Nyugati szemmel Évvégi gondolatok

Világunk soha nem volt annyira megosztott, mint mostanában. Ez talán természetes következménye a fantasztikusan felgyorsult szaporodásnak, hiszen a század elején, a húszas években „csak" két milliárdan voltunk, 1960-ra már három milliárd a Föld lakossága, az ezredfordulón pedig hat milliárdan vagyunk. Sok az ember, sokasodnak a problémák, követelmények, de a vélemények, az elképzelések is. Életünkre legjellemzőbb az aránytalanságok növekedése. Századunk tudományos és technikai fejlődésben többet adott, mint az egész keresztény ídőszámítás. Megteremtettük az atomkorszakot és a számítógépek világát, kiépítettünk egy modern, az emberi jólétet minden értelemben biztosító civilizációt. De az elosztás kétségbeejtően aránytalan. A földi javakból csak a kiváltságosaknak jut, a nagy tömeg még mindig naponta megvívja csatáját az életben maradásért. És a szakadék nem lesz kisebb, inkább szélesedik, a gazdagok tábora növekszik, mind nagyobb gazdasági hatalmat kaparint magához, a szegények száma rohamosan nő, sorsukat valahol máshol, messze, "felsőbb hatalmak" irányítják. A sötét középkorban a jobbágy, ha szorgalmasan dolgozott, legalább ennivalót és egy kunyhót biztosított családjának, ma a nagyvárosok ipari munkanélkülije az utcára kerül és csak a csoda menti meg az éhhaláltól.
Pesszimista gondolatok ezek az év, a század végén, de ha szembenézünk a valósággal és egy kicsit lapozgatjuk a statisztikákat, nem lehetünk derűlátók. Persze sok a pozitív előjelzés is. Az új gondolkodásmód, a neoliberalizmus hirdetői egy csodálatos jövőről beszélnek, ahol az ember tökéletesen „szabadnak", felemelkedettnek érzi magát, kibonthatja saját egyéniségét. A liberális filozófia alapjában véve igen egyszerű, ezért oly népszerű, főleg a fiatalság körében. Szerintük az igazság igen relatív fogalom, talán nincs is, az egyén, az ember keresheti ugyan és saját véleménye szerint meg is fogalmazhatja. A legfontosabb az egyén véleményének a tisztelete és az egyéni szabadság biztosítása. (Így lesz aztán a bölcsesség és az ostobaság végeredményben egyenértékű.) Nagy eszmék, ideológiák jöttek, hódítottak és aztán elbuktak. A keresztény hit, a krisztusi tanítás kétezer éve tartja magát, de már gyengül, hatása nem oly átütő. Más vallások tanításaira is felfigyelt az emberiség és persze a szaporodási tempó ott a leggyorsabb, ahol a népesség nem keresztény. A felnövő és éppen a terjeszkedő liberalizmusból táplálkozó új nemzedék lassan eltávolodik a keresztény dogmáktól, tudományos magyarázatot keres (ha keres) a világ problémáira.
Talán a liberalizmus tűntével születik majd egy új, mindenki számára elfogadható eszménykép. De az átlagember, a nagy tömeg végeredményben nem filozófiai magyarázatokat, ideológiát igényel, hanem kenyeret, meleg lakást és ruhát a gyerekeknek. Az új világrend ezt is megadja. A következő évszázad a gazdasági fellendülés százada lesz, a globalizált gazdasági rendszer mindenki számára biztosítja majd az élethez szükséges javakat - így hirdetik ezt a pénz apostolai, a „marketing" szakemberek, akik csak egy dologra esküsznek, mint a problémák egyedüli feloldójára, a pénzre. Vadnyugati filmek híres felkiáltása lett a jelszó: pénzt vagy életet! Megszületünk, kilépünk a csecsemőkorból, aztán már az óvodában érezzük a pénz erejét, az iskolában pedig nem a viselkedés, egy helyes erkölcs, vagy az emberi gondolkodás elsajátítása a legfontosabb, hanem a pénzszerzés művészete. Ha ezt nem tanulod jól meg, alulmaradsz a társadalomban, kirekesztett leszel. A fogyasztói társadalom szomorú sivárságát legjobban karácsony előtt érzékelheti az ember. Évről-évre nő az ünnepek előtti vásárlási láz. Gyermekkorom karácsonyjaira emlékezve, előttem van a könyv, amit ilyenkor kaptam és esetleg egy meleg téli zokni, a nehezen beszerzett karácsonyfa, talán egy fél kiló szaloncukor. Ma a nagyvárosban, a hatalmas áruházakba, tolong a tömeg, a pénztárak előtt hosszú