Vissza
a kezdőlapraÚj, korszerű lelkipásztori terv készül Beszélgetés Bosák Nándor püspökkel, az MKPK elnökhelyettesével
A püspöki kar őszi konferenciáján a lelkipásztori munka megújításáról is tárgyaltak. A vitaindító előadást Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi püspök, a testület újonnan kinevezett elnökhelyettese tartotta, A paphiányból adódó feladatok címmel.
Előre kell bocsátanom, nem most kezdtek foglalkozni ezzel a kérdéssel a püspökök - kezdte a lapnak adott nyilatkozatát a püspök. - Minden főpásztornak égető gondja ez. Korábban a püspöki kar nyári konferenciáján Erdő Péter összefoglalta azokat a jogi lehetőségeket, amelyek figyelembevételével a paphiányból adódó szervezeti problémák megoldásán, egy korszerű lelkipásztori terv kimunkálásán gondolkodnunk kell. Én ennek érdekében fogalmaztam meg helyzetértékelésemet és javaslataimat a püspöki kar felkérésére.
Akkor kezdjük a helyzetértékeléssel.
A magyar egyház papi ellátottsága mindenki előtt ismert. A legtöbb egyházmegyében a plébániák fele betöltetlen. Ha reálisan szemléljük a papi létszám alakulását (életkor, új hivatások száma, stb.), a jövőben sem várhatunk lényeges javulást.
Jelenlegi plébániarendszerünk a negyvenes-ötvenes évek állapotát tükrözi, amikor elégséges számú pap volt (a feloszlatott szerzetesekkel feltöltve), és az egy pap, egy közösség elve érvényesült. Igyekeztek lehetőleg minden községben önálló plébániát szervezni. Lényegében ma is ez a rendszer él úgy, hogy egy-egy papnak 2-3-4 plébániát kell ellátnia. Ez nemcsak a lelkipásztori tennivalók gyarapodását jelenti, hanem az adminisztratív terhek sokszorozódását is. Az oldallagos ellátás azt is jelenti, hogy a pap egyre kevesebb időt tud tölteni az egyes plébániákon. Ennek következtében elsorvad a közösségi élet, mert a hívek még mindig a paptól várnak mindent.
A világiak aktívabb szerepvállalásának szükségességét már a II. vatikáni zsinat is hangsúlyozta.
Ez a rendszerváltozás előtt ezer nehézségbe ütközött. Elvben szinte mindenki egyetért vele, meg is indult ez a folyamat, de pontosan még nincs tisztázva, a lelkipásztori kisegítőknek hol a helye az érvényes struktúrában, és tisztázatlan a diakónusok szerepe is.
Mindez arra késztet, hogy tegyük meg a szükséges lépéseket. Valószínűleg hosszabb folyamatra kell felkészülni, melynek különböző szakaszai lesznek, de úgy várhatunk eredményt, ha a részletek egységes tervbe illeszkednek. A különböző egyházmegyék (területek) között azonban nagy eltérések vannak, ezért a központi ajánlások mellett nagyon fontos szerepe lesz az egyes püspököknek (egyházmegyéknek) a konkrét megvalósításban.
Püspök úr véleménye szerint hogyan lehet hozzáfogni egy új lelkipásztori stratégia kidolgozásához?
Az egy pap, egy közösség elve irreálisnak látszik. Ehelyett úgy határozzuk meg a plébániát, mint különböző mértékű önállósággal rendelkező közösségek egységét, amelyeket a pap(ok) személye fog össze a szubszidiaritás elve alapján. Meg kellene határozni az egyes részegységek vezetőinek, felelőseinek illetékességét és kötelességét és így tovább. Mellékesen jegyzem meg, hogy egy jól szervezett plébánia már ma is így működik, ha a pap eléggé rátermett. A strukturális módosítástól (pontosítástól) én azt remélem, hogy a kevésbé ügyes emberek is meg tudják oldani ezt a nem könnyű feladatot.
A szemléletváltozás mellett szerkezeti átalakításokra is szükség van?
Mindenképpen. Az egy papra bízott közösségeknek olyan struktúrát kell ajánlani, ahol az egymás mellett lévő egyházi közösségek megőrzik viszonylagos önállóságukat, mégis kifejeződne, hogy az egy plébános által vezetett közösség (plébánia) részei, lelkipásztori egységet alkotnak.
Hogyan nézne ki ez a gyakorlatban?
Az egy papra vagy papi csoportra bízott lelkipásztori egység különböző típusú egyházközségekből (közösségekből) állna.
