Az Országgyűlés őszi ülésszakának 25. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Herényi Károly és Kocsi László jegyző urak lesznek a segítségemre.
Tisztelt Országgyűlés! Ahogy azt már a múlt heti házbizottsági ülésen jeleztem, Mádl Ferenc köztársasági elnök úr jelezte felszólalási szándékát. Elsőként a köztársasági elnök úrnak adom meg a szót. Elnök úr, kérem, fáradjon az emelvényre!
MÁDL FERENC köztársasági elnök: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! November 8-án az Európai Bizottság közzétette a csatlakozásra készülő országokról szóló úgynevezett országjelentést és azt a kísérő dokumentumot, amely a bővítés stratégiai kérdéseiről szól. Ez alkalmat ad arra és kötelez is bennünket, hogy számba vegyük, hol tartunk ebben a kérdéskörben, és milyen fontosabb teendőink vannak.
Csatlakozási kérelmünk benyújtása óta - amely, mint emlékeznek rá, 1994-ben volt - jelentős haladás történt az integrációs folyamatban. Megkezdődött és intenzívvé vált Magyarország felkészülése a csatlakozásra, és megindultak a csatlakozási tárgyalások. Az elmúlt időszakban mind az Európai Unió, mind Magyarország komoly erőfeszítéseket tett ebben a folyamatban, és ezeket komoly sikerek is kísérték.
Most egyfajta mérföldkőhöz érkeztünk. Itt meg kell állnunk egy kicsit, és végig kell gondolnunk valóban közös dolgainkat, ezúttal az Európai Unió és Magyarország között jelentkező közös gondjainkat, közös dolgainkat. Nem azon kell most közösen gondolkoznunk, hogy Brüsszelben hogyan festünk - persze ez is nagyon fontos -, hanem azon, hogy hol tartunk az emberek, a nép, az ország anyagi, kulturális és erkölcsi felemelkedésében, hol, milyen erőfeszítéseket kell tennünk, hogy a holnap jobb legyen mindenki számára, és hogy ezt kívülről hogyan látják. Innen nézve fontos számunkra az, hogy milyen jövőképet remélhetünk az egyesült Európában.
Ezt a következőkben lehet - vagy kell - látnunk. Szent István koronázásának ezredik évében, tehát a mostani millenniumi évben minden eddiginél közelebb jutottunk az Európához tartozás választásának beteljesüléséhez. Történelmi tanulság számunkra, hogy gazdasági, politikai és kulturális felemelkedésünk záloga az, hogy ez a választás valóban beteljesüljön. Így alakult ez az Európai Unió minden tagállamában, s biztosan nálunk sem lesz másként.
Az európai integráció tehát nemzeti érdek. Nemzeti érdek, mert hazánk földrajzi, geopolitikai és gazdasági, főleg külgazdasági helyzete folytán abban a kényszerű helyzetben is van, hogy végleg Európa politikai, gazdasági és biztonsági egységének részévé váljon; hogy kultúránkban egyszerre mutathassuk fel nemzeti értékeinket és európai kötődésünket; hogy joggal remélhessük, hogy a nagyobb anyagi jólét, a tudásipar, a technológiai fejlődés és a szabadság anyagi, kulturális, oktatási előnyeit valamennyien élvezhessük. Látni kell azt is, hogy nemzeti kultúránknak és gazdasági érdekeinknek a globalizáció káros hatásai elleni védelmet leginkább az Európai Unió részeként tudjuk biztosítani. A nemzetek határok nélküli együttélésének új keretei közé lépésünk a magyarság számára a trianoni trauma feloldását is segítheti, egyfajta régóta várt békés igazságtételt az elszenvedett sérelmekért.
Uniós tagságunk bizonnyal lehetővé teszi majd azoknak a problémáknak a megoldását is - legalább kezelését, de mielőbbi részleges megoldását -, amit a világon egyetlen kormány sem tud egyedül megoldani. Ezek az ismert jelenségek a környezetvédelem területén, a közlekedésben, a bűnözés elleni védelemben és így tovább.
Végül is miről van szó? Arról, hogy hitünk szerint az Európai Unióban nemzeti önazonosságunk és az élet magasabb minőségét tudjuk elérni. Azt hiszem, hogy efelé jó úton vagyunk. Minden nehézség mellett a gazdaság, az élet sok területén helyzetünk évről évre jobb; jobb, mint előtte volt. Így látja ezt az Európai Unió is. Az eddigi országjelentések közül ez a legújabb jelentés a legpozitívabb, világosan, egyértelműen megállapítható belőle, hogy Magyarország a néven nevezett hiányosságok és még sok megoldásra váró feladat mellett is valamennyi csatlakozási országhoz képest az első, vagy legalábbis az elsők között van csatlakozási érettségét illetően.
Kezünkben tartva az országjelentést, láthatjuk, hogy ez valóban így van. Azt is lehet mondani - talán nem éppen illő kifejezéssel, mert nem vizsgázó gyerekek vagyunk -, hogy Magyarország ebben az országjelentésben valóban jól vizsgázott az Európai Unió kritériumai szerint. Az országjelentés is azt írja, hogy hazánkban működő demokrácia és fejlett piacgazdaság van. Az ország közeltávon meg fog tudni felelni mindazoknak az elvárásoknak, amelyek a csatlakozási kritériumok szerint fennállnak minden csatlakozni kívánó országot illetően, így Magyarország is meg fog tudni ennek közeltávon felelni. Ez talán a leglényegesebb a jelentésben számunkra a pozitívumokat illetően, hogy megállapítja, a fő kritériumok szerint Magyarországon működő demokrácia van, fejlett piacgazdaság van, és közeltávon - szó szerint így fogalmaz - meg fog tudni felelni minden egyéb követelménynek is a következő években várható csatlakozáskor.
Ám mindazonáltal az örvendetesen dicsérő megállapítások mellett még a gondok és a feladatok sokaságával is szembe kell nézni, és szembenézett a jelentés is. Mindazt a sok gondot és feladatot, amit a jelentés tartalmaz, egyfajta született pesszimistaként persze úgy is lehetne értelmezni, hogy lám, mégis tele vagyunk bajjal, gonddal és feladattal, amilyenek a mezőgazdaság, a környezetvédelem területén, a szegénység felszámolására tett erőfeszítéseink során, a roma kérdésben és nagyon sok más kérdésben jelentkeznek. S az igaz is, hogy sok nehézség, sok feladat van még, amelyekkel szembe kell néznünk. Én azonban azt ajánlom, fogjuk fel úgy, hogy ezek feladatok a számunkra, amelyeket elszántsággal és összefogással meg fogunk tudni oldani.
Ezzel eljutottam az Országgyűlés feladataihoz. Az Európai Unióhoz való csatlakozás történelmi jelentőségű, ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni.
Tudjuk, alapvető változásokat fog hozni az ország társadalmában, gazdaságában és egész jogrendszerében. Ilyen horderejű változás társadalmi elfogadásához, sikeréhez nemzeti egységre van szükség. A csatlakozás társadalmi támogatottsága a közvélemény-kutatások szerint igazán imponálóan magas. Tisztelet érte népünk megértésének. De természetesen vitázni is kell a támogatottság minden tényezője mellett. Vitáznunk kell dialógusban egymással, hogy olyan konszenzusokhoz jussunk, amelyek a politika szintjén is megjelenítik a csatlakozáshoz szükséges nemzeti egységet.
