Három indokot lehet felhozni amellett, hogy a jobb-közép politikai erőknek szorosan egymás mellett kell tevékenykedniük.
Az első az a meggyőződés, hogy a baloldali pártok, tartozzanak bár a liberális vagy a szociál-demokrata szervezetekhez, vezesse őket akárki, régi, új vagy régi-új figura, nem javára, hanem ártalmára vannak hazánknak. Az a közös feladatunk tehát, hogy hosszasan ellenzéki szerepre kényszerüljenek.
A második az a felismerés, hogy nemcsak alapelveinkben, hanem a magyar jövőről alkotott elképzeléseinkben is nagyon sok az azonosság és a rokon vonás. Ha egymás ellen kampányolunk, saját elveinkkel kerülünk szembe, vagy önmagunkat is besározó személyeskedésbe süllyedünk.
A harmadik az a tapasztalat, hogy választóink mit sem akarnak jobban, minthogy közösen cselekedjünk. 1998-ban győztünk, mert összefogtunk. A valódi összefogást, a második forduló elsöprő sikerét azonban nem a politikai elit, hanem a legfőbb döntéshozó, a választópolgár valósította meg. Azokban a körzetekben is a polgári jelölt győzött, amelyekben nem volt ügyet szolgáló visszalépés, amelyekben az egyéni önzés erősödött a közös akarat fölé.
A keresztény-nemzeti értékekre nyitott jobb-közép egyetlen pártnak sem tulajdona. Ennek a mérsékelt, de értékrendjéhez határozottan ragaszkodó szavazótábornak nincs történelmileg rögzített pártja. Reményei vannak. Ezt a reményt 1945-ben a kisgazda pártba, 1947-ben a Barankovics István vezette Demokrata Néppártba, 1990-ben a Magyar Demokrata Fórumba, 1998-ban a Fidesz-Magyar Polgári Pártba vetette.
Társadalmunk egésze, de legfőképp ez a jobb-közép szavazótábor, hálával tartozik a Magyar Demokrata Fórumnak a rendszerváltoztatás megkezdéséért, az ország átalakításának megindításáért, s azért is, mert nem állt össze egy koalícióba azokkal, akik később uralkodás-vágyaik miatt a hatalomba visszakerülő régi rend kiszolgálóivá süllyedtek. Azt sem feledjük, hogy az MDF adta az országnak Antall Józsefet.
Négy évig a közös ellenzéki sors, most ismét a közös kormányzás köt össze minket. Barankovics István méltatlan örököseként, az Európai Néppárt által elismert Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnökeként szeretettel köszöntöm a Magyar Demokrata Fórum tanácskozását. Örömmel láttam a minap, hogy békejobbot nyújtott egymásnak az a két erő, amelynek kettéválását mindig is természetellenesnek és ideiglenesnek tartottam. Nem könnyű feledni a múlt vélt és valós sérelmeit, de nincs más út. Össze kell fognunk.
Az MDF, az MDNP, a Fidesz és az MKDSZ között a kereszténydemokrácia a közös nevező. A kereszténydemokrácia közkincs, nem pártok tulajdona. Örülnünk kell, ha kereszténydemokrata gondolatokat észlelünk mások programjában és még inkább, ha cselekedeteiben. Ma Dávid Ibolyának és Harrach Péternek nem kell pirulnia, ha a kormányról van szó. Ez a kormány sikeres kormány, a rendszerváltozás óta a legsikeresebb. Ez a kormány kereszténydemokrata kormány. Megtanultuk az Írásból: nem mindenki, aki mondja nekem, Uram, Uram, hanem aki Atyám akaratát cselekszi, az megy be a mennyek országába. Ez a kereszténydemokráciára is igaz: nem beszélni kell róla, hanem meg kell valósítani. Megvalósításának, a munka folytatásának esélyét pedig az említett összefogás adja meg. Ez sok önuralmat, szelídséget és szerénységet igényel. Vigyázni kell nyilatkozatainkra, amelyek az ellenséges sajtó kezében sokszor úgy átalakulnak, hogy szerzőjük sem ismer saját mondataira. Ha valami bántót olvasunk, Fideszbe való beolvadásról például, vagy a szocialistákkal való koalíciós készségről, ne mondjunk csúf ítéletet egymásról. Tudjuk, a mai média - nevével ellentétben - nem közvetít, hanem manipulál. Vegyük fel inkább a telefont, ha olyan súlyúnak ítéljük a dolgot. Legfőképp azonban bízzunk egymásban, s akkor a választók is bízni fognak bennünk.
A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség megalakulása óta a rokon gondolkodású politikai erők egységesülés felé hajló szoros együttműködésének híve. Ennek megvalósításáig pedig jelszava: önállóság és együttműködés. Ezzel a lélekkel szívesen közeledik a Magyar Demokrata Fórumhoz is, s kíván sok sikert mai döntéseihez.

Budapest, 2000. február 5.