a Massachusettsi Magyar Egyesület ünnepségén elmondott beszéde
(Szerkesztett változat)
Tisztelt Honfitársaim!
Két órával ezelőtt a Magyar Köztársaság Kormánya nevében helyeztem el koszorút Bostonban, az Egyesült Államok történelmének nevezetes helyszínén álló magyar 56-os emlékműnél. Ez a megrendítően gyönyörű szobor hozzám különösen közel áll, mert 1985-ben Koncz Lajos vendégeként itt járva ismerkedtem meg tervével, az akkor meginduló gyűjtéssel, s a legjobb barátom emlékére tett szerény hozzájárulásom is benne van. Örültem, hogy a koszorúzásra annyi fiatal is eljött, olyanok, akik jóval forradalmunk után születtek meg, s egyikük, Antal Erika olyan hitelesen szólt a mai nap jelentőségéről. E teremben most jóval többen vagyunk, mint a Liberty Square-en voltunk, köszönöm, hogy ennyien eljöttek. Tudjuk, hogy ezekben a napokban otthon és szerte a világban nagyon sokan tisztelegnek az akkori hősök emlékének.
Az idősebb generációnak életre szóló személyes élménye 1956, s most, a forradalom 33 év múlva megszületett győzelme tudatában jól esik visszaemlékezni akkori önmagunkra. A százezrekkel együtt én is ott voltam a Bem-téren, a Parlamentnél, a Rádiónál és a forradalom annyi más helyszínén, szembenéztem a szovjet katonák puskájával. Most azonban nem ezért jöttem ide, hogy újra elmondjuk egymásnak, mi történt 44 évvel ezelőtt. 1956 sokunknak magánügye is, de elsősorban közügy. Nemcsak magyar ügy, de nemzetközi ügy is, mert nemcsak a magyar szabadság ügye volt, hanem a többi elnyomott népé is.
Magyarország függetlenné válásába talán még beletörődött volna az akkori szovjet vezetés, hogy egy minél nagyobb semleges övezet jöjjön létre Európa közepén (ami adott esetben könnyű lesz lerohanni), de a magyar forradalom pillanatnyi győzelme megrémítette a szomszédos államok kommunista vezetését, mini-Sztálinjait, hogy saját országok követheti a magyar példát. Az akkori román, csehszlovák, bolgár, sőt jugoszláv kormány - maga Tito is! - kifejezetten kérte, követelte a szovjet beavatkozást. És a maguk módján igazuk volt, hiszen őket is úgy gyűlölte népük, mint nálunk Rákosit és Gerőt, s 1989/90 példája is azt mutatta, hogy ha eldőlt egy kommunista dominó, az magával rántotta a többit is. A második szovjet beavatkozás, ama szörnyű vasárnap hajnal okai között tehát szomszédaink szabadságvágyának elfojtása is ott volt. De azért is nemzetközi ügy volt a magyar forradalom, mert ez ütötte az első léket a kommunizmus hajóján, emiatt ábrándult ki a marxizmusból annyi naiv európai értelmiségi, aki felült a szépen hangzó utópiának. S 1956 ösztönözte a későbbi kísérleteket a kommunizmus megváltoztatására, majd megdöntésére, tehát a mi forradalmunk volt 1989/90, a világtörténelmi fordulat egyik előidézője.
Szerte a világban folynak az 1956-os megemlékezések. De be kell látnunk, hogy ma ezek már eléggé belterjesek, magunk között zajlanak le, legföljebb az 55 évesnél idősebb külföldiek emlékeznek a magyar forradalomra. De vizsgáljuk meg, magunknak mit mond ez a dátum? Mit üzen a mának, az új nemzedéknek?
Mindenek előtt "lemosta a gyalázatot," azt a sok sarat, vádat, "mit rákentek a századok," kivált a XX. század, a "bűnös nemzet," "utolsó csatlós" bélyegét. "A magyar név megint szép lett" - és a mai magyarok ennek minden területen haszonélvezői, Amerikában különösen. (Az 1956 előtti magyar bevándorlók, a "dipisek" a különbség megmondhatói.) Erkölcsileg és gyakorlatilag is nagy mértékben 1956-nak köszönhetik a magyar fiatalok a sok külföldi ösztöndíjat, kutatási lehetőséget, állást! Ezért is indokolt részükről is a hála a szülőknek, az 56-os nemzedéknek!