Ezek érdekében nyomatékosan kérem a politikai pártokat, hogy a csatlakozás ügye ne váljék szűkkeblű belpolitikai viták kárvallottjává. Az országjelentésben elismert eredményeket ne sajátítsa ki senki! Ezek az ország közösen elért eredményei, az elmúlt tíz év, vagy ha tetszik, az elmúlt évezred eredményei. Az Európai Bizottság által jelzett nehézségeket egyik párt se használja fel belpolitikai részérdekeket szolgáló törekvések alátámasztására, hanem keresse a közös megoldást. Nemzeti érdekről van szó.
Ennek a nélkülözhetetlen nemzeti érték- és érdekközösségnek, nemzeti egységnek a jövő hónapokban a jogalkotás sok feladatában kell jelentkeznie. Ez aztán már az Országgyűlés, az önök kizárólagos és rendkívül súlyos felelőssége. A csatlakozás törvényhozási feladatai igen súlyosak, és nagyfokú együttműködést feltételeznek. Mindenekelőtt módosítani kell az alkotmányt, egyebek között az ország szuverenitását érintő kérdésekben. Az alkotmánymódosítás előkészítése és vitája során tisztázni kell a magyar alkotmányos rend főbb alapvető elveinek viszonyát az európai jogrendhez. Ezzel határozzuk meg mindenekelőtt, hogy a szuverenitásból eredő mely hatáskörök gyakorlását engedjük át, mely hatáskörökben törekszünk közös szuverenitásgyakorlásra az Európai Unió intézményeivel. De alkotmányi szinten szabályozandó kérdés a Monetárius Unió és az euró bevezetése például, az uniós állampolgárok választójoga az önkormányzati választások körében.
Az alkotmánymódosításon túlmenően számos minősített, úgynevezett kétharmados törvényre lesz szükség a csatlakozási folyamat sikeres folytatásához. Ezek a törvények a kormánypártok és az ellenzék okos konszenzusát feltételezik.
És most szóljunk egy pillanatra néhány szót a nizzai csúcstalálkozóról, amely néhány napra van most már csak előttünk. Mint minden eddigi, ez is biztosan sikerrel fog záródni. Meg fog történni, főbb alapelemeiben be fog fejeződni, legalábbis a döntések szintjén az intézményi reform, amely - mint ismeretes - feltétele a bővítés folyamatának. Tíz nap múlva világosabban láthatjuk majd a magyar csatlakozás következő állomásait is.
Az Európai Tanács, a csatlakozások eddigi döntései új irányokat, esélyeket és feladatokat is jelölnek számunkra. Ezekben nekünk is ki kell vívni és meg kell kapnunk a részünket. Melyek ezek? A fontosabbak, mint új jelenségek, mint új, különösen határozott jelenségek, feladatok és dimenziók az európai integrációs folyamat részben jelenét, részben a jövőjét illetően: a magasabb szinten fenntartható fejlődés, a fejlettebb foglalkoztatás és a teljesebb foglalkoztatás esélyei, a magasabb bérezés minden területen, mindenekelőtt az értékteremtő ember világában. Az értékteremtő ember szerepének nagyobb tisztelet, az, hogy beruházni az emberbe kell, az ember egészsége, kultúrája, erkölcsi megújulása, jóléte Európa első számú prioritásává vált, és kell, hogy még inkább váljon a jövőben. Ez kell legyen számunkra is. Ezek a jelenségek, ezek a célkitűzések igazában koncentrált kifejezései azoknak a döntéseknek, amelyeket ebben a körben az európai tanácsok hoztak és megvalósítani törekszenek.
Mindenkinek - a tagországoknak és a jelölteknek egyaránt - így van és így lesz szüksége az egységes Európára, ezekkel a perspektívákkal, ezekkel a feladatokkal, azok megvalósításával.
Végül, tisztelt Országgyűlés, különös figyelmet kell szentelnünk az Európai Unió és országunk erkölcsi állapotának. Ha valóban az élet magasabb minőségéhez akarunk jutni, e téren is sok dolgunk van. Sok rossz ellen kellene jobban küzdenünk. Nem mindig a másiknak, nem mindig csak az államnak, természetesen annak is, hanem személyesen nekünk, mindenkinek, mindennapjainkban; a türelmetlenség, a rágalmazásig és becsületsértésig fajuló gyűlölködés, az etnikai, jogi, vallási megkülönböztetés, a politikai megbélyegzés, a szekértáborok közötti háborúskodás, a jogtalan nyerészkedés, a közvagyon herdálása és még sok más rossz ellen. Nagy szükségünk van a nemzeti hagyományok és az európai örökség erkölcsi értékeiben való megújulásra.
Szükségünk lenne jóval jobb, jóval több erőfeszítésre a jóra való törekvésben, emberi értékeink, egymás emberi értékeinek ismeretében és becsületében, az igaz szóra, a másik méltóságának elismerésére, az áldozatkészségre a család és a köz iránt, a becsületre, a becsületes munkára, a szeretet erejére, ha tetszik, a kulturált beszédre, a szóértésre és az együttműködésre, egyszóval az európaiság sok-sok példájára itt, a parlamentben és közéletünk minden fórumán, minden területén, itthon és integrációs kapcsolatainkban egyaránt. Európától és más partnereinktől csak akkor várhatunk áldozatos együttműködést, ha mi magunk is így cselekszünk.
"Fogjunk végre őszintén kezet, mert enélkül elfásul ízlésünk, semmi örömet nem fogunk érezhetni." - mondta Széchenyi, amikor Európára figyelve hazánk felemelkedését kereste. Fogjunk végre őszintén kezet, mert enélkül elfásul ízlésünk és semmi örömünk nem lesz. Kell hát valahára valami öröm is mindenkinek - mondotta. Segítsük az embereket mi, akik itt ülünk, s mindenki, akinek felelőssége és készsége erre kiterjed, határainkon innen és határainkon túl. Ez ma mindnyájunk felelőssége, és hogy Széchenyi szép szavait, intelmét az ő fogalmazásában fejezzem be: "A civilizációnak és a haladásnak egész titka a közakaratban rejlik. Ami az egyes embernek lehetetlen, sokaknak könnyű lesz." - így Széchenyi.
E gondolatok nevében kívánok az európai integrációs vitaülés munkájához sok türelmet, sikert és jó munkát. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
ELNÖK: Megköszönöm köztársasági elnök úr szavait.
Tisztelt Országgyűlés! Mint az önök előtt is ismert, a kormány kezdeményezte a mai politikai vita megtartását, valamennyi frakció egyetértésével egyébként, amelynek címéül az európai integráció aktuális kérdéseit adta.
A politikai vita kezdeményezésére irányuló indítványt V/3428. számon kapták kézhez.
Tisztelt Országgyűlés! Megkezdjük a vitát. A kormány állásfoglalását Orbán Viktor miniszterelnök úr és Martonyi János külügyminiszter úr fogja ismertetni.
Elsőként megadom a szót Orbán Viktor miniszterelnök úrnak.
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Mélyen tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Házelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt engedjék meg, hogy mindannyiuknak, az összes parlamenti pártnak gratuláljak ahhoz, hogy nemrégiben sikerült azt a hatpárti megállapodást tető alá hozni - hosszas egyeztetések után -, amely a magyar politikai közélet európai integrációs ügyekben kialakított egyetértését testesíti meg.
A mai vitánk tárgya, tisztelt elnök úr, az a kérdés, hogy miképpen kapcsolódhatnánk az Európai Unióhoz, s mit kell tennie ennek érdekében Magyarországnak. Az én tisztem most itt az, hogy a kormány nevében a polgári kormány európai uniós szándékainak elvi és nemzetstratégiai alapjait mutassam be önöknek.
