A mai nap nem számsorok közreadására, elemzésére való. Ma vissza kell gondolnunk magunkra, fájó sebeinkre és megoldást kell találnunk rájuk.

Sok politikus nem örül, hogy Trianon kérdése ismét előkerült, hogy napi politikai játékok tárgya lett.
Nincs is ebben semmi öröm, de racionális oka van annak, hogy az elhallgatás szocialista taktikája megbukott. Az elmúlt nyolcvan év alatt ugyanis a Trianon okozta sebet valójában még bekötni sem sikerült, nemhogy begyógyítani. Bekötözés helyett valamiféle elleplezéssel nem érünk semmit.

Az elmúlt tíz év sajátos helyzetet teremtett. Sem északi, sem déli szomszédunk határai nem azonosak a Trianonban kialakítottakkal, s ha más okból is, de igaz ez a román határra is. Lényegében csak Magyarországra érvényesek még a két világháború fájdalmas döntései. Csehszlovákia nem létezik. A cseh és szlovák határ lényegében a régi Magyar Királyság határa. Jugoszlávia szétesett, a szerbek most élik a maguk Trianonját. Bár nem ezer, hanem hetven éves államot siratnak, fájdalmuk nem kisebb, mint a miénk.

Ám a mi gondunk nem oldható meg, ha a dudára kötjük a gőzt. Nem a békeszerződések újratárgyalására, hanem egy új és hatékony nemzetstratégiára van szükség. Az nem lehetséges, hogy csak nekünk kelljen elfogadni a tényeket, azaz a határok mesterségesen kreált, szakmailag durva hibákkal tarkított vonalát. Másoknak, mindenkinek el kell fogadnia, hogy Európa legbékésebb és talán legtöbbet szenvedett kisebbsége él az utódállamokban. A nemzetközi közösségnek, de elsősorban területeinket megszerzett államoknak kötelessége számukra védelmet, megélhetést, fejlődési lehetőséget adni. Az emberi jogok teljességét. Elismerve azt is, hogy az ember: társas lény, a személyek közösséget alkotnak.

A valós megoldásnak két kulcsa van. Az ezer éves Szentistváni hagyomány, a soknyelvűségtől erősödő állam eszménye, és a lassan ötvenéves európai közösségi gondolat. Az Európai Unió keretei adják meg a lehetőséget, hogy valóban határok nélkül szerethessük a Kárpát-medencében élő valamennyi népet.

A határok feleslegesek, de a gyűlölet és az indulat is az.

Amit Európa a XX. században ellenünk vétett (1920, 1956), most az Európai Unió kibővítésével jóvá teheti. Ám csak akkor, ha nem hajbókolók, nem az elmúlt évtizedekben folyton másokat kiszolgáló lakájok, hanem ha a magyar nemzeti értékeket vállaló és az érdekeket megvédő erős, határozott kormányunk van.