Íjasmester

A magyarok legfõbb harci és vadászfegyvere az íj, készítése gondos szerkesztést, aprólékos, alapos munkát követelt. Rugalmas fából készült ívére szarvasínt préseltek, s vékony szarulemezt ragasztottak, végeit és markolatát csonttal vagy keményfával merevítették. Csontos íj azonban az egyszerûbb közösségeknél legfeljebb csak egy-egy sírban akadt, míg a rangosabbaknál sorozatosan került elõ. Ugyancsak csont borította a gazdagabbak felszerelésénél a tegez szájának fedelét, sõt olykor oldalait is, a bõrbõl való íjtegez végeit; részben csontból készültek a zablák pofarúdjai, a szablyák markolata, a nyergek berakásai is. A gazdagok mûhelyeiben a fegyverkovácsok, íjasmesterek mellett csontmûves dolgozott.

(Dienes István: Mûhelyek és vásárhelyek a várak tövében – A honfoglaló magyarok)