Vissza
a kezdőlapraOktóber 30-án a szerkesztőségi posta rovatban közöltük Kenessey Csaba levelét, amelyben a Magyar Hírlapban megjelent és a nyugati magyarságot kirekesztő cikk ellen tiltakozott. Kenessey Csaba, megköszönve levele közreadását, megküldte a MHL olvasói számára a Reformáció című lapban már megjelent írását. Ez az írás részben a kint élők problémájával foglalkozik, részben pedig tükrözi a szerző történelem szemléletét, s ebből vezeti le a harmadik évezred kezdetén előre látható feladatainkat. Az embernek a régi latin nyelvkönyv első leckéje jut eszébe: Historiam discimus. Non scholae sed vitae discimus. Igen, a történelmet nem az iskolának, hanem az életnek tanuljuk. Legalábbis így kellene lennie. Vajon a mai közoktatás hozzá segíti-e fiataljainkat ahhoz, hogy kialakuljon saját és életet, nemzetmegtartó gondolatokat fakasztó magyarság-tudatuk?SL
A magyarság küldetése a 3. évezredben Ezeregyszáz éve él a magyar nemzet a Kárpát medencében. Több alkalommal már majdnem teljesen kiirtották az ország lakosságát, egyszer a tatárok, majd a törökök, a két világháború, melybe hazánk belekeveredett, ugyancsak nagy emberáldozatot követeltek. Ezen felül a trianoni békeszerződés eredményeként nagy magyarlakta területek kerültek a hivatalos - más országok diplomatái által meghatározott - határokon kívülre. A két világháború között az ínség, a nyomor miatt kellett sok hazánkfiának külföldre távoznia, ezek túlnyomó többségben tengeren túlra mentek. A 2. világháború nem csak emberáldozatokat követelt, hanem sokan, akik külföldre menekültek, nem tértek haza, új országokban leltek felvételre. És gondoljunk azokra a szintén nagy számú szerencsétlen hazánkfiaira, akik a hadifogságból vagy a GULAG táborokból nem tértek vissza, de gondoljunk itt azokra is, akiket a nemzeti szocializmus eszméi alapján hurcoltak el koncentrációs táborokba, nagyrészük ott veszett. Az utolsó nagy exodus 1956-ban következett be, amikor hozzávetőlegesen 240 000 magyar hagyta el az országot.
Alapjában véve, egy kis népnek, amely ennyi megrázkódtatáson, vérveszteségen ment keresztül, már nem volna szabad léteznie, - és mi mégis élünk! Otthon és külhonban egyaránt. Lehetséges-e, hogy ennek a kis népnek valamilyen küldetése van, ha a Jóisten ennyi megrázkódtatás, elnyomások, megszállások után mégis hagyta, hogy létezzünk? A magyar nép valójában "idegen" közegek között él, nincs sem faji, sem nyelvi rokonságunk egyik körülöttünk élő néppel sem. Ezért is bennünket, magyarokat mindig egy kicsit furcsa szemmel néztek és néznek a mai napig is. Nagy királyunk István ezt igen bölcsen látta és, hogy megmaradhassunk, felvetette népével a kereszténységet. Ezután jött az első nagy küldetésünk, a Nyugat védelmezése mindenféle keleti veszedelem ellen. Megtettük, amit tőlünk a nyugati szomszédok, nagyhatalmak elvártak, véreztünk, de megtörtük a különböző beözönlő népek továbbterjeszkedését.
Történelmünk tele van a legcsodálatosabb hőstettekkel, a Hunyadiak hatalmas fegyvertényeivel, de később az elgyengült országunknak a nyugati befolyás ellen is fel kellett vennünk a harcot, sokszor két ellenséggel küzdöttek eleink, így őrlődtünk fel, haltak ki településeink. És mégis élünk!
A 2. világháború utáni időszak az eddig elszenvedett talán legnagyobb csapást mérték országunkra, veszélyesebb volt ez a kor akár a tatárok falufelperzselő idejétől is, mert az országot nem fizikailag, hanem szellemiségében, felfogásában törte meg. A magyar ember lelki alkatával teljesen ellenkező "modern" filozófiával, istengyalázó felfogással és a túlélés miatt sokszor már több mint kompromisszumokra kényszerítve élte az ország népe mindennapi életét, a remény egyre jobban távolodott a messziségbe, hogy majd egyszer megint lehet majd a magyarnak magát magyarnak tekintenie és fajára, jellegére büszkének lennie. Nincs okunk arra, hogy alacsonyabb rendűnek érezzük magunkat, bárhol megálljuk a versenyt, csak nem szabad elhinnünk mindazt, amit velünk évtizedek óta igyekeznek elhitetni, hogy a magyar semmit érő fajzat és ha egyes csoportok hazánkat elhagynák, nem maradna más mint a bő gatya és a fütyülős pálinka.... És mégis élünk, túléltünk mindenféle vihart, megrázkódtatást.
