Szabó Iván nem tartozik a kilencvenes évek legrosszabb pénzügyminiszterei közé. Mint pártpolitikus azonban számos súlyos hibás lépést tett, illetve többször illúziókat kergetett. Meg volt például győződve, hogy pártjának kiváló adottságú jelöltjei személyes tulajdonságaik alapján tömegével jutnak parlamenti mandátumokhoz.
1998-ban azonban azok, akik változást akartak, nem kockáztattak. A változás sikerült, s az eredmény sokkal fényesebb lehetett volna, ha az azonos irányba nézők összefognak és együtt cselekszenek. Szabó Iván a Népszabadságnak adott interjújában elítélően szól az összefogásnak az MKDSZ által megvalósított szorosabb és az MDF által megvalósított lazább formáiról. Most a Békejobbról állítja: átlépi az 5 százalékos küszöböt.

Az MDNP részesedett talán leginkább ereje felett a hatalomból 1998 után. Ezt nem a vezető kormánypárt előrelátó integratív felfogásának, hanem saját emberei kiemelkedő szellemi teljesítményének tudta be. Az összefogás erősítése helyett a "ránk szorulnak, na jó segítünk" gőgje jelent meg. Azok, akik ezt nem tudták elfogadni, részben már távoztak is az MDNP-ből, ami további sértődésekre vezetett. Az alábbi interjú sem a közös út keresésének, az ország előtt álló feladatok együttes megoldásának a szellemét mutatja. Fegyvert ad a baloldal kezébe és néhány igazán igaztalan állítással valójában a MIÉP szavazó táborát gyarapítja. A Fidesz és a baloldal, azaz MSZP és SZDSZ közötti koalíció lehetőségének felvetése ugyanis sok mégoly mérsékelt jobboldali számára is elfogadhatatlan. Az SZDSZ - ugyan nem temethető - leszálló ágban van. Az MSZP számára létkérdés, hogy a választásokon elhigyjék róla, nem jár úgy, mint most a litván utódpárt: lesz koalíciós partnere. A választók egy része csak azokra fog szavazni, akik garantáltan nem lépnek koalícióra a szocialistákkal. Ha a Fidesz erre nem garancia, a MIÉP biztosan az. Semmi sincs messzebb Szabó Ivántól, mint a MIÉP támogatása, az alábbi üzenet azonban mégiscsak ezt teszi. S a fentiek alapján jól jön a Köztársaság téren is.

A magam részéről inkább elhiszem, hogy a FKGP kiegyensúlyozott polgári párt (lesz), minthogy a nagytőke érdekeit oly elszántan védelmező MSZP alkalmassá tudná tenni magát egy polgári koalícióra. Majd lesz koalíciós partner - mondja Németh Miklós. Csak Demszkyben reménykedhet. No meg a KDNP-ben, amely mind velük, mind a Békejobbal akar összefogni. Még szerencse, hogy a Békejobb - ha létezik - el szokott határolódni a baloldaltól. Kár, hogy Szabó Iván ezt most nem tette.

A fentieken túl azonban néhány konkrétummal is vitába kell szállnunk. A Fidesz érdes stílusa nem önhibájukon kívül nehéz helyzetben lévők (púposok) felé irányul. Ha az MSZP púpos, akkor a púpot maga rakta magára, csak azért, hogy megtévesszen jószándékú embereket. Mivel a Fidesz politikusai valóban fiatalok, épp ellenkező módon reagálnak az olyan kihívásokra, mint az MSZP esetleges szirénhangjai. Hiszen ezt tették 1994-ben is, amikor a koalíciós ajánlat megérkezett. Jobb egy időt ellenzékben és becsületben eltölteni, mint becstelenül a hatalomban, lásd SZDSZ.
A társadalombiztosítás költségvetése még Szabó Iván minisztersége alatt került a PM-hez, nehezen érthető, hogy a mai helyzetet miért sérelmezi. Tisztességgel el kell ismerni, hogy a TB önkormányzatok gondolata rossz, hibás és be nem vált gondolat volt az első kormány részéről.
Igencsak csodálkozom, hogy Szabó Iván nem tudja, hogy a települési önkormányzatok Horn-korszak alatti megnyomorítása megállt, hogy az SZJA arány csökkenés nem a kiáramló pénz csökkenése, hanem a szociális érzékenységből fakadó kiegyenlítő lépés a gazdagabbaktól a szegényebbek felé. Ez az MDNP gondolkodásával tökéletes egységben van, felesleges volt ezirányban negatív hangokat fogalmazni.

