A pokolra juttatott magyarság
avagy hat tétel – ide vagy oda – a Magyarok Világszövetségének a nemzet kérdéséhez való, 
(fogalmam sincs, hogyan nevezhető) hozzáállásáról

A 2000. december 17-én (vasárnapi napon), a Magyar Szóban megjelent dr. Hódi Sándor értekezése a Magyarok Világszövetségéről. Mindazt már hallottam az MVSZ JOT közgyűlésén, így a szöveg szinte semmi ismeretlent nem tartogatott a számomra. Nem tagadom, nagyra becsülöm a szerzőt az eddig megjelentetett elemző munkái miatt, így már az említett összejövetelen, majd pedig a cikk újraolvasásakor sem tudtam leplezni csalódottságomat. Csalódtam, mivel azt vártam, tényekből kiinduló elemzés lesz ez is, ehelyett pedig egészen mást kellett hallanom, azaz olvasnom. Engedtessék meg számomra most és itt, hogy az MVSZ tagjaként – ha már az összejövetelen objektív okok miatt elmulasztottam észrevételeimet közölni (más kötelezettségeim miatt el kellett hagynom az ülést) – közzétegyem a véleményemet a felmerült problémákról, illetve magáról a megjelent írásról, mégpedig szintén hat tételben.

I.
„… a Magyarországon bejegyzett több ezer civil szervezet egyikéb?l sikerül egy történelmi szerepet betölt?, a 15 millió magyart jogszerűen képvisel?, a nemzet egészét lendületbe hozó szervezetet létrehozni…” olvasható az I. tételben. Ez az óhaj azért érdekes, mivel – az én felfogásom szerint – civil szervezet semmiképpen sem képviselheti – különösen nem legálisan (azaz: jogszerűen) és legitimen – az egész nemzetünket. A következő mondat szintén meglepő: „Olyan szervezetet, amely a világ különböz? országaiban bejegyzett és tevékenyked? tanácsai és tagszervezetei révén olyan feladatokat is magára tud vállalni, amelyek meghaladják az anyaországban él? tízmilliós létszám képviseletére korlátozott magyar kormány hatáskörét és mozgásterét”. Itt a meglepetést az okozza, hogy a pár száz tagot felmutató MVSZ-tanácsokat és tagszervezeteket olyan felhatalmazással próbálja a szerző ellátni, hogy azok ne legyenek korlátozva, mint a magyar kormány, illetve képviseljék a világban élő tizenötmilliós magyarságot.
Ezért kell felvetnem olyan kérdéseket, amelyek az úgynevezett országos tanácsok alapszabályaiból következnek:

1. Képviselhet-e egy nemzetet (azaz az egész magyarságot) olyan szövetség, melynek alapsejtjei olyan dokumentumokkal határozzák meg önmagukat, amelyekben diszkriminatív, alapvető emberi jogokat sértő szabályozás lelhető fel?
2. Egy laza szövetség milyen úton és módon tudja kidolgozni, majd elfogadni (később pedig a nemzetünk tagjainak többségével elfogadtatni) azokat a normákat, illetve rendszabályokat, amelyeket valamely, a nemzetünk érdekét szolgáló feladat – esetleg probléma – megoldására kiötöl a szervei segítségével?
3. A szövetséget alkotó tagszervezetek és országos tanácsok alapdokumentumai nemhogy összhangban lennének egymással, igen sok ponton még ellentétek is fellelhetők, így hogyan kellene meghatározni azt a mechanizmust, amely segítségével hatékonnyá lehetne tenni a szervezetet?
4. Elegendő-e, hogy a Magyarok Világszövetsége önmagát meghatározza ahhoz, hogy hiánypótló társadalmi szerepkörhöz jusson, illetve legitimitást szerezzen?

