A nemzeti köztudatban a tábornokokról csak haláluk ténye él. Valamennyiük nevét kapásból sok történelemtanár se tudná felsorolni. Még kevésbé követte nyomon a kutatás azt, hogy honnan indultak, milyen úton-módon érkeztek ahhoz az 1849. október 6-i naphoz, amikor olyan lenyűgöző, majdnem emberfeletti bátorsággal viselték el a halált.

Nem voltak egyforma képességű katonák, és egyformán sikeresek sem. Egyikük se készült kora ifjúsága óta mártírnak. Életvidám katonák voltak, nem fanatikusok:
 
 

Kiss Ernő	milliomos földesúr
Vécsey Károly	gazdag főúr
Leiningen-Westerburg Károly	elszegényedett német arisztokrata
Damjanich János	már a szabadságharc előtt magyar érzelművé lett hivatásos katona
Nagysándor József	republikánus demokrata
Lázár Vilmos	vasúti főtisztviselő
Schweidel József	harmincévi hű szolgálataiért alig másfél évvel korábban osztrák nemességet kapott őrnagy
Török Ignác	kitűnő mérnök
Dessewffy Arisztid	a legelőkelőbb magyar nemesi családok egyikének sarja
Láhner György	egy iparszervezési tehetség
Poeltenberg Ernő	az osztrák felső középosztály tagja
Knezic Károly	horvát granicsár- (határőr-)ivadék
Aulich Lajos	pozsonyi fogadós gyermeke

sorsa találkozott ezen a napon — egyáltalán nem véletlenül.
 

(Ordas Iván: Az aradi tizenhárom című könyve alapján)

Vissza a kezdőlapra