Mottó: Sződd a selymet elvtárs, selyemből lobogót,
az vezesse harcra a magyar dolgozót!

 Egy héttel ezelőtt a hat szakszervezetből összeállt konföderáció közös demonstrációt rendezett Budapesten. A rendszerváltás óta ez volt első közös megmozdulásuk. A tiltakozás egyik névleges oka az volt, hogy a kormányzat nem egyeztet velük folyamatosan. Érdekes módon 1994 és ’98 között aggályaiknak ilyen módon soha nem adtak hangot. Sőt a minimálbér alacsony volta miatt sem tiltakoztak. Pedig valódi szakszervezetekre szükség lenne. Hogy a szakszervezetek milyen módon „képviselték” a munkavállalókat, arra tanpélda lehet a megszüntetett társadalombiztosítási önkormányzatok története. Lexikonterjedelmű könyvsorozatot lehetne kiadni a szakszervezetek, a tb-önkormányzatok és a politika összefonódásáról, a törvénytelenségekről, a vagyonvesztésekről, az egyéni tulajdonok növelésének különféle módozatairól. Ugyanígy erkölcsileg és fizikailag megmagyarázhatatlan, hogy valaki miképpen szed össze rövid idő alatt háromszáz évi munkabért.

Minthogy a korábbi egypártrendszer helyzetben lévő tagjai az első adandó alkalommal politikai hatalmukat gazdaságira cserélték, informális és egyéb lehetőségeiknél fogva piacokat és gazdálkodó szervezeteket szereztek potom áron. Gondoljunk csak a Co-Nexus cég ügyeire, amely négymilliárd forintnyi állami vagyont kapott kezelésre. A vagyont szinte nullára kezelték. Miközben a saját tulajdonlású cégeiknél a pénz felszívódott. Az ORFK vádemelést javasolt, a Pest Megyei Főügyészség elutasította azt. Az indok szerint az ügyészség megkérdőjelezte, hogy ebben a szerteágazó ügyben készülhet-e egyáltalán büntetőjogi tényszerűséget megalapozó szakvélemény. Szerintük az ésszerűség is azt diktálja, hogy a szerződő felek célja csak a sikeres vagyonkezelés lehetett.

No comment. Ma már dokumentumokkal bizonyítható, hogy például az államnak négymilliárdos veszteséget okozó Co-Nexus, a még veszteségesebb Postabank (150 milliárd), a társadalombiztosítási önkormányzatok és egyéb cégek között szoros kapcsolatok, személyi összefonódások voltak, és sorozatos alkuk zajlottak a háttérben a járulékfizetők kárára. A tb-önkormányzatok működésük alatt nemegyszer folyamatosan üzleteltek olyan cégekkel, amelyek később a bűnügyi krónikákban szerepeltek, mint például a Globex Rt. Az iratok dönto részét soha semmiféle bizottság nem kapta meg, az adott ügyekben érintett szereplőknek pedig feltehetően nem állt érdekükben ezen okmányok nyilvánosságra kerülése. Az önkormányzatokat érintő iratok egy részét, sőt üléseinek jegyzőkönyveit is indokolatlanul zárttá tették, holott közpénzekről volt szó.

A tb-önkormányzatokban 1993 és 1998 között az MSZOSZ uralta a terepet. Az elnökség szinte teljhatalommal rendelkezett, döntéseik nemegyszer megelőzték a közgyűléseket, ahol utólag jóváhagyatták azokat. A társadalombiztosítási önkormányzatok legnagyobb méretű fiaskója a Postabankhoz és az érdekkörébe tartozó cégekhez kapcsolódik. A csőd nemcsak a bank gazdálkodásával, hanem az egyes ügyletekben részt vevők személyes kapcsolatrendszerével is magyarázható. A napvilágra került dokumentumok szerint a Postabanktól VIP-kölcsönt felvett Sándor László, az MSZOSZ elnöke, korábban az Egészségbiztosítási Önkormányzat elnöke is volt, valamint az MSZP országgyűlési képviselője. Sándor László a Postabank felügyelőbizottságának tagja volt azzal a Vágó Jánossal együtt, aki Nagy Sándor (MSZP) parlamenti képviselővé választása után huzamosabb ideig a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzatot elnökölte.

