Hol volt, hol nem volt, valamikor réges-régen, olyan régen, hogy akkor még Orsi és az óvodatársai sem születtek még meg, de még az ő szüleik, apa és anya sem, sőt az ő szüleik: a Tati, a Mama, a Nani, a Teó sem született még meg, de még az ő szüleik, a nagyszüleik, a dédszüleik, az ükszüleik sem születtek még meg... Valahol nagyon-nagyon, rettenetesen messze tőlünk, olyan messze, hogy mi oda soha nem fogunk eljutni, mert napokig és hetekig és hónapokig és évekig, de még este is kellene utaznunk (még este is), és akkor sem érhetnénk oda...
 Élt valamikor nagyon-nagyon, rettenetesen régen ezen a nagyon távoli helyen egy juhász.
 Volt ennek a juhásznak egy szép nagy nyája, s mivel semmi más dolga sem volt szerte széles e világban, mint, hogy a báránykáit gondozza, gyarapodott is szépen az a nyáj.
 Amikor az egyik legelőn az összes füvet lelegelték a báránykái, a juhász fogta a juhászbotját és már indult is nyájával egy másik legelelőre, ahol friss, finom, illatos, harmatos, zöld fű várta őket. A báránykák olyan jóízűen legelésztek, hogy öröm volt nézni. Amikor pedig ezen a második legelőn is minden szál füvet lelegeltek a báránykái, a juhász ismét fogta a juhászbotját, s indult tovább nyájával a harmadik legelőre, ahol ismét friss, finom, harmatos, illatos, zöld fű várta őket. Útközben a juhászkutyák terelgették vissza a nyájhoz az elkóborolt báránykákat, nehogy egy farkas vagy egy róka elragadja őket. S így érkeztek meg a harmadik legelőre, ahol a báránykák legelészés közben olyan jóízűen ugrándoztak örömükben, hogy a juhász a juhászbotjára támaszkodva széles mosollyal az arcán figyelte őket. Nem is csoda hát, hogy ezen a harmadik legelőn is nagyon hamar lelegeltek minden szál füvet a báránykák, s a juhász máris foghatta juhászbotját, s indult tovább nyájával. Ezúttal azonban visszafelé, az előző legelőre, ahol időközben, amíg ők ezen a harmadik legelőn voltak, megint kidugták a fejüket a földből a friss, fiatal fűszálak, s ott lengedeztek mosolyogva a szélben. Ezt a három legelőt használták... A báránykák, amikor meglátták, már messziről szaladni kezdtek, s támadt hirtelen olyan ricsajozás és hancúrozás, mint az óvodában.
 Amikor megérkeztek egy-egy újabb legelőre, a juhász először is körülnézett, hogy hol találhatna magának egy fát, egy bokrot, melynek az árnyékában letelepedve nem sütik a homlokát a tűző nap sugarai. Nehogy napszúrást kapjon...
 Amikor pedig kiválasztotta a neki megfelelő árnyékos helyet, törökülésben letelepedett és elővette furulyáját. Mert minden juhásznak van ám furulyája, így neki is volt, mindig ott hordta magánál a belső zsebében. Amikor pedig elővette, fújni kezdte, és csak fújta, fújta és fújta megállás nélkül, reggeltől napestig, estétől reggelig, s reggeltől megint csak újra napestig... Igen ám, de annak idején, amikor megvette a furulyáját, a juhász csak egy dalt tanult meg furulyázni, csak egyetlenegy dalt tudott eljátszani rajta. Mindig csak ezt az egy dalt fújta, akárhányszor elővette a hangszerét, reggeltől napestig, estétől reggelig, s reggeltől megint csak újra napestig. S egy idő után bizony, már nagyon unalmássá vált neki ez az egyetlenegy dal. Nosza, gondolt egyet, s eszébe jutott, hogy vannak ám olyan dalok is, amelyeknek ismeri a szövegét, ismeri a dallamát, el tudja énekelni őket, csak épp furulyán játszani nem tanulta meg azokat. Megpróbálta hát elfurulyázni ezeket is. Próbálkozott egyik dallal, másik dallal, harmadikkal, negyedikkel, ötödikkel, hatodikkal... S kezdte már lassan érezni ő is, hogy nem igazán megy ez neki, mert ezek a dalok valahogy mind olyan kurtán, furcsán, nyeglén, hamisan, rosszul, csúnyán szóltak, s fel is hagyott a kísérletezéssel. Ettől kezdve megint ismét mindig csak azt az egyetlen egy dalt játszotta hangszerén reggeltől napestig, estétől reggelig, s reggeltől megint csak újra napestig, akárhányszor elővette a furulyáját.
 Egy napon, ahogy így furulyázgatott egy fa árnyékában törökülésben, félrefordította a fejét, s arra lett figyelmes, hogy valami furcsa, szokatlan, fekete folt van a domboldal aljában, amit korábban még sohasem látott. Akkor még nem láthatta, mert nagyon messze volt tőle, csak később, amikor közelebb érkezett hozzá, akkor ismerte fel, hogy ez bizony egy fekete lovas... Fekete lovon, fekete csizmában, fekete nadrágban, fekete kabátban és fekete kalappal a fején közeledett hozzá a FEKETE LOVAS...!