A központi plébánián lakna a pap, ez volna az adminisztratív központ, ahol például az anyakönyveket őrzik, a hatóságok felé ez a plébánia képviselné az egész ellátott területet. Itt minden megvan, ami a Kódex szerint egy szabályos plébánián szükséges.
A társplébánia olyan község, amelynek nincs helyben lakó papja, de van képviselőtestülete, helyben kezelik az egyházközség pénzét, gondoskodnak az épületekről és a lelkipásztori munka tárgyi feltételeiről. A közösség felelős vezetője a plébános megbízásából és irányításával látná el feladatát. Ez a vezető lehet a világi elnök, diakónus, kántor, vagy lelkipásztori kisegítő. Felelős irányítója lenne az anyagi természetű ügyeknek (gondnok és pénztáros) és a liturgikus életnek. Az a fontos, hogy a plébános állandó jelenléte nélkül is éljen a közösség.
Fíliák azok a kisebb közösségek, amelyekben a fenti feltételek nem biztosíthatók, de ott is lennie kell 2-4 emberből álló gondnokságnak, akik a pap segítségére vannak, a közös imádkozást vezetik. Ha sikerülne a fenti elgondolást jól kidolgozni, és praktikus szabályzatot adni, akkor érvényesülhetne a szubszidiaritás elve, vagyis a feladatok jobban szétválnának és megoszlanának. Véleményem szerint a pap szerepe is felértékelődne, ha az ügyek intézésében magasabb fórum lehetne, és ténylegesen csak a papi feladatokat végezné (szentségek, tanítás, vezetés).
Ilyen nagyobb és egymásra épülő rendszerben a lelkipásztori munka eszközeit is jobban lehetne biztosítani. Közös programok, hitoktatók, közösségi épületek stb. Nagyobb körzet számára könnyebben tudnának biztosítani világi munkatársakat is. A központi plébánia lehetőleg földrajzilag is a központban legyen.
Nyilván gondolni kell arra is, hogy a több közösség egy közösséget is alkosson. Vagyis se árvának, se illetéktelenül önállónak ne érezze magát
Valamilyen formában biztosítani kell, hogy ebben az egy papra bízott közösségben tudatosodjon az együvé tartozás. Ennek érdekében például létre lehet hozni egy plébániai tanácsot a különböző egységek vezetőiből, képviselőiből esetleg úgy, hogy a központi plébánia képviselő-testületében kapnak helyet a társplébániák és fíliák vezetői is. A liturgikus egység pedig kifejezésre juthat azáltal is, hogy bizonyos ünnepeket, szertartásokat közösen tartanak, a központi plébánián vagy felváltva a különböző templomokban.
A laikus hívőnek úgy tűnik, nem forradalmian új gondolatok ezek, ugyanakkor sok régi beidegzésen kell változtatni, hogy megvalósulhassanak. Püspök úr milyen fogadtatásra számít?
Ezek az elgondolások részben a már ma is élő gyakorlat elemeire is épülnek, és nyilván további finomításra szorulnak. Cél az, hogy olyan egyházközségi szervezetet alakítsunk ki, amely az eddiginél önállóbban működik, ugyanakkor biztosítja a pap összefogó és irányító szerepét.
A tervből mikorra lehet valóság?
Tisztázzuk: amit elmondtam, az még nem terv, hanem elgondolások egy terv készítéséhez. Ha elkészül egy ilyen jellegű terv, azt csak fokozatosan lehet átültetni a gyakorlatba. Nagy gondot kell fordítani a tudat formálására is, a papok és a hívek körében egyaránt. A papok nagy része végzi áldozatosan a munkáját, de többségük nem szokott hozzá az ilyen típusú vezetői tevékenységhez. És a hívek körében is számítanunk kell bizonyos mértékű értetlenségre. Külön feladat azoknak az embereknek a kiválasztása és képzése, akik alkalmasak és ebben a szisztémában el tudják látni a közösség vezetését, az akolitusi, diakónusi stb. szolgálatokat.
A fent jelzett körülmények és megoldási próbálkozások a papoktól is újfajta szemléletet, rátermettséget kívánnak
Az alapvető papi tulajdonságok mellett szükség van szervezőkészségre, a közösségben való munkálkodás képességére, vezetői alkalmasságra is. Gondoskodni kellene arról, hogy a papképzésben ezek fejlesztésére is fordítsanak gondot. Világosan kell látni, milyen lelkipásztori feladatokra készítjük elő a leendő papokat. Minél kevesebb papunk van, annál fontosabb lenne, hogy a meglévők jól felkészüljenek, és helyt tudjanak állni.
Új Ember
kipke