Először is talán foglalkozzunk azzal a kérdéssel, hogy miért élvez Magyarországon az Európai Unióhoz történő csatlakozás oly széles társadalmi támogatást. Hogyan gondolunk mi, magyarok Európára? Mi is az a sajátos földrajzi, politikai, gazdasági és kulturális alakulat, amely oly sok magyarnak, oly sok magyar vágyának titokzatos tárgya?
Azt hiszem, hogy amikor a magyarok Európáról gondolkodnak, vagy egymás között arról beszélgetnek, akkor valamifajta melankolikus hangulat vesz rajtuk erőt. Úgy gondolnak Európára, mint valami olyanra, ami az elmúlt 50 évben elveszett számunkra, amit akaratunk ellenére elvettek tőlünk, amitől elszakítottak bennünket. Valahogy úgy gondolnak Európára, mint a nagyapa zsebórájára, amit elvettek a megszálló katonák, vagy úgy gondolnak rá, mint az államosításkor elvett családi vegyeskereskedésre vagy az egykori családi birtokra, amit a nagyszülőkkel együtt bepofoztak a téeszbe.
Így veszett el Európa is számunkra, amikor a második világháború után egy ázsiai birodalomnak vetettek alá bennünket, vasfüggöny mögé zártak, és részt kellett vennünk egy rendkívül embertelen, ám kétségtelenül nagyszabású társadalomátalakítási kísérletben. Rá is ment erre több mint 40 esztendő. Ezért aztán nekünk, magyaroknak Európa éppen úgy, mint magyar mivoltunk, egyúttal történelmi önazonosságunk kérdése is.
Kedves Barátaim! Én ezzel magyarázom azt, hogy Magyarországon, amikor szavazni kellett a NATO-hoz való csatlakozásról, akkor a választásokon, a szavazásokon részt vetteknek a 85 százaléka ilyen meggyőződések miatt, ilyen történelmi élmények és hangulatok miatt, s persze nem kétséges, hogy józan eszére is hallgatva, döntött a NATO-csatlakozás mellett. Úgy érzem, nem volna ez másképpen, s remélem, nem is lesz majd másképpen, amikor az Európai Unióhoz való csatlakozásról kell - reményeink szerint sikeresen kitárgyalt szerződés után - népszavazást tartanunk Magyarországon.
Tehát - ha úgy tetszik - azt tudom önöknek mondani, hogy a kormány meggyőződése, hogy ma adottságként áll rendelkezésre az ország elsöprő többségének támogatása az Európai Unióhoz való csatlakozásra.
A második elvi alapvetés, amelyet szeretnék felidézni az önök számára, az, hogy a gazdaság és Európa gazdasági versenyképessége globális méretekben, vagyis a teljes világ méreteiben kétségkívül fontos dolog. A lenyűgöző, ám csupán gazdasági mutatók Európája azonban nem a mi Európánk. Persze, ez sokat nyom a latba, de mégis, számunkra, magyarok számára Európa mindenekelőtt az a hely, ahol a tudás és a tudomány, a kultúra, az intellektus, az erkölcsiség, a keresztény hagyományok és a polgári értékek alkotják a társadalom alapjait.
Ezért a polgári kormány számára, tisztelt hölgyeim és uraim, az európai uniós tagság nem csatlakozás, hanem Európa újraegyesítésének kérdése. Magyarország épülete Európa szívében, és drága telken áll. Mi nem egyszerűen csatlakozni akarunk más országokhoz, hanem azokkal az országokkal akarunk együttműködni egy közös jövő érdekében, akikhez, akiknek a körébe mindig is tartoztunk.
A harmadik kérdés, amivel szembe kell néznünk, az, hogy az európai uniós csatlakozás veszélyezteti-e, s ha igen, mennyiben s miért a nemzeti identitásunkat, Magyarország nemzeti minőségét. Szeretném elmondani önöknek, hogy a kormány meggyőződése szerint az Európai Unió nem olvasztótégely, és nem is lesz az. A kultúra nemzeti sokszínűsége mindig is Európa alapvető tényezője volt. Európa annál gazdagabb és annál erősebb, minél több nemzeti kultúrát foglal magába. S ami jó hír, hogy nemcsak annál erősebb, hanem tudja is, hogy annál erősebb, minél több nemzeti kultúrát foglal magába.
Ha megnézzük azoknak az országoknak a példáját, amelyek hozzánk hasonló méretű nemzetek, és az elmúlt 30 esztendőben csatlakoztak az Európai Unióhoz, akkor azt tudom önöknek mondani, hogy ezekben az országokban a nemzeti öntudat, önazonosság nem elhalványult, hanem kivétel nélkül mindenhol megerősödött. Európában, az Európai Unióban olyan államok foglalnak helyet, melyeknek polgárai szeretnek azok lenni, amik: olaszok, franciák, finnek. S mi, magyarok is így vagyunk ezzel: mi is szeretünk azok lenni, amik vagyunk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Éppen ezért, ahhoz, hogy Magyarország az Európai Unió tagjává váljon, nincs szüksége valamifajta új, összeurópai identitásra. Meggyőződésünk szerint azért vagyunk európaiak, és azért lehetünk az Európai Unió tagjai, mert magyarok vagyunk. Saját magunk vállalása révén vagyunk és maradhatunk európaiak. Ezért szerintem nem létezik az az ellentét, amely számos értelmiségi körben nyílt vitában, a nyilvánosság előtt folyó beszélgetésekben megjelenik, miszerint valami feloldhatatlan ellentmondás és komoly veszély állna fenn az uniós csatlakozás és Magyarország nemzeti értékeinek, hagyományainak átörökítése között.
Ezek után, tisztelt hölgyeim és uraim, hadd mondjak néhány szót arról a magyar nemzetstratégiáról, amelynek egyik központi eleme éppen az Európai Unióhoz való csatlakozás. Ahhoz, hogy az uniós csatlakozás igazi értelmét fölfoghassuk, érdemes azonban tágabb összefüggésben, egy teljes magyar nemzetstratégiában szemlélni ezt a kérdést. Hogyan képzeljük tehát a magyar nemzet jövőjét, s miképpen alkossuk azt meg? Ez volt 10-15 esztendővel ezelőtt Magyarország, mindannyiunk, az összes magyar ember számára a legfontosabb kérdés.
Amikor azt a nemzetstratégiát, amelyet többé-kevésbé az elmúlt 10-15 évben sikerült folytatni, megalkottuk, akkor a kiindulópont meghatározásakor rendkívül szomorú tényekkel kellett szembesülni. A történelmi tények ismertek, hosszabb magyarázatukra itt nincs szükség, éppen csak felidézném őket.
Úgy indultunk neki a szabad világnak, hogy egy olyan század volt mögöttünk, amelynek elején, az első világháború után Magyarországot Közép-Európa legkisebb és leggyengébb államává tették. De nemcsak kisebbek lettünk, hanem máig hatóan önérzetünk is mély sebet kapott, igazságérzetünk megrendült, és a magyarság súlyos identitásválságba jutott.
A magyar életerőt biztatóan bizonyító rövid fölegyenesedés után ránk szakadt a második világháború, ahol ismét súlyos veszteségeket szenvedtünk el. Elpusztították a teljes vidéki zsidóságot, 250 ezer ember halt meg a frontokon, egymillió ember került hadifogságba, elvesztettük a kitelepített németeket, és 1956 után el kellett menekülnie 200 ezer, többségében kiváló és életerős embernek Magyarországról.
