Az ország állapotáról az is árulkodik, hogy a miniszterelnök ezidei beszédét sokan kritizálták a médiában, de senki sem szembesítette az egy évvel ezelőtt elmondottal. Nem tették ezt, mert akkor nem mondhatták volna el ügyeletes hazugságaikat. Még koalíciós politikusok is ünnepelték a 2000. évi beszéd újszerűen nyugodt, higadt hangvételeét. Tessék elolvasni, nincs ebben semmi újszerű hangvétel. Tavaly is így volt, (de még az Orbán - Horn vita alatt is).
Érdemesnek tartjuk a két beszéd együttes tanulmányozását, ezért közre adjuk a régit is.

 
Jó Estét Kívánok Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Valóban, régi vágya Magyarország polgárainak, hogy mindarról, amit a kormány tagjai egy-egy évben megvalósítanak, arról, amit az elkövetkezőkben terveznek és arról, hogy mindezt milyen megfontolásból teszik, mihamarabb - és lehetőleg minél pontosabban - az ország polgárai első kézből értesüljenek. Mindeddig magam is hiányoltam az effajta beszámolókat. Ezért vettem örömmel a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület meghívását. Arra kaptam végül is itt lehetőséget, hogy legjobb tudásom szerint Önök elé tárjam, amit Magyarország helyzetéről ma elmondhatok. A gondokat, amelyekkel szembesülnünk kell; a célokat, amelyeket kitűzni adatott; az eredményeket, amelyeket eddig önökkel együtt elértünk.
Biztosan önök is észrevették már, hogy a magyar ember szeret mindent tudni, szeret jól értesült lenni, és azt hiszem, ez nagy szerencséje az országnak. Hiszen érdeklődés hiányában a demokrácia is elmaradhatna, mint egy rosszul előkészített előadás.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Olyan ez a mai alkalom, mint amikor a szülők kis vonással jelzik az ajtófélfán, mennyit nőtt, gyarapodott gyermekük, hogy összehasonlíthassák azt az előző években odakerült vonalakkal. Eljött az ideje tehát, hogy meghúzzuk mi is az első vonást az ajtófélfán, hogy legyen mihez mérnünk az újabb és újabb, reményeim, reményeink szerint egyre magasabbra kerülő vonásokat a következő esztendőkben.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Mielőtt belevágnék az 1999-es esztendő terveibe, engedjék meg, hogy először elmondjam, miképpen gondolkodik a polgári koalíció kormánya magáról a kormányzás értelméről. Mi úgy hisszük, hogy a kormány feladata több, mint az államapparátus igazgatása, a folyó ügyek, az ország napi gondjainak megoldása. A kormány maga elé kitűzött célja az, ez elhatározott szándékunk, hogy a polgárok, közösségeik és az ország egésze előtt egy kormányzati ciklust messze meghaladó távlatokat nyisson. Ennek érdekében igyekszünk mozgósítani az országban, és az ország lakóiban rejlő erőforrásokat. Bizonyos vagyok abban, a kormány minden tagja bizonyos abban, hogy ehhez szilárd értékekre, világos célokra és közös akaratra van szükségünk.
Alig fél éve annak, hogy a polgári koalíció kormánya megalakult. Az első lépések körül bábáskodva sokan bíztattak bennünket, s ugyanakkor aggódtak is, vajon nem vágtuk-e túl nagy fába a fejszénket, vajon képesek leszünk-e úrrá lenni azokon a nehézségeken, amelyekkel mindannyiunknak nap nap után szembesülnünk kell. Mi bizonyosak voltunk akkor abban, hogy élnünk kell a lehetőséggel, hogy a körülmények hatalma végül is közös akarattal legyőzhető. Valójában, amikor vállaltuk a kormányzás felelősségét azt mondtuk ki - amiben titokban minden család, minden polgár reménykedett -, hogy van jövője ennek az országnak, van jövője ennek a nemzetnek, és van jövője mindazoknak, akik készen állnak, hogy mindent megtegyenek saját, személyes vágyaik és terveik valóra váltása érdekében. Az eddig elért eredmények tükrében úgy látom, hogy azok mérték fel helyesen lehetőségeinket, akik biztattak bennünket. Sorra születnek azok a döntések, amelyek önmagukért beszélnek.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Lássuk hát, mi vár ránk az előttünk álló 1999-es esztendőben. A legörvendetesebb, és egyben legmegnyugtatóbb esemény, amely előttünk áll az, hogy sok év előkészület után végre valóban ott leng majd a magyar zászló Brüsszelben, a NATO központjában. Megszületett a döntés: márciustól Magyarország az Észak-Atlanti Szövetség teljes jogú tagja. Magyarország mindig arra törekedett, hogy egyenrangú félként részese legyen egy nyugati védelmi rendszernek. Éppúgy, mint Hunyadi János korában, amikor még Európa rendjét Magyarország és a tőle nyugatabbra eső országok közös erővel biztosították. A történelem most olyan lehetőséget adott a kezünkbe, amilyen csak ötszáz évente egyszer adatik meg. Magyarország eddig csak mások által meghatározott erővonalak mentén haladhatott, és a középkor óta szinte nem volt olyan pillanata történelmünknek, amikor szabadon választhattuk meg saját utunkat. A NATO csatlakozásnak az igazi jelentősége, hogy a Hunyadiak óta ez az első olyan megállapodás, amit Magyarország szabad akaratából kötött, s amelyet az ország lakói szabad akaratukból népszavazáson jóvá is hagytak.
