Az Orbán kormány megalakulásának elsõ évfordulóján sokan értékelik a kormány teljesítményét. A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség szerint az új polgári kormány sok tekintetben beváltotta a hozzá fûzött reményeket. Megkezdte a korábbi vezetés szociálpolitikai hibáinak kijavítását: újra alanyi jogon jár a családi pótlék, a gyes, megszûnt az egyetemeken a tandíj, sorra megvalósulnak a választás során felvázolt tervek. Jó ütemben folynak az Európai Unióhoz való csatlakozásunk tárgyalásai. A kormánynak ebben az elsõ évben több olyan nehézséggel kellet szembenéznie, amelyre elõre nem számíthatott. Határozottan és eredményesen szállt szembe a rekordokat döntõ természeti csapások ismétlõdõ sorozataival. Megtalálta a koszovói válságból, illetve vadonatúj NATO tagságunkból fakadó gondok kezelésének okos módját. Az elismerés mellett kritizálunk is, hiszen nem volt minden tökéletes. A gyermekek utáni jelentõs adókedvezmény mellet sokak adóterhei méltánytalanul növekedtek, megszûnt a kisfogyasztókat védõ áramtarifa rendszer, folytatódott az önkormányzatok elszegényedése, hiányzik a hazai ipar hatékony védelme, a kis és középvállalkozások még semmiféle érzékelhetõ többlettámogatást nem kaptak, és nagyon hiányolunk egy olyan privatizációs stratégiát, amely az elõzõ ciklus hibáinak káros hatásait mérsékelné, az új bajok keletkezését pedig megakadályozná. Az eredmények és a hiányok listázása után értékeltünk: a mérleg pozitív, a hiányok egy részét már a következõ év során meg lehet szüntetni.

Féloldalas azonban az elmúlt év értékelése, ha csak a kormány teljesítményével foglalkozunk. Azt is érdemes áttekinteni, milyen helyzetben van az ellenzék, és mivel járult hozzá az ország felemelkedéséhez. Tevékenységét leginkább a kormány elleni minõsíthetetlenül durva és tisztességtelen támadások jellemzik. Ez annál is inkább indokolhatatlan, mert ebben az évben olyan jelentõs, sorsunkat évtizedekre vagy talán évszázadokra megszabó folyamatok zajlottak, mint a NATO tagság elnyerése vagy az Európa Unióval való érdemi tárgyalások. Ezekben a kérdésekben nemzeti közmegegyezés alakult ki, az ellenzék viszont ezeken a területeken is belharcot kezdett.

AZ ELLENZÉKI ERÕK ÉS EGYMÁSHOZ VALÓ VISZONYUK

Az elõzõ ciklustól eltérõen a kormányzó koalíciónak bal és jobb oldali ellenzéke is van. A baloldal túlsúlyos, de ettõl még a kettõs jelleg létezik. A MIÉP léte megakadályozza, hogy általános érvénnyel beszélhessünk "az ellenzékrõl".

A MIÉP - noha olykor kilép a magára vett szerepbõl - körültekintõbb és mérsékeltebb politikát folytat, mint amit várni lehetett tõle. A parlamentbe kerülés révén döbbentek rá a közéleti felelõsségre? Felismerve a jobb-közép sikerét, részesedni akarnak belõle a következõ megméretésen? Mindegy. Javára válik a magyar parlamentnek, hogy nem a legkisebb ellenzéki párt szélsõséges kijelentéseihez való viszonyulásról folynak a viták. Vannak kérdések, amelyekben a MIÉP még mindig szinte tudatosan ingerli a hazai, de fõleg nemzetközi közvéleményt. A határon túliak figyelmeztetései ellenére fel-felvetik a határkérdést. Az így nyerhetõ néhány szavazat fontosabb nekik, mint az érintettek érdeke. A baloldaliak, amikor a MIÉP megnyilvánulásait kritizálják, valójában a kormánykoalíciót támadják. A cél átlátszó: a mérsékelt jobb oldali szavazók elõtt lejáratni a koalíciót, gyengíteni a kormányzó pártok szavazótáborát.

