Ötvös

Az ötvös munkamódja alig különbözött mai utódaiétól, legfeljebb annyiban, hogy a maiaknál a gépi berendezés uralkodik, míg a régiek mindent a maguk keze munkájával alkottak meg. A honfoglalás kori magyar ötvösök legszebb munkái az ezüstlemezekre poncolt tarsolylemezek, nõi hajfonatkorongok, nemkülönben az öntött ezüst, aranyozott lószerszámdíszek s a vasra készített ezüst-arany berakások.

(László Gyula: 50 rajz a honfoglalókról)

Az öv a teljes jogú szabad ember méltóságának jelölõje… A tarsoly, amelyben a tûzszerszámot és más apró készségeket tartottak, még az övnél is inkább jelezte viselõje rangját.

A tarsoly textilbõl vagy bõrbõl készült, s elõlapjának széles felületét hímzéssel, rátétdíszekkel, gyöngyökkel, rojtozással, illetve a bõrbõl készülteknél domborítással, forró poncok beütögetésével, színes befûzésekkel, intarziával díszítették. … A fedõlap vereteit egyre inkább halmozták… Ez a fejlõdés épp a honfoglalás idején jutott el kiteljesedéséhez, amikor a legelõkelõbbek tarsolyait a korábbi öntött veretek helyett az egész fedõlapot beborító nemesfémlemezzel díszítették. A vékony, könnyebben munkálható ezüstlemezt finom, egyedi rajzolattal töltötték meg, és minden részletét aprólékos gondossággal dolgozták ki. Ezek a tarsolylemezek olyannyira jellemzõk a honfoglaló magyarok hagyatékára, hogy egész mûvészetüket a tarsolylemezek mûvészeti körének nevezik, s joggal, mert ezek az ötvösremekek sajátosan a honfoglaló magyarok viseleti tárgyai.

(Dienes István: A tarsolylemezek és korongok mûvészete – A honfoglaló magyarok)

Vissza az elejére.

Vissza a szobrok tartalomjegyzékéhez