Tudjuk, hogy egy interjú nemcsak az interjú alanyának, hanem készítőjének, sőt a napi szerkesztőnek is tükrözi a véleményét. Ezért Szabó Ivánt továbbra is a magyar mérsékelt politizálás jeles képviselőjének tartjuk, tiszteljük, s ha nem is értünk vele mindenben egyet, jó szándékát nem vonjuk kétségbe soha. Az interjút teljes terjedelmében közöljük.

---

Odamondogatnak a púposnak
Szabó Iván szerint a „Fidesz-fiúknak” még 20-25 évük hátravan

Kupa Mihály epésen fogalmazott, amikor azt találta mondani a 168 Órának: noha a fideszesek a Bibó Szakkollégiumban nevelkedtek, inkább olvastak Lenint és Rosa Luxemburgot, mint Max Webert vagy Bibó Istvánt – mondja az Antall-kormány említett pénzügyminiszterének kollégája, Szabó Iván. Az MDNP tiszteletbeli elnöke szerint a 2002-es koalíció összetétele még teljesen nyitott. Nem kizárt egy Fidesz– MSZP-kormány sem. Ha viszont a Fidesz a MIÉP-pel kötne koalíciót, akkor nemhogy az európai gyors-, hanem még a személyvonatra sem szállhatnánk fel. Szabó szerint a Békejobb pártunióvá válását sokan szorgalmazzák az MDF-ben is.

–Mint az Antall-kormány egykori pénzügyminisztere, hogyhogy nem gondolt annak idején a kétéves költségvetésre? Legyen őszinte: azért 1993 végén ezzel az ötlettel ön is megspórolta volna az akkori ellenzékkel való vitákat.
 –Most van az a pillanat, amikor csökken a kétéves költségvetési manőver politikai kockázata. Valójában ugyanis másfél évről van szó, hiszen 2002 tavaszán választások lesznek. Lehet úgy kalkulálni, hogy „ha nem mi nyerünk, akkor a másik úgyis mást fog tenni”. De ha nyer is a mostani kormány, azt nem nehéz megjósolni, hogy a koalíció összetétele vagy belső arányai mindenképpen megváltoznak. Ha pedig az eredeti koalíciós megállapodás szerint megszavazott költségvetés marad érvényben, akkor azt egy új megállapodás alapján arcvesztés nélkül bármikor módosítani lehet. „Új helyzet van, új dolgokat lehet csinálni.” Gyakorlatilag tehát másfél évről van szó, a kockázat nem túl nagy. Az első év gyorsan lefut, a másodiknak meg úgysem jutunk a végére. Végeredményben a költségvetés, ha úgy teszik, csak egyéves.

 Tízszázalékos MIÉP?

–És a politikai hozadék?
–Való igaz, hogy így a 2002-es választások előtti őszön nem kell nagy politikai vitát folytatni arról, hogyan nézzen ki az adórendszer, kiknek kell támogatást adni, és így tovább. A kormány tehát nagy politikai tehertételtől szabadul így meg.

 –Az ország gazdasága viszont választási ciklusok nélkül is nyitott és sebezhető...
 –Ha a költségvetésben módosításra lesz szükség, senki sem fogja azt mondani, hogy rossz volt a büdzsé, hanem a megváltozott külső körülményekre fog hivatkozni. Hiszen az ország nemzeti össztermékének 50-60 százaléka a külkereskedelemben realizálódik. Mindig lehet olyan okot találni, amely „nem bennünk van, hanem a nemzetközi helyzetben keresendő”.

 –És a kőolaj változó világpiaci ára?
 –Ez a mostani már nem a hetvenes évek világgazdasága, amikor az első olajárrobbanás bekövetkezett. Ma már nem olyan olajigényes a gazdaság, mint mondjuk 1973-ban volt. Ugyanakkor azt se felejtsük el, hogy a kőolaj világpiaci ára tizenkét éve gyakorlatilag nem változott. A kőolajár emelkedésének mértékéről és „hirtelenségéről” lehet csak vitatkozni. Hozzá kell szokni, hogy az olaj ára éppúgy emelkedik, mint a cipőé vagy a kenyéré.

