Szûcs

Talán Anonymus szavai a "nyusztprémbe és más vadállatok bõrébe" öltözött szkítákról vonatkoznak a magyarokra, meg Ibn Ruszta leírásában a házasságkötésrõl és a nászajándékok között szereplõ "coboly-, hermelin-, mókus-, nyestprémbõl és rókamálból, a brokáthuzatokkal és mindenféle bõrrel egyetemben tíz bõrruhára való" kifejezések utalnak közvetve a felsõruha anyagára. A magyar nép sokfajta gyapjúból és bõrbõl készült viseleti darabja sejteti, hogy ezek az anyagok õsi soron való örökségünk. A szûcs, szûr és gyapjú honfoglalás elõtti szavunk is erre vall. … Az állatbõrbõl (fõként juhbõrbõl) készült darabokat rendszerint körcikkely alakúra szabott bõrökbõl varrták össze.

(László Gyula: A viselet, fegyverzet és a ló szerszámozása – Árpád népe)

1983-ban Szarvas mellett egy késõavar temetõ ásatásánál egy nõi sírból egy csont tûtartó került elõ, amelynek négy oldalfelületére két rovásírásos feliratot karcoltak be. A tûtartó két keskenyebb oldalfelületén gyakorlott kézzel finoman bekarcolt, a nagyszentmiklósi kincs rovásírásos ábécéjének jeleit használó, hosszabb török nyelvû felirat foglal helyet. Ezzel szemben a tûtartó két szélesebb oldalán gyakorlatlanabb kéz nagyobb méretû, erõteljesebben, mélyebben bekarcolt jelekkel, a magyar rovásírásos ábécét használó rövidebb, magyar nyelvû feliratot vésett be.

Ez a mai magyar nyelven a következõképpen értelmezhetõ:

1. sor Ené tûi szõnyeg szõni. Karvaly
2. sor apó készítém.

(Harmatta János: A magyarság õstörténete – Magyar Tudomány 1990/3. szám)

Vissza az elejére.

Vissza a szobrok tartalomjegyzékéhez