„Azt hiszem, fontos ezt tisztán látnunk ahhoz, hogy megértsük, miért nincs az MVSZ-nek a nevéhez méltó közéleti szerepe, erkölcsi súlya és politikai jelent?sége.” – olvasható még a szövegben. Szerintem azonban léteznek objektív okok is – a tisztánlátás mellett –, s azok sokkal inkább meghatározók. Ilyenek, pl.:

a) A Magyarok Világszövetsége a Kádár-korszak kirakat-terméke volt.
b) Az időközben átalakult szervezetben általában olyan egyének jutottak vezető szerephez, akik a rendszer megváltozása idején és azt követően – nemcsak Magyarországon – politikai pályafutásuk alatt képtelenek voltak eredményeket felmutatni.
c) A vezető szerephez jutott egyének olyan mechanizmusokat alakítottak ki – mind a szövetségben, mind pedig az országos tanácsokban és a tagszervezetekben –, amelyek segítségével meggátolták azt, hogy a tőlük eltérő gondolkodásúak, esetleg a politikában eredményt felmutató egyének a Magyarok Világszövetségének tagjává válhassanak.

II.
Úgy érzem, a pénzeléssel kapcsolatos dilemmák nagy része már az I. tételbe foglaltak alapján értelmetlené válik, hiszen a legfőbb kérdés: A mindenki számára ismert módon szervezett Magyarok Világszövetsége – mivel önmagát civil szervezetként határozza meg – milyen alkotmányos vagy törvényes alapon kaphat(na) kiemelt támogatást? A feltételes mód azért található zárójelben, mivel – szerintem – az évi 200-300 millió forint is kiemelt támogatás.

III.
Amiben dr. Hódival tökéletesen egyetértek: „… gond van a szervezet személyi összetételével…”, egyedül más értékrendszer szerinti értékelés alapján állítom ezt. Az általam elfogadott értékrendszer főbb elemeit felvázoltam az I. tételben. Ehhez csak a személyes példámat szeretném hozzáfűzni. Én úgy váltam taggá, hogy az általam átadott kérelmet a szervezett központja hagyta jóvá, a Jugoszláviai Országos Tanács Alapszabálya alapján több rendelkezés is meggátolta volna a kérés pozitív elbírálását. Igen érdekes, ezek után az MVSZ JOT tagként elfogadott, s most már ők is kiadtak számomra egy tagsági igazolványt.
Nagyon szép elképzelés, hogy: „… a magyar Országgy?lés hozzon törvényt a Magyarok Világszövetségér?l, s a Magyar Tudományos Akadémia mintájára állítsa azt a nemzet szolgálatába.” Mivel nem vagyok jogász, így nem tudom mérlegelni a kérdést: Vajon az állampolgári jogon szerveződő Országgyűlés hozhat-e törvényt, amely a (kultúr)nemzet tagjaira érvényes?
Így itt pedig ismét csak kérdések következhetnek:

– Létezik-e bárhol bármiféle ellenérdekeltség?
– Dráma-e az, ami a Magyarok Világszövetségével történik, esetleg netán tragikomédia?
– Vannak-e az MVSZ-en belüli „viszálynak, sikertelenségnek, pótcselekvéseknek” objektív okai is?

IV.
„Sok éve húzódó, halmozódó elégedetlenséggel és csalódottsággal került sor a májusi tisztújító közgy?lésre. Sajnos az elégedetlenség okát senki sem abban a politikai-hatalmi konstellációban kereste, amelyben a világszövetség megújulására és komoly szerepvállalására (egyel?re) nincs elegend? mozgástér – hanem, ahogyan ez már lenni szokott, egymással kaptak hajba a különböz? táborokra szakadt emberek.
Az MVSZ elnöke és elnökhelyettese közötti hatásköri viták s a mögéjük felsorakozó érdekcsoportok acsarkodása, vádaskodása, rögeszméig mélyül? elfogultsága el?revetítette a világszövetség szétesésének a veszélyét.” – olvasható a IV. tételben. Én valahogy úgy vagyok minden egyes történéssel, hogy képtelen vagyok bármit abszolutizálni. Az MVSZ májusi közgyűlését – mivel figyelemmel kísértem –, az itt leírt módon, de ellenkezőleg sem tudom értékelni. Csakis azért, mert a közgyűlést megelőző hónapokban elektronikus postaládámat a vitában részt vevő felek elárasztották olyan küldeményekkel, amelyekben az objektivitás volt a legkevesebb, annál többet lehetett tények felsorolása nélküli súlyos vádakat, durva – sok esetben pedig parlagi – sértéseket olvasni. Ezekből a levelekből tudhatta meg a gyanútlan olvasó, hogyan is működnek az MVSZ tagszervezetei és az országos szervezetei. Mivel úgy éreztem, hogy ezeket a leveleket el kell olvasnom, most bátran állíthatom: A világszövetség szétesésének veszélye sokkal régebben létezik, semmint május óta.

