Kivívni nehéz, elveszíteni könnyű. Annyi minden mellett talán a tekintélyre, a tiszteletre illik leginkább ez a kijelentés. Persze, sok múlik azon: milyen közegben élünk; mennyire tudjuk bensőnkben is gyakorolni a valós értékek felismeréséhez szükséges alázatot. Egyénnel és közösséggel szemben egyaránt…
Néhány napja, Magyarországtól több ezer kilométerre, Callao Salvaje óceán menti égboltja alatt nagyon jó volt hazai sikerekre figyelni. Véletlenül – a televízió távkapcsolóját nyomkodva. Először az olasz híradó kulturális perceiben; egy kritikus elragadtatott hangon ecsetelte a hét ottani könyvújdonságát, a Kassai polgárokat; Márai Sándor klasszikusát. Majd a francia Arte fokozta ezt az örömöt Az ember tragédiájának avantgarde változatával; az öt esztendős, de több jelentős nemzetközi fesztiválsikert elért Mozgó Ház Társulás fiatal színészeinek előadásában. Izgalmas, felkavaró, elgondolkodtató produkciót hozott létre Hudi László; s mondom: jó érzés volt kortárs magyar színházat nézni, csak úgy véletlenül odakapcsolva egy francia adóra, a spanyol Callao Salvajeban.
De gyorsan elszállt az öröm – mert továbbkattintva egy szexszolgáltatásokat kínáló külföldi adó jött be, s a háttérben a budapesti Nagy Imre szobor. Állt, lehangoltan, a kis híd korlátjának dőlve; előtte izgató lányok mutogatták bájaikat – de nem azoktól gerjedtem be… S pásztázott tovább a kamera; fővárosunk szebbnél szebb részei szolgáltak hátterül a test örömeit kínáló hirdetéseknek; egyre nagyobb szomorúságot okozva bennem.
Ami viszont hazaérve – tovább fokozódott. S most azt mondom: megérdemeljük. Mert hiába minden nemzetközi siker, ha itthon önmagunkra nézve is megalázóan viselkedünk. Így – nincs mivel büszkélkednünk. Ha nemzeti értékeinket; igen: ha Erkelt és Katona Józsefet is így meg tudjuk alázni, akkor fölösleges klasszikusaink külföldi tolmácsolóinak és kortárs művészeinknek minden erőfeszítése. Ha kuplerájt alkotunk önnön életünkből és ünnepnapjainkból, akkor ne csodálkozzunk azon, ha szobraink és palotáink örömlányok türelmi zóna-klipjeinek díszleteivé válnak.
És kár már minden igazságkeresés. Hogy a szocialista párt politikai rendezvényre kért és kapott közterületi engedélyével az a bizonyos kereskedelmi rádió politikamentes rendezvényt tartott csupán; s hogy akarva, vagy akaratlanul nézett-e el valamit, valahol, valaki. Mindegy. Történt, ami történt, amelynek során lehetett konfrontálódni, amúgy magyarosan, és lehetett volna tiszteletet érezni – és ébreszteni. Tiszteletet, amit kivívni nagyon nehéz, de elveszíteni – a lehető legkönnyebb…
Torday E. Kornél