Az SZDSZ nem közeledik tovább az MSZP-hez, hanem - talán az elmúlt négy év ellenhatásaképp - távolságtartó politikát folytat. A kormányzó pártok irányába sem fordul, onnan csak elutasításba részesülhet. Politikáját nem a valós lehetõségekre, hanem vágyaira építi. A Fidesz és az MSZP között szeretne balközép, sõt reményei szerint inkább közép pozícióba kerülni. Reméli, hogy korábbi szavazói visszatérnek hozzá. Az elméletet viszont nem követi a gyakorlat: minden megnyilvánulását átjárja az elvesztett kormánypozíció miatti düh, az egyre élesebb család és egyházellenesség, a szociális demagógiával olykor (rosszul) leplezett ultra-liberális gazdaságpolitika. Tagad mindent, amit egy középpártnak támogatnia kellene. Mindehhez társul még az, hogy több, a társadalomra veszélyes jelenséggel kapcsolatban elképesztõen megengedõ az álláspontja. Ilyen a kábítószerkérdés, a bûnözõk elleni hatékony fellépés, vagy az adóellenõrzés. Az SZDSZ teoretikusai nem voltak képesek szembenézni eddigi történetükkel. Csupán a Fidesz mostani jó kommunikációjával magyarázzák, hogy szavazóik elpártoltak, pedig a választók már az elsõ négy évüket is negatívan értékelték. 1994-ben mind az országgyûlési, mind a helyhatósági választásokon súlyos vereséget szenvedtek. Mostani népszerûség vesztésük, - az öt százalékos küszöbalattiság megszégyenítõ veszélye - nyolc éves teljesítményük eredménye. A hibákat tetézi, hogy a gyakorlatban nem tudnak a szocialistáktól elszakadni. Nap, mint nap összemosódnak velük, s az elszigetelõdéstõl félõ MSZP még rá is játszik erre. Bármit mondjanak is magukról, jogosan tartják õket a szocialisták segédcsapatának.

Az MSZP számára 1990-ben csak a vereség mértéke volt meglepõ. 1998-ban maga a tény verte fejbe õket. Biztosak voltak, hogy a széthúzó jobboldal nem lesz képes összefogni. A kudarc után vezért áldoztak, de az új vezetés szánalmasan vergõdik. A sikeres volt külügyminiszter pártvezérként csak rossz epigon. A NATO tagság körüli zavaros magatartás miatt nemzetközi pozícióik is gyengültek. A hajdan oly fegyelmezett párt mára már arra sem képes, hogy személyeskedésektõl sem mentes belsõ vitáit a falakon belül tartsa. A Fidesz elleni acsarkodásra ugyan minden irányzatuk kész, hiszen egymás elleni dühüknél csak a Fidesz-ellenességük nagyobb. Volt partnerüket maguk mellett tudják, tartják a távolságot a MIÉP-tõl, újabban a kisgazda pártra vetettek szemet. Nem reménykedhetnek még egyszer abszolút többségben, tehát keresik a következõ koalíciós partnert. Eközben mindinkább magukra maradnak. Még nem döntötték el: Németh Miklós lesz a csodafegyver vagy Molnár Gyula.

Az ellenzék legnagyobb ereje nem pártjaiban, hanem sajtójában van. A kormánykoalíció lejáratásában a média, amely szereti magát függetlennek kikiáltani, olyan agresszíven vett részt, hogy az már a kívülállóknak is feltûnt. Adam Topolansky, a budapesti amerikai nagykövetség kereskedelmi kirendeltségének alkalmazottja meglepõ õszinteséggel nyilatkozott a magyar médiáról. "A magyar sajtó és média nagy része a választások óta egy, szinte szervezett vendettát, úgymond boszorkányüldözést folytat az 1948 óta mindössze harmadik demokratikusan megválasztott magyar kormány ellen. Sajnálattal vesszük tudomásul, ugyanakkor kihívásnak tekintjük, hogy a régi és az új rend közti harc még mindig nem ért véget." Ez persze úgynevezett magánvélemény, de sokakéval megegyezik.

