- A kormányzati ciklus első felében a vártnál jobban alakultak a makrogazdasági mutatók, a kormányprogramban vázolt átalakítások egy részének megvalósulására azonban nem sok jel mutat. Ön hogyan értékeli az első két évet?
 - Azeredmények közül talán a legfontosabb, hogy az az új gazdaságpolitika, amit a kormányprogramban felvázoltunk, jól működik. Ennek az a lényege, hogy az emberek sanyargatása nélkül is lehet gyors növekedést produkálni. Szakszerűbben fogalmazva, a belső kereslet élénkítése, az exportra épülő gazdasági növekedés mellett - és ez nem jelenti automatikusan az import egyidejű növekedését is - a kis- és középvállalkozások gazdaságban képviselt aránya fokozatosan növelhető. Annak az új gazdaságpolitikának, amit elkezdtünk, most érnek be igazán az eredményei. A gazdasági növekedés a tavalyi év végére a prognosztizáltnak megfelelő volt, és elértük a fő célt, az egyensúly fenntartása melletti gyorsuló növekedést.
 - Hogyan hatott ez az életszínvonalra?
 - Az életszínvonal is emelkedett: az elmúlt években 4-5 százalékkal növekedett a fogyasztás, és idei évre is hasonló emelkedést tervezünk. Elhiszem, hogy az emberek ezt nem érzékelik, mindenki úgy érzi, hogy nem nő elég gyorsan az életszínvonal, de be kell látni, hogy az e területen jelentkező több évtizedes lemaradást nagyon gyorsan behozni nem lehet. Azt gondolom, hogy az adópolitikánknak az egyik nagyon fontos nyeresége, hogy a gyermekek utáni adókedvezményt be tudtuk vezetni. Nemcsak azt kell nézni, hogy mekkora egy személy jövedelme, hanem azt is, hogy abból hány embert tart el. A nyugdíjasok is részesedtek a gyors gazdasági növekedésből: a nyugdíjak reálértéke 1999-ben 3,8 százalékkal emelkedett, idén pedig be fogjuk tartani a törvény által előírt 1,7 százalékos reálérték-növekedést. Az eredmények mellett valóban van néhány dolog, amit nem tudtunk megcsinálni, nem valósult meg például az adórendszer gyökeresebb átalakítása. Ennek célja az adórendszer lényegesen egyszerűbbé tétele lett volna, de a benyújtott javaslat már a parlamenti egyeztetések során megbukott.

  - A miniszterelnök a keddi kormányülés után 6,7-7,1 százalékos első negyedéves GDP-növekedésről számolt be, és említette az infláció folyamatos csökkenését is. Ez utóbbira viszont kedvezőtlenül hat a kőolaj világpiaci árának csaknem folyamatos emelkedése. Ön szerint - amennyire ezt májusban előre lehet látni - év végére hogyan alakulnak majd a legfontosabb mutatók?
 - Egyelőre úgy néz ki valóban, hogy az első negyedévi bruttó hazai terméknövekedés hét százalék körüli, de ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy egész évben ennyi lesz. A gyors növekedésnek jelenleg minden feltétele adott: az EU-ban elég erős konjunktúra tapasztalható, Magyarország versenyképessége és a kivitel növekszik, ez utóbbihoz az euró gyengülése talán egy kicsit hozzá is járul. Én is úgy gondolom, hogy májusban még korai lenne bármit prognosztizálni, de a jelenlegi folyamatok alapján egyértelműen megállapítható, hogy a növekedés mindenképpen gyorsabb lesz az idei évre előrejelzett 4,5 százaléknál. Ami egy kissé árnyoldala ennek, hogy az infláció az első négy hónapban nagyobb volt a tervezettnél. A folyamatos csökkenéssel viszont elégedettek vagyunk, hiszen az infláció áprilisban 9,2 százalékra mérséklődött, és - ha a benzinárak nem emelkednek túlságosan - májusban is további csökkenésre számítunk. A lényeg, hogy az infláció folyamatosan mérséklődik, és csökken a maginfláció mértéke is. Ehhez hozzáadódik két tényezőnek az inflációt növelő hatása, az egyik a magas olajár. Ez nagyon megemeli a belföldi