A Romániában megjelenő Népújság hasábjain a nagyböjti időben sokak figyelmére méltó írás jelent meg, amelyet az alábbiakban ismertetünk:
Hamvazószerdával a nyugati kereszténységben megkezdődik a nagyböjti szent idő. Az egyházi évben ez rendkívüli időszak: az Istenhez, önmagunkhoz és embertársunkhoz fordulás ideje, a bűnbánat szellemében. Az elnevezés: nagyböjt, az időszakra vonatkozik, mely hamvazószerdától húsvét éjszakájáig, a feltámadási szertartásig tart.
Ahhoz, hogy nagyböjtöt
megérthessük, szükséges a böjt fogalmát megismernünk. A böjt tágabb értelemben
minden erkölcsi indítóokból eredő önmegtagadást, főként érzéki élvezetektől
való megtartóztatást jelent; szoros értelemben az étkezésben megnyilvánuló
önfenntartási ösztön megfékezését az önuralom gyakorlása céljából. Mint
önmegtartóztatás a mérsékletesség erényének körébe tartozik s hármas célt
szolgál: a testi vágyak megfékezését, a bűnbánat kifejezését s a lélek
felemelkedését.
Azért negyvennapos a
nagyböjt, mert az evangéliumok szerint Jézus nyilvános működése előtt 40
napig böjtölt Juda pusztájában.
Mint minden vallásos
cselekedet, a böjt sem öncél, hanem csak eszköz, amellyel a böjtölő lelki
növekedését és Isten dicsőítését szolgálta. A böjt lényege mindig a lélek
megújítása volt, nem pedig bizonyos külső cselekedet lélek nélküli megtartása.
Ezt kérték a proféták is "Késedelem nélkül térjetek vissza hozzám teljes
szívetekből, böjtölve, sírva és gyászolva. A szíveteket szaggassátok
meg és ne a ruhátokat". (Joel 2,12).
Nem Jézus találta ki a
böjtöt. A pogányok is gyakorolták; ma jelentős az iszlámban is (a ramadan
hónap a mi nagyböjtünkhöz hasonló). Az ószövetségben is gyakorlatban volt,
amellyel a böjtölő testét-lelkét, vagyis egész énjét megfegyelmezte és
alkalmassá tette Isten befogadására. Ugyanakkor Isten megbocsátó könyörületét
is kiesdette, pl. a niniveiek esetében.
A farizeusok hetente
kétszer is böjtöltek. Ezt kérték számon Jézustól is: "Miért van az, hogy
János tanítványai és a farizeusok tanítványai böjtölnek, a tieid meg nem
böjtölnek?" (Mk. 2,18). Jézus nem volt formalista; előírások és parancsok
szolgalelkű teljesítője. A böjtölésről a hegyi beszédben tanítja: "Amikor
böjtölsz, kend meg fejedet és mosd meg arcodat, hogy ne lássák rajtad az
emberek, hogy böjtölsz." Egy alkalommal pedig, mikor az apostolok ördögűzési
kísérlete kudarcba fulladt, megkérdezték mesterüket, ők miért nem tudták
kiűzni? Jézus így válaszolt: "Ezt a fajtát nem lehet másként, csak böjttel
és imádsággal" tehát Jézus tanítja és éli a böjtöt. Egyháza sem tehet mást,
mint Mestere tett: tanításában és hívő gyakorlatában nagyra értékeli azt
ma is, rohanó világunkban. Akkor is, ha sokszor szinte lehetetlennek tűnik
külsőleges megtartása, pl. a hústól való önmegtartóztatás.
Hamvazószerdával kezdődik a nagyböjt. Régebb az egyház gyakorlatában a nagyböjti idő olyan szigorú külső keretek között történt, hogy a hívek 40 napon keresztül nem fogyaszthattak húseledelt. Az előző napot ezért is hívták "húshagyó kedd"-nek, amikor úgy elhagyták a húsos eledeleket, hogy csak a "nagyböjt" elmúltával, Urunk feltámadásának ünnepekor, "hús- vétel-kor", húsvétkor vették ismét elő. (Kissé szégyenkeznünk kellene nekünk, magyaroknak, amiért a kereszténység legnagyobb ünnepét, Urunk feltámadását is magunkhoz, hasunkhoz igazítottuk.)
Hamvazószerda a nevét
onnan veszi, hogy a szentmisén a pap megáldja az előző év virágvasárnapján
szentelt barka (picus, pimpó) elégetéséből nyert hamut, és azt az elmúlás
és a bűnbánat jeleként a hívek fejére hinti a következő felhívás kíséretében:
"Emlékezzél meg ember, hogy porból lettél és porrá leszel!", vagy "Tartsatok
bűnbánatot és higgyetek az evangéliumban".
Megkezdődött a 2000.
év nagyböjtje. Adja Isten, hogy hívők és hitetlenek tudjuk kihasználni
lelkünk javára, akár csak ősi hagyományt látva is benne, de azzal a vággyal,
hogy mint keresztényben megújuljon bennünk a lélek, és mint magyarban,
megújuljon bennünk a szellem.
A kétezredik (keresztény) és ezredik (magyar keresztény) év tény, és ugyanakkor feladat mindannyiunk számára. Vegyük hát komolyan megújulási szent időnket, a nagyböjtöt. Ezt kívánom magamnak és minden jóakaratú embertársamnak.
Baricz Lajos írása nyomán