A polgárok és az Európai Unió viszonyát nem könnyű megérteni: az emberek egyrészt tár-sadalmilag és pszichológiailag kényelmetlenül érzik magukat egy távoli, ún. "csúcsbürokrá-ciával" szemben, amelynek lépéseit úgy tűnik, lehetetlen saját érdekeiknek megfelelően ellenőrizni és irányítani. Másrészről viszont nagy elvárásokat támasztanak a Közösség cselekvési képességével szemben, ez azonban - ha az integráció előrehaladásának állapo-tából ítélünk - időnként nem helyénvaló, mint azt a volt Jugoszláviában fennállt konfliktus is mutatja. Az elvont elgondolások összekeveredése, a személytelenség és a közösségi lépé-sek felelősségének nevesítés nehézségei csak növelik a közvélemény távolságérzetét. Úgy tűnik, nem lehet áttörni az "euro-dzsungelen".

Jelenlegi hangulat
Az Európai Unió Szerződésről folytatott viták, valamint a többé kétpólu-súként nem jellemezhető világban a szilárd alapok keresésével kapcsolatos problémák a tagállamokban az európai integráció folyamatának lefelé ívelő támogatottságát eredmé-nyezték. Az 1980-as évek közepétől tapasztalt nagymérvű támogatás, amely részben az eu-rópai egységes piac kiteljesítésével kapcsolatban indított óriási tájékoztatási és publicitási kampánnyal és a kedvező gazdasági körülményekkel magyarázható, az 1990-es évek elején lanyhulni kezdett. Arról, hogy ez a visszaesés valójában az integráció gondolatának eluta-sítását - és igy az európai integrációra irányuló további erőfeszítések fordulópontját - tükrözi vagy csupán egy ciklikus mélypont, arról néhány év múlva lehet megbizonyosodni a közvé-lemény tendenciáinak tanulmányozása során. Az európai integráció irányába tett lépéseket átlagosan továbbra is a népesség több, mint fele támogatja (forrás: Eurobarometer).

Az integráció felé tett lépéseket kezdetben az elit konszenzusa és az emberek alapvető egyetértése tartotta fenn. Az európai integráció elmélyülésével egyre több újraelosztási döntést hoztak és észrevehetően nőtt a közösségi szabályok által érintett emberek száma. A közösségi szintű jogalkotás fejduzzadása erősödő igényt keltett az emberekben arra néz-ve, hogy az európai politikai döntésekről részletesebb tájékoztatást kapjanak és e döntések meghozatalára nagyobb befolyásuk legyen. Úgy látták, az európai szint az a szint, ahol a politikát csinálják. A politikai vitákban megnyilvánuló különféle álláspontok és vélemények az európai integrációval kapcsolatban a közvélemény differenciálódásához vezettek. Ez nor-mális demokratikus folyamat, a demokratikus vitakultúrának része, amely a tájékozott véle-mény kialakulásának szükséges összetevője és egyre inkább európai dimenziót ölt.

Európai integráció – kezdettől fogva a polgár érdekében
Az európai integráció történetét az államok és azok lakóinak békés egymás mellett éléséhez a legeredményesebb eszközök és mechanizmusok keresése fémjelezte – különösen az ér-dekellentétek felmerülésekor. Az Európai Közösség létrehozása mögött a polgár Európájá-nak alapötlete állt. Az a meglehetősen leegyszerűsítő nézet, hogy az EGK-t elsősorban az üzleti világ kiszolgálására alkották meg, figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy az alapel-képzelés a kisember élet- és munkakörülményeinek tartós javítása volt. Amint az integráció első szakaszai megvalósultak, minden erőfeszítést megtettek annak érdekében, hogy a pol-gárok Európájának megvalósítására irányuló törekvéseket kodifikált formába öntsék. Ezt az utat a Tindemans-jelentés (1974), az Európa Parlament közvetlen választásának bevezeté-se (1979), az Adonnino Bizottság - amely az Egységes Európai Okmányt készítette elő -, a mobilitást és eszmecserét ösztönző számos program, az uniós polgárságnak a Maastrichti Szerződésben lefektetett koncepciója, valamint a polgár védelmének különleges szintjét szavatoló intézkedések sora (pl. egészségvédelem, fogyasztóvédelem stb.) szegélyezi mérföldkőként.

Uniós polgársággal kapcsolatos konkrét intézkedések
A polgár és az Európai Unió kapcsolata kölcsönös függőségi viszony. Egy sor szabályozás határozza meg az Unió és polgárainak viszonyát. A személyek mozgásának, valamint a le-telepedés és tartózkodás szabadsága legkésőbb a belső piac létrejöttével valósul meg – bár ez még nem teljesen végleges. A Maastrichti Szerződés, hogy valóban a polgárok Európáját valósítsa meg, ésszerűbbé tette a meglévő szabályozást és újabb területekre vezette azt be. Meghatározza továbbá, milyen jogokat kell az Unió polgárainak élvezniük: lakóhelyük sza-bad megválasztásának jogát (8a cikk); az Európai Parlamentben és az önkormányzati  vá-lasztásokon a választás és a választhatóság jogát függetlenül attól, melyik országban van a polgár tartózkodási helye (8b cikk); egy másik tagállam diplomáciai vagy konzuli védelmé-hez való jogát olyan nem tagállam országban, ahol a saját tagállam nem rendelkezik képvi-selettel (8c cikk); a Közösség tevékenységi körébe tartozó ügyekben az Európai Parlament-hez petíció benyújtásának jogát (8d cikk); valamint a panasztétel jogát a Parlament által ki-nevezett ombudsmannál, az Unió közigazgatását érintő ügyekben (138e cikk). Az Európai Unióról szóló Szerződés ezenkívül első alkalommal hivatkozik politikai pártokra, amelyek - többek között - az "európai tudat" kialakításához is hozzájárulhatnak (183 cikk).