A lehetőséget, úgy érzem, most egyszerre köszönhetjük a kedvező külpolitikai csillagállásnak és a magyar nép életerejének. Együtt örülhetünk annak, hogy két világháború, a hosszú diktatúra és a hosszú katonai megszállás megpróbáltatásai ellenére hazánk ma csatlakozásra alkalmas, a nyugati világ országaival összemérhető állapotban van. Minden nemzet zsebében hordja a marsallbotot, de a legtöbbnek a zsebében is marad. A magyarok akaratereje és kitartó igyekezete azonban elérte, hogy a hosszas felvételi eljárás, amelyet még 1956 szabadságharcosai indítottak el, eredménnyel járt, s márciusban Magyarország a NATO teljes jogú tagjává válik.
Érdemes föltennünk a kérdést: mit jelent történelmi súlyán túl, személyes életünk számára a NATO tagság? Úgy gondolom, hogy ebben a században, itt hazánkban nem szükséges külön bizonyítani, hogy a biztonság mekkora érték. Kérem, gondoljanak bele: néhány éve sincs, hogy határainktól csupán néhány kilométerre véres háború dúlt. Számos család - köztük nem egy magyar - elvesztette a szeretteit, otthonát, élete értelmét. A biztonság olyan - szokták mondani -, mint a levegő: fontosságát akkor érezzük át, amikor kevés van belőle. Azzal, hogy Magyarország márciusban csatlakozik a NATO-hoz, visszavonhatatlanul a biztonságos világ részévé is válik. Örömmel jelenthetem a magyar családoknak és valamennyi magyar polgárnak: ebben az országban ezentúl senkinek sem kell külső bizonytalanság miatt aggódnia vagy fenyegetettségtől tartania.
Bizonyára önök is ismerik a mondást: "Minden, amit túlélünk, erősebbé tesz bennünket." Ha ez igaz, akkor nekünk, magyaroknak igencsak jó okunk van a bizakodásra. S valóban, bátran mondhatom most itt az ország helyzetéről szólva, hogy nem csupán nemzetközi helyzetünk szilárd, de biztonságunk fontos része, a magyar demokrácia és az alkotmányos rendszer is biztos lábakon áll. Számottevő jobb- vagy baloldali erő nem tör az alkotmányos rend megingatására. Ha a parlament néha heves politikai viták színhelye, ez így van rendjén - így kívánják a demokrácia játékszabályai.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A polgári koalíció kormánya 1998. júniusában gyökeresen új gazdaságpolitikát hirdetett meg, amelynek középpontjában a gazdasági növekedés áll. S bár a közgazdászok elemzései, tanulmányai a magunkfajta laikusok számára nem mindig érthetőek, annyit mindenképpen szeretnék itt elmondani, hogy a gazdaság fő mutatói 1999-ben rendkívül kedvezően alakulnak majd. Magyarország gazdasági növekedése az Európai Unióénak kétszerese. Az előző évhez képest 10%-kal nő várhatóan a versenyképes magyar áruk exportja. A fiatal magyar demokrácia első kilenc éve után először 1999-ben csökken az ország által egy év alatt megtermelt javak értékének 60%-a alá az államadósság. Ezzel elérjük a legfejlettebb európai államok ajánlott adósságmutatóját. 1999-ben a keresetek vásárlóértéke 3,6%-kal, a nyugdíjaké több, mint 4%-kal emelkedik. Ebben az esztendőben az inflációt, a pénzromlás ütemét egy számjegyűre fogjuk zsugorítani. A kedvező gazdasági mutatók mellett 1999-ben javul majd a költségvetés egyensúlyi helyzete is. Javul annak ellenére, hogy a rendkívül pazarló társadalombiztosítási rendszer, a Postabank és a Magyar Fejlesztési Bank állapotának rendezése összesen 240 milliárd forintjába került az adófizetőknek. A növekedésre épülő, 1998 júniusában megindított új gazdaságpolitikánk lehetővé teszi, hogy márciusi NATO-csatlakozásunk egyben a világ gazdaságilag fejlettebb feléhez való csatlakozásunkat is jelentse.
