Vissza
a kezdőlapraSepsiszentgyörgy meghívottai pusztinai emberek voltak, akiknek faluja fontossági sorrendben az első helyen szerepel a beindult magyarház-programban. Azok a csángók, akik otthon is vállalják magyarságukat, akik közül eddig minden bizonnyal többen hamarabb eljutottak Magyarországra, de Csíksomlyóra mindenképp, mint bármelyik erdélyi magyar városba. Pusztinából törvényszékre, orvoshoz, ügyintézni Bákóba járnak az emberek, tanulni sem igen jutnak messzebre, ha igen, akkor anyaországi iskolákba, egyetemekre. Erdély számukra ismeretlen, magyar lakosai közül leginkább a néprajzosokat ismerik. Azt ellenben, hogy az erdélyi magyarok szeretik-e őket valóban, vagy csak kuriózum számukra a csángó népcsoport, találgatják. Kinek milyen tapasztalata van e téren, aszerint dönti el hosszútávra ezt a kérdést.
Háromszéken szeretettel fogadták a pusztinaiakat. Ezt ők megérezték és felszabadultan beszéltek életükről, örvendtek annak, hogy a találkozón is bemutatott, róluk szóló Pusztina című filmben, valamint az ajándékba kapott csángó albumban felismerték magukat, falujukat. Együtt énekeltek és táncoltak helybéliekkel, együtt ettek hagyományos csángó galuskát és omlós kalácsot. Advent első vasárnapján Sepsiszentgyörgyön magyar nyelvű szentmisén áldották az Urat.EGYMÁSRATALÁLÁS
Szombaton reggel harmincöten várták Pusztinán a Sepsiszentgyörgyről értük menő autóbuszt. Nagy volt az izgalom: nem borul-e ki a két hatalmas fazéknyi galuska, van-e hely a kosárnak, melyben a barnán csillogó omlós kalácsok mosolyogtak, számítgatták ki-kivel ül a járgányon, milyen lesz az utazás. Gyimes felé vették útjukat, mert Csíkszeredából magukkal kellett hozniuk a Nagyváradon készített egységes Csángó-napi plakátokat. Kora délután érkeztek a háromszéki városba. A délutáni találkozó helyszínén szendviccsel, kávéval várták a vendéglátók, érződött, ez még a tapogatózások, találgatások órája, látni, érezni kívánták, mit gondolnak róluk a székely városban. Hamar oldódott a hangulat, és amikor a Tanulók Háza új manzárdján elfoglalták szálláshelyeiket, megnyugodtak, mindenki a délutáni nagytalálkozóra készülődött.
A városi művelődési ház otthonosan berendezett termébe gyönyörű csángóviseletükben érkeztek a pusztinaiak. A már említett filmben magukat, a rokont, szomszédot, falujuk hétköznapját és ünnepét láthatták, felidézhették az 1996-os bérmálást, amikor a Iasi-i püspök hét év után először járt a falujukban, mely akkor éppen szépen díszített, de a sok esőtől iszonyúan latyakos volt.
A találkozó helyszínén egyre gyűltek a szentgyörgyiek, de jöttek szép számban az idetelepedett csángók közül is. Nyisztor Ilona éneke, a mesemondó roppant eredeti előadásmódja, a pusztinai tánc oldotta a hangulatot. A vendégek magukkal hozott tárgyaiból rendezett kiállítás és vásár, valamint a tombolasorsolás majd minden jelenlévőt megmozgatott és valamennyiüket bevonta a történésekbe. Pusztinaiak és helyiek adományoztak tombolatárgyakat, ezekből nyerhettek a szerencsések, közel minden harmadik résztvevő egy Csángó-napi emlékkel, cseréptállal, szőttessel, könyvvel tért haza. De nem azelőtt, mielőtt megkóstolta volna a hagyományos galuskát (Székelyföldön töltikének hívják), kalácsot, apró húsgombócot és a pusztinai szőlő levét bor formájában.
A kötetlen beszélgetés tánc közben is folytatódott az előtérben, aki pedig hozzászokott a moldvai csángózenéhez és –lépésekhez, beállt a körbe, ami Todor Bucur prímásnak és a Ségerc Ferenc vezette helyi Fabatka zenekarnak köszönhetően hajnali 3 óráig alig szünetelt egy-egy kicsit. A pusztinaiak örömére sok szentgyörgyi fiatal tudja táncaikat, dalaikat, így nem csoda, hogy igazi csángó táncházzá vált a találkozó.MAGYAR MISE CSÁNGÓ IMÁVAL
Advent első vasárnapjának reggelén két dolog aggasztotta a pusztinai csángókat: vajon nem követtek-e el bűnt azzal, hogy az egyházi esztendő első óráit éjszaka mulatozással töltötték és vétenek-e azzal, hogy böjt kezdetén cifrába öltöznek, és úgy vonulnak az Úr elé. Biztosan tudták, hogy mindkettő bűn, de érezték a pillanat nem csak számukra fontos. A magyar-magyar egymásratalálásnak, a csángó mivolt vállalásának órái ezek, melyekben Isten és ember előtt azoknak kell maradniuk, amik, csángóknak, csángómagyaroknak. Minden bizonnyal megkönnyebbültek, amikor a gyönyörű napsütésben Szentgyörgy központján végigvonulva érkeztek a központi Szent József templomba és gyónás után hallhatták miként a plébános imájába foglalja a csángók megmaradásának ügyét. Nyisztor Ilona hangja úgy csengett a templomban, mintha egyszerre minden moldvai csángó szólalna meg, könyörögne Szent István királyhoz, hogy tartsa meg őket a magyarok körében.
FOLYTATNI KELL
Búcsúzáskor Nyisztor Tinka találóan jellemezte, mit is jelenthet egy ilyen találkozó a csángóknak:
- Lehetett látni, hogy nagyon sokat jelent. Az asszonyok hazamennek és elmondják, hogy mi történt, hogy a kiruccanás számukra nagy élmény, minden szempontból nagyon sokat számít. Kikapcsolódnak, s találkoznak egy másik kultúrával. Egyre többször meggyőződnek arról, hogy az ő kultúrájukat nem kell szégyellni, mert ez a legnagyobb baj Moldvában. Nagyon sokan tagadják, nem mondják, hogy csángó, mert nekik nagyon megtanították, hogy az valami annyira csúnya, hogy ebből ki kell vetkőzni. Egyre többször megerősödik bennük, hogy igenis, ezt mindenki nagyra tartja, becsülik, szeretik. Úgy, hogy nagyon fontosak ezek a találkozók. Szerintem sokkal többet ér, mint Pusztinában tartani egy-két előadást és elmondani az embereknek, hogy ők magyarok.
A Csángó Nap, a pusztinaiak jelenléte Sepsiszentgyörgyön képletesen első téglája a létesítendő pusztinai magyar háznak, de kilátás van arra, hogy Háromszékről épületfát is adományozzanak az építkezéshez. Van értelme a mostanihoz hasonló rendezvényeknek, mert azt már biztosan lehet tudni, hogy a csángószervezetekben történt nemzedékváltás újat hozott a szervezeti munkában, a Csángó Nap pedig újat hozhat a csángók magyar nemzethez való tartozásának megerősítésében.
A sepsiszentgyörgyi csángó napról szóló mellékelt tudósítás a Moldvai Magyarság következő számában fog megjelenni.
A szerző:Fekete Réka
A cikket a képesifi listán kaptuk