Nem egyeznek a vélemények, hogy mikor kezdődik a harmadik évezred, 2000. január 1-jén, vagy 2001. január 1-jén?
Még egy-egy év kezdetén is reménykedve tekintünk a jövőre, és kérdezzük, mit fog hozni? Méginkább száll tekintetünk, gondolatunk távolabbi jövőre, évszázadokra, a harmadik évezredre.

I.

Mindenki gondol saját magára: vajon az évszázadból, az évezredből hány év jut még számunkra? Mégha magas kort is érhet el valaki, az is kevés a történelemhez viszonyítva. Közel három évezreddel ezelőtt azt írta a Zsoltáros: „Éveinknek száma legföljebb hetven, s erősek vagyunk, eljutunk nyolcvanig. Ebből is a legtöbb betegség, hiú fáradozás: gyorsan elszállnak, hamar végük szakad." (89 Zsoltár 10). Még olyan jeles és rendkívül sikeres életút után is Goethe azt vallja öreg korában, hogy hosszú életéből csak néhány napja volt, amikor igazán boldognak érezte magát.
Mit valljon akkor, aki néhány évtized után kénytelen szembenézni az elmúlás közeli veszélyével, akinek élete sorozatos sikertelenség, betegség, üldöztetés, csalódás közepette telt el? Mivel vigasztalja magát? És van-e egyáltalán kielégítő vigasz?
Aki az emberi életnek és létnek ezt a néhány évtizedre terjedő szakaszát látja, számára nincs. Az emberi lét azonban sokkal több: örökkévalóság. Ennek hitéről beszélnek az összes népek hagyományai, vallásai. A sírokban talált emlékek, a piramisok tanúi annak, hogy akiket oda temettek, hittek a síron túli életben. Az emberiség legnagyobb bölcsei ennek igazságát ismerték fel és vallották.
A legdöntőbb azonban a kereszténység isteni alapítójának, Jézus Krisztusnak élete, tanítása és feltámadása.

II.

Az évszázad, vagy évezred fordulóján minden józanul gondolkodó ember nemcsak magára gondol, hanem népe, sőt az egész emberiség jövőjére, sorsára is. Benne gyermekeire, unokáira, sőt dédunokáira is. Min fog múlni jövőjük, boldogulásuk?
Nagyon sok reményt fűznek a politikai, gazdasági, szociális, társadalmi rendszerek változásaihoz. Kétségtelen, hogy ezek feltétlenül szükségesek. Azonban az a tapasztalat, hogy ezek eddig mind csődöt mondottak. Átéltük a földi paradicsomot ígérő kommunizmust. Ígéretekkel jelentkezik a szociáldemokrácia, de továbbra is a marxizmus materialista, vallásellenes tartalmával. A liberális, szabadelvű nézetekre épülő kapitalizmus, amely a gazdasági élet állandó kríziseivel nyomorítja a népeket s a pénz uralmával elnyomja, megnyomorítja a nagy tömegeket.
Minden rendszerben lehet valami jó, de valahol elakad a társadalmi igazságosság, a francia forradalom által meghirdetett szabadság, egyenlőség testvériség, amiből előnyei mellett a valóságban a százezreket lefejező nyaktiló jutott hatalomra, mint az egymást szabadsággal köszöntő kommunizmusban az osztályharc címén az osztálygyűlölet, a milliókat kivégző munkatáborok, gulágok tették elviselhetetlenné az életet.
Feltűnő, hogy mindezeket jellemezte a vallás üldözése. Pedig jöhet bármilyen rendszer, mégha önmagában jónak is ígérkezik, a valláserkölcs rendjének vállalása nélkül a szabadelvű emberen fog megbukni.
Ezért jelentett tragédiát a baloldali szocialista rendszerekben szervezkedő munkásság sorsa, amikor elhitették velük, hogy a kereszténység, a vallás a munkásság ellensége. Való, hogy éppen emiatt az egyházak nem állhattak melléjük, tudva, hogy programjukban van a vallás kiirtása, amire vállalkoztak is mindenütt, ahol hatalomra jutottak (Szovjetunió, az általa megszállott közép- és kelet-európai államok, Balkán, Spanyolország, Kína, Vietnam, Korea, Kuba). hasonló vallásellenes irányzatok próbálták boldogítani a nyugati és dél-amerikai országokat, a liberális rendszerű politikai uralmak, amelyek szellemében jelszó lett a Voltaire által terjesztett felhívás a katolikus egyház ellen: écrasez l'infame – tiporjátok el a gyalázatost.
Ezért történt, hogy amikor megalakult a szociáldemokrata csoport az RMDSZ keretében, az elnökként szereplő Balogh Edgár urat megkérdeztem levélben: Szeretnők tudni, hogy a jelenlegi Szociáldemokrata Tömörülés világnézeti, ideológiai nézetei nem azonosok-e a hajdani szociáldemokrata nézeteivel, melyek valláserkölcs tartalma nem sokban különbözik a bolsevizmustól s hamarosan – ha erőszak útján is – hamar össze tudtak házasodni. Válaszából idézem: „Az elárult szocializmusunk lehetőségeit az ökumenikus kereszténység szeretettanával párosítottam, vigaszt találva Márton Áron püspök biztatásában............... A különféle politikai irányzatok plurális egységét csakis a keresztény erkölcs elve alapján tudom elképzelni, egy új világetika kibontakozását üdvözölve II. János Pál pápai missziójában".