Ez volt az a kiindulópont, ahonnan nekivágtunk a szabad világnak. Úgy éreztük, bizonyára nem álltunk ezzel egyedül, hogy talán Németh Lászlónak mégiscsak igaza van: nekünk magyaroknak mindig több szerencsénk volt az európai eszmékkel, mint az európai történelemmel. Ráadásul tíz évvel ezelőtt itt állt egy eladósított államkassza, összeomlás szélén álló gazdaság és tízmillió magyar ember, aki nem értette, hogy hogyan jutottunk ide, amikor ő egész élete során, legalábbis a többség, becsületesen és sokat dolgozott.
Mindehhez járult még hozzá az, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy itt élt a szomszédos államok területén több millió magyar, ezelőtt 10-15 évvel minden elemi kisebbségi jogától megfosztva. No, ebben a helyzetben kellett a magyarságnak egy nemzetstratégiát megalkotnia arra nézvést, hogy miképpen tehetjük Magyarországot újra erős, az Európai Unióhoz tartozó államokkal is versenyképes állammá és nemzetté.
Tíz év alatt hazánkat a régió egyik legerősebb, legszilárdabb és legmegbecsültebb országává sikerült tenni. Tíz év alatt elértük azt, hogy a magyar gazdaság tisztességes feltételek mellett ma versenyképes. És nem csupán a volt szocialista országokkal, a többi, közép-európai térségben lévő országgal versenyképes, hanem - szeretném nagyon határozottan azt mondani önöknek - tisztességes feltételek mellett ma versenyképes az Európai Unióhoz tartozó országok többségével is. Ezért nekünk, magyaroknak nincs okunk félnünk a versenytől, sem itt a régióban, sem európai összefüggésekben. Ma minél szabadabb a verseny, minél teljesebben valósulnak meg az Európai Unió elvei, az annál több esélyt kínál a magyarok számára.
Nos, tisztelt hölgyeim és uraim, éppen ezért reménykedve nézünk a következő fél év elé. Önök is tudják, hogy a brüsszeli bizottság közzéadott egy kibővítési menetrendet, amelyben többé-kevésbé meghatározta, hogy a következő két esztendőben milyen ütemezésben mely kérdésekről kíván tárgyalni velünk. Ha önök megnézik ezt a listát, azt láthatják, hogy a következő fél évre nagyon fontos kérdések esnek: az Unió alapjait érintő négy szabadság összes fontos kérdése. Maradnak persze fontos kérdések későbbre is, de a négy szabadság kérdése már az első félévben napirenden lesz; ami azt jelenti, tisztelt hölgyeim és uraim, és erre jó lelkileg, politikailag, mindenfajta szempontból felkészülni, hogy a csatlakozni akaró országok között eddig a tárgyalások során csak halványan kirajzolódó minőség- és felkészültségbeli különbség a következő fél évben drámai erővel nyilvánul majd meg. Tehát az, amit az elmúlt tíz esztendő sikeréről mondtam - s amiért elismerés illeti az összes magyar embert, aki ebben részt vett -, az elmúlt tíz év erőfeszítésének eredményei egy közép-európai összehasonlításban éppen a következő fél évben mutatkoznak majd meg legteljesebben. S meggyőződésem szerint ez segíteni is fogja a tárgyalásainkat, jó pozíciót biztosít majd Magyarország számára.
Nos, ezek után engedjék meg, hogy összegezzem azt a nemzetstratégiát, amelynek elemei az elmúlt 10-15 évben kialakultak, amelyet így egyben mind az öt pillérre, amelyet említeni fogok, erre az öt pillérre építve próbál a mostani magyar kormány követni.
Az első pillér az volt és az maradt, hogy úgy kellett végrehajtanunk a piacgazdaság kialakítását, hogy az együtt menjen végbe az európai piacokba történő beilleszkedésünkkel. Továbbra is az az érdekünk, hogy minden magyar belső gazdasági lépés összhangban legyen az európai piacon elfoglalt helyzetünkkel. Ez a nemzetstratégiánk egyik pillére. Az eredmények biztatóak, kereskedelmünk 80 százalékát az Európai Unióval folytatjuk, és a magyar gazdaság kétszer olyan gyorsan nő. Politikusok, elemzők, közgazdászok szerint jó esély van arra, hogy ez a jövőben is így legyen, kétszer olyan gyorsan növekedjen, mint az Európai Unió gazdaságai, komoly esélyt nyújtva ezzel arra, hogy felzárkózzunk a világ legfejlettebb államaihoz.
A második pillére a magyar nemzetstratégiának az, hogy a Kárpát-medencében ez egy kivételesen stabil állam legyen. Egy olyan állam, ahol szilárd az alkotmányos politikai rendszer, ahol biztos lábakon álló, és a megbízatásukat - üde kivételként egyébként a régióban - rendre kitöltő kormányokkal működik. Az európai uniós országjelentésnek éppen az a legfontosabb, számomra legfontosabb üzenete és értelme, hogy világossá tette, hogy a politikai demokrácia szempontjából Magyarország nyugati államnak minősül. Minden politikai feltétel, amely ahhoz szükséges, hogy az alkotmányos demokrácián nyugvó nyugat-európai társadalmak partnereivé váljunk, nos, azt mind sikerült az elmúlt tíz évben megteremteni. A magyar demokrácia nem hibátlan, mint ahogy a világon egyetlen demokrácia sem hibátlan. Sőt, vannak olyan nagy demokráciák, ahol egyszerű matematikai feladatok is képesek komoly problémákat okozni.
Összességében tehát azt kell mondanom, hogy miközben kétségtelenül van a mi alkotmányos demokráciánknak is néhány fogyatékossága, összességében azonban nem alávalóbb, mint bármely nyugati demokrácia. Következésképpen nyugodtan tekinthetjük magunkat egy európai uniós mércével mérve is fölkészült, politikailag a fölvételre alkalmas államnak.
A harmadik pillére a magyar nemzetstratégiának, tisztelt hölgyeim és uraim, az, amit úgy fogalmazhatok meg, hogy Magyarország, a magyar nemzet határmódosítás nélküli újraegyesítése. Régen tudja a magyar értelmiség, amely nemzeti összefüggésekben gondolkodik, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy egyetlen előföltétel sem adott ahhoz, hogy a magyar nemzetet belátható időn belül egy államba össze lehessen fogni. Ilyen célok kitűzése nem reális. Sőt, ilyen célok kitűzése - meggyőződésem szerint - abban is hátráltat bennünket, hogy a mostani korszak kínálta lehetőségeket ki tudjuk használni. Éppen ezért - mint a magyar értelmiség már régen megírta ezt - egy nagyobb egység keretében, a határsorompókat felemelő, széles Európához illeszkedve, annak részeként válhatunk csak újra szerves egységgé, a magyar nemzet csak így válhat újra élő organizmussá, az elválasztott nemzetrészek csak így illeszthetők újra össze.
Szerencsénk van, hogy ma Európában olyan kordivatok fújnak, az európai divat fő iránya ma éppen az, hogy egy ilyen nagyobb, határsorompókat felemelő európai egység jöjjön létre. Ezért bátran mondhatjuk azt, hogy az Európai Unióban való részvétel éppen ezért a legnemesebb nemzeti aspirációnk. Éppen ezért, tisztelt hölgyeim és uraim, a magyar kormány úgy gondolja, hogy az Európa-politika szempontjából az a körülmény, hogy milliószám élnek magyarok a közép-európai térségben, a magyar államhatárokon kívül, nem jelent hátrányt. Nem úgy gondolkodunk a határon kívül rekedt magyarokról, mint akiknek a létezése valamifajta problémát, valamifajta hátrányt vagy veszedelmet jelentene az európai politikára, az európai uniós tagságra. Pontosan fordítva: úgy gondoljuk, hogy a határon túli magyarok újabb erőforrást, újabb életerőt adhatnak a Magyarország területén élő tízmillió ember erőfeszítéseihez. Magyarország velük együtt nem gyengébb, hanem erősebb, versenyképesebb, lélekben egészségesebb, vágyaiban merészebb és munkájában eltökéltebb, vagyis sikeresebb lehet.
