Az alábbi cikket a pozsonyi Új Szóból vettük át. Szlovákiában - noha még nincsenek felvétel közeli helyzetben - nyilvánvalóan komolyan veszik a tagságra való felkészülést és felkészítést. Mi viszont a közeledés és az integráció, vagy ha tetszik a magyar-magyar egység jelét látjuk abban, hogy megismertetjük a cikket olvasóinkkal.
A Luxembourgi Kompromisszum
ONDREJCSÁK RÓBERT írása a pozsonyi Új Szóban
Az
európai integrációban a kezdetektől folyt a két tábor vitája, milyen legyen
a jövő Európája: nemzetek feletti Európa vagy nemzetállamok Európája.
Az első elképzelés alapja, hogy az integrációban a közösségi, “nemzetek
feletti” szervek fontossága és hatásköre legyen a meghatározó. A második
verziót, Charles de Gaulle-nak tulajdonított “Europe de patries”, “a nemzetállamok
Európája” szókapcsolat fejezi ki leginkább. Ez az európai integráció olyan
modellje, amelyben a döntéshozatali folyamatokban az egyes tagállamok szerepe
a döntő, tehát a kormányközi tárgyalásoké az elsőbbség a közösségi szervekkel
szemben. Az integrációs folyamat kezdetén úgy tűnt, a nemzetek feletti
Európáé a jövő. De Gaulle színre lépésével azonban ez a folyamat megrekedt.
A tábornok úgy vélte, a nemzetek feletti Európa megteremtése fenyegeti
Franciaország legalapvetőbb nemzeti érdekeit, önállóságát, ezért mindenképpen
meg akarta akadályozni, hogy megvalósuljon. A francia diplomácia azt szerette
volna elérni, hogy a bizottság ne viselkedjen európai kormányként, valamint
hogy a többségi szavazást ne alkalmazzák, ha az ellentétben áll valamelyik
tagállam alapvető érdekeivel.
E
kérdésben nézeteltérés alakult ki Franciaország és a másik öt tagállam
között. A vita végül az ún. luxembourgi kompromisszummal zárult 1966 januárjában.
A hat tagállam megegyezett abban, hogy megmarad az egyhangúság elve a döntéshozatali
folyamatban, tehát a döntéshez tulajdonképpen mindegyik tagállam hozzájárulása
szükséges, és korlátozva lett a bizottság hatásköre is.
A
luxembourgi kompromisszum legfontosabb mondata így hangzik: “Ha a bizottság
javaslata nyomán többségi szavazással kellene dönteni olyan kérdésben,
amely egy vagy több tagállam számára létfontosságú, a tanács tagjai a közösség
és a tagállamok közös érdekeit figyelembe véve, ésszerű határidőn belül
olyan megoldást keresnek, amely minden tagállam részéről elfogadható.”
A gyakorlatban ez vétójogot adott a tagállamoknak arra az esetre, ha úgy
ítélik meg, hogy veszélyben forognak nemzeti érdekeik. A bizottság és a
nemzeti kormányok erőviszonyában is eltolódás következett be az utóbbiak
javára.
A
luxembourgi kompromisszum De Gaulle és Franciaország “győzelmét” hozta,
mert a közösségben egyértelműen visszavonult a nemzetek feletti elem, és
megerősödött a “nemzetállamok” befolyása. A kompromisszum évtizedekre előre
meghatározta az Európai Gazdasági Közösség (EGK) jellegét, amelyben a hangsúly
a tagállamok kormányközi együttműködésére helyeződött.