Az Egészségbiztosítási Önkormányzat 1995. május 22-i ülésén Sándor László (MSZOSZ) erről az alábbiakat mondta: „Postabank-ügyben szintén megkötöttük most már a megállapodást. A Postabanknál, azt hiszem, hogy harci kérdés volt, hogy a két önkormányzat elnöke (nyugdíj- és egészségbiztosítás) megjelenjen. Ott volt a miniszterelnök, ott volt a privatizációs miniszter, és a nagy lelkesedésben, azt hiszem, még egy picit túl is pörgött a dolog, mert a Postabank felügyelőbizottságába nagy többséggel az önkormányzat mindkét elnökét beválasztották. Ez egy személyre szóló döntés volt.” Ez a személyre szóló döntés – a nyugdíjágazatot is beleértve – a járulékfizetőknek mintegy tizenkétmilliárd (!) forintos kárt okozott. A társadalombiztosítási önkormányzatok mint tulajdonosok a postabanki események következtében elvesztették befektetéseiket, amihez hozzájárult a Postabank érdekében felvállalt kezességük is.

Az 1040/1997. kormányhatározat készfizető kezességet vállalt a bankkal szemben fennálló tőketartozás és kamatterhei visszafizetéséért tizenkétmilliárd forint értékben. A Postabank a kezességvállalás alapján 1997 júliusában 5,6 milliárd forintot lehívott a 12 milliárd forintból. A kamatkiadásokat az összeg lehívásától kezdve számítják, 1997. évre ez ötvenötmillió forintot jelentett. Az Állami Számvevőszék 1999. májusi előzetes jelentésében, amely az Egészségbiztosítási Önkormányzat 1997. évi vagyongazdálkodásának ellenőrzését taglalja, az alábbiakat állapítja meg: „Az önkormányzat postabanki részvényeinek névértéken számított összege 1995–1997. évek között több mint hatszorosára nőtt. A Postabankkal kapcsolatos döntések nem voltak kellően megalapozottak. Nincs érdemi, szakmai válasz arra vonatkozóan, hogy miért volt érdeke az önkormányzatnak a piacképes, tőzsdei részvényeket becserélni postabanki részvényekre, valamint újabb részvényeket vásárolni. A döntés nem eredményezett kamat- és hozambevételt, piaci értéken nem növelte a vagyont. Az ÁSZ azonban nem ismeri igazán a döntés motívumait.”

Sándor László elnök már az elnökségi ülésen is azt nyilatkozta, hogy a Postabankban egymilliárd forint összeg erejéig tokét kell emelni, hiszen a Postabank közgyűlésén, ahol egyébként a felügyelőbizottság tagja lett, döntés született a tőkeemelésről. Az elnökség előre döntött a vagyonnal kapcsolatos kérdésekben, a közgyűlés pedig utólag jóváhagyta. Az Egészségbiztosítási Önkormányzat 1994. november 30-án a kedvező értékű Budapest Bank-részvényeit elcserélte Medicor-részvényekre, akik azt azonnal továbbadták a Postabankon keresztül ismeretlen vevőknek és összeggel. A nyilvánosság teljes kizárásával zajlottak ezek a manőverek. Vajon kik voltak az ügyben a kedvezményezettek? Hiszen a társadalombiztosítás a töredék részvénycserén több mint százharmincmilliót vesztett! Az Állami Számvevőszék szerint a Medicort a tb a felszámolástól mentette meg, hiszen súlyos pénzügyi helyzetben lévő cégbe fektetett be indokolatlanul nagy összegeket. A Medicorban Postabank-tulajdon is volt.

