A föld és a víz felajánlása

Ama kapitányok közül Árpád volt a leggazdagabb és leghatalmasabb, Almus fia, aki Eleud fia, õ meg Ugeg fia volt. Apját, Almust még az erdelwi hazában megölték, így nem jöhetett Pannoniába. Erdelwben tehát megpihentek és barmaikat is új erõre kapatták. Mikor pedig a lakosoktól hallották, milyen termékeny a föld, meg hogy a Duna a legjobb folyó és a világon nincs jobb föld ama részeknél, közös tanácskozás eredményeként elküldték követül Kundnak Kusid nevû fiát, hogy menjen, szemlélje meg a földet és ismerkedjék meg a föld lakosaival. Mikor tehát Kusid Ungaria középsõ vidékére érkezett és leereszkedett a Duna vidékére, látta, hogy a táj szép, köröskörül a föld jó és termékeny, jó a folyóvíz és füves a partja, megtetszett neki. Azután a tartomány fejedelméhez ment, a Zuatapolug nevûhöz, aki Attila után uralkodott, üdvözölte õt népe nevében és elmondta, miért jött. Zuatapolug nagy örömmel örvendezett ezek hallatára, azt gondolta, parasztok õk, akik azért jöttek, hogy a földjét megmûveljék; ezért kegyelemben bocsátotta el a követet. Kusid pedig, miután a Duna vizével megtöltött egy palackot, tarsolyába perjefüvet tett és vett a fekete rögû földbõl, visszatért övéihez.
Amikor mindent elmesélt, amit hallott és látott, nagyon tetszett nekik; azután megmutatta nekik a palack vizet, a földet és a füvet is. Megízlelvén ezeket, meggyõzõdtek arról, hogy a föld kitûnõ, édes a víz, a rét füve olyan, amilyennek a követ elbeszélte nekik. Árpád pedig övéi jelenlétében megtöltötte kürtjét a Duna vizével, és az összes magyarok elõtt ama kürtre a mindenható Isten kegyelmét kérte: engedje át nekik az Úr ezt a földet mindörökre. Szavait végezvén, az összes magyarok így kiáltottak háromszor: »Isten, Isten, Isten.« Ebbõl azután szokás lett, amelyet a magyarok máig is õriznek. Majd közös elhatározás alapján ugyanazt a követet visszaküldték a már említett fejedelemhez, s földjéért egy nagy lovat küldtek neki arábiai arannyal bearanyozott nyereggel és aranyozott kantárral. Ezt látván még jobban örült a fejedelem, mert azt gondolta, hogy mint vendégtelepesek küldték neki a földjéért. A követ tehát földet, füvet és vizet kért ott a fejedelemtõl. A fejedelem pedig mosolyogva így szólt: ez ajándék fejében legyen az övék, amennyit akarnak. Így azután a követ visszatért övéihez. Árpád közben a hét vezérrel bejött Pannoniába, de nem mint vendégek, hanem mint akik örökség jogán birtokolják a földet. Ekkor egy másik követet küldtek a fejedelemhez, és ezt az üzenetet bízták rá: »Árpád és népe azt üzeni neked, hogy azon a földön, amelyet megvettek tõled, ne maradj tovább semmiképp sem, mert földedet megvették a lóért, a füvet a kantárért, a vizet a nyeregért. Te pedig örökhaszonbérletbe, vagyis mert ínséges és fösvény voltál, átengedted nekik a földet, füvet és a vizet.« Amikor a fejedelemnek elmondták az üzenetet, mosolyogva így szólt: »Üssék le bunkóval azt a lovat, a kantárt hajítsák ki a mezõre, az aranyozott nyerget vessék a Dunába.« erre a követ így válaszolt: »És mi kárunk lesz ebbõl, uram? Ha a lovat megölöd, kutyáiknak adsz eleséget, ha a kantárt a fû közé dobatod, az õ szénakaszálóik találják meg az aranykantárt, ha pedig a nyerget a Dunába veted, az õ halászaik húzzák ki az aranynyerget a partra és haza is viszik. Ha tehát a föld, a fû és a víz az övék, minden az övék.«

(Képes Krónika – László Gyula: A honfoglaló magyarok)

Vissza az elejére.

Vissza a szobrok tartalomjegyzékéhez