Az ellenzéki média sem teljesített jobban, mint a baloldali pártok. Nem hangoztak el az ellenzékre vonatkozó kritikai megjegyzések, nem segítették a jobb, okosabb politika kialakítását. Belebonyolódtak a botránypolitikába. Az ellenzéki sajtó arra számít, hogy a sorozatos botrányok apránként felhalmozódnak, ha most látszólag nincs is hatásuk, de épp a választásokra ez teljes kiábrándulásra vezet. Szerencsére a baloldali újságírók lenézik az embereket, akik számukra nem személyiségek, csak manipulálásuk tárgyai. Mihelyt ezt megérzõdik rajtuk, semmi hitelük nem lesz.

AZ ELLENZÉK TEVÉKENYSÉGE

Az ellenzék megítélése a választók szemében attól függ, tud-e érdemben hozzá tenni valamit ahhoz, amit a kormány tesz. Annyira nem tudott, hogy kezdetben nem is értette, mit tesznek a kormánypártiak.

Emlékezzünk: a parlament megnyitása után unalmas viták szoktak zajlani a minisztériumok megnevezésérõl, számáról, a parlamenti bizottságokról. A polgári kormány még meg sem alakult, a tervek máris kezdtek valóra válni. Megszûntek a társadalombiztosítási önkormányzatok, megkezdõdött a Bokros csomag okozta károk mérséklése. Az ellenzék "Szokatlan! Példátlan! Hova ez a nagy sietség?" felkiáltásokkal jelezte, nemcsak nem ért egyet, hanem nem is ért semmit. Értették viszont az emberek, akik meglepve tapasztalták, hogy a kormány amilyen fiatal, olyan energikus. Keményen lép fel, ahol keménységre van szükség és teljesíti, amire vállalkozott. Ezért nõt meg hihetetlen mértékben a Fidesz népszerûsége.

Azt nem állíthatjuk, hogy az ellenzék nem állt elõ a parlamentben konkrét javaslatokkal. Megtette. Ezekben azonban vagy saját programját akarta valamely trükkel ráerõltetni a kormányra, vagy népszerû de megvalósíthatatlan javaslatokkal állt elõ, vagy idõhúzás céljából cselekedett, hogy ezzel is fékezze a kormány haladását. Voltak olyan javaslatok is, amelyek erkölcsileg elfogadhatatlanok olyan politikai csoportok részérõl, amelyek nemrégen már kormányon voltak. Négy évük volt rá ugyanis, hogy világmegváltó ötleteikkel elõálljanak és meg is valósítsák azokat. Az ellenzéki javaslatok nagyszámúak. 55 önálló törvénymódosítást nyújtottak be, ebbõl négyet visszavontak, 24 még érvényben van, 27-et a fenti indokok valamelyike alapján a többség elutasított. Az ellenzéki határozati javaslatok kétharmada is elvérzett, ezek még inkább napi politikai célt szolgáltak, népszerûséghajhász gondolatokat fogalmaztak meg.

A SZOCIÁL-LIBERÁLIS ELLENZÉK MÓDSZEREI

Az ellenzék megsértõdött és támadott. Vádaskodásai jó támpontot adnak arra, hogy feltárjuk: mit is tettek valójában. Kritikai megjegyzéseik tartalmát leginkább a "Más szemében meglátja a szálkát, de a magáéban nem a gerendát" mondással jellemezhetjük. Azt tették, amivel a kormányt vádolják. Nézzünk ezekbõl a vádakból néhányat.

Az SZDSZ egyik vádpontja: "A parlament háromhetenkénti ülésezési rendjének bevezetésével jelentõsen lecsökkent a parlament plenáris üléseinek száma, ezáltal az ellenzék ellenõrzõ szerepe is csorbult." A valóság viszont az, hogy a heti másfél nap pontosan azonos a háromhetenkénti négy és fél nappal. Az ellenzék ellenõrzõ szerepe nem a hetenkénti vagy háromhetenkénti ülésektõl függ, hanem attól, hogy milyen a Házszabály. Ma az a Házszabály van érvényben, mint amit az MSZP-SZDSZ kétharmados koalíció erõltetett rá az országgyûlésre. Az általuk meghozott szabályok valóban korlátozták az ellenzéket, például frakcióvezetõi privilégiummá tették a napirend elõtti felszólalást, majd megvonták azt a jogot is, hogy más frakciók napirend elõtti felszólalásaira, akár csak két percben, reagálni lehessen. Mivel a naprend elõtti felszólalás ellenzéki mûfaj, a korlátozás az ellenzék számára hátrányos. Ugyancsak õk iktatták be a házszabályba azt a rendelkezést, amely a heti három vagy több napos ülés esetén keddre korlátozza az azonnali kérdések és interpellációk tartását. Tehát aki másnak vermet ásott, maga esett bele.