III.

Mennyire józan meglátásra jutott el Balogh Edgár a keresztény erkölcs vállalásához a marxista és liberális irányzatokban csalódva, és hogy mennyire tragédia volt a munkásság félrevezetése, idézek néhány egyházi állásfoglalást a szociális kérdésekről a munkásság érdekében:
„A legszegényebb sorsú embereken sürgősen és alkalmas módon segíteni kell, mert az emberiség nagy része méltánytalanul szomorú és nyomorult viszonyok között tengődik, korunk a munkásokat magára hagyta és védtelenül kiszolgáltatta a munkaadók embertelenségének és korlátlan nyereségvágyának. A termelés és szinte a teljes kereskedelem egy kisebbségnek jutott a hatalmába, úgy hogy néhány dúsgazdag ember a szegények hatalmas tömegeire rakhatta a szolgaság jármát." (Rerum Novarum 9 XIII. Leo pápa körlevelének bevezetője, 1891)
„Az egyház minden osztály gondolkodását és erejét arra óhajtja és kívánja irányítani, hogy a munkások helyzete a lehető legalkalmasabb módon javuljon…" (Rerum Novarum 13).
„A méltányosság sürgeti, hogy a munkaközösségre háruló hasznából úgy részesüljenek, hogy szükségleteiket lakás, ruházat, táplálkozás és egészségügyi ellátás tekintetében fedezni tudják, s helyzetük ne legyen annyira nyomasztó". (28)
„Az államnak kötelessége megfelelőképpen és intézményesen gondoskodni a munkásosztály jólétéről és érdekeinek megfelelő védelméről, ha ez nem történik meg, megsérül az igazságosság, amelynek első követelménye, hogy mindenkinek megadassék a magáé." (27)
A Rerum Novarum kiadásának negyvenedik évfordulójára XI. Pius pápa QUADRAHESIMO ANNO c. körlevele 1931-ben többek között a következőket írja:
„A dúsgazdagok hatalmas vagyona cáfolhatatlan bizonyítéka annak, hogy korunkban, az ún. indusztrializmus korában, amikor olyan hatalmas bőségben termelik a javakat, azok nem a helyes arányban vannak elosztva és nem szolgálják megfelelően a különböző osztályokat". (60)
„Az erő szabad versenye önmagát falta föl, a szabad piac helyébe a gazdasági hatalom lépett és a gazdaság világa egészében félelmetesen keménnyé, könyörtelenné, erőszakossá lett". (109)
A II. Vatikani Zsinat pápájának tanításából: „Nehéz bánattal emészti szívünket a hatalmas munkástömegek szörnyű látványa – mert szinte magunk előtt látjuk őket, akik sok országban, sőt földrészeken olyan alacsony bért kapnak munkájukért, hogy családjukkal együtt emberhez minden szempontból méltatlan körülmények között kell élniük". (Mater et magistra 68).
„Nem lehet elhallgatni, hogy a munkásnak az igazságosságnak megfelelő bér jár, mely a munkásnak és családjának olyan életet tegyen lehetővé, mely az ember méltóságának megfelel." (20)
(A munkásokról) „Az emberi közösség minden részében emberszámba vegyék őket: azaz a gazdasági és társadalmi életben, a politikában és tudományos élet területén is." (Pacem in terris)
A II. Vatikáni Zsinat határozataiból: „Azok a kirívóan nagy gazdasági és társadalmi különbségek, amelyek az emberiség egyetlen családjának tagjai és a népek között mutatkoznak, botrányosak, és ellenkeznek az igazságossággal és méltányossággal, a személy méltóságával, és veszélyeztetik a társadalmi meg a nemzetközi békét". (Gaudium et spes c. konstitúció 29)
„Most, amikor a gazdasági élet fejlődése képes volna csökkenteni a társadalmi egyenlőtlenségeket, helyenkint a gyengébbek szociális viszonyainak rosszabbodását és a szegények, megalázását idézi". (Gaudium et spes 63).
Az ember és az emberiség nem lehet kísérleti nyúlként bizonytalan rendszerek áldozata. Az új évszázadban, évezredben ennek veszélyeitől csak abban az esetben menekül meg az emberiség, ha a politikai, gazdasági, társadalmi, bölcseleti, ideológiai rendszerek a vallások minden nép számára és évszázadokra, sőt évezredekre érvényes erkölcsi rendjét vállalják.
Ezúton A REMÉNY ELLENÉRE IS REMÉLHETÜNK (Szt. Pálnak a rómaiakhoz írt levele IV. 18).

 LÉSTYÁN FERENC

Megjelent a Romániai Magyar Szó mai számában

Vissza a kezdőlapra