 A juhász korábban még sohasem látta ezt az embert, nem tudta hát, hogy ki fia-borja lehet, s hogy mi járatban tévedt errefelé, meg úgy egyáltalán, mire vélje a látogatását. A fekete lovas pedig nagyon lassú, kimért léptekkel közeledett lován. Amikor odaért a juhászhoz, megállt előtte a nyáj közepén, s csak nézte szótlanul, mozdulatlanul a legelésző báránykákat.
 A juhász abbahagyta a furulyázást, eltette hangszerét a belső zsebébe, felállt és egy suta lépést tett a fekete lovas felé. A fekete lovas azonban továbbra sem mozdult, csak ült a lován szótlanul, mozdulatlanul és nézte a legelésző báránykákat. A juhász továbbra sem értette, hogy mit akarhat tőle ez az ismeretlen jövevény, ezért hát hallgatott ő is, állt szótlanul és mozdulatlanul és csak nézte, nézte, nézte a fekete lovast. Egyikük sem mozdult, csak a ló hessegette farkával az unalmas legyeket...
 Jó sok idő telt bele, mire a fekete lovas egyszercsak leugrott lováról és megállt a juhásszal szemben. De továbbra sem szólt egy szót sem, csak nézett mélyen a juhász szemébe. A juhász pedig, mivel továbbra sem értette, hogy mit akarhat tőle ez a titokzatos jövevény, jobbnak látta, ha ő is csendben marad, s csak állt továbbra is némán és mozdulatlanul a fekete lovassal szemben és csak nézett, nézett, nézett mélyen ő is a szemébe.
 Talán órák is elteltek így, mire végül a fekete lovas megszólalt:
 – Látom, juhász, szép nagy nyájad van – mondta.
 A juhász csak a vállát vonogatta:
 – Hát, semmi más dolgom sincs szerte széles e világban, mint hogy a báránykáimmal foglalkozzam, miért ne viselném hát a gondjukat?
 – És, ugye, juhász – kezdte ismét a fekete lovas –, meg tudnád-e nekem mondani, hogy pontosan hány báránykád van ebben a nyájban?
 – Hűűű... – a juhász csak a fejét vakarászta –, hallod, még soha nem jutott eszembe megszámolni őket...
 – Tudod, mit? – szólt ismét a fekete lovas. – Akkor számoljuk meg őket együtt!
 – Hááát, időnk van, ráérünk, miért ne számolnánk?
 A fekete lovas odalépett a juhász mellé, a nyáj felé fordultak mindketten egy kicsit félrehúzódva, hogy minden báránykát jól láthassanak, és együtt hangosan számolni kezdtek:
 – Egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét, nyolc, kilenc, tíz, tizenegy, tizenkettő, tizenhárom, tizennégy, tizenöt, tizenhat, tizenhét, tizennyolc, tizenkilenc, húsz, huszonegy, huszonkettő, huszonhárom, huszonnégy, huszonöt, huszonhat, huszonhét, huszonnyolc, huszonkilenc, harminc, harmincegy, harminckettő, harminchárom, harmincnégy, harmincöt, harminchat, harminchét, harmincnyolc, harminckilenc, negyven, negyvenegy, negyvenkettő, negyvenhárom, negyvennégy, negyvenöt, negyvenhat, negyvenhét, negyvennyolc, negyvenkilenc, ötven, ötvenegy, ötvenkettő, ötvenhárom, ötvennégy, ötvenöt, ötvenhat, ötvenhét, ötvennyolc, ötvenkilenc, hatvan, hatvan, hatvanegy, hatvankettő, hatvanhárom, hatvannégy, hatvanöt, hatvanhat, hatvanhét, hatvannyolc, hatvankilenc, hetven, hetvenegy, hetvenkettő, hetvenhárom, hetvennégy, hetvenöt, hetvenhat, hetvenhét, hetvennyolc, hetvenkilenc, nyolcvan, nyolcvanegy, nyolcvankettő, nyolcvanhárom, nyolcvannégy, nyolcvanöt, nyolcvanhat, nyolcvanhét, nyolcvannyolc, nyolcvankilenc, kilencven, kilencvenegy, kilencvenkettő, kilencvenhárom, kilencvennégy, kilencvenöt, kilencvenhat, kilencvenhét, kilencvennyolc, kilencvenkilenc, száz, százegy...
 Az összes báránykát megszámolták.
 -- Nincs több! -- kiáltott fel a juhász.
 -- Te, ezek éppen annyian vannak, mint a dalmát kiskutyák -- örvendezett a fekete lovas.
 -- De hogy lehet ez?
 -- Csak úgy, hogy a mesét Orsi apucija mondta el, Orsi kedvenc meséje pedig a 101 dalmát kiskutya.
 -- De hisz… -- kezdte a juhász, majd hirtelen suttogósabbra fogta a hangját: -- Hiszen Orsi már elaludt…
 -- Pssssssssssssssssssssssssssssssssssssssszt…!

 Itt a vége, fuss el véle, ha nem hiszed, járj végére...!

Szabó Palócz Attila

Vissza a kezdőlapra