Szép nap volt július l. Kint voltunk Verőcén. Ez a Duna menti község Vác és Nagymaros között van, Visegráddal szemben. Kimentünk, mert kihívott bennünket egy USA-ból hazatelepült, állandóan itthon tartózkodó asszony. Oly nagy történelmi név hordozója, hogy nem érzem feljogosítva magam, hogy engedélye nélkül kiírjam a nevét. De nem is a név a lényeg. S abban a községben egyébként a polgármestert is úgy hívják, hogy Bethlen Farkas, s véletlenül nem vette, örökölte a nevét. De ebből a szempontból ott legérdekesebb pár Lőrincz Kálmán (O is az USA-ból települt haza)és kedves élete párja, akik a Házat hazát Alapítvány létrehozásával, az által építik egymás után a nagycsaládos házaspároknak a házakat. A legutóbbit éppen ott Verőcén. (Most maguknak is vettek egy kis faházas telket a patak parton, ahová elhúzódhatnak pihenni kevés szabadidejükben.) Amiért kimentünk: a Magyar Reformátusok Világtalálkozójának keretében külön megrendezték a Református Iszákosmentő Szervezetek Kárpát-medencei találkozóját. Eljöttek Erdélyből, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Kárpátaljáról, Felvidékről. Eljöttek a papok, a tiszteletes urak és feleségeik, eljöttek a kántorok, az ápolók és eljöttek a volt betegek is. Tele volt velünk a verőcei református templom. Ott voltunk magyarok - együtt. A gödöllői, a verőcei, a dunaszerdahelyi, kolozsvári magyar. Aztán az is, aki azt mondta: nem, én nem megyek innen vissza. Ez az én hazám, itt születtem. Jogom van itt élni, meghalni is. Hallgattam mint száll az ének az ég felé, s valamit megértettem - legalábbis azt hiszem --, ami aztán, amikor ott álltam fenn a dombtetőn, s néztem a csodálatos tájat (a kanyarodó Dunát, szemben a visegrádi hegyet, várromot) megfogalmazódott bennem: mi, ők, én, - s ez ad tartást az embernek. Mi nem szolgáljuk a Mindenhatót, a Teremtőt, az igazságot, a jóságot mi KÉPviseljük, képviselni igyekszünk. --- Ha jól emlékszem, írtam én már erről. A felnőtt keresztény --aki az Atyától igazán már nem kapni akar. Vállalja a képviseletét. Meg akar felelni ennek a feladatnak. Jézus Krisztus a mi testvérünk. Pontosabban mi az ő testvérei vagyunk. Gondoljatok csak bele!!! Ez a dolgunk "szépen, emberül".
