Ezzel a címmel írt cikket a kiváló és teljesen független Aczél Endre a Népszabadságban.
Az alábbiakban néhány ponton vitába szállunk az írással. Megjegyzéseink vastag (bold) betőkkel olvashatók. Az eredeti szöveg vékonyan van szedve. A cikket az MSZP honlapján találtuk meg.

Dőlj hátra nyugodtan, és élvezd az előadást! – ez az, amit az MSZP ma baj nélkül megtehet.

Az MSZP kongresszus ezt nem így látta, s mint a továbbiakban Aczél írásából is kitűnik, nem is ez a helyzet.

Az előadás természetesen nem az övé, nem a kongresszusé, hanem a túloldalé. Ami ott történik, az „ég ajándéka” a szocialistáknak. Ahogy anno a Fidesznek, úgy most nekik az ujjukat sem kell mozdítaniuk, és nőttön-nő a népszerűségük. A kisgazda botrányoknak a közvéleményre gyakorolt hatása elemi erejű, különösen két dolog miatt. Az egyik a vesztét érző Torgyán József elképesztően agresszív, minden mértéket felül- és minden ízlést alulmúló mutatványsorozata a magyar politika színpadán. A másik a Fidesz „ministrálása” mindehhez.

A média apró szerepét sem kellene kihagyni, de előbb nézzük a mit a népszerűségről mond. Milyen is ez a nőttön-növő népszerűség? A Gallup szerint az MSZP támogatóinak köre 25-30 százalék között ugrál, már több mint egy éve. Most épp 28 %. Ez nem az a mellbeverő növekedés. Kétségtelen, hogy a Fidesz jóval ez alatt van, időnkénti mélypontjai 17 százalékot tesznek ki, a sáv felső értéke itt 23 százalék. Lényegében nincs komoly elmozdulás, ám épp azért beszélnek az MSZP növekvő népszerűségéről, hogy végre legyen ilyen. Legalábbis az MSZP-hez hű tollnokok számára ez szent kötelesség.

 Orbán Viktor és tisztikara a hadapródokkal együtt ma már egy ártatlan kritikai megjegyzést sem enged meg magának a koalíciós partner szereplésével, teljesítményével kapcsolatban. Orbán sohasem rótta meg Pepó Pált, a minap veregette vállon Szabó Jánost (akivel előbb feltöröltette a padlót).

Ha feltöröltette a padlót, akkor mit jelent, hogy még egy ártatlan kritikai megjegyzést sem enged meg magának? Ezek  a mondatok tipikus manipulációk. Ha a koalíció Aczéltól tanulna, most cáfolna, azaz egymásnak esne és máris kész a következő "botrány". Persze Aczélt senki nem veszi komolyan, de ő azért csak írja, írja. Soronként fizetik, mi meg többnyire el sem olvassuk.

Torgyán József pedig az ő csendes szemhunyorításai közepette képes viselni az ideális koalíciós partner védjegyét, bárhová merészkedjék is, bármire vetemedjék is (vesd össze: magyar sajtó). Az eredmény az, hogy a kisgazdák társadalmi megítélése rávetül a Fideszre, a közvélemény-kutatások komoly szocialista előnyt mutatnak, miközben Torgyán József – aki nélkül nincs koalíció, nincs kormányzás – a népszerűségi listák utolsó helyére szorul. Kovács László MSZP-elnök pedig előrukkol az elsőre.

A növekvő párt-népszerűségre való hivatkozást nem lehet személyek népszerűségével alátámasztani.

Ebben a mostani „menetben” a Fidesz elveszítette ártatlanságának maradékát is. A Torgyán-mutatványok, a tábornoki leváltások és kinevezések körüli páratlan botrányok, Kövér László elképesztően durva nyilatkozatai lejáratták a koalíciót és – talán most nem túlzás – az egész országot.

Érdemes lenne talán hűen közölni, mit is mondott Kövér, s mikor. Ez ugyanis sohasem szokott megtörténni. Sajtószabadság: Kövér szabadon mond, amit akar, a sajtó meg szabadon azt mond róla, amit akar. Egy a lényeg, a választó ne azt tudja, amit a politikus mond, hanem azt, amit az újságíró akar abból - de még inkább arról - vele közölni. Kövér durvasága ugyanis többnyire egy-egy tételesen alátámasztott mondat, s a valóban vérlázító hír kapcsán egy-egy érzelemdús kifejezés. A tudósításokból azután a bizonyítás mindig kimarad, az olvasó csak levegőben úszó állítást lát, számára sokszor nem elfogadható érzelmi töltéssel.