A negyedik pillére a polgári kormány nemzetstratégiájának, tisztelt hölgyeim és uraim, úgy fogalmazható meg, hogy minden erőnkkel meg kell próbálnunk részt venni Közép-Európa kulturális, politikai és gazdasági újraalkotásában. Meg kellene nyernünk partnerül a szomszédos államokat egy közös közép-európai jövő megalkotásához is. Össze kellene kötni, jó lenne összekötni a néhány évtizeddel ezelőtt elszakadt közép-európai szálakat. Ennek jegyében cselekedtünk, amikor a visegrádi négyek együttműködését újraindítottuk, először persze három állammal, majd a szlovák választások után bevonva Szlovákiát is.
Apró dolgoknak tűnik talán önöknek, amit mondok a nagy nemzetpolitikai összefüggések után, de sok kicsi lépésből épül egy nemzetpolitika, érdemes tehát felidézni, hogy a magyar kormány Közép-Európa újjáépítésében gondolkodik, a szomszéd országokkal való partnerség kialakítását tartja szem előtt, amikor összeköti a magyar vasútrendszert Szlovéniával, amikor összeköti Horvátországot és Magyarországot az energiavezetékek és az autópálya tekintetében, amikor Szlovákiával arról tárgyalunk, hogy Kassa és Miskolc között hogyan építsünk autópályát, vagy hogyan újítsuk fel a Mária Valéria hidat, vagy éppen a románokkal arról, hogy hogyan nyissunk újabb és újabb határátkelőket. Ezek mind a közép-európai partneri viszonyon alapuló közös építkezés konkrét megnyilvánulásai.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Éppen ezért talán érdemes elmondanom azt is önöknek, hogy tapasztalataim szerint a ma az Európai Unióba igyekvő és egyre nyilvánvalóbban erősödő Magyarországra a szomszédaink nem tekintenek sem gyanakvással, sem félelemmel, kivétel nélkül minden szomszédunk a partneri együttműködést keresi Magyarországgal.
Az ötödik pillére a magyar nemzetstratégiának, tisztelt hölgyeim és uraim, a mi felfogásunk szerint Magyarország NATO-tagsága, a biztonságpolitika kérdése. Magyarország a NATO-hoz való csatlakozás nélkül belátható időn belül nem tudta volna biztosítani önerőből azt a szükséges katonai erőt, amely Magyarország sajátos földrajzi elhelyezkedéséből fakadóan itt, a Kárpát-medencében még hosszú időn keresztül szükséges lesz.
Éppen ezért ahhoz, hogy az ország a versenyképességéből fakadó előnyöket ki tudja használni, először meg kellett fölötte teremteni azt a biztonsági ernyőt, amely a nyugodt munkavégzés előfeltétele, a nyugodt munkavégzésé, a gazdaság fejlődéséé, a tőkeberuházásoké, a külföldiek ide történő tőketelepítéséé. Éppen ezért, amikor európai uniós összefüggésekben gondolkodunk, a magyar kormány csak olyan európai biztonsági együttműködést tud támogatni, olyan közös európai, külpolitikai és védelmi identitást tud támogatni, amely semmilyen értelemben sem gyengíti a NATO-t, semmilyen értelemben sem rontja le a NATO bevethetőségét, és nem hoz létre kettős struktúrákat.
Ha Európa népei képesek lesznek arra, hogy ezeknek a feltételeknek megfelelő közös európai védelempolitikát alakítsanak ki, akkor Magyarország a polgári kormány szándékai szerint őszinte teljes szívvel vesz részt egy ilyen együttműködésben. De világossá kell tennünk azokat az összefüggéseket, amelyeket az előbb önöknek felidéztem.
Ezek után, tisztelt hölgyeim és uraim, hadd mondjak néhány szót arról, hogy mit kell tennünk annak érdekében, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozásban rejlő előnyöket minél tekintélyesebb mértékben kihasználjuk, és minimálisra szorítsuk azokat a hátrányokat, melyek az Európai Unióba történő belépésünkkel majd együtt járnak.
Először is, úgy hiszem, folytatni kell azt a polgári gazdaságpolitikát, amelynek sikerült előidézni egy olyan helyzetet, amikor az erős növekedés javuló egyensúllyal válik lehetségessé. Nem egyszerűen megmarad az egyensúly, hanem egy erőteljes növekedés mellett javul az egyensúly, tehát feloldja azt a dilemmát, hogy erőteljes gazdasági növekedéssel szükségszerűen együtt jár a pénzügyi egyensúly megbomlása. Pont fordítva: a gazdasági növekedéssel együtt javul az egyensúly, csökken a költségvetési hiány, csökken az ország államadósságának a mértéke, általában minden pénzügyi stabilitási mutatóban is javul Magyarország, miközben a gazdasági növekedését az Unió növekedési ütemének kétszeresének magasságában próbálja tartani.
Úgy érzem, hogy le kell zárni a privatizációt is, amely tulajdonképpen nem más, mint a gazdaság szerkezeti átalakítása érdekében végzett tömeges kényszermagánosítás. Tisztességes, nyugodt állami vagyongazdálkodásra kell áttérnünk. A magyar gazdaság teljesítményeinek 80 százaléka ma már a magángazdaságból jön, és csak 20 százaléka érkezik az önkormányzati vagy állami tulajdonban lévő gazdasági egységektől. Ez több európai uniós ország mutatójánál is kedvezőbb mutató.
A magántulajdon belső szerkezetét, a magángazdaság belső szerkezetét, tisztelt hölgyeim és uraim, szintén érdemes lesz óvatos gazdaságpolitikával kiigazítani. A külföldi tulajdon aránya Magyarországon ma meghaladja az európai uniós átlagot, a kis- és középvállalkozások súlya pedig csekélyebb, mint az Európai Unióban vagy akár az Amerikai Egyesült Államokban. Magyarországnak úgy kell kiigazítani a magántulajdon belső szerkezetét, a magángazdaság belső szerkezetét, hogy közben nem szorítja vissza, éppen ellenkezőleg, támogatja és igyekszik növelni a külföldről érkező befektetéseket, de mégis folytat egy olyan állami gazdaságpolitikát, amellyel bővíti a kis- és középvállalkozások lehetőségeit, egyfajta kis- és középvállalkozói reneszánszt próbál előidézni. Erről szól - most nem tárgya a megbeszéléseinknek - az egész Széchenyi-terv, amely a következő két év legfontosabb gazdasági vállalkozása.
A negyedik dolog, amire törekednünk kell, hogy kihasználjuk az uniós csatlakozás előnyeit, a teljes foglalkoztatottság. Magyarországnak továbbra is azt a célt érdemes kitűznie maga elé, amit a polgári kormány meghirdetett, vagyis hogy Magyarország szeretné elérni a teljes foglalkoztatottságot. Részben szeretnénk, ha a magyar gazdaság minél több embernek tudna munkát adni, részben állami eszközöket felhasználva közhasznú és közmunkákat kell szerveznünk annak érdekében, hogy elérhessük ezt a kitűzött célt.