V.
Nem kívánok foglalkozni az MVSZ elnökválasztásával. Ennek talán az a legfőbb oka, hogy az MVSZ JOT szervei a tagságot teljesen kizárták az ebben a folyamatban való részvételből. Mindez azért érdekes, mert csakis „kiválasztottak” lehetnek a Jugoszláviai Országos Tanács tagjai, azonban úgy tűnik, ha személyi kérdésekről van szó – bármilyen szinten –, még ők sem teljesen megbízhatók.
A másik – szintén nagyon fontos – oka e cselekedetemnek, hogy a cikk írója, aki egyben az MVSZ JOT elnöke, igencsak érdekes szerepet játszott ebben a folyamatban. Ahogyan a hírközlő szervekből a tudomásunkra juthatott, az elnökválasztás negyedik fordulója után ő is elhatárolódott az eredménytől, csatlakozott azokhoz, akik „törvényességi és erkölcsi aggályokra hivatkozva felfüggesztették az elnökség munkájában való tevékenységüket”. Utána pedig – mit ad Isten –, szintén a sajtóból tudtuk meg, a mi elnökünk „visszahatárolódott”!
E két ok miatt képtelen vagyok objektív lenni. Szubjektív pedig nem akarok. Úgy hiszem, csakis akkor mondhatok a „színjátékról” véleményt, ha napvilágra kerülnek mindkét félnek a kulisszák mögött megtett lépései. Erre pedig egyhamar nem kerül sor!

VI.
„Itt tartunk.” – írja dr. Hódi. Szerintem már itt sem. Időközben napvilágra került a „kedvezménytörvény” javaslata, majd nem sokkal később az Országgyűlés megvonta az MVSZ támogatását. Jogi indokkal magyarázható ez utóbbi lépés, hiszen minden civil szervezetnek pályáznia kell a támogatásért, miért lenne kivétel az MVSZ. Erkölcsileg már bonyolultabb a helyzet. A „kedvezménytörvény” rendelkezik a határon túl élő magyarok egy csoportjáról. Azokról, akik az elszakított területeken élnek. Nem kívánom értékelni, hogy mennyire segítenek majd bennünket ezek a kedvezmények, azonban a nemzeti igazolvány bevezetését mérföldkőnek tartom. Abban az esetben, ha sikerül a Vajdaságban, a Romániában, a Kárpátalján, a Horvátországban, a Szlovéniában, a Szlovákiában és az Ausztriában élő magyarok számát végre „kataszterbe foglalni”, meglesz annak a lehetősége is, hogy a nemzet(rész)hez való tartozás alapján az adott területeken megválaszthassuk – az akkor ár nem ideiglenes – nemzeti tanácsainkat. Ezek után pedig már csak az anyaországban, illetve a nyugati diaszpórában élő nemzettársainkat kellene valamilyen úton leltárba venni, s így létrehozhatnánk a Magyar (Kultúr)Nemzet Parlamentjét. Ezen az úton haladva teljesen feleslegessé válna az MVSZ és minden hozzá hasonló kirakatszervezet. Azonban ismerve magunkat, mindez a közeljövőben nem fog bekövetkezni.

Balla Lajos-Laci

Vissza a kezdőlapra