Hír az M1 Híradó honlapjáról:

"Csütörtök délután miskolci nagygyűléssel kezdődik, majd intézményi figyelmeztető sztrájkokkal folytatódik, szombaton pedig a budapesti Kossuth téren demonstrációval zárul az egészségügyi és szociális dolgozók akciósorozata .

Cser Ágnes, az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) elnöke elmondta: az érdekképviselet központjának eddig az ország különböző részeiről 28 egészségügyi ellátó intézmény, valamint a budapesti Semmelweis Egyetem szakszervezete jelezte, hogy dolgozóik kétórás figyelmeztető sztrájkkal támasztják alá az EDDSZ követeléseit. Közölte: az akciósorozattal a következő két évre szóló állami költségvetés elfogadása előtt szándékoznak a képviselőket arra figyelmeztetni, hogy az előirányzatok nem nyújtanak fedezetet a dolgozói béremelésekre és előrevetítik a betegellátás rendszerének összeomlását."

Cser Ágnes soha nem volt képviselő. Nem kell tudnia tehát, - ha nem olvas újságot, nem hallgat vagy néz híreket - hogy a költségvetés un. sarokszámai már eldőltek. Ezen most nem lehet - házszabályi okokból - változtatni. Jövőre elvben lehet módosítani, pótköltségvetést készíteni, bár szerencsére ezt a rossz szokást a parlament elhagyta, amióta Orbán Viktor a miniszterelnök.
Rossz tehát az időzítés. A Cser Ágnes által vázolt célok eléréséhez a költségvetés sarokszámait kellene módosítani, ezeket azonban az országgyűlés már elfogadta.
A képviselők nem fognak megrettenni az egészségügyiek "felcserzett" csapatától, de gondoljuk végig: mi lenne, ha mégis. Ha december 19-én a költségvetés nem kapná meg a többséget. Az ellenzék bizonyára dörzsölné a kezeit. Új beterjesztés készülne, a korábbival azonos, vagy eltérő tartalommal. Ha 20-án reggeltől szilveszter éjfélig folyamatosan ülésezne a Ház, akkor sem lehetne - ugyancsak házszabályi okokból - elérni, hogy az új évezredet érvényes költségvetéssel kezdje az ország. Nem emelkednének a nyugdíjak, nem csökkenne a gyermekesek adója, talán a minimálbér sem ugrana fel negyvenezer forintra. Sok minden késne, amiért kár lenne. A mindenkori kormánypártok viszont nemcsak azért szavazzák meg mindig a költségvetést, mert féltik a benne lévő jó dolgokat, hanem mert féltik az ország jó hírét. A költségvetés időben való meghozatala: jelzés. Annak a jelzése, hogy működik az ország, él a parlamenti demokrácia. Ebből fakad a bizalom, a tőke bejövetel, a gazdasági lendület. - Aki ezt kockáztatja, az vagy mélységesen tudatlan, vagy mindenre elszánt politikai bandita.
Mindehhez egy nehezen élő, agyonfáradt, meghajszolt, megkeseredett szakmát felhasználni: gátlástalanság és tisztességtelenség.

Az egészségügynek sok a jogos panasza. A legnagyobb és legfájóbb a bérek alacsonysága. Most értünk el oda, hogy az átlagbérek azonosak az 1990-es bérek reálértékével. Ezért a kormány - kényes egyensúlyt tartva vágy és lehetőség között - hozzálátott egy jövedelemnövelő politikához. Erre mondhatják, hogy kevés, mondhatják, hogy késő, csak azt nem mondhatja senki, hogy nincs rá szükség. Ha jól alakulnak a dolgaink, a ciklus végére az 1990-es átlagbér reálértékének 118 százaléka is elérhető, a most elfogadandó költségvetés keretei között. Ez a mutató 1996-ban 84 százalék volt. Az egészségügy teljes elsorvasztása idején nem jutott eszébe a derék szakszervezeteknek, hogy megmozdulásokra volna szükség. Pedig az ágyszám-törvény ötlete nagyobb indok volt egy országos demonstrációra, mint a mostani helyzet. Igaz, Cser Ágnes akkor nem volt szakszervezeti vezető. Államtitkári besorolásban a túloldalon állt. Felelőssége is van mindabban, ami akkor történt.

Ez azonban nem nagyon zavarja. Amint az sem, hogy a mai napig nem fizette vissza az OEP-től jogtalanul felvett kb. bruttó .6 Millió Ft-ot. A napokban utasította el a Legfelsőbb Bíróság perújítási kérelmét. Sem ez, sem főigazgatói teljesítménye nem teszi hitelessé. Azon, hogy magáncélra használta a hivatal bankkártyáját, nem érdemes kukacoskodni, még ha a jogászok szerint ez sikkasztás. Itt most nagyobb dolgot lehet elsikkasztani. Az egészségügy "rendbetételéhez" nyugodt légkörre, alapos szakmai közmegegyezésre van szükség. Ez sikkadhat el, ha Cserék - például személyes bosszúvágyból, vagy pártpolitikai megfontolásból beugratnak sok, mindezektől távol lévő, de joggal elkeseredett embert. Elgondolkodtató, hogy a kórházak milyen kis része állt be a "csatasorba": huszonnyolc egészségügyi intézmény. Nagyjából minden hatodik. Többnyire olyanok, amelyeknek nyíltan bal oldali vezetése van. Miért, hát az akció? A miniszterelnök új helyzetet teremtett, azzal, hogy az egészségbiztosítás irányítását a szaktárcára bízta. Ezzel kapcsolatban nyilván más változások is szükségesek lesznek. Ha megindul a bérfejlesztés, ha valós megelőző munka folyik és néhány év múlva csökken az ágazatra jutó terhelés, már nem lesz több alkalom ilyen lépésekre. Az EDDSZ vezetői érzik ezt és a most vagy soha jegyében cselekednek. Ezzel annyit érhetnek el, hogy a várható pozitív változásokat megpróbálhatják saját érdemüknek betudni. Ennyire becsaphatónak tartják az ágazatot?

Sok és nehéz feladat áll előttünk. Egyiket sem lehet az utcán elintézni. Néhány óra a szabadban jót tesz az egészségünknek, de nem használ az egészségügyünknek.

Az a friss hír, hogy az EDDSZ elnökének nyilatkozata szerint az ÁNTSZ-szel akar harcolni a pénzekért, világosan mutatja: a megmozdulás célja a rombolás. Az ÁNTSZ köztisztviselői a törvény szelleme szerint eleve lojálisak a mindenkori kormányzattal. A két szerveztet más-más síkban helyezkedik el. Ha a kormányzati szervek nem közös erővel keresnék a legjobb megoldást, hanem egymással harcba fognának, - s ehhez ráadásul utcai tömegjeleneteket szerveznének, - az állam működése kerülne veszélybe. Annak az orvosnak, nővérnek, aki most akár tüntetéssel is, hajlandó elkeseredését is kifejezni, nem az anarchia, hanem a hatékony és tartós megoldás a célja. Nem bölcs és nem tisztességes ezt a jogos érzést jogtalan és nemtelen célokra használni.

Surján László

Vissza a kezdőlapra