Ötödik vagy talán hatodik pontként, hatodik célként - nem akarom az elnök úr szavait ismételni, csak egyetértésemet szeretném kifejezni - Magyarországon növelni kell a béreket, és úgy kell egy, a mainál érzékelhetően magasabb bérszínvonalat elérnünk, hogy közben a magyar gazdaság ne veszítse el versenyképességét. Ez nagyon komoly feladat; nagyon komoly intellektuális és gazdaságpolitikai tudást, felkészültséget igénylő feladat, de a feltételek adottak ahhoz, hogy egy ilyen gazdaságpolitikát megvalósítsunk.
Végezetül - pontosabban utolsó előtti pontként - meg kell szüntetnünk a Magyar Köztársaság fejlődésének szigetszerű jellegzetességét. Ha önök vetnek egy pillantást a magyar gazdaságra, akkor azt látják, hogy sajátos, erőteljesen növekedő szigetek alakultak ki egyes ágazatokban - gépipar, számítástechnika, kereskedelmi láncok -, míg mások ettől elmaradtak. Szigetek alakultak ki földrajzi értelemben is egyes városok és egyes térségek összefüggésében: Budapest, Sopron, Szombathely, Székesfehérvár, Győr, Esztergom vagy Budapest-Gödöllő, Budapest-Kecskemét területeken.
Ezek a szigetek azonban még nem álltak össze egy teljes Magyarországgá. Meggyőződésünk tehát, hogy annak érdekében, hogy az Unióban rejlő előnyöket ki tudjuk használni, rendelkeznünk kell egy világos területfejlesztési politikai elgondolással is, hogy a kis- és középvállalkozásokat erősíthessük, állami beruházásokat folytathassunk, a mezőgazdaságban határozott birtokpolitikát folytathassunk, és mezőgazdasági fejlesztésekkel elérhessük azt, hogy ezek a szigetek összenőjenek, és ne sikeres szigetei legyenek Magyarországnak, hanem egész Magyarország egy sikeres sziget legyen
Végezetül, tisztelt hölgyeim és uraim - ismét nem ismételve az elnök úr szavait, csak aláhúzva azt, amit mondott, és elfogadva és a kormány számára iránytűként megtartva a tanácsát, figyelemfelkeltő megjegyzését -, a szellemi tőkét Magyarországon ápolni és fejleszteni kell. Önök is tudják, hogy a lassan elfogadott kétéves költségvetés tartalmaz egy tudományfejlesztési programot, amely 17 milliárd forintot próbál tudományos fejlesztésekre, ennek a világnak a felzárkóztatására fordítani. Remélem, majd megkapjuk a segítséget önöktől ahhoz is, hogy a magyar gazdaság- és társadalomtörténetben először felállítsunk egy olyan diákhitelrendszert, amely lehetővé teszi a legutolsó, legeldugottabb faluból származó legszegényebb diák számára is, hogy mintegy előlegként hozzájutva ehhez, Magyarországon a legmagasabb szintű tanulmányokat végezhesse. Reményeink szerint a következő esztendőben ez a rendszer is megindulhat.
Summázat, tisztelt hölgyeim és uraim: a magyar kormány megállapítása tehát az, hogy Magyarország visszatérése az európai nemzetek közé ma féloldalas. A gazdasági visszatérésünk rendben, az Unió és Magyarország közötti gazdasági adatok ezt igazolják. Azonban az Európai Unió politikai intézményeiben még mindig nem foglalhattuk el a helyünket. Nem kell akadémikusnak lenni ahhoz, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy bárki beláthassa, hogy ez az egyensúlyhiány, ez az ellentmondás hosszabb távon nem maradhat fenn valamelyik fél érdekeinek sérelme nélkül. Nem véletlen, hogy a Magyarországra beruházott nemzetközi cégcsoportok azok, amelyek mellettünk, eltökélt Európai Unió-hívők mellett, a legerőteljesebben támogatják mindenhol a világon, Brüsszelben is Magyarország európai uniós tagságát, ők is érzik ezt a feszültséget, és ők is tudják, nekik gazdasági érdekük, hogy ez az ellentmondás, feszültség hosszabb távon ne maradhasson fenn.
Nos, tisztelt hölgyeim és uraim, nagy lehetőség előtt áll Magyarország. Vitakérdés az, hogy a nagy lehetőség megragadása két év múlva válik esedékessé, esetleg három vagy négy év múlva - a mai vita nyilván majd erről is szól -, de egy dolog kétségtelen: a lehetőség itt van előttünk.
Szeretnék mindenkitől kellő önbecsülést kérni, amikor az európai uniós kérdésekkel foglalkozik. Az előbb elmondottakból vagy az elnök úr szavaiból is kiolvasható, hogy részben Magyarország egy ezeréves ország, részben reménytelen helyzetből, ritka - az európai történelemben ritkán megmutatkozó életerőt mutatva - válságos helyzetből Magyarország nemzetközileg is elismert sikeres országgá tudott válni. Minden európai uniós tárgyalásnak ez az önbecsülés adhatja az alapját.
Arra kérem a tisztelt képviselőket, hogy ne fogjuk fel az Európai Unióval való tárgyalást úgy, mintha mi diákok lennénk, velünk szemben állna a tanár bácsi, aki időnként hol cukrot ejt a szánkba, ha jól válaszolunk; hol pedig egy nádpálcával ráhúz a fenekünkre. Nem erről szól az európai uniós csatlakozás.
Az európai uniós tárgyalásoknak más a természete. Az európai uniós tárgyalások arról szólnak, hogy mind a két félnek elvégzendő feladatai vannak annak érdekében, hogy Európa újraegyesítése megtörténhessen. És ma még nem tudjuk a választ arra a kérdésre, hogy a kibővítéshez szükséges feladatokat maga az Európai Unió el tudja-e - és ha igen, mikor - végezni. Meglátjuk, Nizza közelebb visz-e ennek a feladatnak az elvégzéséhez.
Nem érdemes tehát úgy fölfognunk a dolgot, ahogyan sokan mondják, hogy be akarunk lépni egy klubba és át kell venni a szabályait. Arról van szó, hogy Európát újra akarjuk egyesíteni bizonyos elvek mentén, és ennek érdekében mindenkinek el kell végeznie a szükséges munkát. Nem akarom rangsorolni ezeket a munkákat, de hadd mondjam azt, hogy talán az Európai Unió feladatai semmivel nem egyszerűbbek, csak más természetűek, mint az a munka, amit nekünk kell elvégeznünk.
Arra kérem a tisztelt parlamentet, az elnök urat is, hogy a parlament ragadja meg azt a lehetőséget a 2001. évben, hogy a kétéves költségvetés elfogadása után nem kell 2001-ben költségvetést alkotni a magyar parlamentnek; ez azt a lehetőséget kínálja föl mindannyiunk számára, hogy 2001-ben minden erőnkkel a jogharmonizációs munkára összpontosítsunk.
A kormány éppen ezért három nagy jogharmonizációs csomagot terjeszt majd be a parlament elé. Szándékaink szerint két ilyen nagy csomagot az első félévben, egy harmadik csomagot pedig a második félévben. Minden feltétel adott ahhoz, hogy ezt a még oly szerteágazó és bonyolult munkát el tudjuk végezni.
Végezetül nem szeretnék bekapcsolódni abba a vitába az Unió komoly kérdéseiről szólva, hogy az elmúlt időszakban, néhány hónapban, hétben, egy-két esztendőben ki hol hányszor ártott vagy nem ártott Magyarország nemzeti érdekeinek külföldi megnyilatkozásaival - nyilvánosakkal vagy nem.