sorok, autók ezrei száguldanak az utcákon, dugó a főutakon, az emberek idegesek, még ezt és azt is meg kell venni, szuggerálják a reklámok, mindenütt hirdetnek valamit, ha a másik veszi, én miért ne, és a szomorú, hogy még aki nem hisz ebben az őrültségben, az is belesodródik. A pénz oltárán feláldozzuk életenergiánkat. A beszélni tanuló gyermek első szava, amit megtanul: a pénz, a haldokló utolsó mondata: a pénzemet igazságosan osszátok szét. Van ebből egyáltalán kiút? Ledönthetünk-e egy bálványt, ami nélkül tulajdonképpen nem létezhetünk? Az ördögi körből nem lehet kiugrani... Leírjuk tehát tiltakozásunkat, igyekszünk egy új igazságot megmagyarázni, másokat is intünk és a helyes útra igazítanánk, de saját magunk is rabjai vagyunk egy materialista, monista világszemléletnek. A felszabaduláshoz mégis saját magunkban található az esély. Egyszerűen tudatosítani kell azt a tényt, hogy az ember egy isteni akarat, vagy mondjuk úgy, a természet biológiai törvényszerűségeinek, az emberi szeretetnek, egymás iránti vonzódásnak teremtménye. A természettől nem szabad, nem is lehet teljesen eltávolodni, a pénz hatalma életünk irányításában pedig egy természetellenes folyamat. Azok a hatalmak, akiket a pénz szült s csak a pénz révén fitogtatják erejüket, nem uralkodhatnak a végtelenségig felettünk.
Immár nem csak a konzervatív, ún. jobboldali irányzatok bírálják a fentieket, de a józanul gondolkodó és magát haladószemléletűnek tartó baloldal is rádöbben: valami nem megy a helyes irányban. A tudvalevően baloldali, legjobban olvasott magyar napilap, a Népszabadság hosszú könyvismertetőt közöl a nemrégen Németországban megjelent könyvről, a Kapitalizmus fekete könyvéről, amely kíméletlen őszinteséggel leleplezi századunk nagy, igazságtalan, embert pusztító gazdasági rendszerét - a globalizációt is. A magyar származású „pénzguru" Soros György, a nagy liberalista maga is bevallja: a globalizáció igen kockázatos, bár hozzáteszi: de azért hasznos. Ez ellentmondónak tűnik, minthogy az egész szisztéma ellentmondásos. Talán ezt vélte felfedezni a magyar liberalizmus egyik nagy vezéralakja, Tamás Gáspár Miklós, mikor elhatározta, hogy hátat fordít pártjának és pártja szellemének. A nagyeszű filozófust, írót, ellenfelei, a konzervatív jobboldal már évek óta erősen támadja, hívei istenítik. T.G.M. bizonyítja, hogy a gondolkodásban nincs konzekvencia, az események bizonyítják egy elmélet helyességét, vagy hibáit. Amíg a nagyokosok valami jobbat, valami emberit, mindenki számára elfogadhatót kitalálnak, az istenadta nép még sokat fog szenvedni. A romániai magyarság mögött igen nehéz évtized áll, de a következő évekre sem várhat sok jót. A román politika zsákutcába került és ez csak egy igen szelíd megfogalmazás. Magyarságtudat, kisebbségi jogok, nemzeti hovatartozás olyan fogalmak, melyek eltörpülnek a mindennapos gondok mellett. A szegénység minden lépésünkre, tevékenykedésünkre ráüti bélyegét. A pénz bűvkörében tapogatódzunk jobbra, balra, félig világtalanul és a kiutat nem találjuk. A politika nem is fogja a megváltást meghozni, csak ha a dolgokat mi személyesen vesszük kézbe. Erős civil szervezkedés, érdekszövetségek létrehozása (nem politikai vagy nemzeti jellegűek) segíthetnek egy-egy lépéssel előre jutni. A helyi, regionális kis közösségek, társadalmi és főleg gazdasági célkitűzésekkel tudnak csak ellenállni a felülről jövő globalizációs törekvéseknek. E tendencia már Amerikában és az EU-ban is észlelhető. A marhavész kapcsán mezőgazdasági, főleg állattenyésztési problémák megvitatásánál a német kancellár Schröder felesége, aki maga is egy civil szervezet tagja, kijelentette: - Ideje visszatérni a regionális mezőgazdaság megszervezéséhez, csak így tudjuk egészséges élelmiszerekkel biztosítani a lakosságot.
És ezt a nagy globalizációs kancellár élettársa mondja! Különböző világszemléletben élnek ?!

 HOLLAI HEHS OTTÓ

Románia Magyar Szó 2000. december 30. - 31.

 
Vissza a kezdőlapra