Az olasz balközép tündöklése és bukása
A hidegháború végének és
a baloldal rehabilitációjának értékelték annak idején D'Alema miniszterelnökké
választását. Szalonképesek lettek a volt kommunisták már ott is - jelent
meg az önelégült mosoly a hazai baloldal képviselőinek arcán.
Nos
a pünkösdi királyság nem tartott soká, vasárnap a helyhatósági választásokon
a jobb-közép komolyan előre tört. Massimo D'Alema olasz miniszterelnök
szerdán délelőtt járul a szenátus elé, hogy tájékoztassa a törvényhozókat
a balközép koalíció választási kudarca után kialakult helyzetről. A parlamenti
pártok megvitatják, mi legyen a következő lépés az ennek nyomán kialakult
kormányválság megoldására. A jobbközép ellenzék a tizenöt tartományi elnöki
poszt közül nyolcat szerzett meg magának, mégpedig a legjelentősebbeket.
Mivel a választási kampány gyakorlatilag a két nagy rivális politikai tömörülés
közötti általános nagy erőpróbává, Berlusconi és D’Alema közötti személyes
párbajjá vált, a vesztes fél, vagyis maga a miniszterelnök hétfőn este
benyújtotta lemondását Ciampi államfőnek. (Képünkön D'Alemával)
A Berlusconi vezette Forza Italia és szövetségesei a parlament azonnali
feloszlatását és előrehozott választások kiírását tartanák a helyes lépésnek.
A balközép koalíció ellenzi az előrehozott választásokat, de szinte minden
egyes pártja a miniszterelnök személyének lecserélését tartja szükségesnek.
Ezt maga D’Alema is így gondolja. (Berlusconinak a magyar Fidesszel sok
szempontból rokonítható pártja nemrégen nyerte el az Európai Néppárt teljes
jogú tagságát.)