Tornádó Kanadában
2000. 07. 17-ikén

Este 8 óra körül ismeretlen tornádó söpört végig a kanadai Guelph egy részén, azaz egy sávban. A média bejelentette a forgószél lehetséges érkezését, habár irányát nem tudták előre megmondani. A hírekben azt állították, hogy ha este 9-ig nem éri el Guelphet, akkor nem is fogja érinteni. Az idén sok eső esett és esik is. Tegnap este is csak úgy bejelentetlenül megzördült az ég, majd egyre többször villámlás következett, de eső az nem sok volt, mégis többször áramszünetet észleltünk. Csak másnap tudtuk meg, hogy a tornádó okozta az áramkieséseket. Guelph északi részét sújtotta az elemi csapás, ami itt ritkaságnak számít. Utoljára kb. 2 éve történt ilyesmi, amikor az egyik iskolának leemelte a tetejét.

Egy szabadkai eredetű üzletember pár méterre volt az egésztől, ugyanis a háza mellett viharzott el a 180-250 km-es sebességű szélvihar, szétrombolva a szomszédos házakat. Ők a pincében kerestek menedéket. Szerencséjükre a házuk meg ők is megúszták. Fákat húzott ki tövestül, másokat derékban tört kettőbe.

A tv-ben jócskán megrongálódott házakat, letarolt fákat mutattak, autókra dőlt, kettétört fatörzseket, és nem utolsó sorban panaszkodó károsultakat. A biztosítás a házakra itt kötelező, viszont nem tartozik bele a földrengés és a tornádó, mert Kanadában tornádó nincs is... tehát a kár marad a tulajdonosé. Hogy segélyt kapnak-e, az más lapra tartozik.”



A fenti történet tanulságul szolgál, például azoknak a méltatlankodóknak, akik, mint a minap egy jászsági polgármester, az államot perelik a belvíz, árvíz és szárazság okozta károk miatt.

Aki eddig eljutott, megérdemli, hogy megnézzen néhány képet a kanadai tornádóról. A képeket és a fenti tudósítást Balla Lajos küldte számunkra a Vajdaságból. Köszönet érte.

Surján László
Vissza a kezdőlapra