inflációt, s ha így marad, akkor is 1-1,5 százalékpontos többletinflációt fog okozni a tervezetthez képest. A másik tényező az erős dollár, és az ezzel párhuzamosan gyenge euró, ami jó az exportnak, de nem tesz jót az árszínvonalnak. Egyrészt az EU-ból kicsit magasabb inflációt importálunk a gyenge euró miatt, másrészt az erős dollár miatt a dollárimportunkon kettős nyomás van. Amellett, hogy dollárban is mennek föl az árak, a dollár is egyre erősebb a forinthoz képest, ami plusznyomásként érvényesül. Ennek alapján úgy látszik, hogy nem valósul meg a tervezett 6-7 százalékos infláció, ehhez nagyon nagy szerencse kellene. Ennél valószínűbbnek tűnik az, hogy 1-1,5 százalékponttal meghaladja majd a tervezettet. Ugyanakkor nem változtatunk a PM előrejelzésén, nem is volna ennek értelme. A második félévben át fogjuk tekinteni az inflációs folyamatokat, és ha magasabb lesz az infláció a tervezettnél, akkor korrigáljuk a nyugdíjakat, annyival növelve az öszszegüket, amennyivel magasabb lesz az infláció. Ha a közszférában nem lesz meg a tervezett 2,5 százalékos reálbér-emelkedés, akkor a köztisztviselők bérét is korrigálni kell. Az esetleges korrekciók persze nem fogják tönkretenni a költségvetést, hiszen a magasabb inflációval magasabb bevételek járnak, amelyekből lehetséges finanszírozni ezeket a lépéseket.
 
- A kétéves költségvetés terve sokaknak meglepetést okozott. Valóban belátható, hogy fontos a tervezhetőség, előreláthatóság, de a két-, majd hároméves büdzséhez sokak szerint stabilabb gazdasági környezet szükséges. Ön szerint mennyire tervezhetők előre a folyamatok?
 - Az inflációt 2001-re, 2002-re elég jól előre lehet látni. Viszonylag stabil a világgazdasági környezet, és a belföldi tényezők is jól láthatók, tehát úgy látom, hogy a büdzsé két évre nyugodtan tervezhető, sőt később három évre is. Egyébként nagyon örülök neki, hogy ekkora meglepetést okozott az ötlet, csak azt nem értem, hogy miért nem mindenkinek kellemes ez a meglepetés. Sokan vitatják a létjogosultságát, nem értenek vele egyet. Én viszont úgy gondolom, hogy a gazdaságnak az rendkívül jó, hogy előre lehet látni, mit tervez a kormány a következő évekre. Véleményem szerint félreértések is húzódnak a bírálatok mögött, sokan nem értik, mit is akarunk valójában csinálni. A kétéves költségvetésben mindig lesznek rugalmas elemek is: ha a magyar vagy a világgazdaságban olyan folyamatok jelentkeznek, amik módosításra kényszerítenek, mindig lesznek olyan elemek, amelyeket az új folyamatoknak megfelelően lehet adott esetben igazítani. Tehát nem lesznek kőbe vésett számok, egyszerűen a fő arányokat szeretnénk eldönteni, elkerülve a ki kap többet, ki kap kevesebbet kezdetű vitát. Így beláthatóvá válik, hogy a következő két évben mi történik az egészségügyben, az oktatásban, vagy a mezőgazdaság területén.
 - A két-, majd hároméves büdzsé ellenzői leginkább az ellenzéki padsorokban ülő politikusok. A félreértések mellett szerintem a majdan elmaradó hosszas költségvetési viták is okozhatják a nemtetszést.
 - A politikai és gazdasági elemeket nagyon nehéz szétválasztani ebben a vitában. Gazdaságilag szerintem teljesen racionális a többéves költségvetés bevezetése. A politikai döntés meghozatala a kormány és a parlamenti képviselők dolga, döntsék el ők, hogy elfogadják a tervet, vagy nem.

 - Ha már a politikai kérdéseknél tartunk, meg kell említeni a közelmúlt másik, nagy vihart kavaró bejelentését, ami a jegybank közgyűlésén hangzott el. Egy pénzintézet vesztesége nem az a dolog, ami körül politikai vitát kellene indítani, az MNB esetében mégis ez történt.