1995. december 8-án az Egészségbiztosítási Önkormányzat az ÁPV Rt.-től ingyenesen kapott 651 100 000 forintot képviselő Borsodchem- részvényeket, 135 százalékos vételáron (879 000 000 forint) eladta a Postabanknak Postabank-részvényekért 100 százalékos árfolyamon, úgy, hogy a befolyt összeget a Postabank tőkeemelésére fordította. A részvényeket az ÁPV Rt. – élve opciós jogával – visszavásárolta a Postabanktól. Tehát az Egészségbiztosítási Önkormányzat az ingyenes vagyonjuttatásaként kapott részvények egy részével tulajdonképpen a Postabankot támogatta. Az Egészségbiztosítási Önkormányzat vagyongazdálkodási ideiglenes bizottságának 1995. szeptember 26-i ülésén a szó szerinti jegyzőkönyv rögzítette, hogy „a legutóbbi bizottsági ülésen a Sándor úr az első napirend keretében kérte, hogy készítsünk elő a Postabank törzstőkeemeléséhez – egymilliárdos törzstőkeemelésről van szó – anyagot. (...) a Postabank szakértőivel tárgyaltam, és előkészítettünk egy szerződést, aminek értelmében a Borsodchem részvényei és bizonyos meg nem nevezett portfólióból az egymilliárdhoz hiányzó értékre vonatkozóan elkötelező ígéretet tettünk.” A postabanki tőkeemelést akkor a tb tulajdonában lévő áramszolgáltatói részvények értékesítéséből finanszírozták.

A Postabank vezetése folyamatosan kereste azokat a pontokat, ahol a társadalombiztosítás gazdasági ügyeibe beleszólhat, illetve a tb-hez kapcsolódóan üzleteket nyerhet. Ehhez az MSZOSZ vezette önkormányzatok készséggel statisztáltak. A Postabank részéről például 1996-ban megfogalmazódott egy terv, amely szerint egy köztartozás- beszedő részvénytársaságot kell alapítani. A konstrukciót kidolgozó Postabank Rt. megbízná a brókercégét, hogy a tb-önkormányzatokkal zárt körben alapítsa meg az Első Hazai Köztartozás Beszedő Rt.-t. Az rt. a későbbiek során alkalmassá tehető az APEH és a VPOP köztartozásainak beszedésében való közreműködésre, ezek a szervezetek tíz-tíz százalék tulajdont szerezhettek volna a Postabank Értékpapír Rt.-től. A javaslatot ez a cég támogatta. Az igazgatóság elnökének Vágó Jánost, a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat elnökét, a felügyelőbizottság elnökének pedig Sándor Lászlót, az Egészségbiztosítási Önkormányzat elnökét akarták kinevezni. Mindketten az MSZOSZ választottjaként vezették az önkormányzatokat. Erről a konstrukcióról Vágó János 1996 júliusában tájékoztatta a kormányt, amely a kezdeményezést nem ellenezte, sőt 1996. szeptember 6-án szabad utat adott a tervnek. A megvalósulás feltehetően a Pénzügyminisztérium ellenállásán megbukott. A témával a bank később ismét próbálkozott...

S ekkor még nem említettük az Állami Számvevőszék elmarasztaló jelentéseit, a nem működő informatikára kidobott tízmilliárdokat (!), a folyamatos vagyonvesztést, amelyet 1993-tól okozott tevékenységével az önkormányzat. Szerény becslés szerint is legalább 70–100 milliárdos a veszteség! Csak a nem működő vényrendszerek évi tízmilliárd forintos kiesést jelentettek. A felelősök és a volt elnökségi tagok közül senkit nem vontak még csak erkölcsileg sem felelősségre, hasonlóan a Co-Nexus ügyhöz. Ezek után felettébb érdekes Sándor Lászlót, az MSZOSZ jelenlegi elnökét hallgatni. A szerdai Népszabadságban ugyanis valakit kritizálva kijelentette, hogy „egy volt szakszervezeti vezetőnek, aki elveszítette a munkavállalók bizalmát, nincs erkölcsi alapja arra, hogy szakszervezeti vezetőket kioktasson, ez a magatartás nem más, mint a selejt bosszúja”. 

Markos András
szociológus
2000. november 20.
Magyar Nemzet

Vissza a kezdőlapra