Van tehát okunk az örömre. Mégis, mégis nagyon fontosnak érzem, hogy tisztában legyünk vele: a gazdaság biztató állapota ellenére a költségvetés helyzete továbbra is kedvezőtlen. Ez első pillantásra ellentmondásnak tűnik, de csak első pillantásra. Gondolkodjunk úgy a költségvetésről, mint mindannyiunk háztartásának mérlegéről. Akkor beláthatjuk, hogy hiába emelkedik a család jövedelme, hiába dolgozunk és keresünk egyre többet, hogyha minden év elején megjelenik egy hitelező és magával viszi a család költségvetési forintjainak tekintélyes részét. Hazánk ma ebben a helyzetben van. Költségvetésünk bevételi oldala ugyan komoly javulást mutat, de kiadásainkat még mindig nem fedezi. Kiadásainkat még mindig nem tudjuk fedezni, mert tovább kell cipelnünk hátunkon a múltat, a korábbról maradt hatalmas államadósság súlyát.
Szerencsésebb országok minden évben a többletet osztják a szét az emberek között, mi pedig még mindig a hiányt. Nehéz elképzelni, de az ország 1999-ben a korábban felvett hitelek kamataira mindösszesen 769 milliárd forintot kényszerül költeni. Minden hetedik megkeresett forintunkat erre az adósságra költjük. Óriási összegről beszélünk. Ennyi pénzből egyetlen év alatt befejezhetnénk autópályáink építését, vagy kétszeresére emelhetnénk a közalkalmazottak bérét, vagy megduplázhatnánk mindenki nyugdíját.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ebben a helyzetben egyszerre kell biztosítanunk a magyar gazdaság növekedését és javítanunk az életszínvonalon. A mérleg nyelve egyik irányban sem billenhet el. Ezért 1999-ben is különösen megfontoltan kell gazdálkodnunk.
A gazdaság növekedése hosszú évek sora alatt hozza meg gyümölcsét. Ezzel szemben mindannyiunk mindennapi életét már 1999-ben érezhetően befolyásolja az, hogyan gondolkodik a polgári koalíció kormánya a családok, a polgárok életszínvonalának javításáról. Sokan Önök közül már saját, személyes életükben is érezhetik az eddig megszületett intézkedéseink hatását. Ez az élményük 1999-ben sokkal határozottabb formát ölt majd. A kérdés, amelyben a kormánynak döntenie kellett társadalompolitikája kialakításakor, a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető könnyű kérdésnek. Így hangzott: kinek az érdekében és hogyan használjuk fel azt az összeget, amelyet az életszínvonal javítására fordítanunk adatik? Vajon helyes elgondolás-e, ha a rendelkezésre álló teljes összeget kizárólag a reményt-vesztettekre, a legszegényebbekre költjük, azokra, akik a maguk erejéből jelenleg helyzetükből kitörni nem képesek? Vagy - hangzott a másik lehetőség - osszuk meg a rendelkezésre álló keretet oly módon, hogy jusson a polgárok azon csoportjainak is, akik e segítséggel képesek lesznek a maguk erejét megsokszorozva feljebb kapaszkodni, vagy legalább lábukat megvetni a méltóbb élethez vezető úton?