A 3. évezred nagy kihívás mindannyiunk számára. Vissza kell találnunk önmagunkhoz! Vissza kell állítanunk mindazokat az értékeket, amelyek eddigi túlélésünket biztosították. Meg kell becsülnünk önmagunkat és más embertársainkat egyaránt, az ország határain belül és kívül. Ez nem jelent megalázkodást, hanem erőt a jövő kihívásainak való megfeleléshez. A világban nagy változások mentek végbe, világhatalmak omlottak össze, mások keletkeztek. Az értékrend is állandó változásoknak van kitéve. Mégis, ha túl akarunk élni, vissza kell találnunk a régi értékekhez, a sajátunkéhoz és a kereszténységéhez egyaránt. A Tíz Parancsolat a mai napig nem vesztett értékéből, sőt ha megnézzük az elmúlt évezredeket, ez volt az egyetlen olyan emberséges és életfenntartó alapigazság, amely nélkül élni nem lehet. Akik ezen törvények ellen vétettek, lehet, hogy rövid távon látszólagos eredményeket értek el, de végül is nem tudtak fennmaradni, bele buktak önmaguk nagyságának imádatába.
A magyarság küldetése a 3. évezredben igen nagy feladatokkal telített. Mint "idegen elem" a nagy európai népek között meg kell tudni mutatnunk, hogy egy kis nép, ha a többit képes megbecsülni, nagy tettekre képes és ha nem is tartozunk sem a germánokhoz, sem a latin nyelvcsaládhoz, de a szlávokhoz sem, mégis meg tudjuk magunkat velük értetni, értékes munkánkkal hozzá tudunk járulni az európai államok közösségének feladatai megoldásához. Ha megnézzük a térképet, nincs más lehetőségünk, mint hogy - nem beolvadva - megálljuk a helyünket. Hogy erre képesek vagyunk, azt bizonyítják a sok ezer külföldön élő és megbecsült hazánkfiai, akik saját sorsukat ügyességük által és nem valamilyen összeköttetések révén jó mederbe terelték, ezáltal nem csak önmaguknak de az egész magyar népnek szereztek megbecsülést.
A 3. évezred már megkezdődött, az átmenet nem egyszerű. Nagy erkölcsi változásokra van az egész országnak szüksége. Példakép nélkül egyetlen nemzedék sem képes felnőni. A kihívás ma azt jelenti, hogy a fiatal nemzedékeket vissza kell vezetni a becsület és tisztesség útjára. Ehhez kellenek példaképek, olyanok, akik nem "ügyeskedés" vagy más gazdasági vagy politikai összefonódások útján vitték valamire. Itt a politikusokra hárul az a nagy feladat, hogy ezekhez a szükséges gyökeres változásokhoz az előfeltételeket megteremtsék. A küldetés újfent a túlélés! A népszaporulat mostani csökkenő tendenciája igen nagy aggodalommal telíti mindazokat el, akik tovább gondolkodnak, akik a magyar nép túlélésével felelősségteljesen foglalkoznak. Akiknek nem mindegy, hogy Budapesten, a Duna-Tisza között él-e még magyar, hogy hallatszik-e még furulyaszó.
A 3. évezred kihívása tehát felelősségtudat és kötelességérzet felébresztése egyaránt. Olyan országot és benne olyan körülményeket kell teremtenünk, hogy a sok hazájából kisodort hazánk fia örömmel és boldogan települhessen haza, hogy azok a fiatalok, amelyek magyar szülők gyermekei, de külföldön születtek, odahaza is megtalálhassák megélhetésüket és vissza térhessenek szüleik hazájába. Rengeteg tudást, szakma és felfogás terén egyaránt tudnának ezek a visszatelepülők az országba hozni. A nyelvtudás, a kapcsolatrendszerek mind, mind az egész magyar nemzet előnyét jelenthetnék.
A politikusok a mai napig ennek a lehetőségét nem teremtették meg. A gazdasági életben tapasztalható létbizonytalanság, a lelkiismeretlen viselkedésmód sajnos sok jó magyart elijesztett a magyarországi tevékenységtől. Ide tartozik a magyar parlament által hozott fonák helyzet is, mely a külföldön élő magyar állampolgároktól megtagadja az alkotmányilag biztosított szavazati jogot. Reméljük a 3. évezred elején lesz a magyar politikusokban végre olyan magyaros érzés, mely ezt az egész világon egyedülálló jogtalanságot megszünteti.
A magyarság küldetése tehát egyben kihívás is. Egymás megbecsülése, az ország közös erővel való fellendítése, ez az a küldetés, melyet mindannyiunknak akarnunk és ez irányban cselekednünk kell. Ha ez most sikerül, akkor nyugodtan nézhetünk a jövőbe és nem kell többé mondanunk: És mégis élünk!
Segítsen bennünket ebben a magyarok Istene.Kenessey Csaba