Hab a szocialisták tortáján Németország első emberének, Nyugat-Európa egyik legbefolyásosabb politikusának megjelenése az MSZP hét végi kongresszusán. Gerhard Schröder, aki két és fél év leforgása alatt mindössze egy nem hivatalos berlini magánvacsorán látta vendégül magyar kollégáját, (a NATO-ban), szövetséges partnerét, Orbán Viktort, gondolkodás nélkül elzarándokol budapesti eszmetársainak tisztújító gyülekezetére. Egyszóval: „Dőlj hátra, és nézelődj, minden neked dolgozik”.

Talán csak azt a néhány aprócska tényt kellene tudatosítani, hogy jelenlegi látogatása során Schröder kancellár úr munka reggelin vett részt Orbán Viktor miniszterelnök úrral, s a Fidesz és az SPD nem tartoznak azonos politikai családhoz.

A dolgoknak ebben az olvasatában már nem is oly érdekes a kongresszus. A koalíciós árnyak, dörgések komor hátterében csak pislákoló fénnyel exponálódik az MSZP hónapok óta húzódó „nagy belső ügye”, maga a párt jövője, ami a majdani krónikákban már csak Németh-ügyként (vagy annak egy fejezeteként) fog megjelenni.

Az MSZP számára valóban jó lenne, ha ezt a kongresszust hamar elnyelné a feledés homálya. Márcsak azért is, mert semmit nem döntött el. A média egyik része pedig inkább Demszky felé hajlik, s ha rájön, hogy Demszky nem tud jobbról hízni, - túl mély már a szakadék - sok újságíró fogja elősegíteni, hogy balról kapja meg a biztos parlamenti befutáshoz szükségeseket.

Sokakkal ellentétben én úgy gondolom, hogy Németh Miklós volt miniszterelnök politikai visszatérésének lázas epizódjai nem nehezednek súlyos teherként az MSZP-re; a párt – egyelőre legalábbis – túltette magát Némethen. (Akkor is, ha valószínűleg Németh viszont nem tett túl az MSZP-n.)  Ezt annak tudatában bátorkodom kijelenteni, hogy Németh, ha nem követ el hibát (elkövetett), vasárnap a párt miniszterelnök-jelöltjeként távozhatott volna a kongresszusról.
 Személye, egyénisége természetesen sokakat ezután is nyugtalanítani fog, de fogadást lehet kötni arra, hogy küldöttként érkezik és küldöttként is fog távozni a tanácskozásról. Lehetett volna – minimum – elnökhelyettes (neki gründolták a posztot) és a választásra írandó párt- és kormányprogram megalkotója. Nem volt elég neki. Független hatalmat óhajtott magának az MSZP-n belül, ám erre a párt – és itt nem Kovácsról vagy csak Kovácsról van szó – nem volt felkészülve. Az a vezetési struktúra, amelyet Németh kidolgozott, nemcsak Kovács Lászlót semlegesítette volna, hanem többeket (pontosabban a többséget) mindama politikusok közül, akik az elmúlt tíz évben vagy annak a nagyobbik részében az MSZP-t megjelenítették, és egyszerre dolgoztak (Némethtel ellentétben) a pártért és saját karrierjükért.

Főleg ez utóbbiért. S az ő szemükben Németh betolakodó.

Fél év alatt Németh körbejárta az országot. Nem hinném, hogy a megyék, városok, települések „hangulatának” felmérése közben nagyon beleszeretett volna egykori (és megint vállalt) pártjába. Sebaj. Emlékeinek nem is olyan mély rétegeiből előjöhetett az a Tony Blair, akiről egyik híve azt találta mondani, mielőtt pártvezér és miniszterelnök-jelölt lett, semmit sem utált jobban, mint a brit Munkáspártot. Abban az állapotában persze, amilyenben találta. Blairről tudnivaló, hogy elszakította pártja hagyományos kötelékeit, felforgatta merev és mozdulatlan struktúráit, kicserélte vezetői körét, és közben – fokozódó mértékben – egyeduralkodóvá tette önmagát.
Nem hinném, hogy Némethet, aki végül is csaknem tíz évet töltött Londonban, nem ihlette meg a blairi példa. Csakhogy. Tony Blair, mielőtt vezér lett volna, a parlamenti (hátsó) padsorokban bizonyított. Képviselői teljesítménye volt az, ami egyre feljebb és feljebb emelte pártjában – ez viszont Némethnél teljességgel hiányzik. Blair úgy és akkor jelentette be az igényét az egyeduralomra, amikor ennek az igénynek már megfelelő politikai fedezete volt; Némethnél fedezetként nem tíz év politikai munkája, hanem a személyével kapcsolatos – tegyük hozzá: nem csupán szocialista – nosztalgia szolgált.
Néhány hónapja ez – Magyarországon vagyunk! – még elegendőnek látszott. Az MSZP-ben Németh máris népszerűbb volt, mint Kovács. A párt „elhajlani” látszott felé; én magam meglepően Németh-barát nyilatkozatokat hallottam olyan politikusoktól, akiknek a volt miniszterelnökkel hajdanán semmi kapcsolatuk nem volt, viszont érezték „a dagályt jőni”. Ugyanők ma, pár héttel a „Németh-ultimátum” után csak Kovácsra, Szili Katalinra, Juhász Ferencre, Nagy Sándorra gondolnak. Amiből az következik, hogy Németh „személyének a pártba való integrálása” (csúnya kifejezés, de használják) a kongresszuson elmarad, ám a gondolatainak integrálása nem feltétlenül.
Hogy miért nem? Egyetlen válasz kínálkozik. Németh – szerintem – jól érzékeli, hogy a 176 egyéni választókörzet „megdolgozásában” az MSZP a Fideszhez képest le van maradva. Ha pedig egyedül akar nyerni, tekintettel arra, hogy a Demszky körül formálódó „új SZDSZ-re” nemigen számíthat, sietnie kell. Már csak azért is, mert a kormánykoalíció felbomlóban van, meglehet, idő előtti választások lesznek.