Bíztató üzenet 56 minden idealista, a jóban hinni akaró embernek: lehetséges volt a lehetetlen, felszabadítani magunkat. A "pesti srác" történelmet csinált, méltán lett a Time-nál "Man of the Year," az év embere. S azt se feledjük, e bátor srácok között mennyi lány is volt!
A bűnözés, a szenny, a korrupció és a kábítószer korában idézzük föl azt is, milyen hihetetlenül tiszta és erkölcsös volt ez a forradalom, mindenkiből a jót hozta ki! Az akkori nyomorúság ellenére a betört kirakatokban ott maradt érintetlenül az árú, a teljesen elszegényedett lakosság milyen nagyvonalúan tette be a pénzt az áldozatok családjának gyűjtő kartondobozokba. És emlékezzünk arra is, hogy 56 valóban "tisztító vihar" volt - annyian, akik korábban tényleg hittek a kommunista álomban, most az elsők között tagadták azt meg, megtisztulásuk őszinte volt - s a nép elfogadta azt. Mennyire imponáló volt az akkor érzett nemzeti egység! Az egység persze nem tartott volna örökké, ha fönnmaradt volna a demokrácia, az akkori harcostársak, akik különféle politikai irányzatokba tömörültek, egymás riválisai lettek volna, de az alapvető céllal akkor mindenki tisztában volt és egyetértett.
Végül hadd szóljak arról,
ma mit üzen 56 a külvilágnak - általunk? (Aminek a közvetítése mai feladatunk):
Ne engedjük, hogy a világ
elfeledje, mekkora jelentőségű esemény volt a magyar forradalom! Írják
be a történelemkönyvekbe, hitelesen!
Készüljünk 2001-re, a 45. évfordulóra, sok megemlékezéssel! Írjanak róla a lapok, készüljenek TV műsorok! Ma még velünk vannak a világban sokan azok közül, akiknek ifjú korában meghatározó élménye volt, amit a magyar forradalomról hallottak, olvastak, láttak. Hányszor fölidéztük, hogy milyen nagy lehetőséget szalasztott el akkor a "szabad világ," hogy az Egyesült Államok és szövetségesei ígéretei és bíztatásai, a "rollback," és a "liberation" üres jelszavaknak bizonyultak. Washingtonban egy konferenciát tervezünk erről a témáról. Legyenek az amerikaiak, angolok, franciák és mások önkritikusak, ok mondják ki azt, amit mi gondolunk!
Használjuk föl 1956-ot mai nemzeti feladataink előmozdítására! Ma egyik legfontosabb célunk Magyarország csatlakozása az Európai Unióhoz, de az Unió nem siet a bővítéssel. Tudjuk, hogy a történelemben nincs, vagy legalább is nem tartós a hála - de azért kimondhatjuk, hogy a világ tartozik nekünk! Támaszkodjunk az 56-ból eredő rokonszenvre a határainkon túl, a Kárpát-medencében jogaiért, sőt létéért küzdő magyarság támogatását szolgáló erőfeszítéseinkben!
Végül sokszorozzuk meg hatásunkat a többi volt "captive nation," rab nemzet segítségével! Vonjuk be őket is az ünneplésekbe! Hiszen akkor annyian éreztek velünk, még orosz diákok is! 1956-tól egyenesen vezet az út Berlinhez, a kommunizmus összeomlásához és a NATO 1999-es kibővüléséhez!
Ha hűek tudunk maradni 1956
emlékéhez, akkor - erősen hiszem - nemsokára épp olyan felhőtlen, közös,
tiszta örömünnep lesz október 23-a, mint március 15-e, csak még egyértelműbben
lesz a magyar szabadság és a világszabadság közös ünnepe.
