Megyünk, valami láthatatlan
 áramlás szívünket befutja,
 akadozva száll még az ének,
 de már mienk a pesti utca.

 Nincs már teendő: ez maradt,
 csak ez maradt már menedékül,
 valami szálló ragyogás kél,
 valami szent lobogás készül.

 Zászlóink föl, újjongva csapnak,
 kiborulnak a széles útra,
 selyem-színei kidagadnak:
 ismét mienk a pesti utca!

 Ismét mienk a bátor ének,
 parancsolatlan tiszta szívvel,
 s a fegyverek szemünkbe néznek:
 kire lövetsz, belügyminiszter?

 Piros a vér a pesti utcán,
 munkások, ifjak vére ez,
 piros a vér a pesti utcán,
 belügyminiszter, kit lövetsz?
 
 Kire lövettek összebújva ti,
 megbukott miniszterek?
 Sem az ÁVH, sem a tankok
 titeket meg nem mentenek.

 S a nép nevében, aki fegyvert
 vertél szívünkre, merre futsz,
 véres volt a kezed már régen
 Gerő Ernő, csak ölni tudsz?

.Piros a vér a pesti utcán.
 Eső esik és elveri,
 mossa a vért, de megmaradnak
 a pesti utca kövein.

 Piros a vér a pesti utcán,
 munkások - ifjak vére folyt,
 - a háromszín-lobogók mellé
 tegyetek ki gyászlobogót.

 A háromszín-lobogó mellé
 tegyetek három esküvést:
 sírásból egynek tiszta könnyet,
 s a zsarnokság gyűlöletét,

 s fogadalmat: te kicsi ország,
 el ne felejtse, aki él,
 hogy úgy született a szabadság,
 hogy pesti utcán hullt a vér.

---

Akik felnőttként, szabadságharcosként, kamaszként, gyerekként megélték 56 csodáját, fájdalommal tapasztalják, az élmény nem, vagy alig adható át. Ez a vers 1956 november 2-án jelent meg. Talán aművész jobban közvetíti az érzelmet, amely nélkül a betű mit sem ér.
Vissza a kezdőlapra