Rian
a föld a falak dőlnek,
Kék
harsonákkal zeng az ég.
S
barlangjából a dohos kőnek
Az
ember újra fényre lép.
Fonnyadt
testünket záporozza,
Sápadt
arcunkra hull a nap.
Szédülten
szinte tántorogva
Szabadság,
szívjuk sugarad.
Sötétből
tárul ki a szívünk,
Bíbor
virág a föld felett.
A
szolgaságból fényt derítünk,
Fegyver
nélkül is győzteset.
Gérecz
Attila: Így bocskorosan.
(A
költő 1956-ban hősi halált halt)
Így
bocskorosan, ugye megnevettek,
Hogy
márványt törni hegynek indulok.
A
számon pimasz mosolygás a jelszó,
Füttyöm
csibészes, - én is feljutok.
Nincs
tömött zsákom, s hegymászó botom.
Segítő
kezet tán egy társ sem ad,
De
vihart oldó déli szél-kölyök
Borzol
fejemre lágy barackokat.
S a
hegytetőn majd minden mezt lehántva
Én
is kacagva szélnek öltözök,
Karjukra
fűznek mind a fény-nyalábok
S
eltáncolunk a fejetek fölött.
Sulyok
Vince: A határon
A kísérőm
egy ároknál megállt.
Fojtottan
súgta: - ez itt a határ,
Segítse
Jézus! - kezem megragadta,
S
csendesen ment is vissza már.
Éjfél
már elmúlt, sárgán fénylett
A
mutató, az óra zümmögött.
A
hűvös köd derengve egybeolvadt
Imbolygó
vállai fölött.
A keskeny
árkot gyorsan átugortam.
A
dobbanástól visszhangzott a táj,
És
fuldokolva hinni se mertem,
Hogy
mögöttem van minden ami fáj.
De
rámcsapott a múlt emléke, - ostor
Ha
állatra sújt - szörnyű félelem
Hajtott
tovább, mint apáimat egykor
S
a szabadság már ott futott velem.
Ramon
Cue Romano (spanyol, idézet): Magadra hagytunk
Mert
Európa szívében előttünk
Fényes
nappalon megtörténhetett,
Hogy
megaláztak téged kis húgunk,
És
mi magadra hagytunk Tégedet.
Márai
Sándor: MENNYBŐL AZ ANGYAL menj sietve
Az
üszkös, fagyos Budapestre.
Oda,
ahol az orosz tankok
Között
hallgatnak a harangok.
Csattogtasd
szaporán a szárnyad,
Repülj,
suhogj, mert nagyon várnak.
Mondd
el, mert ez világ csodája:
Egy
szegény nép karácsonyfája.
A
Csendes Éjben égni kezdett -
És
sokan vetnek most keresztet.
Földrészek
népe nézi, nézi,
Egyik
érti, másik nem érti.
Fejük
csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak
vagy iszonyodnak,
Mert
más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek
Krisztusa, Magyarország.
És
a világ beszél csodáról,
Papok
papolnak bátorságról.
És
minden rendű népek , rendek
Kérdik,
hogy ez mivégre kellett.
Mert
nem pusztult ki, ahogy kérték?
Miért
nem várta csendben a végét?
Mert,
hogy meghasadt az égbolt,
Mert
egy nép azt mondta: "Elég volt."
Egy
nép kiáltott. Aztán csend lett.
De
most sokan kérdik: mi történt?
Ki
tett itt csontból, húsból törvényt?
Angyal,
vidd meg a hírt az égből,
Mindig
új élet lesz a vérből.
Mert
Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd
meg nekik -
Mennyből
az angyal.
Névtelen
Szerző: Bocsájtsatok meg gyerekek
(íródott
1957-ben)
Ó,
hányszor mondtuk kézlegyintve:
"Ezek
a mai gyerekek!",
Elfajzott
korcsok, silányságok,
Üresek,
léhák, jampecek.
Ezeknek
már semmi sem szent,
Mit
nékik hit, eszmény, haza.
Ezeket
csak a szving érdekli,
Ezeknek
nincs egy jó szava.
De
aztán, aztán csodák jöttek,
Soha
nem látott hős napok,
Mit
mi megtenni sohse mertünk:
A
jampec fegyvert ragadott!
Vagy,
ha nem jutott, puszta kézzel
Rohamozott
meg tankokat,
És
hittel, vérrel égre írta:
"Zsarnok!
Az én hazám szabad!"
Könnyes
szemekkel vallom mostan:
Hősök
vagytok, nem Jampecek!
Ősz
fejem lehajtom halkan,
Bocsájtsatok
meg gyerekek.....
