Vissza
a kezdőlapraA képeslap! Az első kérdés: hol bukkan fel a képeslap?
Válasz: a postaládában.
A második kérdés: milyen a képeslap?
Nos, a képeslapnak két oldala van, az elsőn színes fénykép, de az soha nem ábrázol kukában turkáló hajléktalant, szoba-konyhát csőrepedés után, erdőben lerakott akkumulátort, se buszmegállót hajnalban, se mentőt, se atomerőművet, se öngyilkost hordágyon..., nem, a képeslapok mindig az Élet szép oldalát mutatják, ha akarjuk az utazási katalógusok virtuális világát tárják elénk. Tengert, várat, hotelt, szűk sikátort, virágzó domboldalt..., fest?i tájat ugyebár. Bizony, a fotográfus “festői” képeket produkál, a turista pedig boldogan piszkálja le a forgó-billegő állványról lapot, majd irkálja tele...
Mivel is? Nos, a képeslapnak másik oldala is van, és itt virít az üzenet, mely ritkán több két-három mondatnál. Oswald Spengler, a nagy kétkedő írta, hogy a valóság a tömegnek az, amit állandóan lát és hall, így a képeslap első oldalán tenyésztett kép, az un. szép valóság átszivárog a lap üzenő oldalára is, hiszen mit olvashatunk itt? Íme, néhány veretes mondat: Az idő szép! A táj szép! Az ég kék! A tenger nagyon kék! Itt minden szép! Olykor-olykor felbukkan némi személyes kritika is: Minden nagyon drága, a kaja kicsit zsíros, Petikének hasmenése volt..., de ezek a mondatok oly ritkák, mint a fehér holló, hiszen nem illik rosszat írni onnan, ahol az ember boldog, vagy legalábbis annak kellene lennie.
Nos, a képeslapüzenet a banalitás csúcsa. Ez mindig így volt? Nos, nem... A dolog titka éppen az, hogy a lap nyílt, bárki olvashatja, és ezért politikai ötletet, hitvallást nem ír rá az ember, hacsak...
Nos, ha az ember azokban a bizonyos években azt akarta, hogy a tisztelt címzett (ki lehetett főnök, sunyi kolléga, hőbörgő szomszéd) szembesüljön az éjszakai csengetéssel, a folyosóval, az olvasólámpa fényével, a profi pofonnal, a pattogó kérdésekkel..., az útlevél elvesztésével, akkor az ember írt a politikáról is a tisztelt címzettnek. Az ilyen képeslapok általában Bécsb?l érkeztek, és az aláírás (Ki gondolná?) természetesen olvashatatlan volt. Bizony, a képeslap fegyver volt, alattomos, hatásos. Vígan rombolta akkoriban címzett életét. Néhány kritikus politikai kijelentés a képeslap hátsó oldalán elég volt...
Szóval nem mindenki nem tombolt az örömt?l, ha nyugati látkép érkezett bádogpostaládájába. De ez volt akkoriban a valóság, és a képeslap, mint annyi minden más, vad szimbólum volt akkoriban a posta, majd a rendőrség előtt.
Ki kap manapság képeslapot?
Napjainkban mindig az a személy, aki otthon maradt. A lapot az kapja, aki nincs ott abban a virtuális világban, aki éppen térdig áll saját gondjában... ? kapja a színes lapot, neki küldik azért, hogy örüljön szegénykém, ha már elveszítette állását, ha már ellopták az öreg autóját..., igen, legalább lássa, hogy milyen szép is a világ, milyen kék a többieknek a tenger. Igen, lásson már valamit az a szegény ember, ha már nem tudott elutazni, ha már a fülledt városhoz kötötte a szegénység, bizony! De jó tudni: A SOKAT GONDOLUNK RÁD, ÉS ÖLELÜNK A TENGERPARTRÓL, LAJOS... kijelentés nem biztos, hogy jót tesz annak, ki otthon maradt. Hiszen a konyhában a reklámújságot bogarászva..., szóval otthon olykor nehéz örülni a tenger kékjének....
De ennek a szomorúságnak lehet is (meg nem is) örülni, hiszen korábban a politika, most meg CSAK a szegénység köti az embert. A nincs pénz még útlevélre se szigorú elve...
Szóval ki irkálja ma a képeslapot? Ez volna az utolsó kérdés!Hazánkfia külföldről. Tudni kell, amennyiben csoportosan bukkan fel, akkor semmi sem elég jó neki, de ez biztosan azért van így, mert hazánkfia tudja: tömegben az erő. A képeslapot is tömegesen vásárolja, azt viszont senki sem érti miért különböző képeslapok után bogarászik, mikor a lapokat különféle embereknek küldi különböző városokba! Na, mindegy! Szóval, akad szerencsés hazánkfia, ki látja a tengert! ? küldi haza virtuális világot haza, ő írja a lapra, hogy a tenger kék, a táj szép..., de bizony lehet, hogy a banális szöveg ellenére a táj nem is olyan szép, és az is könnyen lehetséges, hogy hazánkfia nem olyan boldog a virslis bódé előtti padon, mint azt állítja. Sőt még az is könnyen elképzelhető, hogy honvágy gyötri idegenben, de egy dolog biztos: az a világ elmúlt, amikor az otthon maradottnak magyarázkodnia kellett azért, mert valaki azt írta a képeslapra Olaszországban, hogy Itt minden szép, igazad volt barátom, amikor könnyes szemmel dicsérted ezt az országot
Manapság ez már senkit nem érdekel.Azaz: a képeslap pontosan az, ami. Hazug, tarka fénykép banális mondatokkal hátul, és ez így van jól, és reménykedjünk, hogy mostantól így is marad... Mindörökké...
Kalász István/Stuttgart