Bruck András kordokumentumot alkotott a Magyar Hírlapban megjelent szombati cikkében. Minden mondatában ott bugyog a kádári kispolgárság szellemi öröksége, a jelenlegi főáram tagolatlan gondolkodása és pontatlan fogalom használata. Az Szdsz, a Nyugat és a Modernitás szentháromságában vergődő szerző irománya tanulságos olvasmány lehet bárki számára. Egy néhány találomra kiválasztott kijelentését próbáljuk meg egy kicsit ízlelgetni.

1.) "Még tartott a második világháború, de a Nyugat már optimistán a jövőre készült."

A profán létezés legnagyobb paradoxona, hogy nincs profán létezés. Az ember otthonteremtő lény, kozmoszt lehel a káoszba. A homogén térben nincs tájékozódási pont és az ember természeténél fogva tájékozódni kíván a világban. Mondja ki Eliade a diagnózist a modern létezésről. Még egy balliberális újságíró sem élhet homogén térben Neki is szüksége van biztos pontokra. Pontokra, ahonnan rátekint a nagy világra. Bruck Andrásnak is vannak biztos pontjai. Ilyen pontok a fasizmus elleni harc és a Nyugat. Ezért kezdi ezzel a mondattal zavaros tanulmányát az Szdsz-ről és a Fideszről, a Jó és a Rossz harcáról.

A jó és a rossz harca jellegzetes, ősi mitikus elem. Már régi népek eredetmondáiban is felbukkan. Talán annyit érdemes megjegyezni, hogy a vallásos ember, önnön magában is természetesnek tartja a rosszat (ld. eredendő bűn), de ezzel együtt a jó felé törekszik Míg Bruck András az SZDSZ-t tartja a földi jó egyedüli forrásának, ami leginkább egy szektás hozzáállást takar. Egy nem szektariánus vallásos ember tekintélytiszteletének egészséges korlátot szab az, hogy nem hisz egyetlen ember, vagy szervezet tökéletességében sem. Amikor az egyház megfeledkezik az előbbiekről akkor jön az inkvizíció.

Sajnos egyes értelmiségi körök már kétszáz éve állandóan inkvizítori lángban égnek. És onnan, hogy a szerző olyannyira tiszteli az Szdsz-t és önnön magát is Szdsz közelinek érzi, az öntisztelettől már csak egy apró lépés, hogy nem neki kell engedelmeskedni a morális törvényeknek, hanem ő alkotja meg azokat. Az önmagát a kozmosz középpontjába helyező modern értelmiségi ezért működik oly gyakran együtt zsarnoki hatalmakkal. Mert szerintük ők képviselik a jót és a rendet. És innen származik a főáramban evickélő értelmiségi körök rettentő moralizáló hajlama. A gyanús mindig az ilyen fejtegetésekben az, hogy sohasem saját hibáikról beszélnek, hanem mindig másokéról.

Még visszatérve az antifasizmusra. Ne essünk tévedésbe. Helyes a fasizmus elleni harc. A leghelyesebb. De látni kell, hogy egy antifasiszta magra redukálódott létezés elválaszthatatlan a fasizmustól és szélsőjobboldal híján értelmét veszti létezése. Ezért ha nincsen is fasiszták, akkor is kreálnak maguknak szélsőjobboldaliakat, vagy összemossák a jobboldal egészét a csenevész szélsőségesekkel. És természetesen megpróbálnak leszámolni a kreált fasisztákkal. Ez a régi balos betegség valahogy nem akar múlni.

Itt van mindjárt Milosevic. Ő Clinton-ban látta a fasisztát. Parlamentje tele volt jugoszláv antifasiszta filmekben játszott színészekkel. Hát nem lett jó vége ennek a nagy ellenségkép gyártásnak. Az ostromlott vár pszihózis gerjesztője mindig diktatórikus vonásokat hordoz magában. Ez hamar kiderül Bruck Andrásról is. A veszélyhelyzetben extra hatalmat kívánnak maguknak a rémisztgetők. Nem véletlen, hogy régebben a szocializmus építése volt veszélyben, ma pedig a demokrácia.

2.) "A Nyugat egyszerű polgárának arisztokratikus individualizmusa volt az, amit se megvásárolni, se megtörni nem tudtunk. Tehát erkölcs és méltóság irányította a szabadságért harcolók fegyvereit."