A polgári koalíció kormányának az a meggyőződése, hogy a legszegényebbek helyzetének tartós javulását csak akkor érhetjük el, ha azokat a családokat is megerősítjük, akiknek tagjai dolgoznak, akik a vállukon viszik az ország gondját, s akik magukra vállalják a gyereknevelés örömteli terheit is. Az az ország tudja meggyőződésünk szerint a saját nehezebb sorsú polgárait segíteni, ahol az ott élők túlnyomó többsége tisztes megélhetési lehetőséggel bír. A kormányt ez a meggyőződés vezette, amikor meghozta társadalompolitikai döntéseit. Így a következőképpen döntöttünk: egyfelől igyekszünk segíteni a szükséget szenvedőknek. Elegendő, ha arra emlékeztetem önöket, hogy ezért választottuk a nyugdíjtörvény esetében azt a megoldást, amely lehetővé tette, hogy a legkisebb nyugdíjjal rendelkezők illetményét 1999-ben annak akár negyedével is emeljük. De: a szegények támogatása mellett ugyanakkor jelentős összegeket juttatunk 1999-ben a dolgozó és gyermekeket nevelő szülőknek is.
Elsősorban azoknak a lehetőségeit szeretnénk bővíteni, akik dolgoznak és gyermeket is nevelnek. Meggyőződésem, hogy ők vállalják a legtöbbet Magyarország jövőjéért. E családok támogatása, a mi fölfogásunk szerint, a közös jövőnkbe való biztos és garantáltan megtérülő befektetés.
Ezért: először, 1999-ben már nem kell tandíjat fizetni, másodszor, 1999-ben az adók és járulékok alacsonyabbak lesznek. Harmadszor: minden gyermek után adókedvezmény jár. Ha az egyik szülő nem tudja a teljes kedvezményt kihasználni, a másik szülő is felhasználhatja azt. Negyedszer: akik lakást építenek, az ÁFA egy részét visszaigényelhetik 1999-ben. És ötödször: 1999-ben minden gyermek után jár a családi pótlék. Alanyi jogon jár, de elvárjuk, hogy a támogatást kapó szülők eleget tegyenek törvényi kötelezettségeiknek, és iskoláskorú gyermekeiket valóban járassák iskolába. Iskoláskorú gyermek esetén ugyanis csak ekkor kaphatják meg a támogatást.
Amikor az itt elmondott döntéseinknek mozgatórugóit igyekszem Önök előtt megvilágítani, két fontos dologról tájékoztatnom kell Önöket. Először is arról, hogy a Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi jelentése arról beszél, hogy Magyarországon még soha nem volt ilyen magas a nyugdíjasok, a tanulók, a különböző segélyekből élők, egyszóval azoknak az aránya, akiket a statisztika inaktívnak nevez. A legfrissebb adatok egészen szomorú eredményeket mutatnak. Először fordult elő, hogy a hatvan évnél idősebbek száma meghaladta a gyermekek, a fiatalok számát hazánkban. Nem tudom, elgondolkodtak-e már azon, hogy jelenleg Magyarországon hárommillió-hatszázezer dolgozó ember gondoskodik tízmillióról. Ha nem történik gyökeres változás, tisztelt hölgyeim és uraim, 20 év múlva már minden egyes dolgozónak két nem dolgozóról kell majd gondoskodnia. Szeretném elmondani önöknek, hogy nincs az a gazdag ország a világon, amely ilyen terhet képes lenne tartósan elviselni. A Központi Statisztikai Hivatal másik, napokban közzétett jelentése tartalmaz egy másik fájdalmas hírt is. Ezek az adatok azt mutatják, hogy Magyarország népességének fogyatkozása minden eddigit meghaladó méretet öltött. Az eddig sem szívderítő adatok után az elmúlt évben mélypontra jutott az újszülöttek száma. Soha Magyarországon még nem született ilyen kevés gyermek, mint az elmúlt esztendőben. Ez az adat, ez a jelenség, ez a szívszorító jelenség hosszú távon olyan méretű népességfogyást jelez, amely, ha jelentős fordulat nem következik be, a magyar társadalom olyan mértékű elöregedéséhez vezet, amely veszélyezteti az ország jövőjét. Tisztelt hölgyeim és uraim, Magyarország a nagyszülők országává válik - az életünknek igazi értelmet adó unokák nélkül.
