nevelését, hogy képesek legyenek okosan választani, továbbá a felelősségtudat kialakítását a termelők és különösen a társadalmi kommunikációs eszközök szakembereinek körében anélkül, hogy a közhatalomnak be kellene avatkoznia.” (36.pont.)

Az idézetből láthatóan az enciklika külön is felhívja a figyelmet a társadalmi kommunikáció felelősségére, hiszen az információs forradalom jelenlegi szakaszában és szakadatlan fejlődésében a ránkzúduló médiareklám szükségtelen fogyasztói igényeket gerjeszthet és szédelgő feldicséréssel félretájékoztathat, tehát egy pillanatra meg kellene állnunk a reklám és az erkölcs kapcsolatának kérdéseinél is.

Ha a terjedelmi korlátok engednék, akkor folytathatnám még a gazdaságtól megkívánt erkölcsi értékek felsorolását, többek között a megbízhatóságot, a tisztességet, a szerződési fegyelmet, a tiszta közéletiséget és még egyebeket.

Az írás talán némi gyászos pesszimizmust sugall, mert őszintén szólva gazdaság és erkölcs viszonyának jelenlegi állapotáról a tapasztalatok eléggé lesújtóak. Magyarországon viszont állítólag a jól tájékozott optimista számít pesszimistának. Ezért a pesszimizmus fátyla mögött mégis szeretném láttatni és éreztetni azt a talán megalapozott reményemet, hogy a gazdaság és az erkölcs belátható időn belül végre egy nagy-nagy szerelemben összeölelkezik, és nászukból megszületik az anyagi gondoktól és társadalmi feszültségektől mentes, felhőtlen boldogságban élő és virágzó magyar polgári társadalom.

Vissza a kezd?lapra