Individualizmus és erkölcsű Durkheim óta többen tudni vélik, hogy egy társadalom individualizáltsága és erkölcsi szintje fordított arányban áll egymással. Bruck András figyelmébe ajánlanám az anómia fogalmának tanulmányozását.

3.) "Tehát nem a végzet, s nem is egy elháríthatatlan külső erő jelölte ki az ország sorsát, hanem Bibóval szólva - a vadászó urak, a zárt kasztban élő tisztek és hivatalvezetők, csendőrök és sváb lelkű nemzetvezetők rántották mélybe a nemzetet."

Bibót talán hagyjuk ki ebből az okfejtésből. Csak egyet lehet érteni a szerzővel abban a tekintetben, hogy nem mindig külső erő felelős a tragédiákért. Egyszerűen azért, mert ez általában nem így van. De a továbbiakban marad a szerző szokásos pongyola fogalmazása, amivel már nehéz egyet érteni. Nem derül ki, hogy pontosan milyen mélységre is gondol a szerző a második világháború kapcsán, amit elkerülhettünk volna más politikai elittel.

Egy tény. Az Atlanti óceántól Moszkváig taroló náci Németország ellenében kevés mozgástere volt az akkori magyar politikai elitnek. Ez nem jelenti azt, hogy nem hoztak súlyosan rossz döntéseket. Csak azt, hogy a bekövetkezett tragédiák nagy része külső tényezők miatt elkerülhetetlen volt. A együttműködésért a magyar politikai elit erkölcsi felelőssége természetesen semmiképpen nem kerülhető meg.

4.) "Talán Illyés Gyula mondta el a legpontosabban, mitől van itt mindig olyan könnyű dolga a hatalomnak: 'A puszták népe a legjobb államalkotó elem, mert a legnagyobb tekintélytisztelő. (...) a tekintély tisztelete (É) szinte ösztönévé vált.' "

Remélhetőleg Bruck András nem annyira tekintélyelvű, hogy mindent készpénznek vesz, amit Illyés egyszer papírra vetett. Mellesleg a puszták népe, nem a magyar nemzet szinonimája, hanem egy sajátos szociológiai tanulmányban vizsgált viszonylag szűk társadalmi réteget jelöl. Ezért az idézet teljesen semmitmondó.

5.)"Az életnek nem volt olyan tényezője, amelyben a nyugati ember ne lett volna előnyben a Keleten rekedtekkel szemben. "

Bruck Andrásnak fel kell hívni a figyelmét az élet teljességére. Pl. a szexualitás, a baráti és családi kapcsolatok, vagy éppen a jó borok jelentőségére. Állítólag NDK-s testvéreink jóval gyakrabban éltek szexuális életet mint Nyugaton rekedt társaik. Ez szerintem nem akkora hátrány. Ismét egy megalapozatlanul sommás kijelentés a szerzőtől. Vagy inkább egy beszűkült életvilág segélykiáltása. Egy kicsi szex csodákra lehet képes még egy mindet sötéten látó újságíró esetében is.

7.)"A hatalom már megint ellenséget lát a szabad emberben: a kormánylerakattá vált közszolgálati televízió műsoraiban több a pap és a kereszt, mint a Vatikánban az emberek közötti hitbéli egyenlőség pedig nem érvényesülhet, mert egy néhány éve még harsányan ateista ellenzéki politikai csoport most éppen Szűz Máriát véli látni minden kálvária-dombnál."

Hangsúlyozni kell, hogy az antiszemitizmusban nem csak a kirekesztés tárgyával van baj, hanem a kirekesztéssel, magával is. Amikor valaki egy jól fejlett üldözési mániával és összeesküvés tudattal megverve úgy érzi, hogy egyes kisebbségek képviselői vagy szimbólumai gyakrabban fordulnak elő az indokoltnál és ezért erőszakkal is meg kell változtatni a viszonyokat, hogy megteremtse az állítólagos egyenlő esélyeket. Vásárhelyi Mária helyesen veszi észre a náci alapvetést az ilyen megnyilatkozásokban.
 

 Kecskés Ferenc

Folytatás következik

Vissza a kezdőlapra