Ezért kell 1999-ben a kormánynak a leghatározottabban cselekednie. Határozottan cselekednünk, de nem rombolnunk. Nem rombolnunk, ahogyan ez a Bokros-csomag idején történt. Amíg polgári kormánya van hazánknak, nem fordulhat elő, hogy gyerekek, családok, nyugdíjasok jövőjét áldozzák fel csak azért, hogy jelezzék a külvilágnak, hibátlanul fel tudják mondani az éppen divatos közgazdasági leckét.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, ezen a ponton engedjenek meg nekem egy rövid kitérőt. Úgy gondoljuk, hogy azoktól a közéleti szereplőktől, akik a gondjaikra bízott emberek érdekeinek védelme helyett eltűrték, hogy sokan reménytelen helyzetbe sodródjanak; akik hallgattak a Bokros-csomag idején, vagy esetleg éppen a Bokros-csomagért felelős kormány mögött álltak; sőt a kormányban, vagy a kormánypárti padsorokban ültek: nos, tőlük a magyar családokon ütött sebek gyógyításához nem csak türelmet és megértést kérek, de önmérsékletet és önvizsgálatot is várok. Természetesen mi egyetlen pillanatig sem kérdőjelezzük meg közéleti jogosítványaikat, de semmiképp sem ismerhetjük el, hogy van erkölcsi alapjuk arra, hogy követelésekkel lépjenek fel azzal a kormánnyal szemben, amelyik a Bokros-csomag súlyosan romboló következményeinek orvoslásán dolgozik.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
E rövid kitérő után engedjék meg, hogy válaszoljak arra a kérdésre, mi várható az oktatás terén 1999-ben? Nos az oktatásra összesen 34%-kal fordítunk ebben az évben többet, mint amennyi az elmúlt évben rendelkezésre állt. A pedagógusok kiemelt béremelést kapnak. A tankönyvek árának csökkenése érdekében azok áfáját eltöröltük. A tengeri kígyóként húzódó egyetemi integrációt 1999-ben lezárjuk. Új korszakot nyitunk a magyar felsőoktatás történetében: egy ötvenmilliárd forint értékű ötéves átfogó fejlesztési programot indítunk el ebben az évben. 1999-ben lezárjuk a Nemzeti Alaptantervről szóló vitákat, és ennek szellemében benyújtjuk a közoktatási törvény módosítását.
Azt akarjuk, hogy az iskola a legbiztonságosabb hely legyen gyermekeink életében, hogy ne kelljen aggódnunk értük, amikor reggel elbúcsúzunk tőlük. Ezért határozott és szigorú törvénnyel még idővel meg fogjuk akadályozni, hogy fiaink és lányaink a kábítószerek áldozataivá váljanak. Van, amit az életben ki kell próbálnunk, hogy eldönthessük, szükségünk van-e rá. A kábítószer szerintünk nem tartozik ezek közé. Mi, felnőtt fejjel el tudjuk utasítani a kábítószert, mert tudjuk, hogy aki a droggal kacérkodik, az ördöggel is cimborál. De a gyermekeink védtelenek. Szeretném azonban nagyon határozottan elmondani önöknek, hogy a drogok fogyasztása csak akkor lehetséges, ha azok kaphatóak. Ezért aki a kábítószer-ellenes törvényeket támadja, az egyben pártolja a drogkereskedelmet. A drog és a bűnözés ördögi kör, és ez az ördögi kör mindannyiunk biztonságát veszélyezteti. Tisztában vagyunk azzal, hogy a drog fogyasztása teljes mértékben nem szüntethető meg. De a kérdésre - kábítószer vagy élet - világos választ kell adnunk. Mi azt mondjuk, hogy a kormány az élet oldalán áll. Nem tűzhetünk ki kisebb célt, mint egy drogmentes Magyarország megteremtését. Ezért 1999-ben szigorú kábítószer-ellenes törvényt léptetünk életbe.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Tíz éve birkózunk mindannyian a tömeges munkanélküliséggel. Emberek százezreinek nincs munkája Magyarországon. Az eddigi segélyezés nem bizonyult megfelelőnek a probléma megoldására. A mostani kormánynak az a célja, hogy segély helyett inkább esélyt teremtsünk a munka világába való visszatérésre. Ezért 1999-ben az árvízvédelmi gátak építését javarészt közmunkából oldjuk meg. 1999-ben új közmunkaprogramot dolgozunk ki, amelyet a következő költségvetési évben jelentős támogatással megvalósítunk. Ettől a programtól azt várjuk, hogy hazánkban egyre kevesebben éljenek segélyből, és minél többen éljenek munkából.
A kormány úgy döntött, hogy 1999-ben megindítja azt az autópálya- és gyorsforgalmiút-építő programot, amelynek eredményeképpen tíz év alatt 600 milliárd forintot ruházunk be. Az építkezések már szeptemberben megindulnak. Újra épülnek hidak a Dunán. 1999-ben a szekszárdi és az Esztergomot Párkánnyal összekötő híd építését kezdjük meg.