Ha valaki azonban mégis kíváncsi erre, akkor elkészítettem egy összeállítást, amely arról szól, hogy hol mely pártok képviselői vagy mely pártokhoz tartozó értelmiségiek a világ mely lapjaiban, mely fórumain mit mondtak a magyar demokrácia fogyatékosságairól és arról, hogy micsoda veszély fenyegeti Magyarországot a demokrácia hiánya miatt. (Dr. Szent-Iványi István: Kérjük, szeretnénk megnézni!) Ezt szívesen átadom bármelyik képviselőnek, ezzel aztán a tényekről innentől kezdve tovább talán már nem is érdemes vitatkoznunk. (Bársony András: '94-től!)
Ellenben azt szeretném kérni a magyar parlament minden képviselőjétől, hogy próbáljuk megvalósítani a nagy munka elvégzéséhez szükséges összefogást. Mindenkitől tehát támogatást, józanságot, mértéktartást és elkötelezettséget szeretnék kérni.
Kedves Barátaink! A jövő nem olyan, amibe pusztán belelépünk, a jövő valami olyan, amit magunknak kell megalkotnunk. Meggyőződésem, hogy a jövő Európája a munkára, a családokra és a nemzetekre épül majd, és egy ilyen Európai Unióban Magyarország elfoglalhatja régi és újra kiérdemelt helyét.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Nagy taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.)
ELNÖK: Megadom a szót Martonyi János külügyminiszter úrnak.
DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter: Köztársasági Elnök Úr! Házelnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Országjelentés után és a nizzai csúcs előtt vagyunk. Azt hiszem, ilyen szempontból szerencsés ennek a vitanapnak az időzítése, bár egy kicsit valóban késtünk, hiszen a tavalyi év során szeptember 29-én került erre a vitára sor. Ez volt az első ilyen vitanap, és már akkor jeleztük azt, hogy ebből - legalábbis erre a néhány évre - mindenféleképpen állandó szokást, hagyományt kívánunk teremteni.
Én most elsősorban a jövő feladataival szeretnék foglalkozni összefoglaló jelleggel, éspedig azért, mert jól tudjuk azt - és az eddigi megszólalásokból is kitűnt -, hogy Magyarország számára a következő hónapok és a következő esztendők - különösen a következő egy-két esztendő - sorsdöntő időszak lesz. Hosszú időre, nem egyszerűen évekre, hanem inkább évtizedekre - de talán még ennél nagyobb távlatban is - meg fogja határozni a következő időszak az ország sorsát.
Ebből következik az, amit már sokan elmondtak, és ma reggel is elhangzott, hogy az együttműködés ma fontosabb, mint valaha, és ma talán a leglényegesebb az, hogy a politikai pártok, a felelős politikai erők és az egész magyar társadalom együttműködjön a közös célok megvalósításában. Ezért szeretném még egyszer itt, ez alkalommal is köszönetemet nyilvánítani azért az együttműködésért, amit a politikai pártok tanúsítottak akkor, amikor közös erőfeszítésekkel elkészült a hatpárti nyilatkozat.
A következő esztendőben nagyon sok alapvető kérdés el fog dőlni. Többek között el fog dőlni az, hogy sor kerül-e ennek a bizonyos első csoportnak, néhány országnak - nem tudjuk, hogy hány országnak - a gyorsított csatlakozására; valóban megkapjuk-e azt a lehetőséget, hogy néhány esztendőn belül belépjünk az Európai Unióba.
Ebből a szempontból jól tudjuk, meghatározó lesz a 2001. évi országjelentés. Túl azon, hogy most örülünk a 2000. évi jelentésnek - és ez valóban pozitív jelentés -, azt hiszem, hogy most már az a legfontosabb feladat, hogy készüljünk a 2001-es jelentésre, és igyekezzünk mindent megtenni annak érdekében, hogy ennek a jelentésnek a tartalma még jobb legyen, még kedvezőbb legyen, mint a 2000. évi jelentésé, és ezzel megteremtsük annak a legfontosabb feltételét, hogy erre a bizonyos gyorsított csatlakozásra sor kerülhessen.
Ennek a folyamatnak vannak külső tényezői, és vannak belső tényezői. A külső tényezőkről nem akarok hosszasan beszélni. Mindannyian tudjuk, hogy a néhány nap múlva esedékes nizzai csúcstalálkozó meghatározó lesz abból a szempontból, hogy ténylegesen létrejön-e a tagállamok között a megállapodás az intézményi reformok tárgyában, valóban le tudják-e zárni a kormányközi konferenciát, és ezzel megteremtik-e a bővítési folyamat megkezdésének utolsó feltételét.
Az előrejelzések inkább derűlátóak; magam e tekintetben mindig derűlátó voltam. Most is azt hiszem, bízom abban, hogy a kormányközi konferencia eredményes lesz, sikeres lesz. Lehet, hogy senki nem lesz teljes mértékben elégedett az eredményével, amint ez már ilyen nagy kompromisszumok alkalmával lenni szokott. A kívülállók, a tagjelöltek bizonyára mindenféleképpen elégedettek lesznek azzal, hogy a megegyezés létrejön, és ezzel a bővítés utolsó akadálya elhárul.
De természetesen a mi szempontunkból a meghatározó jelentőségük a belső feltételeknek van, ez pedig nem más, mint a tagságra történő felkészülés. Azt is tudjuk, hogy az egyéni kezelésnek, az úgynevezett differenciációnak az alapját - mint ahogy eddig is - a jövőben különösen a felkészülés szintje, az érettség foka fogja meghatározni. Ezért is annyira fontos a 2001. évi jelentés, és ezért is hiszem azt, hogy a következő hetekben, hónapokban a döntő figyelmet a feladatoknak kell szentelnünk. Éspedig azoknak a feladatoknak, amelyeket jelez - elvégzendő feladatként, vagy azért mert már el kellett volna végezni, vagy azért, mert még a hátralévő időben el kell végezni - a 2000. évi jelentés.
Ezért hisszük azt, hogy mi mától kezdve az elsődleges figyelmet a jelentésben foglalt kritikai észrevételeknek, bírálatoknak fogjuk szentelni, hiszen ezek azok, amelyek segítenek minket abban, hogy a felkészülési folyamatunkat fel tudjuk gyorsítani. Itt vannak rövid távon elvégezhető feladatok, rövid távon megoldható problémák és közép- vagy akár hosszabb távon megoldható problémák.
Nyilván azzal kell kezdeni, amit azonnal meg tudunk oldani. Ez nagyon egyszerű. A kormány elhatározta azt, hogy a jogharmonizációs program végrehajtásában eddig bekövetkezett késedelmeket nagyon rövid időn belül felszámolja. Az összes kormányrendelet és miniszteri rendelet el fog készülni január 31-éig - hat vagy hét kivétellel -, amelyek nem készülnek el, azok csak március végéig fognak elkészülni.
Nyugodtan lehet azt állítani, hogy ezzel a jogharmonizációs programhoz képest előállt késéseket néhány hónap alatt felszámoljuk, ami persze jelenti a 2000. évi program teljes megvalósítását is. Ami pedig a jogalkotást, a törvényalkotást illeti, ez egy valamivel nehezebb feladat - miniszterelnök úr már utalt rá -, ezt is fel fogjuk gyorsítani. Az általa elmondottakból az is kiderül, hogy a 2001. évi törvényalkotási feladatok többségét 2001 első félévére fogjuk helyezni, mert hiszen ez kell egy kedvező éves jelentés megalapozásához. Ez nyilvánvalóan feltételezi a parlamenti pártok együttműködését, nem csak és nem kizárólag a kétharmados többséget igénylő törvények körében, hanem az egyszerű többséggel elfogadandó törvények körében is. Rendkívül hosszú azoknak a törvényeknek a listája, amelyeket módosítani kell kisebb-nagyobb mértékben jogharmonizációs célból, csak akkor tudjuk a 2001. évi feladatokat megvalósítani, megoldani, ha teljes együttműködés jön létre.