 - Nem tudok újat mondani a CW AG-ügyről: egyszerűen nem lehet elsiklani afölött, hogy 7,4 milliárd forinttal megnőtt a veszteség a korábban előrejelzetthez képest. Nem is gondolom, hogy ez politikai kérdés. Sajnos arról van szó, hogy 7,4 milliárddal kevesebbet fizetnek be a költségvetésbe, és nem tudom azt megtenni, hogy ne szóljak róla. Sajnálom egyébként, hogy ekkora politikai vihar kavarodott belőle, de csak azt tudom mondani, hogy ami tény, az tény.
 - A pénzintézetek közül nemcsak a CW-vel kapcsolatban vannak gondok: a bankrendszer egészének 0,7 százalékos volt 1999-ben az eszközarányos nyeresége, ami feltűnően alacsony. Ez vezette a PM-et arra, hogy bevezesse a céltartalékok megadóztatását?
 - Valóban van ilyen elképzelés a minisztériumban, de ez a számviteli törvény módosítását is megkövetelné. A kérdés viszont még minisztériumi szinten sincs eldöntve. Valóban nagyon alacsony a tavalyi nyereség, és az idén is az lesz, bár kicsivel nagyobb a múlt évinél. Több okra visszavezethető ez a jelenség: egyrészt számviteli okokra, másrészt pedig arra, hogy túl erős a verseny a bankrendszeren belül. Ez viszont csak a vállalkozási részre igaz, a lakosságira nem, és mi szeretnénk, ha ez utóbbi szektorban is erősödne a verseny. A vállalkozói szektornak jó az erős konkurenciaharc a bankok között, de nem jó maguknak a bankoknak. Tehát vegyes a kép, egyelőre vizsgáljuk annak lehetőségét, hogy mit tudnánk tenni azért, hogy a bankok tisztességesen gazdálkodjanak.

 - A minimálbér tervezett felemelése rengeteg problémát vonz maga után, bár kétségtelenül időszerű lépés. Véleménye szerint mikorra érnek meg ennek a feltételei, és bár ez többoldalú egyeztetést igényel, mekkora emelést tart kivitelezhetőnek?
 - Onnan indultunk ki ebben a kérdésben, hogy mit lehetne tenni a jelenlegi, túlzottan széthúzott bérskála enyhítéséért. A kormánynak az illik bele a filozófiájába - ha szabad a kormánynyal kapcsolatban ilyen kifejezést használnom -, hogy a munkából szerzett jövedelemből élőket igyekszünk támogatni, emellett munkahelyet igyekszünk teremteni az embereknek. Nem is tagadom, hogy nagyon sok támogatási forma, mint például a lakástámogatás, vagy a gyermekek utáni kedvezmények, a munkához kapcsolódik, és így van ez a minimálbérrel is. Azt hiszem, könnyű belátni, hogy huszonötezer forintból ma már egy ember sem tud megélni, nem lehet családot eltartani. Ez az összeg még a KSH hivatalos létminimumát sem éri el. Márpedig az jogos elvárás, hogy aki dolgozik, legalább minimális szinten meg tudjon élni. Ebből indult ki az a szándék, hogy összébbtoljuk kicsit a jövedelmi skálát. Nem vitatom, hogy a lépés sok feszültséggel is jár majd, valóban kialakulhatnak aránytalanságok. Ezeket a feszültségeket viszont a köztisztviselői bérrendszer és a munkáltatók idővel korrigálni fogják, persze nem mindjárt egy év alatt. Ugyanakkor jó, hogy csökkennek a bérek közötti aránytalanságok, és összgazdasági szinten több pozitív hatása lesz a lépésnek, mint negatív. Azok, akik ellenzik a lépést, szerintem messze túldimenzionálják káros hatásait: eddig is gyorsan emelkedtek a bérek, mégsem jelentkezett tőkekivonás vagy egyéb rossz következmény. Emellett valóban úgy van, ahogy ön mondta, a javaslatot többoldalú egyeztetés követi. A lépés gazdasági következményeitől nem tartok, a politikai kérdéseket és az emelés tényleges mértékét döntse el az erre hivatott testület. Szakmai szempontból indokoltnak tartom tehát az emelést, hiszen mikor lehetne ezt megtenni, ha nem akkor, amikor gyorsan nő a gazdaság.