 –Az előbb említette, hogy valószínű egy más összetételű, más arányú koalíció 2002 után. Mire gondolt?
 –Több forgatókönyvet is el lehet képzelni. Ha a jelenlegi jobboldali koalícióban gondolkodunk, akkor is előfordulhatnak változások. Ha a Békejobb mint uniópárt létrejön, akkor vélelmezhető, hogy 5-8 százalékkal már egészen más pozícióba kerül az új koalícióban, ami a kisgazdák rovására történhet meg. A kisgazdaszavazók radikálisabb része ugyanis valószínűleg a MIÉP irányába tolódik el.

 –A másik forgatókönyv?
 –E szerint a jelenlegi koalíciós partnerek közül esetleg kiszorul a kisgazdapárt. És nagy változások után, ha bejut a parlamentbe elfoglalhatja az FKGP helyét az SZDSZ.

 –Ez utóbbi nem teljesen irreális?
 –Egyáltalán nem. A jobboldalon előállhat olyan abszurd helyzet, hogy nem alakítható koalíció a MIÉP nélkül. A közvélemény-kutatások szerint a MIÉP valós, tehát a „rejtőzködő” szavazókat is magába foglaló tábora jelenleg mintegy tíz százalék. Ha ma valaki a MIÉP nélkül akarna koalíciót alakítani, akkor az egy 65 százalékos jobboldali többséget feltételez, amit viszont abszurd vágyálomnak tartok. Ha már a koalíciós esélyeket latolgatjuk, akkor első hallásra megdöbbentő, de nagyon is reális és egyáltalán nem tartom kizártnak az Fidesz–MSZP koalíciót. Ma már biztos, hogy EU-felvételünk a következő parlamenti ciklusra esik. A mérlegelés tárgya akkor már nem az lesz, hogy vajon négy évre össze tudunk-e hozni egy koalíciót, „s utánunk a vízözön”. A Fidesz-fiúk ugyanis elég okosak ahhoz, hogy belássák: nekik elvileg még legalább húsz-huszonöt évük hátravan az aktív politizálásból. Ezt pedig az EU ellenében nem lehet megvalósítani. Nos, ekkor viszont a realitás azt diktálja, hogy a Fidesz a MIÉP-pel akkor sem köt koalíciót, ha ez a hatalom ára. Mert ha ez mégis így lenne, akkor biztos, hogy az EU négy évre bezárná az ajtót Magyarország előtt. Hiszen azt azért látni kell, hogy az Ausztria elleni lépesek is elsősorban a csatlakozni vágyó országok kormányainak szánt jelzések voltak. Ha egy Fidesz–MIÉP-kormány jönne létre, akkor nemhogy az európai gyors-, hanem még a személyvonatra sem szállhatnánk fel. Vagyis ma még minden benne van a „pakliban”. Ne hagyjuk ki a számításból a mindenütt létrejövő lokálpatrióta civil szerveződéseket sem. Ha ezek közös választási listát állítanak, könnyen lehet, hogy a politika színpadára lép egy eddig számításba sem vett erő. Talány, hogy az eddig politikaellenes és a mai elittől független civil világ hová adja a voksát. Ez merőben megváltoztathatja a mai politikai paletta színképét.

 –Futólag már szó volt a Békejobbról, amelynek az ön pártja, az MDNP a fő hajtóereje. A Békejobbal kapcsolatban öt-nyolc százalékos esetleges választási eredményről beszélt. Úgy tűnik, hogy az MDNP-t mintha beáldozták volna, és az MDF mintha kihátrálni látszana a még létre sem jött unióból.
 –Nem ilyen egyszerű a kérdés. Végső soron az a dilemma, hogy egy pártot vagy néhány képviselőt kell-e megmenteni.