Azt szoktuk mondani, az egészségnél nincs nagyobb kincsünk. Ennek a kincsnek az őrzésében azonban az elmúlt évtizedben nemigen jeleskedtünk. Az egészségügy olyannyira elhanyagolt ágazat volt eddig hazánkban, hogy a kormánytól sokkal komolyabb átgondolást igényel, mint más feladataink. Azok, akik eddig kísérletet tettek az egészségügy megreformálására, kudarcot vallottak. Nekünk is be kell látnunk, hogy az egészségügy gondjainak csak csekély része orvosolható azonnal, legtöbbjük csak néhány éven belül oldható meg. Mégis: néhány fontos intézkedésről már most beszámolhatok az ország nyilvánossága előtt. Először: 1999-ben a sürgősségi betegellátást újjá szervezzük. Annak érdekében, hogy az ország bármely településén minden sérült vagy beteg néhány percen belül megfelelő, gyors ellátásban részesülhessen, a betegszállítást is beleértve, 1999-ben összesen 7 milliárd 700 millió forintot fordítunk erre a célra. Másodszor: a családi orvosi rendelők küszöbön álló teljes körű magánosításához hetven milliárd forintos hitelgarancia-alapot különítünk el. Harmadszor: gyermekeinknek, az iskolások számára három új védőoltást vezetünk be. Negyedszer: idén előkészítjük, hogy a 2000-dik évben bevezethessük a serdülőkorú lányok nőgyógyászati szűrővizsgálatát.
Be kell vallanom, hogy vannak azonban ezeknél sokkal nehezebben megoldható problémák is a magyar egészségügyben. Ilyen az évek óta húzódó kórházcsődök esete. Amit 1999-ben tehetünk, hogy megindítjuk, részben már meg is indítottuk a kórházak teljes átvilágítását. Az egészségügyi rendszer átfogó, alapokat is érintő reformja - reményeim szerint - egy következő újévi beszéd egyik sarokköve lesz majd.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
1999-ben kezdjük meg a vidék Magyarországának fejlesztését és felzárkóztatását. Az erre a célra fordítható pénz összege az előző évhez képest az idén közel másfélszeresére nő. A magyar mezőgazdaságnak az Európai Unióhoz való csatlakozást követően, rendkívül éles versenyben kell megállnia a helyét. Ehhez korszerű, modern felszereléssel ellátott családi gazdaságokra van szükségünk. Ezért 1999-ben új agrártámogatási rendszert hirdetünk meg, amelyben előnyt élveznek a családi gazdaságok. A földművelési hivatalok által szervezett szaktanácsadás-rendszer működését is megerősítjük. Január elsejétől pedig megújított falugazdász-hálózat szolgálja majd a gazdák érdekeit. Engedjék meg, hogy azt is megemlítsem - erre a kérdésre rendre ki szoktunk térni -, hogy az eddigieknél több pénzt biztosítunk nemzeti kincsünk, a magyar bor, és a szőlőtermesztéssel foglalkozó hegyközségek számára is. 270 millió forintot biztosítunk a hegyközségekre háruló feladatok ellátására.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Sok mindenről esett szó ma este, s talán még több fontos kérdésre nem jutott idő. Van azonban valami, amire mindenképpen sort szeretnék keríteni. Van valami, amit nem lehet ágazatokra parcellázni. Amit nem lehet földarabolni rendszerező elménk kedve szerint. Egyben kell szemlélnünk, valószínűleg azért, mert életünk lényegéhez tartozik.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Magyarország ma szabad ország. Sorsa a mi kezünkben van. Mi választjuk azokat, akik törvényeinket alkotják. S bizony mi vagyunk azok, akik arra hivatottak, hogy betartsák ezeket a törvényeket. Így hát amikor korrupcióról, adócsalásról, törvénytelenségről beszélünk, nem hivatkozhatunk többé a körülmények hatalmára. Pedig Önök is tudják, hogy gyakran tesszük ezt. De ha módunk van elgondolkodni a dolgok lényegéről, akkor világosan látjuk, mi az, amire égető szükségünk van.
Tisztességes és becsületes országban akarunk élni. Olyan országban, ahol mindenki szemében erény, ha betartjuk a törvényeket, erény, ha tisztességesen adózunk, és erény, ha világos különbséget teszünk jó és rossz között. Olyan országban akarunk mindannyian élni, amelyet az adófizető polgár a sajátjának érez. Az ember nem azért szereti a hazáját, mert nagy, hanem azért, mert az övé.

Vissza a kezdőlapra