 - A februárban indított lakástámogatási rendszer a jelek szerint nem teljesen váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a nagy érdeklődés ellenére nagyon kevés hitelkérelmet fogadtak el a bankok. Ennek lenne köszönhető a kedvezményezetti kör kiterjesztése?
 - Természetesnek tartom, hogy eddig még nem volt túl nagy fellendülés a lakáshitelpiacon, hiszen a bankok még most írták alá szerződéseiket az FHB-vel. Emellett figyelmet érdemel az is, hogy az első negyedévben 32 százalékkal nőtt a kiadott építési engedélyek száma. Hitelt pedig csak az vehet föl, akinek építési engedélye van. Ez pedig alátámasztja azt, hogy miután sokan megtudták a hitelfelvétel feltételeit, és rájöttek arra, hogy ezt vállalni tudják, hozzáláttak az építkezés előkészületeihez. Tehát én úgy érzem, a lakástámogatási rendszer indulása a várakozásainknak megfelelően zajlott. Ahhoz pedig, hogy látni tudjuk a rendszer hiányosságait is, előbb el kellett indítani. A korlátoknak három csoportját állapítottuk meg a kormányülésen: az első a túl szűkre szabott kedvezményezetti csoport és hitelkeret, amit a kör kiterjesztésével és az összeghatár felemelésével próbáltunk megoldani. A másik probléma a túlzottan nehéz, bonyolult adminisztrációs eljárásból és a járulékos költségek magas voltából adódott. Ennek megoldása érdekében csökkentettük a nem hitelezésből származó költségeket, illetékeket, és lépéseket tettünk afelé, hogy lerövidüljön a kérelemtől a hitelfelvételig tartó út. A harmadik csoport, amit megnéztünk, a kínálat élénkítése volt: a korábban kialakult lakástámogatási rendszer ugyanis azt eredményezte, hogy rengeteg nagy értékű ingatlant építettek. Ezért limitáltuk az összeget, ami után jár a kamattámogatás, bővítve a kisebb értékű lakások piacát is. Amit nem akarunk megváltoztatni, az az egész rendszernek a logikája, nevezetesen az, hogy ez egy lakáshitelrendszer, amit kiegészít egyébként egy szociálpolitikai támogatási rendszer is. A hitel lehetősége pedig csak annak jár, aki hitelképes, ezt el kell fogadni. Aki nem, annak lehetőségként fennáll a szociálpolitikai támogatási rendszer, és a lakáshoz jutás önkormányzati támogatási rendszere. Új elem ebben a körben az állami bérlakás-építési támogatás, amelynek keretében az önkormányzatok pályázhatnak az államnál, hogy szociális bérlakásokat építsenek, amelyek kiadhatók az arra rászorulóknak. Úgy gondolom tehát, hogy zárt a rendszer, mindenkit támogatunk valamilyen formában, azokat is, akik képesek hitelt felvenni, és azokat is, akik nem. A kormány célja az, hogy minden család normális körülményeket, otthont tudjon teremteni magának. Persze ez hosszú évekbe telik, nem reális az a várakozás, hogy az állam mindenki feje fölé ingyen vagy nagyon olcsón házat emel.
 
 - Tartható a negyvenezer új lakásról szóló elképzelés?
 - Valószínűleg idén nem lesz meg a negyvenezer új lakás felépítése, de én személy szerint nem is tartom ezt fontos célkitűzésnek. Figyelembe kell venni azt, hogy a lakásépítés folyamat, ami nem feltétlenül fejeződik be egy év alatt, a tendenciák pedig - mint például az említett harminckét százalékkal több építési engedély - az emelkedés irányába mutatnak. A lakástámogatási rendszer hosszú távú program, tehát nem gondolom, hogy csak az új lakások darabszámával kellene mérni mindjárt az első évben az eredményességét.
 - Mi várható azokon a területeken, amik a Széchenyi-tervből értelemszerűen kimaradtak? Gondolok itt az egészségügyre, ami napi működési problémákkal küzd, vagy a mezőgazdaságra, amibe évek óta ömlenek a milliárdok, átfogó változtatások vagy reformok nélkül.