Tehát azt hiszem, hogy a 2001. esztendő a parlamenti munka szempontjából a jogharmonizáció megvalósításának döntő esztendeje lesz, és valóban szerencsés az, hogy az Országgyűlés a legnagyobb figyelmet ennek a témának tudja majd szentelni. Mint említettem, vannak középtávon megoldható kérdések. Nyilvánvaló, hogy amikor a romakérdésről, a korrupcióról és sok más témáról beszélünk, akkor itt egymást követő kormányok folyamatos, elszánt erőfeszítéseire lesz ahhoz szükség, hogy ezt a problémát enyhíteni, majd megoldani tudjuk. Ez megint olyan téma, ahol csak együttműködve tudunk előrelépni. Senki sem várja azt tőlünk, hogy 2001-re például ezt a két kérdést mintegy megoldjuk, és letöröljük a következő jelentések témái közül. Nem erről van szó. A lényeg az irány, a lényeg a haladás, a lényeg az, hogy előrelépjünk.
Az az elhatározás, amit nagyon sokszor elmondtunk, hogy Magyarország 2002 végére a teljes felkészülési folyamatot be fogja fejezni, változatlan, és a kormány mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ez így is történjen. Ezáltal jön létre tudniillik a csatlakozás másik feltétele, hogy tudniillik Magyarország a felkészülését 2002 végéig befejezi. És ha igaz az, amit a helsinki csúcs már leszögezett, és reményeink szerint le fogja szögezni ezt a nizzai csúcs is, hogy tudniillik az Európai Unió 2002 végétől, tehát 2003 elejétől kész lesz új tagok befogadására, akkor előáll egy olyan helyzet, amikor mindkét fél kész valamire. Nos, tisztelt Ház, én úgy érzem, hogy ez hasonló egy házasság előtti állapothoz. Ha mindkét fél készen van arra, hogy ezt a döntő lépést megtegye, akkor fölvethető a kérdés, hogy valójában mi akadályozza ennek a házasságnak a megkötését. Nos, egy dolog feltétlenül szükséges ebben az esetben, ez pedig egy házassági szerződés megkötése. Tehát elkerülhetetlenül meg kell állapodnunk a csatlakozási tárgyalások során.
Mi mindig azt javasoltuk, és most is azt javasoljuk, hogy a tárgyalások kiszámíthatóak, előreláthatóak, átláthatóak és hitelesek legyenek. Ami az eddigieket illeti: több mint két éve dolgozunk, kettő és fél évvel ezelőtt indultak meg hivatalosan a tárgyalások, 1998. március 31-én, és azt hisszük, hogy az eddigi munka egyáltalában nem volt eredménytelen. Számtalan technikai kérdést tisztáztunk, igen nagy munkát végeztünk el. Vannak, akik azt mondják, hogy ez a folyamat talán lehetett volna egy árnyalattal gyorsabb is. Lehetséges, de nem ez a lényeg. Az a lényeg, ami most fog következni. Mi tehát az elmúlt két esztendőt megítélni a jövő eseményeinek a fényében, a következő hónapok eseményeinek a fényében fogjuk tudni. Minket nem bátortalanítottak el a negatív nyilatkozatok, nem fogadtuk el a negatív forgatókönyvek megelőlegezését, fenntartottuk a reményünket, fenntartottuk a bizalmunkat a folyamatban, és úgy tűnik, legalábbis most, a bizottság csatlakozási, bővítési stratégiájának a közzététele után, hogy talán ebben a kérdésben nekünk volt igazunk.
Tizennégy tárgyalási fejezetet lezártunk, reális esély van arra, hogy öt további fejezetet a közeljövőben le tudjunk zárni, akár annak a bizonyos új technikának a felhasználásával, amely arról szól, hogy egyes kérdéseket, egy vagy két kérdést el lehet különíteni, és ha minden más kérdést egy fejezetben megoldottak a felek, akkor azt le lehet zárni ideiglenesen. Nos, akár ennek a technikának a felhasználásával, akár e nélkül - bízom benne, hogy további öt fejezetet le tudunk zárni.
Mi üdvözöltük a bizottság kibővítési stratégiáját, és nagyon reméljük, nagyon bízunk abban, hogy a tagállamok ezt az okmányt, ami a maga nemében első és rendkívül nagy jelentőségű, magukévá fogják tenni, és abból az Európai Unió hivatalos okmánya válik. Tudjuk, hogy vannak fenntartások, tudjuk, hogy vannak viták, ezért is mondom ismételten: mi abban bízunk, mi abból indulunk ki, hogy a tagállamok megértik, felmérik ennek a kérdésnek a történelmi és politikai jelentőségét, elfogadják a bizottság pozitív javaslatait, sőt arra is lehetőséget teremtenek, hogy miután itt egy indikatív természetű menetrendről, ütemtervről van szó, lehetőség lesz arra, hogy ettől pozitív értelemben véve eltérjünk, és akár fel is gyorsítsuk az ott meghatározott folyamatot.
Ez a kibővítési stratégia eszközöket is meghatároz, nemcsak célokat, hiszen elemzi például az átmeneti mentességi kérelmek elfogadásának kritériumait, beszél arról a bizonyos különleges technikáról, amit egyébként először Magyarország javasolt, és azt hiszem, hogy ennek az elfogadása mindenféleképpen nagy előrelépést fog jelenteni.
Tisztelt Országgyűlés! Nagyon nehéz tárgyalások várnak ránk, és most nem szeretném a különböző tárgyalási témák megoldását megelőlegezni. Számunkra egy dolog nagyon fontos, és nagyon fontos lesz: ez pedig az egyenlő elbánás elve. Mi minden kérdésben kompromisszumkészek vagyunk. Ami a módozatokat, a technikákat illeti, rugalmasak vagyunk, hiszen az az alapvető célunk, hogy a tárgyalások a lehető legrövidebb időn belül befejezhetők legyenek, de a lehető legkedvezőbb megoldások elérése mellett. Mi úgy érezzük, hogy az egyenlő elbánás tétele az az alapelv, az az elvi határ, amelyet a magyar kormány a tárgyalások során nem fog tudni átlépni. A tárgyalások nehezek lesznek, nagyon jól tudjuk, jelentős súlykülönbség van a két fél között, de azért mellettünk is szólnak szempontok. Nem sok, de azok, amelyek mellettünk szólnak, azokat őrizzük meg és erősítsük! Ez pedig nem más, mint a magyar társadalom elszántsága, összetartása, kohéziója, konszenzusa ebben a kérdésben, amelyet a politikai osztálynak, politikai pártoknak vissza kell tükrözniük, vissza kell adniuk a saját elszántságukkal, a saját elhatározottságukkal, a saját egységükkel, a saját kohéziójukkal és a saját konszenzusukkal.
Ez az, amire számíthatunk, partnereink is látják ezt, érzik ezt, tudják azt, hogy eltökélt, elszánt partnerekkel állnak szemben, akik meg akarják csinálni, akiknek a legfőbb céljuk az, hogy a csatlakozási folyamat eredményes legyen. Ehhez kérem még egyszer mindenkinek a támogatását.
Köszönöm szépen. (Taps.)
Vissza a kezdőlapra