 Tiszta vizet a pohárba

–Ez most az MDF szempontjából mérlegelendő kérdés?
–Igen. Úgy látom, hogy 1996 után igen feszült volt az MDF-ben maradt középszintű pártvezetők és a Néppárt viszonya. Érdekes módon a MDF megyei elnökei döntő többséggel, három tartózkodással arra kérték a pártvezetőséget, hogy a Békejobb Uniót hozza létre. Budapesten ezt a javaslatot már alá is írták az MDF, az MDNP és a Vállalkozók Pártjának fővárosi vezetői. Vagyis „alulról” igen erős a nyomás az unió létrehozására, mert az MDF látja: ha csak arról lesz szó, hogy hat-nyolc képviselője a Fidesszel közös jelöltként bejut a parlamentbe, akkor az MDF egyszerűen a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség sorsára jut, amely, mint tudjuk, teljesen beolvadt a Fideszbe. Nos, az ilyen „megoldás” csak néhány MDF-képviselő túlélését jelentené. Nos, ami a Békejobb Uniót illeti, megalakulását többen szorgalmazták, mint ellenezték. Gondolom, Dávid Ibolyának, az MDF elnökének a párton belüli legitimációját is meg kell szereznie ahhoz, hogy ebben az ügyben tovább tudjon lépni. Tehát először az MDF berkeiben kell tiszta vizet önteni a pohárba. Vagyis dűlőre kell jutni abban a kérdésben, hogy a „felső” és az „alsó” pártelit mit akar a Békejobbal. A Vállalkozók Pártja és bizonyos civil szervezetek is a centrumközeli unió létrehozása mellett vannak. Biztos, hogy egy ilyen unió sok hasznosat tudna tenni, ami a magyar politikai stílust és retorikát illeti. Ehhez már nem elég egy képviselő, hiszen, mint tudjuk, ma egy MDF-es honatya szavazatára van szükség a kormánytöbbséghez. Az unió, ha öt százalékot elérne, akkor az legkevesebb tizenkét képviselőt jelentene. Ha úgy alakulna a helyzet, hogy az unió nélkül nincs kormány, akkor ez igen erős pozíciót jelentene.

Zavaró stílus

–Már említette, hogy az unió sokat tudna csiszolni a mai politikai stíluson és retorikán. Az ön kollégája, Kupa Mihály, volt pénzügyminiszter, független képviselő nemrég azt mondta a fideszesekről: „Nekem hiába hajtogatják, hogy a Bibó Szakkollégiumból származnak, s hogy mindahányan zseniálisak, mert nekem az benyomásom, hogy Lenint és Rosa Luxemburgot inkább tanulmányozták, mint Max Webert vagy Bibó Istvánt”. Kupa fején találta a szöget?
–Kupa Mihály mondhatni epésen és sarkosan tud fogalmazni. A Fidesz-stílus sokkal inkább korosztály-, mint pártfüggő. Ezt a fajta módit ugyanis a hasonló korosztályhoz tartozó más hazai és európai politikustól is látom. De lehet, csak az a baj, hogy én öregedtem meg, és ezért nem tetszik nekem a fiúk stílusa, de erre a szélsőséges frusztráltakat kivéve a magyar társadalom nagy része sem vevő. Biztos vagyok benne, hogy Kövér Laci másként fogalmaz majd, ha 50 éves lesz. A Fidesz egyelőre jól odamondogat. A púposnak odavágják, hogy mit keres az egyenes gerincűek között. Az igazi probléma mégsem a stílus, Tony Blair sem az angol hidegvérét „veszi elő”, amikor az ellenzékkel replikázik a parlamentben. A stílusnál jobban zavar például az, amikor Stumpf István kancelláriaminiszter azt mondja, hogy túl nagy az önkormányzatok szabadsága, miközben tudjuk, hogy egyre csökken az önkormányzatoknál maradó szja-bevétel aránya. Vagy hogy semmi érdemi nem történik a régiók kialakításáért, ami pedig EU-követelmény. Vagy hogy a tb-önkormányzatokat a Pénzügyminisztérium alá rendelték, vagyis viszszaállamosították. Ezek a tartalmi kérdések engem sokkal jobban zavarnak, mint a stílus.
 --------------------------------------------------------------------------------
 SZABÓ IVÁN
 1934-ben született Budapesten.
 1957-ben mérnöki diplomát szerzett.
 1969-ban közgazdászdiplomát szerzett.
 1988-ban belépett az MDF-be.
 1990–1996-ig az MDF, majd 1998-ig az MDNP parlamenti képviselője.
 1991–1993-ban ipari és kereskedelmi miniszter.
 1993–1994-ban pénzügyminiszter.
 1996-ban az MDNP elnöke lett, jelenleg tiszteletbeli elnök.

 Pogonyi Lajos
Népszabadság

Vissza a kezdőlapra