 - A Széchenyi-terv gazdaságfejlesztési program, és egyes területek, mint az oktatás vagy egészségügy, nem is tartozhatnak bele. Nem azt jelenti viszont a megvalósítása, hogy a többi területről megfeledkeznénk vagy nem jut rájuk pénz. A mezőgazdaság fejlesztése rendkívül időigényes, hosszú folyamat. Valóban nagyon nehezen tudunk elérni arra a szintre, ami az Európai Unió mezőgazdaságában van, bár kiválóak a magyar mezőgazdaság adottságai. Idén az agrárium eredményeiben is javulásra számítunk, feltéve, hogy nem következik be valamilyen természeti csapás, ami már lassan megszokottá válik. Az igaz, hogy a magyar agrárium támogatottsága az unióhoz képest rendkívül alacsony. Szerencsére ennek ellenére versenyképes a magyar mezőgazdaság, hiszen olcsó a munkaerő, és nagyon kedvezők a természeti adottságok. Évente az agrártörvénynek megfelelően egyre magasabb a támogatottsága, így lesz ez 2001-ben és 2002-ben is, a juttatások reálértéke a GDP növekedésének arányában fog nőni. Azzal is tisztában vagyok, hogy az egészségügy reformjához is több pénz kell. Bizonyos pontokon nagyarányú befektetésekre, beruházásokra van szükség. A miniszter úr szerint ilyen pont a sürgősségi betegellátás, ami már idén is több pénzt kap, és a következő két évben is. A hatékonyság növelése az egészségügyben szerintem privatizációval vagy versenyhelyzet teremtésével elérhető. Jövőre ezen a területen is javulást várunk, például kedvezményes hitelt vehetnek fel az orvosok, s remélem, lesz előrelépés a szakorvosi rendelők privatizációjában is. Az biztos, hogy a mezőgazdaságba és az egészségügybe beleesik még egy halom pénz, de lépésről lépésre ezeken a területeken is lehet eredményt elérni.
 
 - Az Orbán-kormány a külső körülmények szempontjából nem nevezhető túlzottan szerencsésnek. A nagy gazdasági krízisek - orosz és távol-keleti válság - után két évben is komoly kiadások jelentkeztek a Tisza áradása miatt. Mennyibe kerül ez az idei büdzsének, és mennyi pénzt szánnak a további károk megelőzésére?
 - Az oroszországi sokk valóban kellemetlenül érintette a magyar gazdaságot, de a másik oldalról viszont alkalmazkodóbbá tette. A csökkenő orosz export következtében a magyar vállalatok még inkább a nyugati piacok felé fordultak, ami nem feltétlenül jó. Szerencsésebb lenne bővíteni a keleti kapcsolatainkat is, de ennek komoly akadálya az, hogy a szomszédos országok gazdaságai nincsenek igazán jó helyzetben. Ennek megváltozására mutatnak már apróbb jelek, de el kell telnie még bizonyos időnek addig, amíg a gazdasági kapcsolataink ebben az irányban is normalizálódnak. A Tisza által okozott kár önmagában nem nagy, ami sokba került, az maga a védekezés. A belvízzel együtt okozott hozzávetőlegesen 30-40 milliárdos kárt a már elvégzett költségvetési átcsoportosításból fedezzük majd. A töltések erősítését a húszmilliárdos árvízvédelmi programból lehet megoldani, ami elsősorban a Tisza vidékének veszélyeztetettebb területeit érinti. Most már eldöntött kérdés, hogy jövőre része lesz a gátépítés a Széchenyi-tervnek. Ezenkívül már az idei kiadások egy részét is állandó gátak építésére sikerült fordítani. Mindenesetre maximálisan bízom benne, hogy az idei év már zökkenőmentesen telik ebből a szempontból, bár a mezőgazdaság tartogathat még kellemetlen meglepetéseket.
 - Utolsóként térjünk rá egy olyan kérdésre, ami kissé háttérbe szorult az utóbbi hetekben: az M3-as áprilisra tervezett építéséhez képest a mai napig még egy méter autópálya sem épült meg.
 - Ez több dolog következménye. Pénzügyileg már 1997-ben elő kellett volna készíteni az M3-as konstrukcióját, de valahogy ez elmaradt. Mind ez, mind a kivitelezés előkészítése folyamatban van még, de nagyon bízom benne, hogy most már napokon belül befejeződik, és - az MFB-s kollégák tájékoztatása alapján is - megkezdődhet a tényleges építkezés.

Vissza a kezdőlapra