Az uniós polgárság intézményének bevezetése a Szerződésben a polgár és az emberek számára gyakran csupán elvont fogalomnak tűnő Unió között közvetlenebb kapcsolat ki-építésére irányuló törekvés. Ahhoz, hogy uniós polgár legyen valaki, valamely tagállam ál-lampolgárának kell lennie; érdekes azonban, hogy csak az uniós polgársággal járó jogokat fogalmazzák meg és egyetlen kötelezettséget sem. A szubszidiaritás Maastrichti Szerződésben megfogalmazott elvének (3h) is az a célja, hogy az Európai Uniót közelebb hozza lakóihoz.

Következtetés: a demokratikus legitimáció problémája
Olyan politikának, amely az emberek érdekeit elmulasztja figyelembe venni, nincs legitimá-ciója. Egy földrajzi és kulturális sokszínűséget felmutató politikai folyamat számára azon-ban, amely polgárok nagy számát sodorja magával, fogas kérdés olyan struktúrákat kialakí-tani, amelyekhez az emberek közvetlenül tudnak viszonyulni. Először is, az Európai Unió  politikai rendszere a tagállamokra mint döntéshozókra épült. Az integrációs folyamat terje-delmének és intenzitásának növekedésével - különösen az 1980-as és 1990-es években - a döntési hatalom az Európai Parlament irányába tolódott. A maastrichti vita mindenekfelett a demokratikus legitimáció hiányát vetette fel.

Az európai politikai döntések legitimitásának eddig kettős alapja volt: az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek. Az Európai Parlamentet 1979 óta közvetlenül választják, jelenleg azonban csak korlátozott joggal vesz részt az európai jogszabályok megalkotásában. Az Európai Parlament tagjait ezen felül a nemzeti struktúrák alapján választják és a szavazás a nemzeti problémákat tükrözi. Az Európai Parlament tagjai és választókörzetük közti kap-csolatot, valamint az európai párttisztviselők és a nemzeti döntéshozatali folyamatok közötti visszacsatolást is nehéz megszervezni, már csak a plenáris és bizottsági ülések ügyrendje miatt is.

Az Európai Unió politikai akcióiban számos esetben még mindig az Európai Unió Tanácsa, a demokratikus legitimitás második vonala dominál. A közösségi akciók demokratikus legi-timációjának problémáját csak nehezíti az, hogy a Tanács egyre több területen fogadhat el többségi döntést és így az egyes tagállamok képviselőit leszavazhatja, továbbá, hogy az Eu-rópai Parlament együttdöntési hatásköre egyre nő (döntéshozatali folyamat). Így az 1996-os Konferencia utólagos tárgyalásaiban megvitatandó kérdésként merül fel az, hogyan tudná-nak a nemzetileg megválasztott képviselők nagyobb befolyást kifejteni a közösségi jogalko-tásban, és hogyan lehetne megerősíteni az Európai Parlamentet. Az európai politikai hatal-mat - legalábbis további intézkedésig - e két legitimitást nyújtó pillérrel kell szabályozni. Az 1996-os Kormányközi Konferencia feladatai közé tartozik a legitimitás alapjául szolgáló két pillér egyensúlyának javítása.

Európai Unió átmeneti időszakot él át. Az Európai Parlamentnek még mindig nincs elég jogköre a jogalkotási folyamatban ahhoz, hogy az európai polgár számára közvetlen legiti-mációs forrásként jelenjen meg, a nemzeti parlamentek pedig csak közvetett módon állít-hatják ezt magukról. Sőt, a demokrácia egyik legszentebb alapelve, hogy az állam köteles-ségeinek megállapítása és az állam jogainak gyakorlása a nép ügye (a német alkotmánybí-róság Maastriechtról). Az Európai Parlament jogköreinek megerősítésére irányuló törekvé-sek ellen időnként azt az ellenérvet hozzák fel, hogy még nincs európai nép.

Kilátások: a polgár még mindig az egyesítés középpontjában
A Maastrichti Szerződés az Európai Unió és polgárai közötti viszonyról folytatott vita felfor-rósodásához vezetett. A jelenlegi viták három további kérdéskört vetnek fel:

1. Hogyan lehet nyitottabbá, könnyebben érthetővé és így a közember számára átlát-hatóbbá tenni az Európai Unió döntéshozatali rendszerét? Az európai politikát ke-vésbé személytelenné kell tenni. Ésszerűsíteni szükséges a felelősség megosztását a nemzeti és európai szintek között.
2. Szükség lenne-e az alapvető jogokat alkotmányba vagy hasonló okmányba foglalni ahhoz, hogy a polgárnak bizonyos jogokat garantáljon?
3. Az európai testületeknek jobb tájékoztatással kell szolgálniuk. Az integráció stabil előrehaladása, az európai politikák beszivárgása az emberek életébe és az integráci-ós folyamat differenciálódása a tájékoztatásban is más megközelítést tesz szüksé-gessé.

Vissza a kezdőlapra