Az MSZP szerint a kormány elsõ éve "az átverés, a hazugság éve volt." Ezt az igencsak sommás megállapítást a következõkben fejtették ki: "Simicska Lajos - Kaya Ibrahim, Joszip Tot; megfigyelési botrány; Lockheed - FIDESZ levélbotrány;" Simicska Lajost sok mindenfélével vádolták, amit a korábbi években állítólag elkövetett. Egyetlen vizsgálatot nem indítottak, amikor kormányon voltak, ellenzékben sem tettek feljelentést. A vádak pedig a múltba gyökereznek, a kormány egy évének értékelésében nincs helyük.

A megfigyelési botrányról a kormány elsõ évét értékelve kimondják, hogy a "miniszterelnök arrogáns, minden áron konfliktust keresõ politikát folytat. Hazugságba keveredett az un. "megfigyelési botrány" kapcsán". A miniszterelnökhöz és néhány újsághoz ismeretlenek információkat juttattak el az elõzõ kormányzati periódusban történt, a Fidesz egyes politikusai ellen irányuló törvénytelen megfigyelésekrõl. A sajtó, mivel a baloldalnak ártott volna, nem teregette ki az ügyet, ám a miniszterelnök megtette. A vizsgálatok - noha még nem értek véget - máris bizonyították, hogy Pokorni Zoltán ellen folyt politikai célú titkosszolgálati megfigyelés. Ezek lehetõségét a szocialista vezetõk tagadták. Tehát nem Orbán Viktor miniszterelnök maradt hazugságban.

A Lockheed ügy parlamenti vizsgálata csak most fog kezdõdni, a fenti felsorolásban semmi helye nincs. Azt pedig, hogy a hatáskörüket túllépni szándékozó államtitkárok lemondását a miniszterelnök elfogadta, illetve, hogy a Fidesz azonnal vizsgálatot indított az ügyben, a lakosság igen pozitíven fogadta. A Medián közvéleménykutató szerint az egyetértés mértéke azzal, hogy "példamutató volt a Fidesz-frakció és a kormány reakciója" az összes válaszadó körében 72 ponton áll, és mindössze 4 százalék nem tudott állást foglalni. Ha tehát az elmúlt év az átverés és a hazugság éve volt, az átverõket és a hazugokat nem a kormányoldalon kell keresni.

Az ellenzék egyik nagy tévedése, hogy botrányok sorozatával akarja megingatni a kormány iránti bizalmat. Az eredmény számukra siralmas. "A HVG megbízásából készült legutóbbi Medián-felmérés szerint a botránypolitizálás valamivel többet ártott a parlamenti ellenzéknek, mint a kormánypártoknak." - olvasható a Medián Internet-oldalán. Egy ével a választások után a Medián és a Gallup szerint egyaránt a Fidesz vezeti a pártok népszerûségi listáját.

Az ellenzéki léggömb kipukkadt. Az nem baj, hogy az ellenzék kormányzásra alkalmatlan állapotban van, az viszont, hogy az ellenzéki feladatokat sem képes ellátni, mindannyiunknak kárára válhat.

Felmerül a kérdés, mi motiválja a baloldali ellenzéket? Miért ez a görcsös igyekezet? Miért tartják mindennél fontosabbnak a másik oldal lejáratását, bel- és külföldön egyaránt? Mécs László egyik verse arról szól, hogy a pipacs, bár az embereknek búzára van szükségük, állandóan behatol a búzamezõbe és egyre nagyobb teret akar nyerni a vörös színnek. A jelképek változnak, levehetõ a sarló és a kalapács, de az alaptermészet, a hatalom minden áron való megszerzésének vágya nem változott a baloldal pártjaiban. Mit akar a pipacs? Elterjedni, mindent kizárólagosan birtokolni, mint rég. Ezért alkalmatlan a baloldal még az ellenzéki szerepre is.