Levente

A Kárpát-medence elfoglalására kidolgozott magyar hadmûveleti terv a politikai és katonai helyzet és erõviszonyok pontos ismeretén alapult. A magyar haderõ legfeljebb 1/5 része – a kabarok csapatai, mintegy 3–4000 lovas harcos – Árpád fiának, Liüntikának (Levente) parancsnoksága alatt a bizánci flotta segítségével átkelt az Al-Dunán és a bolgár állam központját támadta meg. Ez azonban csak színlelt támadás volt, s csak azt a hadászati célt szolgálta, hogy a bolgárokat megakadályozza a Kárpát-medencében a Dunától keletre fekvõ területeik védelmében. Ugyanakkor a magyar fõerõk – 16–17 000 fõnyi lovas hadsereg – Árpád fejedelem vezetése alatt a törzsek egész népével és állatállományával a magyar csapatok nyugati hadjáratain már korábban is használt útvonalon, a Vereckei-szoroson keresztül behatolt a Kárpát-medencébe s azt több hadmûvelettel elfoglalt.
Liüntika három gyõztes ütközet után visszavonult a bolgár területrõl és megkezdte csapataival a behatolást Erdélybe. Ekkor Symeon, a bolgár uralkodó, akinek valamilyen katonai sikerre volt szüksége, hogy a bizánciakkal szemben tárgyalási pozícióját megerõsítse, besenyõ segítséggel rajtaütött a kabarok még visszamaradt népén és a szállásaikat védõ hátvéden, s feldúlta a jórészt már kiürített kabar szállásokat, majd a besenyõkkel együtt sietve visszavonult. Ennek a bolgár–besenyõ portyának, amelynek sikerét Symeon a bizánciakkal folytatott tárgyalásokon érthetõ okokból alaposan felnagyította, semmi hadászati jelentõsége nem volt a magyar honfoglalás szempontjából.

(Harmatta János: A magyarság õstörténete – Magyar Tudomány 1990/3. szám)

Vissza az elejére.

Vissza a szobrok tartalomjegyzékéhez