Van
az evangéliumnak egy csudaszép és tanulságos jelenete. Jézus tanít, s ő
is, a hallgatói is belefeledkeznek az együttlétbe. Ám a tanítványok figyelmeztetnek:
étlen, szomjan a tömeg, s nincs mit adni nekik. Erre a lehetetlen helyzetre
a kenyérszaporítás csodája a válasz.
A
tömeg, amelyet eltölthetett valami gyönyörűség a beszéd hallatán, hírtelen
észre vette, Jézus nemcsak lelki, hanem testi igényeik kielégítésére képes.
Mire összeszedik a tizenkét kosár maradékot, kész a megoldás: legyen
Jézus a király. Majd elzavarja a rómaiakat, s alattvalóinak dolgozniuk
sem kell túl sokat. De Jézus inkább elmegy a hegyre, egészen egyedül...
A tanításról olyan hibák jutnak eszembe, amelyet a kereszténydemokraták gyakran elkövetnek. A keresztények politikai érdekképviseletének tekintik magukat. Küldetésük valójában ennél lényegesen több. A politikai hatalom megszerzése nem végcél. Nem a keresztények jólétét és erkölcsi elveik érvényesítését kell várni a hatalomtól, hanem az egész nemzet javát, a közjó érvényesítését.
A kereszténydemokrácia nem a keresztények számára adott demokrácia, nem is olyan mint a szocialista demokrácia, azaz nem a demokrácia egyik alfajáról van szó. A kereszténydemokrácia szót a magyar nyelvben egybe írjuk. Kifejezzük ezáltal, hogy egy egységes fogalomról van szó.
A valós kereszténydemokraták nem maguknak, csoportjuknak, hitsorsosaiknak akarnak valamit elérni, hanem az egész nemzet javára próbálnak cselekedni. Néppártként határozzák meg magukat. Gondolataik forrása kétségtelenül egyházi, merítsenek a protestáns etikából vagy a katolikusok társadalmi tanításából. Ám ezek a gondolatok a nem hívők számára is befogadhatók. Az ő javukat is szolgálják.
A következő
időszakban többször vissza kell térnünk erre a témára. A század és ezredforduló
idejére elavulttá lettek a politika ideológiai határai. Egybemosódtak az
áramlatok, nem érvényesek a definíciók. A változás megítélésem szerint
kereszténydemokráciának kedvez, mert az általa bevezetett fogalmak
és megoldások jelennek meg a többi pártban is. A programok azonossága élesen
rávilágít az egyes pártok hatalmi politikájában meglévő önérdekre, csoport-érdekekre.
A politikusok tartalmi eltérések hiányában egymás ellen fordulnak, és személyi
lejáratással próbálkoznak. Visszataszítóvá válnak tehát a politikai küzdelmek,
lelepleződik a közérdekre hivatkozó önérdek. Ráadásul az emberek
hajlamosak az általánosításra. Minden politikus kapzsi, korrupt. Minden
párt csak az önös érdekét nézi - mondják. Magyarország most épp ebben a
fázisban van.
Ki
kellene mozdulnia innen. Beszéljük meg,
hogyan.