Eddig minden magyar kormány kitöltötte szolgálati idejét. Az MSZP-SZDSZ koalíció is recsegett-ropogott. Hozzájuk képest ez a mai igencsak jó állapotban van.

Bekövetkezhet az, amit többen többféle módon jósoltak (ideértve e sorok íróját is), nevezetesen: Torgyán József egy ponton teljesen kiszámíthatatlanná, szeszélyessé, öntörvényűvé, hogy azt ne mondjam, életveszélyessé válik, kiöntve magából mindazt a sértettséget, dühöt, ami a köztársasági elnök megválasztása körüli – számára gyötrelmesen – megalázó hercehurcában felgyülemlett benne.

A düh az ellenzéki oldalt jellemezte, elképzelni sem tudták, hogy a koalíció megoldja ezt a problémát. Ha jobban meggondoljuk, az FKGP elleni támadások azóta durvultak el és sokasodtak meg, amióta odaát elvesztették a reményt, hogy a köztársasági elnökválasztás során végre léket kap a koalíció.

Ha pedig, hangzik Németh okoskodása, már jövőre választások lesznek, akkor ezek egy önmagában ugyan hívő, de alapjában véve „Kovács László-i módon” kényelmes, felkészületlen, kizárólag személyi ügyekben érdekelt MSZP-re zuhannak. Már csak azért is, mert vidéki szervezetei, megyei elnökségei nem az egyéni képviselői helyek megnyerésével, hanem önnönmaguk listás helyezéseivel vannak elfoglalva. Némethnek e tárgyban voltak-vannak galvanizáló gondolatai, és ha igen, nem szabadul meg tőle egykönnyen az MSZP, tőlük.

Aczél szerint Németh riogat az előrehozott választásokkal. Lehet. Tény, hogy az MDSZP nincs felkészülve.

 Végül egy elvarratlan gondolatot szeretnék elvarrni. Miért van/volt az, hogy Kovács László az országos népszerűségi listák vezetője, Németh pedig az MSZP-n belülieké? Nincs más magyarázat erre, mint hogy „más pártok” reménybeli szavazói jobban szeretik a jelenlegi és újraválasztandó elnököt, mint a „trónkövetelőt”.

Nem hiszek abban, hogy Németh oly nagyon népszerű volna az MSZP-ben. Ez esetben nem így nézett volna ki ez a kongresszus. De mi a csudát varr el Aczél? Mitől elvarratlan ez a párt?

Ebben az összefüggésben azonban szinte kizárólag az SZDSZ hívei jöhetnek szóba, következésképpen a kongresszusnak mérlegelnie kell majd, van-e még távlatossága az úgynevezett „szövetségi politikának”, amelytől Kovács sohasem tágított, ám amely mellett az „egyedül kell nyernünk!” igézetében Németh sohasem tette le a voksot. A kongresszus történetesen megtehetné, hogy az SZDSZ közelgő elnökválasztó küldöttgyűlését nem Demszky Gábor, hanem Fodor Gábor melletti kiállásra bátorítja.

Ami persze semmit nem jelent, legfeljebb azt, hogy többen elhiszik, Demszky MSZP mentes SZDSZ-t jelent. Ez tévedés. A fővárosban mozdulni nem tud az MSZP nélkül, s a parlamentben sincs más esélye. Itt is elmondható, aki az SZDSZ-t támogatja, Kovácsékat segíti. Meg Thürmert, akit fontosnak találtak meghívni a kongresszusra.

SL

Vissza a kezdőlapra